Cikkek idő szerint
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

Eggyütt

Törölt felhasználó
2010. 05. 15. 20:50 | Megjelent: 659x
James kinyitotta tetőre vezető ajtót és kilépett a hidegbe. Napközben fagypont fölé is emelkedett a hőmérséklet ezért könnyedén elbírta viselni a hosszabb ideig tartó kint létet is. Nem mintha érdekelte volna, ha bármi baja lesz tőle. Belelépett a bokáig érő hóba. Cipője, ahogy napok óta mindig most is megtelt vele. Észre sem vette már mikor vizes lett zoknija. Már hozzászokott. Mindenhez hozzá tudott szokni. Majdnem mindenhez. Elindult a háztető széle felé. Nem sietett. Nem kellett sehova sem időben érkeznie. A világ minden ideje az övé volt. Elérte a tetőszélét. Egyik lábát feltette a párkányra. Előrehajolt és lenézett a mélybe. Látta az utcát. Néhány jármű volt az úton. Gyalogosok a járdán és a magas hó falak, ami a kettő között helyezkedett el. Szédítő magasság volt.
Tiszta volt az idő. Elnézett messzire amennyire csak tudott. Túl a felhőkarcolókon, túl a városfalon egészen ki a semmibe. Látni lehetett az elpusztult részeket, néhány helyen még vékony csíkban füst szállt felfelé. Lábával elkezdte lesöpörni a havat a párkányról. Ide-oda mozgatta, míg el nem érte a kívánt célt. Az olvadt porhó lehullott a járdára, de senki nem vette észre. Mikor végzett leült a széles betonpárkányra. Lábát lelógatta a mélységbe. Kezeit ölében összekulcsolta. Mindig egyenes tartása most meggörnyedt. Jobb lábát ütemesen csapkodta neki a ház oldalának.
Újra lenézett az utcára. Figyelte az egyre növekvő forgalmat és az embereket, akik csak apró pontonként követték és kerülgetik egymást. Várt. Tudta mire vár és tudta hogy nem vár hiába. Az idő telt. A nap lassan elkezdett lenyugodni a háta mögött. Sápadt fénnyel árasztotta el a várost. Az utca másik oldalán álló hatalmas üvegépületen megcsillanó sárgás fény furcsa megnyugvással töltötte el.
Ekkor hallotta meg az ajtó hangját, melyen ő maga is érkezett még reggel.
Lépések zaja a hóban. Ütemtelen. Minden második lépéshez tartozott még egy hang.
James érezte, ahogy megáll mögötte. Szeme sarkából látta, ahogy valaki ugyanúgy, mint lesöpri a havat a párkányról és lassan botjára támaszkodva leül mellé közel.
- Fázom- szólalt meg James.
- Nem csodálom- válaszolt neki Robert.
- Tudtam, hogy jönni fogsz.
Robert felsóhajtott.
- Emlékszel mikor ültünk így utoljára?
- Sok minden történt az óta.- felelte James.
- Valóban – helyeselt halkan Robert. – De – folytatta kicsit hangosabban- változott valami? Úgy értem igazából. Változott valami az óta azokból, amik igazán számítanak?
- Nem, azt hiszem nem.
- Miért mondtad, hogy gyűlölsz?
James oldalra fordult. Először nézett a másikra. Az őt figyelte. A kérdés az arcára fagyott, szemében pedig látta a fájdalmat. Visszafordult a lenti világ felé.
- Nem tudom. Hihetőnek tűnt. Nagyon sok tettem indítékát nem találom most. Abban sem vagyok biztos, hogy volt.
- Akarsz mesélni Róla?- kérdezte Robert.
- Nem!! – vágta rá James azonnal. – Soha. Senkinek. Nem akarom, hogy ennek a világnak újra köze legyen hozzá. Így igazságos. Ha nem élhetett benne ne is legyen tovább a rabja.
Robert megértően bólintott.
- Hamarosan újra havazni fog – mondta, egy hosszabb szünet után.
- Nem érdekel.
- Nem a te hibád volt.
- Igen tudom. Ez a legrosszabb. Ha az lenne, hibáztathatnám magam. De így olyan mintha nem érnék semmit sem.
- Mindig megnehezíted magadnak.
- Ez vagyok én.
- Igen, ez vagy Te – hangsúlyozta ki Robert a Te szót.
James gúnyosan elmosolyodott.
- Mennem kell. – mondta hirtelen.
- Inkább gyere velem – kezdte Robert. – Gyere velem vissza. Gyere haza James. Kérlek.
- Mennem kell – ismételte meg James.
Megfordult és lábait letette a tetőre. Felállt.
- Nem járhatsz vissza hozzá örökké. – figyelmeztette Robert.
- Nincs olyan hogy örökké. Mennem kell.
Robert nem válaszolt. Lenézett az utcára ő is. Már kezdett sötétedni. Autók lámpái és a közvilágítás adott formát a világnak.
James elindult a lejárat fele. Hamar elérte és távozott rajta.
- Akkor menj! – mondta Robert mintha a másik még most is ott lenne.
Ezután néhány pillanatig maradt maga elé majd belenyúlt a zsebébe és elővett egy telefont. Megnyomott rajta egy gombot és a füléhez tartotta. Várta, amíg kicsöng majd kattanás.
- Mindjárt odaér – mondta. – Tegyen belátása szerint.
A vonal megszűnt. Robert visszacsúsztatta a készüléket a zsebébe. Felnézett az égre. A csillagok elkezdtek eltűnni a sűrűsödő felhők mögött.
Mikor az első hópelyhek leestek ő már nem volt a tetőn.

