Hó- és csizmafétis – 2. rész

Szolgám olyan átéléssel nyalja a csizmám talpáról a havat, hogy nem is veszi észre a felénk közeledő embereket. Nekem kell oldalba rúgnom, erre szégyellősen felpattan a földről. Odasúgja nekem, hogy fantasztikus élmény volt, és javasolja, hogy menjünk fel a hegyre.
Leparkolunk a hegyen. Itt még sűrűbben havazik, a hótakaró is vastagabb, mint a városban. Boldogan nézek körbe. A hatalmas csomagtartóból egy szánkó és egy sjambok kerül elő. A sjambok az egyik kedvenc verőeszközöm. Elég durva, egy hosszú, rugalmas bot, önvédelmi fegyvernek is használják. Ezt aztán érezni fogja a szolgám téli ruhán keresztül is. Felülök a szánkóra, amelyhez egy heveder is csatlakozik, segítségével a szolgám befogja magát a szánkó elé, mint egy szánhúzó kutyus. Négykézlábra ereszkedik, és húzni kezdi a szánkót. Elég lassan megyünk. Nagyokat csapok a hátára és a fenekére a sjambokkal, hogy gyorsabb haladásra ösztönözzem. Egészen leizzad a hideg idő ellenére is a nagy igyekezettől, hogy minél gyorsabban húzza a szánkóm. Csupa hó lesz a ruhája, ahogy kepeszt előre négykézláb. Ahogy egyre gyorsabban haladunk, egyre jobban élvezem a szánkózást. Időnként odacsapok a szolgámnak, nehogy visszavegyen a tempóból. Elérkezünk egy kis dombhoz, ahonnan jól lehet csúszkálni a szánkóval. A szolgám összeesik, mikor meglátja, hogy még a domb tetejére is fel kell vontatnia a szánkót velem együtt. Egyáltalán nem vagyok nehéz, de már eléggé elfáradt. Ösztönzésképp csapkodom a sjambokkal. Megindulunk felfelé. Két kemény méter után engedélyezem a szolgámnak, hogy talpra álljon, és úgy vontasson fel. Nem mintha megsajnáltam volna, öröm volt nézni, ahogy kúszik-mászik a hóban négykézláb, de nem akartam én is leborulni a szánkóról, ha kimerültségében visszagurulna. Felérünk a dombtetőre. Megengedem a szolgámnak, hogy mögém üljön a szánkón, valahogy úgyis le kell jutnia, ha azt akarom, hogy utána visszahúzza a szánkót a dombtetőre. Önfeledten szánkózunk egy ideig. Újból kedvem támad egy kis havas csizma nyalatásra. A szolgám már alig várta, mikor hozom fel újból a témát. Kényelembe helyezem magam a szánkón, és alaposan behavazom a csizmámat. A szolgám vágyakozva borul térdre előttem. Óvatosan nyújtja a nyelvét a csizmám felé. Mikor már majdnem eléri, nevetve elhúzom előle. Meglepett, kicsit mérges pillantást vet rám. Odacsapok neki a sjambokkal. Tanulja meg, hogy a csizmámat is csak akkor nyalhatja, amikor én engedélyezem. Újból közelít a nyelvével a havas csizmám talpához. Ezúttal engedem neki nyalni, mert én is vágyom rá. Újból és újból behavazom a csizmám, ő pedig élvezettel nyalja le róla a havat. Annyi havat megeszik ma, hogy talán már nem is kell ebédelnie. A könnyei is folynak, annyira szorítja az erényöv a duzzadni vágyó farkát. Én is rettentően felizgulok, mintha csak a puncimat nyalná. Észreveszi a szolgám. Engedélyt kér, majd miután megengedtem neki, benyúl a kabátom alá, és masszírozni kezdi a csiklómat. Egy perc múlva már repülök, boldogan mosolyogva, két kézzel szorítom a szánkót, fejemet hátra vetem, nagy pelyhekben hullik a hideg hó az arcomba, miközben belül eláraszt a forróság és a kéj.
Miután kiélvezkedtem magam, a szolgám hazavisz. Feljön hozzám, hogy alaposan kitisztítsa a csizmámat, letakarítsa róla alávaló nyálának minden kis molekuláját is, és szépen kifényesítse az új lábbelit. Ezalatt én átmelegszem a forró fürdőben egy forró tea társaságában. Mikor felöltözöm, megnézem, milyen munkát végzett a szolgám a csizma kipucolásával. Teljesen meg vagyok elégedve a végeredménnyel. Újra felpróbálom a csizmám, és gyönyörködöm benne a tükör előtt. Nagyon jó vétel volt. A szolgám a lábamhoz kuporodik, és készít egy szelfit a csizmámmal ennek a csodálatos napnak az emlékére.

(VÉGE)