Ismerkedés a birtokkal!

Az Uram vagyonos ember volt. Na nem teljesen a maga erejéből. Hanem a családjáéból.
Szó se érje a ház elejét, Ő is keményen dolgozott. A vidék legismertebb lókupece volt. Már az apja és a dédapja is lovakkal foglalkozott.
Sándorom szerette az állatokat. Talán jobban is, mint az embereket. Jól bánt az állataival.
Én pedig már akkor is felnéztem rá, amikor még kislányként lestem, ahogy terelgette a lovakat. Sándor Uram 10 évvel idősebb nálam.
Teljes boldogságban ébredtem mellette a pajtában. Ahogy megmozdultam, Ő is mozdult, magához húzott. Tudtam, mellette nem azt teszek, amit akarok.
Ő az én URAM, akire mindig is vágytam. Megvártam hát, amíg felkel. Az egyik szalmakupac tetejéről leemelte a fehér gyolcsingjét. Néztem, ahogy a szép széles vállát elfedi a ruhadarab. Ó de végig csókoltam volna a számmal…. Vágyakozva néztem, amint öltözik.
Amikor már teljesen felöltözött, odafordult hozzám. A kezét nyújtotta.
- Állj fel Julis, had nézzelek! – mondta
Végig mért. Úgy láttam tetszik neki a meztelen testem, de ezt nem mondta egy szóval sem.
- Jó asszonyt nevelek belőled! – majd a vasvilla nyelére terített gyapjú kabátot leemelte és odanyújtotta.
- Vedd magadra és gyere utánam!
Magamra húztam a durva szövésű kabátot. Szúrta a meztelen testemet.
Mezítláb, a szúrós, lószagú kabátban követtem az Uramat.
Jó nagy volt a birtok. A pajtától vagy 200 kétszáz lépésre volt az Uram portája.
Takaros kis vályogház volt. Alig vártam, hogy beérjünk.

A mezítlábas talpam alatt hideg, nyirkos volt a föld,s bár nem volt úri talpam, néhol fájdalmasan belemart egy-egy kavicstörmelék. A kabát is egyre jobban szúrt, viszkettem is tőle, nem kicsit. Talán még bolhák is voltak benne.

Felsóhajtottam, amikor végre átléphettem a magasított küszöböt.
Uram levette rólam a kabátot. Én magam elé kaptam a kezemet, gondolván, biztos van valaki a házban, hisz be sem volt zárva az ajtó.
- Sosem takarhatod el magadat a kezeiddel, meg értetted? - Fogta meg erősen a kezeimet, majd a testem mögé szorította és szigorú tekintettel nézett a szemembe.

Kínosan éreztem magamat, de élveztem az én Uram közelségét. Szinte éreztem a férfias leheletét. Fürkésztem a tekintetét, s zavaromban széles mosolyra húzódott a szám. Magam sem értettem miért mosolyogtam.

- Majd mindjárt nem mosolyogsz! – mondta

Nem tudom honnan került az Uram kezébe egy vastag bőr öv, de amilyen hirtelen került elő, olyan hirtelen a derekamra csatolta, majd, a csaton lógó karikába egy láncot akasztott.
Behúzott egy szobába. A talpam alatt ódon hajópadlót éreztem. Recsegett, ropogott, amint a szoba túlsó falához értünk, ahol a falhoz rögzítve két hatalmas fagerendából egy X alakú kereszt volt felfúrva. A kereszt végeinél bőrbilincsek voltak.
Még fel sem ocsúdtam a meglepődéstől, már ki voltam rögzítve.

Eszembe jutott az előző esti korbácsolás, és már majdnem könnyezni kezdtem, amikor Uram megcsókolt. Nagyon élveztem, elfelejtettem azt is, hogy a kereszten vagyok. A puncim pedig annyira izgalomba jött az Uram csókjától, hogy még talán a szőröm is bizsergett.

- Mielőtt megreggelizel, megkapod az első leckét, megértetted? – kérdezte
Én csak bólogattam.
- Igen Uram! – ez a válasz! mondta Ő
- Igen Uram! – ismételtem utána
Helyes! – mondta, miközben egy gyufás dobozt tartott a kezében. A dobozt az arcom elé tartotta, úgy hogy lássam mi van benne. Lassan tolta kifelé. Alig nyitotta ki, s már is a doboz lakója kidugta a hatalmas szőrös lábát.

Nagyot sikoltottam! Egy pók volt! Vérpók!

- Ráteszem a válladra, majd végig mászik a nyakadon, melleden, hasadon, - mondta, miközben ujját végig vezette azon a testrészeimen, amit említett.
Az egész testem remegett. Holtsápadt lettem.
- Ne Uram, könyörgöm! – mondtam, miközben annyira remegtem, mint egy nyárfalevél.
Uram visszacsukta, majd letette a dobozt. Egy sokágú bőrkorbácsot vette elő.
- Na jó, akkor most felpezsdítem a vérkeringésedet, te pedig számolsz és meg köszönőd! – megértetted?
- Igen Uram! – mondtam megkönnyebbülve. Közben már azon járt az agyam, hogy tegyem el lábalól azt az undorító vérpókot.

Uram ütött, én számoltam.

Eleinte csak kellemesen csípett a korbács, majd zsibbasztotta a bőrömet, s a 15. ütés után már úgy éreztem, hogy hasítja, vágja a testemet.
A 17. ütésnél könyörögtem, hogy hagyja abba.
Egy kis szünetet tartott.
- Már csak három ütést kell kibírnod, utána megreggeliztetlek. – mondta
Az utolsó ütéseket a lábad közé kapod. Mondta, miközben kezével be simogatott a lábam közé. Nem kell számolnod! – mondta
Remegtem, fáztam, alig vártam, hogy vége legyen. Evésre gondolni sem mertem.

Az első punciba korbács után azt hittem bepisilek, annyira fájt. Sírtam... könyörögte.

Ő fogta a pókos dobozt, oda emelte az arcom felé.

- Pók vagy korbács, válassz! – mondta erélyesen

- Korbács – mondtam sírva

A második ütés után sokáig alig kaptam levegőt, a fájdalomtól. Uram odalépett, odatette a kezét, megsimogatta az ütéstől sajgó kisajkaimat.
- Jól van, ügyes vagy Julisom, - mondta, - mindjárt végzünk.

Megkaptam az utolsó ütést. Uram azonnal simogatni kezdett. Így a fájdalom enyhült. Lüktető sajgó ajkaim , remegve simultak Uram tenyeréhez.

Miközben simogatott, csókolgatta az arcomat. Én félre billentettem a fejemet így a csókjait a nyakamra irányítottam….
Azt hiszem, rövid idő alatt remegve élveztem az Uram tenyerébe.

- Szeretlek Uram – félájultan motyogtam Sándorom fülébe