Nővé nevelt komornyik

Sándor a Nemzeti Múzeum kertjében békésen feküdt egy padon és aludt. Előtte gondosan lekötötte a kerékpárját és a hátizsákját a korláthoz. Amikor felébredt, hirtelen jött a tapasztalás, hogy ő maga a rab, leláncolt holmijai meg sehol sincsenek, olyannyira, hogy meztelenül állt feje fölé bilincselt karokkal egy Dunára néző szobában. Sokáig nem tudott helyzetén tanakodni, mert bejött a szobába egy világoskék öltönyös férfi, amolyan jóképű, magabiztos, "osztályvezető vagyok egy menő reklámcégnél" típus, aki "szabadidőmben izmosra gyúrom magamat, hogy könnyen előrejuthassak a női vezetőknél."
Az öltönyös férfi ránézett Sándor lógó farkára, s gúnyos félmosollyal a szemében megkérdezte: - nos, Sanyikám, hogy tetszik a dunai panoráma? Úgy tudom, te szereted megmászni a magaslatokat...Majd választ nem is várva a belépőjéhez, egyből folytatta: gondolom érdekel, hol vagy, hogyan kerültél ide, s főleg miért?
Sándor minden végtagja égett a fáradtságtól, jó régóta állhatott már így kipányvázva, mint a nem használt bicikli. Nem is jött ki a száján semmi hang, csak annyit bírt suttogni, hogy "vizet!"
Az öltönyös meg erre: "ó Sanyikám persze, ne haragudj, el is felejtettem, hogy már tizenhárom órája kikötöztünk ide téged. Mindjárt eloldozlak, aztán kapsz vizet, egyél is, mert este nagy buli lesz, ahol nagyon számítunk rád."
-Milyen buli? - kérdezte Sándor.
-Várjunk ezzel - mondta az elegáns szépfiú, haladjunk csak szépen sorjában, megtudsz mindent időben. Először is arról, hogy hol vagyunk: ez egy tizenkétemeletes irodaház felső szintje, ilyenkor hétvégén teljesen üres, szóval itt nyugodtan lehet hangosan dáridózni, akár neked is. Szívesen beszélek arról, hogyan kerültél ide, mert ugyan pofon egyszerű meló volt, de lássuk be mestermunka: azonosítottam a szado-mazo keresőoldalon használt profilodat a fészbukos névjegyeddel, és innentől minden lényegeset tudok rólad. Sándor, nekünk való csicska vagy: szereted a fenekelést, a megkötözést, esténként arról ábrándozol, hogy egy társaság elrabol, majd többen keményen megbasznak.

Örülök Sándor, hogy nem akarsz közbeszólni, látom a szemedben, hogy várod már, hogy érkezzenek a farkak. Hát nem okozunk neked csalódást. Erre az estére nyolc fős gang jött össze. Te leszel a komornyikunk, felszolgálod az italt és a kaviárt a vendégeinknek, és megteszel minden egyebet, amit kívánnak. Ó, Sanyesz nem is kell semmit mondanod, ismerem a vágyaidat, vagyis biztos vagyok benne, hogy vibráló seggel teljesíted túl a vendégek várakozásait. És ne aggódj, köszönetet se kell mondanod! Egy feltétel azonban van: ma bringa leszel, mert a nyolc fős társaság egy vörös ruhás nőt akar, pontosabban a vörös ruhához mindenképpen ragaszkodnak.
Az öltönyös kitette a szűk, ujjatlan vörös ruhát az asztalra. A megrökönyödött Sándornak tiltakozásra görbült a szája.
-Sanci, figyelj, semmi baj, ha nem akarod felvenni. Milyen állásod is van? Mit dolgozol? Ja, semmit nem csinálsz, de keresel vele háromszázat? Mit szólnál, ha elküldenénk a cégednek, hogy buksz a farkakra, és szado-mazo oldalakon lebzselsz? Még a lakásodat is elárverezik a végén, pedig mi csak segítenénk, hogy önmagad valósítsd meg.

Sándor végül felvette a vörös ruhát, amit a bulin nyolcan rögtön letéptek róla. Szopott. Szopott. Szopott. Dugták. Dugták. Dugták. Ijesztő élvezet volt az önálló akarat elvesztése.
Az öltönyös később a padlón fekve találta a kimerült Sándort. Melléje tette a ruháját ezen szavakkal: -Sanyikám, a vendégek roppant módon meg voltak elégedve. Azt mondták, hogy egy hónap múlva megint jöhetnél, csak csináltass magadnak szép női melleket a hülye szivacs helyett. Szerintem meg vágasd le a farkadat is, tök felesleges te ribanc. Ha hozzánk jössz, legyen puncid, így egyszerre három helyen dughatnak, ahogy egy rendes nőt illik.