A Mór melletti első ismerkedési nap eseményei (1)

A korábbi (Bécsben történt 1-5 rész) történeteiben megismert diplomata srácok szerepelnek ebben is. Időközben Li és Pálffy már Budapestre került, az itteni követségeikre, s mikor találkoztak a „Korzón” Zsombival és velem hirtelen megjelent Harold is, mert Ő is jött, megismerni a jövendő itteni követségi helyét. Már akkor felemlegették a Bécsben, a garden-partyn és utána hajnalban történteket s vágyakozva beszéltek arról, hogy de jó lenne itt átélni újra azokat, vagy még különbeket. Én csak somolyogtam és annyit ígértem, hogy gondolkozom és megszervezem, ha lehet.
Mivel természetes volt, hogy a Budapesten már akkor megtalálható spéci bárokban és zártkörű helyiségekben, főleg azok nyitott termeiben a diplomáciai kar ismert tagjai sohasem tehetik tiszteletüket s ugyan hallottak azokról Bécsben s furdalta is Őket a kíváncsiság. Amit tudtam szóban megválaszoltam, kíváncsiságukat kielégítettem és nyomatékosan óvtam Őket azon könnyelműségtől, hogy akár álruhában is, odamerészkedjenek.
Nem is kellett, hiszen megkezdtem a szervezést annak érdekében, hogy vidéki házam újra benépesüljön, mert ott sok minden megtörténhet távol a kíváncsi tekintetektől, de még csak elgondolt, de már fantáziadús álmok mentén.
Mi még kiugrottunk Zsombival Bécsbe, ahol Csojszit és Hanzit látogattuk és hívtuk meg hozzánk, erre. Visszaérkezve onnan már Harold és Gustav is megérkezett új állomáshelyére, Budapestre és bejelentkezett.
Ezért is kezdtem szervezni egy vidéki kirándulást a megérkezetteknek egy hosszú húsvéti hétvégét követő hétvégére, hogy ott találkozzanak egymással újra és megtörténhessen még sok minden más is.
Erre igen jó szolgálatot tett, egy Mór közeli helyiségben, működő olyan szálloda, melynek egy kies helyen is volt részlege, pár szobával az erdő szélén. Ezen a hétvégén nem az ottani, eredeti személyzet volt szolgálatban, hanem szervezésemben Bécsből érkezett a személyzet. (A már a „Bécsben történt” történetben megismert 3, akkori garden partyn közreműködő pincérfiúk, akik hoztak magukkal még egy séfet és konyhás-„fiú”-t is.)
A vendégek tízen voltak: Gábor és Kelen, Csojszi és Hanzi, Li, Pálffy, Harold és Gustav és mi Zsomborral. Már csak a vidéki házban csatlakozó Marcell és Bálint hiányzott a társaságból, hogy kilegyen a tucat. Még másokról is gondoskodtam, de ne ennyire szaladjunk előre!
Leérkezve az erdő szélén lévő szállodába, házba, mindenki elhelyezkedett a kapott szobájában és az asztalán talált napirend megismerése céljából ott maradt a szobájában felszólításunkra. Hamarosan bekopogtatott egy-egy pincérfiú a vendégek rendelkezésére álló személyzet közül, csak a séf és a beosztott konyhás-fiú végezte a dolgát a konyhán, mert löncs-öt készített, de svédasztalra „álmodva”.
A szobákban a pincér srácok felszolgálták a wellcome-drink-et, amit üdvözlésül és hangulat megalapozásul szántunk. Ez nem volt más, mint a pincérek által, saját mellükön - hasukon felszolgált erősebb barackpálinka, s ha a vendég kedvet kapott, akkor „kis-kolbászkák” szopogatása is színesíthette az „üdvözlést”.
Mire minden vendég megkapta az adagját, már megszólalt az ebédre szólító harang-ütés és felöltözve, öltönyben a vendégek besorjáztak az étterem előterébe, ahol egyéb italok közül is választhattak kedvük szerint. Volt még kisüsti, szatmári szilva, de konyak és más, európai kedvenc ital is.
