Gábor és Zsombor vetélkedése Félix vidéki házában (3)

Zsombi megdühödött ott, a tónál, mert Gábor kinevette és ezért fektéből felugorva arcul csapta Gábort oda-vissza. Az elkomorodott, de Zsombi is, mert rájött, ezt nem kellett volna. Bocsánatot nem kért, de semmi értelmes nem jutott eszébe, amit tehetne. Végül Gábor kapcsolt és oldotta meg a helyzetet:
- Jó reggelt, Bálám szamara! Hamarosan reggel lesz. Meddig ámulsz és bámulsz még ott, mint az a bizonyos szamár? Nem láttál még ilyen csinos, izmos, szőrös legényt mostanában? Nem vagyok eléggé sármos és még nem kívántál meg?
- Kuss! – jött meg Zsombi szava erre a pimaszságra.
Visszalépett Gábor elé, megfenyegette, ha megszólalni mer újra, akkor tényleg véresre veri és tette, amit már előbb is akart, azaz a bőr pertlikkel elkötözte külön-külön a golyóit egymástól és több menetet a bőrre tekerve eltávolította azokat a farkincájától, majd annak tövét is elkötötte alaposan.
- Lehet, hogy most csak én fogom megtenni majd a végén Veled, amit szeretnél, mert Te erre nem leszel alkalmas állapotban. – nevetgélt Zsombi s mutatott a már vöröslő golyókra és farokra.
- Attól még megkapod, amit akarsz. – hencegett Gábor, hergelve Zsombit.
- Akkor most megtudod mi a kín, ha eddig Félix Mester még nem mutatta meg neked. – szólt, fenyegetőzött Zsombi, majd az átalvetőből háromtűs kereket vett elő és azzal „kerekezett” végig Gáboron, mindenhol, de különösen a farkán és feszes golyóin. Kicsit még ott, oda is nyomta, így Gábor már nem tudta, bár akarta, szó nélkül megállni, sziszegni kezdett ezt mondva:
- Még Félix Úr is gondolt arra, hogy családom van s lehessen harmadik is. – nyögte ki.
- Akkor mesélj, mi és hogyan volt közöttetek, ha már szóba hoztad az Urat! – csapott le a lehetőségre Zsombor.
Gábor azonban csak sziszegett, de már nem mondott semmit, sőt később már erősen összeszorította a száját is jelezve, nem beszél.
- Jól van. Te akartad. Akkor jöjjön a tortúra következő fokozata. – szólt Zsombi és cselekedett is.
Újra az átalvetőben keresgélt, majd kivéve valamit a tenyerébe fogta s úgy lépett vissza Gáborhoz. Az elővett csuklyát a fejére húzta így az már nem látott a továbbiakban semmit.
Zsombor ugyanis észrevette, hogy Gábortól nem messze egy hangyaboly van, most azt kaparta közelebb és hagyta, hogy a hangyák is felfedezzék Gábor lábait, majd elkezdjenek felkapaszkodni a lábán. Gábor érzett valamit ott, lent, ezért megmozdult, de nem sok sikerrel. Továbbra is érezte. Mikor már semmi testvonaglás, rázás nem használt és a valamik csak jöttek feljebb, és feljebb, rájött, hogy beszélni kellene. Nem mindent, de valami morzsát hullajtani Zsombinak. S ekkor jött rá arra is, mit érez. A hangyákat. Azért áll ehhez a fához és nem a másikhoz. (Zsombor odakaparta azokat. – Ügyes! – állapította meg magában.)
- Nem, nem, elég lesz Uram! Inkább beszélek, de ezt ne tedd tovább! – kezdte Gábor.
- Nocsak, nocsak. Hallgatlak! – unszolta szólásra Zsombor.
- Tudod csiklandós vagyok, s azt nehezen tűröm. – kezdte.
- Beszélj, de ne erről. A titkotokról. Erről én döntök! Fojtasd! – szólította fel Zsombor a titok elmondására.
Bár Gábor sok mindenről fecsegett, de nem sok tartalom volt abban, ezért Zsombor leállította és hagyta még a hangyákat mászkálni, de mást is tett közben. Elővett egy kisebb átmérőjű dilatátort és azt, ha nehezen is, de beletolta Gábor lankadt farkába és rögzítette egy parittyához hasonló bőrdarabbal, hogy ne tudja kitolni magából.
Most már Gábor nem csak a hangyáktól szenvedett, de a farkában lévő dilatator is izgatta őt. Hát még mikor Zsombor arra rákapcsolta az elektrót és impulzusokat is adott azzal, oda.
