A kép

A kép hátterében egy ódon szoba képe sejlik fel homályosan. Az előtérben puha, hívogatóan öblös fotel. Tőle balra egy dohányzóasztal, rajta egy pohár ital és egy lovaglópálca. A fotelben egy férfi ül. Jól szabott, de kényelmes fekete nadrágot, fekete garbót visel. Egyik kezében könyv, a másikban egy póráz vége. Elmélyülni látszik. Ha követjük a pórázt, feltűnik egy nő. A férfi lábánál ül és nézi őt. Mellette is könyv, korábban talán olvashatott. Csuklóin, bokáin bőr pántok. Most csak néz felfele. Rá. Nem akar mozdulni, levegőt is halkan vesz. Nem akarja zavarni őt. Azt sem akarja, hogy apró szilánkokra hulljon a pillanat. Hiszen most olyan jó. Csak hagyja, hogy körülvegye a láthatatlan létező, aminek bársony ölén olyan megnyugtatóan ringatózik.

A kép örvényleni kezd, szétesik, hogy újra alakot öltsön, elhomályosul, hogy újra éles lehessen… és életre kel.

A férfi leteszi a könyvet, belekortyol az italba. A nőre néz, aki állja a pillantását. Nem fordítja el a tekintetét, amikor a pálca után nyúl. Megsimogatja a nő arcát, száját, álla alá nyúl vele. Tekintetével felállásra inti.
Kényelmes ültéből néz végig rajta. Megérinti a pálcával. Nyakát, vállát, melleit, ölét… nem hagy ki semmit, nem siet. A pillanat folyósodni kezd. Minden lelassul, csak a nő légvétele lesz szaporább.
Ő is feláll. Szemével int csak, a láncok felé terelve a nőt. A csukó- és bokapántoknál fogva a láncokhoz rögzíti, megfeszíti a testét. Körüljárja, ellenőrzi, minden a helyén van-e.
Tekintetét mélyen a nőébe fúrja. A pálca újra útra kel. Már határozottabb az érintése. Apró ütések a mellbimbón. Csak kicsit fájnak, de a hatásuk azonnali.
Vándorol lejjebb. Elidőzik a szeméremdombon, csak kicsit pirosítja. Megmártózik a nő ölében.
A férfi elégedetten veszi tudomásul az izgalom nedves megnyilvánulását. A pálcát a nő arcához emeli, az ajkaiba törli, hogy aztán lecsókolhassa onnan.
Előkerül egy kendő. Beköti a nő szemét. Halkan motoz körülötte. A nő hallása kiélesedik. Próbálja elnyomni lélegzésének és vérkeringésének zaját. Meggyőződése, hogy szívének gyorsuló dobbanásait a férfi is hallja.
A férfi kezét érzi a bőrén. Megérinti, simogatja, megjelöli testének néhány pontját. Tudja, ott fog majd a pálcával belemarni. Nem tudja mikor, nem tudja mekkorát. Csak azt tudja, hogy vágyik rá.
Már-már nyomasztóvá válik a várakozás.
A nőt körülveszi az odaadás gyönyörűsége. A férfit a birtoklás ős-ösztönös, vad vágya űzi.
Érint a pálca… aztán üt… simít… üt. Senki sem számolja.
A nő lehajtott fejjel, száját összeszorítva áll. Hálás a láncoknak, amik tartják. Nem állna meg saját, vágytól kocsonyás-remegő lábain.
Érzi a férfi leheletét a tarkóján… aztán a fogait is. A hajába markoló kezet, ami hátrafeszíti a fejét. A vad csókot. Egy másik kezet, ami ölét érinti, hogy aztán belefúrja magát. Kendő nélkül sem látna. Csak az őrjöngő, kirobbanni akaró vágyat érzi a testében.
Lüktetően öleli körül a férfi kezét. Mozdulna, de a feszes láncok és a férfi ölelése nem engedi. Csak egy jelre vár. Érzi, ahogy könnyek gyűlnek a szemében.
- Szállj! – hangzik el az egyetlen kimondott szó az este során.
Száll. Sikoltva-nyögve-remegve.
Nem tudja meddig tart. Lassan ér vissza a földre, a férfi gyengéd-ölelő karjaiba.
Egy könnycsepp kigurul a kendő alól. A férfi lecsókolja.
Lekerül a kendő. A nő könnyes szemmel hunyorog és macskamód bújik a biztonságos ölelésbe.
Szavakra semmi szükség…