Airbus - a kezdetek 7/1

Airbus – a kezdetek 7.
Ha én az imént a dögre lőtt víziló hangján szólaltam meg párszor, akkor Vanda – legyünk udvariasak – egy gazella halálsikolyát hallatta, amint beléhatoltam. Két-három döfés és a gazella már az örök szavannákon legelészett, Kedvesemet pedig kizárólag az óvta meg a rongycsomóként való összeeséstől, hogy szilárdan tartottam a csípőjét.
Lelkiekben persze rögtön kihúztam magam – micsoda dárda, micsoda vadász! – de a velem társbérletben lakó technokrata realista szemléletű egyén volt és faragott egy kicsit a büszkeségemből.
A drágát a szokatlan, de számára nagyon is izgató helyzet eleve magasra repítette az orgazmus Csomolungmájának lejtőin és – úgy tűnik, - a pozitúra sem lehetett teljesen közömbös számára.
Úgy tűnt, mindketten révbe értünk, és csakugyan így is lett. Vandából csodálatos rabnő lett. Pont olyan, amilyenről álmodtam volna, ha lettek volna rabnőkkel kapcsolatos álmaim.
A kezdeti ijedtség és elfogódottság után a Kedves feloldódott a számára merőben új helyzetben és igazán elbűvölő subbie lett belőle.
Odaadó volt és alázatos – amikor kellett, felszabadult, önálló, sőt kissé pimasz minden más helyzetben. Idővel már arra is vette a bátorságot, hogy tapintatos avagy kevésbé tapintatos formában tanácsot adjon, vagy kinyilvánítsa a vágyait.
Néha olyankor is magammal vittem, amikor semmi lehetőség nem mutatkozott némi BDSM felvillantására, egyszerűen csak élveztem a társaságát.
Egyszer raktárat kerestem a belvárosban és az ingatlanügynök végig vitt egy sor helyiségen. Dögunalmas délutánnak ígérkezett, hogy ne pusztuljak bele az unalomba, ide is magammal vittem a drágát. Üzletek, lakások, pincék váltogatták egymást a sorban, a végén már annyira untam, hogy azért imádkoztam, valahol találjunk egy ottfelejtett rekamiét, ahol alhatok pár percet.
Röki ugyan nem akadt, ám a kínálat következő eleme egy málló vakolatú, vaksötét pince volt, mélyen az utcaszint alatt.
Az ügynök felkészült volt, a zseblámpája fényében úgy két méter magasságban, egymástól egy-másfél méterre a falból kiálló vasrudak, a plafonra rögzített csövek rajzolódtak ki. Vanda hozzám simult a sötétben.
- Mi lenne, ha kikötözne ezekhez és megkorbácsolna, Uram?! – suttogta a fülembe és a kérdést egy, a fülcimpámat érő harapással nyomatékosította.
A vadállat azonnal felhördült és felkapta a fejét.
- Ez a hely jónak látszik. Megkaphatnám a kulcsot, hogy több napszakban is kipróbálhassuk, milyen a rakodás a gyakorlatban?
Az ügynök boldogan adta át a kulcsot, sietősen elbúcsúzott – vélhetően rohant haza, lemosni a délután porát … hm … ez utóbbiból akadt bőven!
A nap már búcsúzóban volt, a kocsim hátuljában pedig ott lapult a „barkács felszerelés”.
- Most megkapod a magadét, pimasz lotyó!
Hipp-hopp megjártam az autóig vezető utat és máris készen állt minden egy szeánsz rögtönzéséhez.
A táskából először is pár gyertyát vettem elő és meggyújtottam. A lángok remegő fényében az egész hely valami kísérteties, középkori látványt nyújtott.
Még a bőrbilincsek felcsatolására sem vettem a fáradtságot, a kötelekkel rögzítettem a Kedves csuklóit, aztán átdobtam a kötél végét a vasrudakon. Addig húztam felfelé a csuklóit, amíg Vanda már a magas sarkú cipőjében is lábujjhegyre kényszerült állni, aztán rögzítettem.
A táskában kés is volt. Ahogy megfordultam, a kezemben a késsel, egy pillanatnyi rémületet véltem felfedezni a drága szemében.
Hozzá léptem és szépen, aprólékosan az összes ruhadarabját levágtam a testéről – egyedül a combfix maradt.
Szinte hallottam, ahogy kimarad a lélegzete – elképzeltem magamban, ahogy kergetik egymást a fejében a gondolatok …
De nem hagytam túl sok időt a gondolkodásra, hátra léptem és szemből korbácsolni kezdtem.
(folyt. köv)