Majd pont délben – harangszó felcsendülésekor – kitárultak az ebédlő ajtószárnyai és elcsodálkozva meglátták a kellően feldíszített asztalokat, az azokon elhelyezett étkekkel és „étkekkel”.
Két asztalon hideg és meleg étel kínálta magát, gyümölcsökkel és desszertekkel vegyítve, de a többi öt asztalon egy-egy mezítelen, de mégis feldíszített fiatal srác feküdt, nyújtózott el, magát kínálva és természetesen elmaradhatatlan volt mellettük az „étek” leírását tartalmazó menü-lap. Volt közöttük:
- aki erdei-csalétek nevet viselte és a leírása szerint előszeretettel erdőben, tisztáson, de mindenképpen a szabadban érzi jól magát és szereti kapni/megkapni az „adag”-ját,
- másik mellett szadi-mazi név szerepelt és a leírása szerint jól tűr és vár, minden e téren megszerezhető módszert,
- a harmadik mellett „András” név állt és a leírás helyén csak egy András-kereszt képe, amihez a delikvens volt kikötve, érzékeltetve vágyait,
- a negyedik mellett név nem, de annál több éles szúró, bökő szerszám volt elszórva, s körül volt rakta különféle gyertyatartókkal is. Ő volt a „csöpögtetős”.
- az ötödik volt a csúcs, mert a srác bőrén szinte nem is volt olyan felület, ami ne lett volna „kidekorálva” művészi rajzokkal, valamint a leírása szerint mindent elvisel és be”nyel”. Neve: „dekor” volt.
A vendégek csodálkozva és meglepetten álltak az ajtóban, majd azért lassan beljebb merészkedtek.
Közelebbről is megcsodálták először az öt „szobrot” s mivel hamarosan a szobrok meg is elevenedtek és a hozzájuk intézett kérdésekre válaszolni is tudtak, több nyelven, így élénk diskurzus alakult ki az asztaloknál, bár a vendégek azért sorra cserélődtek.
A három pincér előírásos öltözetben feszített, elvette a kiürült poharakat, majd azért lassan terelték a vendégeket a két ételes asztal felé is, de onnan választva már akár egy-egy szobor asztalánál is történhetett a hozott étkek elfogyasztása és közben az egyéb lehetőségek kipróbálása is megtörténhetett.
Ekkor tűnt fel többeknek is, hogy a sarokban feszesen áll még valaki, aki eddig nem került reflektorfénybe, pedig Ő is érdekes figura volt. Távol-keleti származását szeme vágása, bőre, haja színe és formája mutatta. Ahogyan egyre többek érdeklődését felkeltette, lassan megmozdult, előre lépett, meghajolva bemutatkozott: Ancsien mester – hangzott. Röviden vázolta mesterségbeli tudását és mindenkit meghívott a délutáni - alvás utánra időzített - bemutatójára, majd meghajolva távozott.
Az ebéd hosszan tartott, mert a vendégek állandóan helyet változtatva nézegettél, gusztálták és próbálták ki az „egyes asztalok” lehetőségeit, de végül minden befejeződött egyszer. A kávét és egyéb italokat a teraszon szolgálták fel, ahol a vendégek elhelyezkedtek a kényelmes fotelokban s a „szobrok” pedig különféle párnákra heveredtek a lábaikhoz, invitálásuk szerint.
A beszélgetés hamarosan arról folyt, hogy mi várható a mester bemutatóján, valamint egyezkedtek a vendégek addig is a „szobrok”-hoz jutás sorrendjén. Mi, magyarok, mint házigazdák, tartózkodóbbak voltunk, de így is 6 külföldire jutott az 5 szobor. Gustav és Harold között feküdt az ötödik. Már-már éppen szóba is került a diplomata srácok között halkan morogva, hogy mindent csodálatosan megszerveztem, s erre ne gondoltam volna, mikor zaj hallatszott a park felöl.
