Tű 1.

Megismerkedésünk elején, még nem is sejtettem, hogy ennyire hatással leszel rám, csak azt, hogy akarom, a veled való találkozást !!! Álló helyzetben, lábaim széles terpeszben, két nagyon is stabil rúdhoz kötözöd, és a két karom, enyhén hátracsavarva ugyan ehhez rögzíted. Moccanni sem bírok, pedig megpróbáltam, erre Te elnevetted magad, láttam, tetszik, hogy szabadulni próbálok. Kezdésnek két fém szorítót teszel fel a melleimre, majd, pálcával, rácsapsz néhányat, határozottan és erővel, hogy nyoma is marad. A meggyötört szorítóban lévő melleimnek a fertőtlenítő spray hideg volt, egy bizarr előjátéka annak, ami még rám vár. Már nem nagyon emlékszem milyen volt, amikor én szúrtam át a mellbimbómat. De azt tudom, hogy jobban kívánom most, mint akkor. Én egyetlen tűvel zaklattam fel magam és örültem, hogy képes voltam rá és a róla készült képet elküldhettem Neked. Megmutattad a tűkből azt a mennyiséget, amit kapni fogok. Felhúztad a gumikesztyűt és megkérdezted: - Kezdhetjük? Mire idáig eljutottam, már nagyon szaporán vettem a levegőt ezért csak egy gyenge igenre voltam képes. Behunytam a szemem, odabújtam hozzád, amennyire a kötelek engedtek és vártam, hogy szúrjál. Tudtam, hogy ezt nagyon szeretnéd, és hogy örömöt okozok vele. Biztonságban éreztem magam, jól esett, hogy most ilyen közel érezhettelek magamhoz, így sokkal könnyebb elviselni a fájdalmat. Alig éreztem a pici tűket, rövid, fémest részt pillanatok alatt belém nyomtad, egészen tövig. Ha nem kellene a maradandó nyomokkal törődnöm, most még azt se bántam volna, ha az egész mellemet tele szurkálod, ezekkel a tűkkel! De NEM lehet, sajnálom, de NEM! Már így is jócskán túllépted a nyomnélküli határt és minden egyes alkalommal egyre többet, és többet akarsz. Félek egyszer majd nekem is eljön az a „9 és fél hét” amikor már nem akarok többé jönni !!! HOL VAN A HATÁR, A JÓZAN ÉSZ MEDDIG BÍRJA KÖVETNI A VÁGYAKAT ??? MEDDIG, MÉGIS MEDDIG MERÜNK ELMENNI EBBEN AZ ŐRJÍTŐ JÁTÉKBAN ??? Remélem, sosem tudom meg, hogy ennek soha nem lesz vége. Ez nem egy olyan valami, amit be lehet fejezni, ezt csak elkezdeni lehet … ! (Még látszanak a tűszúrások nyomai, kemény és fáj a mellbimbóm, ha hozzáérek, de legalább tudom, hogy nem álmodtam.) Az utolsó két tű volt hátra: – Ezeket a két mellbimbódba fogod kapni. – Mehet? – Vegyél egy nagy levegőt …. – mondtad, és szúrtál …. EZ FÁJT! Kis szünetet tartva szúrtad az utolsót, ez még jobban fájt, fel is szisszentem azt hiszem. Épp csak egy pillantást vethettem a melleimre. Két elektro tappancsát zselézted, mire észbe kaptam, már rajtam is voltak, közel a tűkhöz. Itt már kezdenek elmosódni a történések, kaptam egy szájpecket is, hogy ne nagyon kiabáljak. Még azt láttam, hogy a síkosítót is a kezed ügyébe helyezed, aztán teljes sötétség, bekötötted a szemem. Erősödtek az elektro csípései, amikor is, megéreztem, hogy hozzámérsz önkéntelenül, széjjelebb húztam a lábaim. Tudtad, hogy megőrülök az öklödért, és gondolom tetszett, hogy terpesztek neked, mert látni, ezt most nem hagytad! Égetett, fájt már nagyon az elektro, szenvedtem tőle, ki akartam szabadulni, a kötelek fogságából, hogy letéphessem a tappancsokat és, hogy elmerüljek az öklöd okozta mámorban, amikor elmúlik minden fájdalom, amikor minden mindegy, amikor megszűnik a külvilág , amikor semmi másra nem vagyok képes csak elélvezni. Elkezdtél simogatni, egy –két újaddal belém nyúltál, közben harapdáltad a nyakam és disznóságokat súgtál a fülembe. Ezt már nem lehet kibírni, csak kínlódom, tompán nyögdécselek, mert a szájpecek, nem engedi, hogy hangoskodjam, pedig most üvölteni szeretnék …,próbáltam is jelezni, hogy legalább ezt vedd ki …, meglepett, hogy ezt megteszed, és leveszed rólam. Látni nem láttam semmit, annál inkább éreztem. Mindig tudod, mivel csillapítsd a hatalmas éhségemet. Rekedtre kiabáltam magam, olyan közel voltam ahhoz, hogy elélvezhessek, és lassítottál. Az