Gábor megont kezdett feszengeni, izegni-mozogni, rángatni a testét és már sóhajtozott is. Jó ideig kellett Zsombornak várnia, mire végre megszólalt Gábor:
- Jól van. Hagyd abba, kérlek! Beszélek, azaz elmondom, amire kíváncsi vagy, de csak akkor. – kezdte.
- Még itt, én határozom meg, mikor mi történik. Valamit nem felejtettél ki? – felelt és kérdezett azonnal keményen és határozottan Zsombor és egy erősebb impulzust küldött a farkába, amire felkiáltott Gábor.
- Bocsánat Uram! Az Uram lemaradt. – nyögte ki Gábor.
- Más nem? – csapott újra az impulzuskapcsolóra Zsombor.
- Aúúúúúúú! Bocsánat, hogy tegezni mertelek Uram. – kiáltott már nyögve fel Gábor.
- Hallgatlak, halljam, amire kíváncsi vagyok. Beszélj! – utasította és sürgette Gábort.
Az újra lényegtelen dolgokról beszélt, de beszélt folyamatosan. Zsombor hallgatta egy ideig, majd újra az impulzuskapcsolóra nyomott. Gábor elakadt, felsikoltott és elhallgatott.
- A lényeget akarom hallani! Mit tettél az Úrral, hol, hogyan és mikor. – szólította fel Zsombor Gábort nyilatkozatra.
- Mondanám, ha hagynád Uram. – kezdte újra Gábor, de megint felkiáltott a magasabb impulzustól.
- Csak azt mondd, de mondd már végre! – veszítette el türelmét Zsombor, de közben valami felmerült benne, amit még Félix mondott. (- Ha, ha, jó már és élénk a fantáziád Zsombikám, de nem stimmel, amit láttál, vagy látni véltél, mert ez nagyon nehéz és fárasztó figura mindkét félnek. Nem sokáig tartható meg és így eléggé gyorsan kell(ene) elmennie a felül lévőnek. De tudod mit? Próbáld ki Gáborral! Tedd meg így Vele!) Igen, ezt kell tennie, megtennie, ez is a kínzás egy módja. S határozott Zsombi.
Lesöpörte a hangyákat Gáborról, kihúzta a dilatatort is és félretette. Odalépett Gáborhoz, megsimogatta az arcát, majd kishezitálás után jobbról-balról meg is puszilta, de még a csuklyán át, majd azt is lehúzta a fejéről. Ekkor látta meg Gábor elképedt arcát és tekintetét. Látszott, nem érti, mi történik és miért, hiszen nem beszélt.
Most mögé lépett és eloldozta a bilincseket is és mutatta üljön le pihenni s maga is mellé telepedett. Jó ideig ültek egymás mellett, egyik sem szólt, majd Zsombi keze áttévedt Gábor combjára, onnan lassan felfelé indult s mikor elért a célt, megállt. Odakapta a fejét is, s ámulva nézte az elkötözött golyókat és vöröslő farkat. Gyorsan kibontotta azokat és odahajolva meg is puszilgatta azokat. Később Gábor kezét a farkához húzta és később rádöntötte, hogy szopogassa meg azt.
Mikor már eléggé keménynek érezte felállt, Gábort is felhúzta és odébb sétált egy másik fához. Ott kérte álljon fejállásba, de úgy, hogy utána eressze le a lábait a feje mellé széttárva. Ekkor azt kérte, hogy próbálja stabilan tartani magát. Közben gumit húzott magára és Gábor kitárulkozó ánuszrózsáját is megpuszilgatta, kinyalta, majd abba is síkosítót tett, sokat. Végre átlépett rajta, hogy egyik lába előtte maradt, másik mögé került és rugózva próbált beléhatolni. Nem sok sikerrel.
Mivel állt s mereven állt a farka, így hiába próbált eléggé előre hajolni, csak nem irányult be Gábor ánuszába, így vagy nem ment be, vagy ha a vége oda is sikerült, nem tudta betolni. Zsombor rendületlenül próbálkozott, míg nem lenézett az alatta lévő Gáborra, annak arcába.
Az vigyorgott, nem kicsit, de nagyon és szélesen, majd megszólalt végre:
- Én is így próbálkoztam az Úrral, anno, de nekem sem sikerült semmi áron. – nyugtatta meg Zsombort, hogy nem ő az ügyetlen, hanem a helyzet, a pozíció rossz, nem alkalmas erre.
- Akkor igaza volt Félixnek, aki azt mondta, mikor meséltem az álmomról, hogy ez nem jó pozíció, de nem hittem el Neki sem. – mondta Zsombor, elhallgatva, hogy arra biztatta azért próbálja meg Gáborral ezt.
(folyt. köv.)