Büntetésem

Végre az ajtóhoz érek. 10 perc késés. Ebből bünti lesz; mosolyra görbül a szám.
Tudom, hogy az asztalnál ülsz és rám vársz. Hallod, ahogy keresem a kulcsaimat, én pedig direkt szöszmötölök velük, hogy minél jobban felhúzzalak.
Mikor végre benyitok, úgy csinálok, mintha nem tudnék semmiről, ártatlanul rebegtetem a szempilláim. - Még fent vagy? - Kérdezem.
Nem válaszolsz, csak oldalra döntöd a fejed és halványan elmosolyogsz. Hosszú szünet után megszólalsz: - Azt beszéltük meg, hogy 1re itthon vagy.
Elkezdek kifogásokat gyártani: -Tudom, és sajnálom, de nem tehetek arról, mikor jönnek a villamosok! Ráadásul olyan jól éreztem magam a barátaimmal!
Egy darabig csak nézel. Aztán lassan felállsz és a kanapéhoz sétálsz. Leülsz. Jelentőségteljesen, várakozva nézel a szemembe.
Leveszem a cipőm és a táskám. Odamegyek hozzád, eléd térdelek. Megsimogatom a tarkód, majd hosszan megcsókollak.
A térdedre fektetsz, lehúzod a gatyámat és a bugyimat. Megsimogatod a fenekem. Aztán rácsapsz. Élvezettel szisszenek fel. Addig fenekelsz, míg egész piros nem lesz a popsim.
Aztán egy kicsit csak simogatod, nyugtatgatod felhevült bőröm. De a büntetésnek még nincs vége.
- Menj a hálóba és vedd le a ruháidat! Rakj 3 párnát a derekad alá, úgy hasalj fel! Mindjárt jövök én is.
Pontosan úgy teszek, ahogy mondtad. A fenekem kellemesen ég. Ahogy várok rád, urrá lesz rajtam az izgalom. Vajon mivel fogok kikapni? Öv? Vessző? Lovaglópálca? Korbács? Csak a kedvedtől függ.
Hirtelen kiráz a hideg, ahogy végighúzod a kezed a lábamon. Alulról fölfelé végigsimogatsz, a tarkómra csókot is kapok. A hozzád közelebbi csuklómat az ágy sarkához kötöd, majd átmászol rajtam, hogy elérhesd a másikat is. Míg én vártam rád, te levetted a pólód, így most bőröd bőrömhöz simul. Mikor kész a másik csomó is, végigcsókolgatod hátam minden porcikáját. Aztán előveszel egy selyemszalagot. Közel hajolsz az arcomhoz. Megcsókolsz, majd bekötöd a szemem.
Minden érzékem felerősödik, kinyílik a világ. Eltávolodsz, már nem érzem bőröd melegét. Aztán meghallom a pálca ismerős suhogását. Még csak a fülem mellett próbálgatod, mégis összerezzenek.
Fenekemhez érinted. Megmozdulni sem merek. A fülembe súgod: - Nem kell számolnod az ütéseket, de a lábaid meg sem mozdulhatnak!
Már el is csattan az első ütés. Kéjesen felnyögök. Majd még egy. Türelmesen kivárod, hogy minden ütésnél átérezzem a teljes fájdalmat. Aztán ahogy belejössz, egyre gyorsabban és nagyobbakat csapsz. Minden erőmmel igyekszem egy helyben tartani a lábaim, és nem elkapkodni a fenekem.
Mikor már azt hiszem, nem bírom tovább, a pálca hangosan csattan a földön.