elektrót, egy fokozattal feljebb kapcsoltad. Már artikulált hangokat adtam ki, már a csuklóimon is égetett a kötél, ki akartam magam tépni, szabadulni, hogy magamhoz nyúlhassak, hogy elélvezhessek … Na ekkor éreztem az öklödet, mélyen bennem. Önkéntelenül rámozdultam, már nem lassítottál, nem kíméltél, egyre vadabbul nyomtad belém. Egy pillanatra felrémlett bennem, milyen megalázó, hogy ennyire akarom. De már nem tudtam ellene tenni semmit. Tompult az elektro okozta fájdalom, kezdett elönteni a forróság, éreztem, az egész testem megfeszül. Vad tánc volt ez, köztem és az öklöd között. Egyre gyorsabb és gyorsabb voltál, közben hallottam a zihálásodat …………… Már nem haraptál, nem is sugdostál a fülembe semmit. Furcsa halk hangok kezdtek kitörni belőled. De szerettelek volna most látni, és nem csak hallani, hogy Te is élvezed azt, amit most velem művelsz, hogy nem bírsz magadon uralkodni, hogy ki fog törni ……., hogy elélvezel ? De lehet csak a képzeletem játszott velem? Szerettem volna hinni, hogy eggyé válsz velem … Ez az utolsó amire emlékszem, olyan erővel tört rám az orgazmus, hogy azt éreztem, milliárdnyi fényes csillagra hullok szét, hogy egy vagyok az univerzummal ……………….. – Elélveztem! ………………….. Nagyon lassan kezdtem visszatérni a valóságba. Az elektrót még nem kapcsoltad ki, de már nem mehetett olyan erővel, elviselhető volt. Talán beszélgettünk …, kérdeztél és én válaszoltam, de nem tudom mire és, hogy mit. Kihúztad belőlem az összes tűt, és megszabadítottál a melleimet fogságban tartó és szorosan fogó fém szorítóktól is Nem éreztem a karjaim sem, ezért elkezdtél kiszabadítani. Arra homályosan emlékszem, amikor elengedtél, ott kóvályogtam a szobában, hirtelen nem tudtam, mit csináljak, hogy mi fog történni velem, forgott a szoba körülöttem, még nem voltam teljesen magamnál, azt hiszem … - Ülj már le valahová, mert még összetöröd magad, és pihenj, amíg összeszerelem a vizsgálóasztalt. – mondtad nevetve. Mint a villám csapott belém a felismerés – vizsgálóasztal- óóóóó….. azért kell, hogy a szeméremajkaimba beígért 5 – 5 tűt megkapjam. Nem akarom, félek … De láttam rajtad, ezt nem kerülhetem el, nagyon belejöttél a szurkálásba és olyan lendülettel szereltél, hogy nem bírtam nézni. Ott ültem egy kórházi lepedőn a sarokban és a szemem a kezemmel takartam el. – Gyere, ülj fel! Szó nélkül felültem. – Közelebb …., még közelebb …. , majd hanyatt döntöttél, és lábaimat besegítetted a tartókba. Az is megrémített, hogy nem kötözöl meg. Amennyi erőm maradt, azzal kapaszkodtam az asztalba, próbáltam felkészülni rá. De mégis, hogyan lehet felkészülni az elviselhetetlenre?! Ott feküdtem teljesen védtelen és tudtam, hogy nem engedsz el. Mégis megpróbáltam, lábaimat kiakasztottam és felültem. Már éppen leszálltam volna, amikor felém fordultál és rám parancsoltál, hogy feküdjek vissza.! Oda is léptél és visszanyomtál az asztalra – Mégis ezt, hogy képzeled, erre nem kaptál engedélyt! –ezt nagyon komolyan és mérgesen mondtad. Most mit csináljak, amire készülsz, az nagyon fáj, és én erre még nem vagyok készen. Elkezdtem könyörgőre fogni a dolgot … Ekkor mosolyogva megkérdezted: - Szeretnéd, ha mindezt műtős ruhában tenném veled? Ohhhh. Pár percig gondolkodtam a válaszon. –öltözés – hmmm, akkor ahhoz előbb vetkőzni kell! Micsoda ajándék, láthatlak meztelenül, még ha csak pár percre is … Örömöm nem volt teljes, csak az ingedet vetted le, de leírhatatlan látványt nyújtott a szőrös mellkasod. Szerettem volna csak egy kicsit hozzád érni, a kezemmel végigsimítani a mellkasodat … Ebből a mámoros állapotból hamrosan következett a valóság, amitől annyira féltem. Már csak egyetlen menekülés maradt „SIMOGASS”, ami annyira finom, annyira szeretem megkapni és annyira gyűlölöm kimondani, mert a gyengeség jele. De az egyetlen út, hogy mindennek azonnal vége legyen! Nem hagytál több időt a gondolkodásra, odaléptél hozzám.

folyt.köv.