Miután végzett a zuhanyzással Jasmine elhatározta, hogy elmegy dolgozni.
Itt az ideje tenni valamit. Felöltözött és elhagyta a lakást. Már a lépcsőn tartott lefele mikor eszébe jutott, hogy nem zárta be az ajtót. Teljesen megfeledkezett róla. Az elmúlt napokban elszokott tőle. Megállt az egyik lépcsőfokon. Majd egy pillanat múlva megrántotta vállát és tovább ment. Leért a földszintre. Már épp rátette a tenyerét a bejárati ajtóra mikor egy hang megállította.
- Szép jó reggelt, hölgyem.
Jasmine megállt és megfordult. A postaládáknál matató alakot vett észre. Azonnal felismerte. A szomszédja volt. Nála jócskán fiatalabb és kicsivel alacsonyabb elsőre jellegtelen fiatal fiú. Apró világosbarna szeme szemüveg mögül figyelte a nőt. Rövid szintén világosbarna haja hátra volt fésülve. Vékony volt, alakja esetlennek tetszett a tágas előtérben.
Visszazárta postaládája tetejét és néhány borítékkal a kezében a tett néhány lépést a nő felé. Félszegen elmosolyodott. Jasmine megengedett magának egy félmosolyt. Összehúzta a szemét és így szólt:
- Jó reggelt neked is…- megszakította mondatát várva, hogy a másik fejezze be.
Az megértette a célzást.
- Jeremy. Ez a nevem.
- Óh, igen. – mondta neki Jasmine. – Régen láttalak.
- Igen – válaszolta a fiú – egy ideig nem voltam a Városban. Londonban voltam. Tette hozzá büszkén.
- Értem, gratulálok. London. Az a Földön van igaz?
- Igen ott.
Jasmine újra végigmérte a fiút. Az nem szólt. Lesütötte a szemét és úgy nézett fel a nőre.
A nőnek James jutott róla eszébe. Valamiért rá emlékeztette. Ő is ilyen lehetett sok-sok évvel ezelőtt.
- Mindig is érdekelt milyen lehet az anyabolygó. Mi lenne ha ma este átjönnél és mesélnél róla.
A fiú arcán igazi gyermeki öröm suhant végig.
- Csináltam rengeteg képet és videót is. Ha gondolja, átvihetem.
Jasmine elmosolyodott.
- Remek lenne. És szólíts nyugodtan Jasminenek.
- Igen, persze. Jasmine. Köszönnöm. – hadarta a fiú.
- Akkor este. Gyere át nyugodtan. Nyitva lesz az ajtóm.
- Igen ott leszek.
- Most dolgom van.
A fiú bólintott. Jasmine pedig oldalra fordult és lépés közben intett egyet a fiú felé majd kilépett az ajtón.
Nem volt olyan hideg, mint számított rá. Az óta az éjszaka óta egész más elképzelései vannak a hidegről.

Hozzászólások (2)

A hozzászólások belépés után olvashatók.