A tévedés

Az alábbí írást Kirsten Smart és saját írásom összefonódásából fordíottam angolról magyarra.

A tévedés
Az őrök egy tompán megvilágított helyiségbe vezettek. Hátrabéklyózott kezekkel, meztelen lábbal lépkedtem végig a folyosón, csupán egy inget és egy farmert viselve.
- Én döntöttem így – mondtam magamnak.
A szobában egy visszafogottan öltözött nő várakozott. Fehér blúzt, hajszálcsíkos, térd fölé érő szoknyát és fehér harisnyát viselt. Semmi túl kihívót, habár a szoknya közepéig végigfutott egy sliccezés.
Sötét szemeiből vasszigor sugárzott.
Egyenesen a szemébe néztem.
- Szóval te vagy az ifjú, aki önként aláveti magát a kihallgatásnak? – kérdezte.
- Igen, asszonyom.
- Kirsten vagyok, a Boszorkányvadászok vezetője. Tudnod kell, hogy csupán mert önként jöttél ide, nem részesülsz kivételes bánásmódban.
Nyeltem egyet, de a hangom tiszta maradt: - Értettem, asszonyom.
- Hány éves vagy?
- Tizennyolc, asszonyom.
- És miért döntöttél úgy, hogy idejössz?
- A szüleim miatt.
Kirsten felvonta a szemöldökét.
Tovább folytattam. – A szüleim a Sötét Művészetek alkalmazói voltak. Szentségtelen mágiát űztek. Gyűlölöm őket. Megvetem őket, már a puszta létezésük is istenkáromlás.
- Kemény szavak ezek, a saját gyermekük szájából.
Lehajtottam a fejem. – Rossz emberek voltak. Nem akarok olyanná válni, mint ők. Be akarom bizonyítani, hogy én más vagyok. Nem akarom, hogy egész életemben vadásszanak rám miattuk.
- Hogy ezt bebizonyíthasd, szörnyűséges tortúrákat kell kiállnod. Az igazságok ki kell csikarni belőled.
Bólintottam. – T-tudom.
- Legyen. Őrség! Lemezteleníteni! – parancsolta.
Az őrök nem voltak valami gyengédek: a bokámhoz rántották a farmerem és az alsónadrágom, és gyakorlatilag letépték rólam a pólót. A ruha darabjait egy parázstartóra dobták, ahol azonnal lángra kaptak. Már nem volt visszaút.
Anyaszült meztelen álltam a nő előtt, aki sötétlő szemeivel méregetett.
Jól tudtam mit lát: 185 centi magas, kissé napbarnított, és alaposan kisportolt, atletikus alkatú voltam. Tíz éves korom óta rendszeresen úsztam, később konditerembe jártam. Nyaktól lefelé mindenhol leborotváltam magam, felkészülve az átvizsgálásra. Még a beleimet is gondosan kitisztítottam, mielőtt elindultam volna a Kastélyba. Hajam sötétszőke, szemeim mogyoróbarnák voltak. Félszegen és libabőrösen álltam a hűvös szoba közepén.
- Igazán szép tested van. Biztos sokat dolgoztál vele.
- I-igen, asszonyom.
- A barátnődnek tetszik, hogy szőrtelen vagy? – mosolygott rám.
- Még nem volt barátnőm, asszonyom – mondtam, és éreztem ahogy elvörösödöm.
- Ó! Szóval szűz vagy, mi? – kacagott fel az őrökkel együtt.
Teljesen megszégyenülten álltam előttük.
- Nos, rendben. Őrök, karjait előrekötözni és felemelni.
A két férfi szótlanul engedelmeskedett.
Amikor a karjaim már a magasban voltak, Kirsten közelebb jött és végigsimított kockásra edzett, lapos hasfalamon, majd lassan körbesétált, puha tenyerét mindvégig rajtam tartva. Néha közelebb hajolt, mintha keresne valamit.
- Hajolj mélyen előre! – szólt. Miután megtettem, mögém lépett és szétnyitotta a fenekemet. Szörnyen megalázva éreztem magam.
- Se jelek, se nyomok – mondta. – De ez nem jelent semmit. Elém sétált, miután felegyenesedtem és mélyen a szemembe nézett. – Most megkérdem először: Varázsló vagy? Birtokolsz bármilyen szentségtelen hatalmat?
- Nem, asszonyom. Egyik sem – feleltem.
- Ismersz boszorkányokat vagy varázslókat?
- Nem, asszonyom.
- És a szüleid? Velük mi a helyzet?
- Fél évvel ezelőtt meghaltak egy autóbalesetben.
Kirsten hümmögött. – Értem. Tehát azt állítod, hogy semmiféle kapcsolatod nincs a boszorkánysággal.
- Így van, asszonyom.
- Rendben. De, mint talán tudod, ezt be is kell bizonyítani. Bizonyosságot kell adnod arról, hogy ártatlan vagy.
Zavartan néztem rá. Hogy bizonyítsam be ezt? Képtelenség!
- Azt hiszem, nem értem, asszonyom.
- Úgy vélem, hogy te tanultál boszorkányságot. Így, ki kell szednem belőled az Igazságot – erővel – ha szükséges.
- De hát mondtam, hogy ártatlan vagyok! Ezért jöttem ide! Önszántamból!
- Ez valamiféle trükk is lehet a részedről – mondta és visszasétált az íróasztal mögé. – Ezennel hivatalosan is boszorkánysággal vádollak! – mutatott rám. Az őrök rögtön megragadták a vállaimat. – Ha most megvallod bűneid, számos nagyon kellemetlen élménytől kímélheted meg magad! – mondta felemelt hanggal.
- D-de ha bevallom ezt, akkor máglyára kerülök! – kiáltottam és hangomat átjárta a félelem és a kétségbeesés.
- Természetesen! – nevetett Kirsten.
- De hát ez egy lehetetlen választás! Addig fog kínozni, amíg be nem vallok mindent! – szinte már sírtam a félelemtől.
- Nem egészen. Most még képes vagy arra, hogy körmönfont hazugságokkal traktálj. Azonban, mikor olyan kínokat élsz majd át, amiket elképzelni sem tudsz, akkor… akkor el fogod mondani az Igazat. Újra megkérdem hát: Bevallod-e, hogy sötét erők birtokosa vagy?
Mélyet lélegeztem. Nem volt menekvés. Nem akartam meghalni, így hát csak egy válasz volt lehetséges:
- Nem.
- Legyen hát. Akkor a kihallgatást a kínzókamrában folytatjuk!