Aki feszegeti a határait, az végül megtalálja...

- Jóreggelt, kis szolgám! - mosolygott rám az Úrnőm, amikor kinyitottam a szememet. Félig még kómásan, homályosan derengett csak fel, hogy kit látok magam előtt és hol vagyok...

Igen, igen, tegnap este történt... Végre rám talált, felfedezett!? Az utcán jött szembe - éppen hazafelé tartottam egy fárasztó munkanap után -, minden olyan egyértelmű és magától értetődő volt. Igen, igen, a tekintete olyan volt, hogy nem lehetett ellenállni neki. Jött szembe, nézett rám, elhaladt mellettem... aztán én lopva utánafordultam. Tudta. Igen, tudta, hiszen éppen csak mögém került, és megállt. Visszafordult, és felém tekintett. Várta, hogy utána forduljak.
- Mit nézel úgy? - mondta némileg támadólag - Talán tetszem neked?
Nem bírtam megszólalni. Gyorsan visszafordultam előre, és gyors léptekkel indultam volna tovább... De az Úrnő követni kezdett, és utánam szólt:
- Hová olyan sietősen, kisapám!? Bepánikoltunk!?
Megálltam. Megtorpantam. Nem mertem tovább menni. Visszafordultam.
- Nem... őőő... dehogy - nyögtem ki a szavakat. - Nagyon tetszel nekem!
Hatalmas pofon csattant az arcomon.
- Ki engedte meg, hogy tegezz!? - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
Égi kezdett az arcom. Vörösödni. Már nem csak a megilletődöttség zavarától, hanem a teljes erőből kapott ütésnek a utóhatásaként.
- Bocsánat... őőő... Úrnőm... - nyögtem ki lassan újra a szavakat.
- Így már mindjárt más - mondta röviden, és egy futó mosoly szaladt végig az arcán. - Térdre!
A hangja határozott volt. Ellentmondás minden kósza lehetőségét is azonnal kizárta. Letérdeltem.
- Nyald a csizmámat szép fényesre, hogy lássam komolyan gondoltad! - folytatta.
Azonnal nekiláttam a feladat teljesítésének. Észre sem vettem a utcán a sétáló járókelők hadát, akik némi csodálkozással tekintettek felénk, mivel egy elég forgalmas belvárosi utcában voltunk.
- Köszönöm, Úrnőm, köszönöm! - tekintettem fel egy pillanatra Úrnőmre, és könnybe lábadt a szemem, de persze már nem a fájdalomtól, hanem az örömtől, hogy végre rám talált...
Majd újra vissza a csizmájához, és szorgos nyelvmozdulatokkal folytattam a fényesítést. Miközben négykézláb térdeltem az aszfalton, két kezemmel az Úrnőm lábai mellett támaszkodva.
- A másikat is! - nyomta hirtelen az orrom alá az Úrnőm a másik csizmáját is, az eddig tisztított lábával pedig hirtelen az egyik kezemre lépett. Felszisszentem.

(folyt. köv.)