Egy teljesen mezítelenül futó alakot láttunk, aki először a fák takarásában szaladt cikk-cakkban, majd a nyílt pázsitra érve meglátott és talán meg is hallott minket a teraszon. Ekkor már egyenesen felénk vette az irányt s odaérve a teraszra szaladt fel. Bár erősen lihegett, de gondolkozás és tétovázás nélkül elém elé vetette magát, átkulcsolta a lábaimat s esdekelt németül, hogy védjem meg, bármit megtesz a védelmemért. Kicsit hezitáltam, magyarul morogtam valamit, majd végül rá is álltam, bólintottam, de sokat kérdezve Tőle.
A kapott válaszokból így is kiderült, hogy a szomszédban tartották fogva, mint rabszolgát és dolgoztatták eddig a földeken anyaszült mezítelenül, ezért is tudott megfutamodni, átugrani a park kerítését és szaladt a hangokat hallva, annak irányába. Megnyugtattam s beküldtem enni a maradékból a házba, miközben a németül nem tudóknak röviden elmondtam, amit mások már tudtak.
Majd mikor a srác már kijött belakmározva és így megnyugodva elmondtam, hogy mi mit tervezünk tenni itt a kis-kastélyban, s hogy hiányzik egy alany ehhez. (Ezt már Gábor fordította a többi magyarnak.) A srác azonnal, gondolkozás nélkül ajánlkozott a szerepre. Körülnézett és mindenki megdöbbenésére Harold elé térdelt és mutatta, fogadja el. Harold ódzkodott eleinte, emlegette a nyelvi nehézségeket hosszan, angolul, de erre megszólalt a srác, s pergett az angolja is. Így belopta magát Harold szívébe már. Így már ez sem volt probléma, csak a többieknek kellett választaniuk.
Maradt Ancsien mester egyedül, de Ő készült a délutáni bemutatójára, amihez a konyha-fiút igényelte ki.
Mi négyen magyarok nem is akartunk „szobrot” választani, de azért az egyik feketehajú pincérsrác Gábor-Kelenhez, míg a gesztenye szőke hajú pincérsrác Zsomborhoz és hozzám csapódott délutánra. A harmadik pincérfiú, a másik fekete hajú, a séffel vigasztalódott szintén délután a csendes pihenő alatt.
A délutáni időszak kevés alvással telt, mert mikor a társaság újra összegyűlt a társalgóban, kissé „gyűrött” kinézetűek voltunk mindannyian s látszott, hogy senki sem az alvásra, hanem inkább a másik meg- és kiismerésére koncentrált. Fel-/elhangzott egy-egy megjegyzés is a történtekről, melyeket hangos kacagás kísért.
Leginkább Harold volt feldobva, mert levetkőzve minden tartózkodását, vígan mesélte a társaságnak a neki felajánlkozott sráccal igen vidáman töltötték az eltelt időt. Hiszen a srácot nem kellett levetkőztetni, így inkább az esett neki Haroldnak és szabadította meg szinte azonnal minden felesleges textiljétől. Majd hagyta, hogy a fürdőbe „cipelje” és ott alapos elbánásban, csutakolásba részesítse mindenhol, beleértve az ánuszrózsa és a farkinca ki- és átöblítését is, ami újabb csutakolást eredményezett a fehér nedvek megjelenése következtében. Harold nevetve még azt is részletezte, hogy a srác ragaszkodott ahhoz is, hogy ez a művelet „szolgasorban” történjen, azaz megbilincselve, kikötözve és kellően szabályozva az elélvezése menetét. Mikor idáig jutott, elhallgatott, kissé el is pirult, mire a srác folytatta németül, hogy azért Haroldnak sem kellett visszafognia magát. Felcsattant a nevetés erre a megjegyzésére, de kapott is a srác Haroldtól ezért, ott előttünk.
A társalgóban összegyűltek élvezettel hallgatták a beszámolókat és maguk is egy-egy adalékkal fűszerezték azt a saját élményeikből. Lassan azért az ötórai tea is elkészült, feltálalódott. Majd nehezen, a kis szendvicsekből rágcsálva, elvégeztük a tea ivás szertartását.
Amint végeztünk, elindultunk kollektíven megnézni a pincében Ancsien mester bemutatóját a konyhás-fiún.
(folyt. köv.)