A teszt (4/5)

Az asztalról elveszem a kis sok ágú korbácsot. Kézre esik, kicsi, könnyű, de mégis hatásos. Finoman megsuhintom a puncidat. Összerándulsz, de sem kézzel nem tudsz odanyúlni, sem a lábadat nem tudod összezárni. Imádom. Ismét suhintok párat. Gyengéden, mert azért mégsem rontunk ajtóstul a házba. Finoman mozgatod a csípőd, hisz kezded élvezni, ahogy a melegség megindul az ajkaid között. Ismét suhintok, de már egy picivel erősebben. A szemérem dombod kezd pirosodni, itt az ideje váltani egyet. Székestül eltollak az asztaltól a helyiség tágasabb részére. Megperdítem a széket, pörögsz párat, közben behunyod a szemed. Hirtelen megállítalak úgy, hogy a fejed felém néz, én pedig tenyérrel rápaskolok a puncidra. Hirtelen összerezzensz, erre nem számítottál. Sebaj, ennek az egésznek ez a lényege. Kiszolgáltatott vagy, az enyém vagy, azt teszek veled ami jól esik. Igen, önző vagyok, de kit érdekel? Téged.
Most hagyjuk a korbácsot, puszta kézzel kapsz párat, egyenesen a csiklódra. Csattog a kis pimasz, te pedig minden alkalommal összerándulsz, de ennek ellenére nyomod a csípőd, hogy még-még-még.
Apró szisszenések és sóhajok hagyják el nedves ajkad, melybe olyan jó lenne belerakni izgatott farkam, élvezni a nedves üreget, hogy kitölthetem és látni, hogy élvezed te magad is. De nem, egyelőre te vagy terítéken, most veled foglalkozom.
Önző vagyok, mert látni akarom, hogy élvezed, hogy kéjesen vonaglasz. Közben élvezem, hogy nem tudsz ellene tenni, bárhogy is akarod. Ez az én önzőségem.
Újra visszatérek a korbácshoz, immáron erőteljesebben csapok le, de változatlan ritmusban. Látom arcod egyre fájdalmasabb formát ölt. Jó ez így.
Most egy percre abbahagyom, a fejed mellé guggolok, és végig simítom nyirkos tested. Megcsókollak, közben a melleidet cirógatom. Csodálatosan festesz így kikötve, mozdulatlanul. Megfordítalak, hogy most a puncid legyen felém. Gyönyörű. Már szép piros pozsgás, kissé duzzadt. A legjobb alkalom, hogy kapj pár csipeszt is. Előveszem a csipeszes zsákot és kiveszek belőle párat. Finoman kihajtom a szemérem ajkaidat és óvatosan felhelyezek párat. Már nem sziszegsz, mert nagyon jól esik. Minden oldalra öt-öt darabot helyezet. Finoman megrázom őket kézzel, az egész puncid bejárata bizsereg tőle. Tudom alig várod már, hogy felhelyezzem csúcsdíszt, de még várnod kell ribanc. Nem rólad szól ez az egész. Ha úgy döntök, megkapod. Ha nem, enélkül mész haza. Vagy éppen azzal, végig, egyedül, sétálva.
A puncidból már masszívan csurog az édes nedű, bármekkora faszt képes lennél eltűntetni benne pillanatok alatt. Csak csurog, a segged lyuka is csurom nedű, kíván valami tölteléket. De ne szaladjunk ennyire előre. Ismételten felveszem a korbácsot, és most a hasad és melledet cirógatom vele. A nyakadnál visszafordulok, majd suhintok egyet a hasadra. Megremeg a tested, én pedig módszeresen pirosra csapkodom, a melleidet sem kmélve. Persze nem véresre és hurkásra. Azt nem most.
Miután végeztem, előveszem a hegyes fogas krokodil csipeszt, és a csiklód felé veszem az irányt. Széthúzom a csipeszek erdejét, és azonnal meglátom a már szabadon ágaskodó piros kupakot. Éhesen leskelődik a hegyes fogakért. Óvatosan felhelyezem.
Néma sikoltásodból tudom, hogy sikerült elsőre jól felhelyeznem. Örömmel tölt el. Tudom, innentől már nem tudsz semmire sem figyelni, csak arra, hogy fáj.
Előveszem a kis ostort, ami alig hosszabb egy méternél, de nagyon szeretem. Hosszú nyele van, könnyne irányítható, kisebb helyeken is használható, nem akad bele mindenbe. Suhintok, és máris a combod belsején csattan egyet. Összerándulsz, megcsörrennek a csipeszek. Jön a következő, újabb csattanás és csörgés. Folytatom, hamar eljutok oda, hogy már erősen csattanjon, azonnal nyoma legyen.
Most megállok, mert van még tervem veled, nem úszod meg ennyivel.
Eloldozlak, és rádparancsolok.
- Állj fel, ide elém.
- Igenis Uram, máris Uram.
Látom rajtad, hogy elgémberedett tested nem engedelmeskedik olyan gyorsan. Az ostorral húzok egy erőset a hátadra.
- Gyorsabban ribanc, nem érünk rá egész nap
Azonnal meglódulsz, és apró terpeszben elém állsz. Nem tudsz teljesen összezárni, hisz egy halom csipesz égeti duzzadt ajkaid.
- Terpesz, kezed a fejedre.
Azonnal engedelmeskedsz, ugyanakkor arcodról lerí, hogy szorít a csipesz, kezd elviselhetetlen lenni a fájdalom. Éget, de tudod, hogy nem mozdulhatsz, próbálsz uralkodni a testeden.
Most a fenekedbe markolok. Imádom. Kézzel kezdem el paskolni.
- Pucsíts! – utasítalak
Kitolod a feneked, közben megrezdülnek a csipeszek is. Egyre erősebben paskolom, majd ismét az ostor után nyúlok. Mögéd állok, tisztes távolba, és úgy folytatom. Egyre erősebben és erősebbe csapok le, az ostor vége minden alkalommal egy újabb piros foltot hagy az egyre csak vörösödő bőrön..
Már remegsz a póztól és a fájdalomtól, de még nincs vége, nem adom fel ilyen hamar. A feneked már teljesen piros, és a hátadon is egyre több a végony piros csík. Most érkezett el az idő, hogy már erőből ütök. Finom csukómozdulatokkal, precízen, célzottan csapok le, minden csattanásnál hallani vélem a visszhangot a szobai falairól. Egyre szaporodnak rajtad a lila csíkok. Élvezem. Sűrűsödnek az ütések, érzem rajtad, hogy a sírás kerülget. Nem baj, tudod, hogy megvígasztallak.
Abbahagyom, odalépek hozzád és átölellek. Felegyenesedsz, hozzám bújsz, érzem reszket a tested és forró az izgalomtól. Benyúlok a lábadközé és érzem, hogy perzsel, közben pedig már a csipeszek is csurom nedvesek. Még annyi van hátra, hogy a korbáccsal óvatosan leverem rólad a csipeszeket. Nem tart sokáig, ám újra éles fájdalom borít el téged.
A krokodil csipesz még fent van.
- Vetkőztess le édes! – utasítalak
- Igenis, Uram, örömmel teszem.
Villámgyorsan kioldod a nyakkendőm, hanyagul ledobod a székre amin korábban feküdtél. Rutinosan kioldod övcsatom, majd egyesével kigombolod az ingem gombjait. Leveszed rólam és a nyakkendő után dobod.