Egy kemény nap
2016. 06. 16. 00:32 | Megjelent: 1619x
Már napközben is éreztem a furcsa bizsergést. Különös ötletek fogantak meg agyamban, tervek és képek, egy bizarr, domináns film képkockái. Hormonjaim a szexualitás legextrémebb vágyai felé hajtottak, s alig vártam már, hogy elszabadulva munkahelyemről kiélhessem szadisztikus fantáziáim.
S milyen jó is, ha egy elvakult szerelmes rajongó önkéntes rabszolgaságba hajtva magát zokszó nélkül viseli minden szeszélyem.
A szokott időben léptem villám tágas előterébe, lovagom és alattvalóm legszebb nyári cipőim társaságában már földre borulva várt a küszöbön. (Magas sarkú lakcipellőm makulátlan tisztán, még friss nyáltól csillogva árulkodott az előzményekről.) Kapott tőlem egy sms-t, s parancsomat - mint mindig- azonnal teljesítette. Nyakán póráz, testét csak egy izgatóan semmit rejtő alsó fedte. Fázósan térdepelt a kövön, szerintem már egy jó ideje, hisz gonoszul korábbra ígértem magam. Az alázatos póz a végsőkig felcsigázott, önkéntelenül is végigsimítottam forró ölemet. Az események innét fölpörögtek.
Először négykézlábra parancsoltam. Kéjjel földön támaszkodó kézfejére tapostam, szinte hallottam az újpercek ropogását. Izgatóan nyüszített, mire egészen közel lépve hozzá, a hajába markolva fejét az ölemhez húztam. Nyelve a vékony, színes nadrágocskát pillanatok alatt átnedvesítette, s bizony rólam is kezdtek a hevület verítékcseppjei csorogni. De úgy szép a vágy, ha feszítik a húrt, s az én előjátékom egyébként is különös élvezet: az uralkodás,a partner porig alázásának élvezete. Na meg a kínzásoké...
Szolgám fejét most teljes erővel eltoltam magamtól, nyaka a végsőkig hátrabicsaklott. Szabad kezemmel módszeresen pofozni kezdtem, miközben kéjjel figyeltem a tekintetében tükröződő szenvedést, arca kipirulását. Nyögött,de minden ütéstért hálát remegett. Hiába, a jó idomítás.. A szemébe mélyesztettem tekintetemet, hogy jól láthassa a benne tükröződő részvétlen örömet, arcom hidegen gúnyos mosolyát. Ez már a pszichikai megalázás része volt, amitől - tudtam - szerelmes lelke még inkább kínlódik.
Én meg még inkább felizgulok..
De folyt a tortúra… Fejét hajánál fogva most ismét a föld felé nyomtam.
- Nyisd a szád, kutya!
Térdem kecsesen magasra emelve fekete csizmám lábfeji részét a tűrőképesség határáig ajkai közé préseltem, szinte a torkáig nyomva a kissé poros lábbeli legújabb módi szerint kényelmesen széles orrát.
- Dédelgesd kicsit a nyelveddel!
Nehezen ment...
-Na jó, akkor másként próbáljuk.
Leültem a társalgói fotelbe, s alattvalóm a pórázzal elég durván színem elé rángattam. (Ügyetlen négykézlábon mászása persze újabb kaján öröm forrása volt. De ezekről már nem is beszélek ) Aztán -olyan fenséges eleganciával, amit csak néhány királynőről látható filmen lehet olykor látni- szájához emeltem a lábam.
-Nyald tisztára a talpát!
Előző nap még esett, úgyhogy volt mit nyalni-nyelni, mire mindkettővel végzett. Végzett? Pihenésképp sétáltam egyet a kertben... Folytathatta. Nem szeretem a laboratóriumi környezetet..S erre nem ez volt az egyetlen bizonyíték!
Még mindig kutya pózban leste parancsaim, amikor -ismét leülve- az arcába tiporva lehúztam a hosszú zipzáros csizmákat. Aztán sarkamat állán támasztva meg lábfejem fizimiskájához préseltem.
- Szagold!
Kissé beleizzadtam a nem épp nyári viseletbe, úgyhogy kajánul követeltem meg, hogy élvezze. Vagy hússzor kellett erről vallomást tennie.
Aztán jött a csizmaimádtatás. A hátára ültem, mit egy jó lónak, s arcához nyomva szinte belefúrtam fejét a testmeleg lábbeli bőr illattú belsejében. Nem sok levegőhöz juthatott, szinte zihálva vette a levegőt. Hangos szuszogása betöltötte a szobát.
Nem ért azonban vége a szagok orgiájának. A hátára parancsoltam, kedven székem a mellére téve ráültem, majd harisnyám a homlokán lehúzva most már mezítelen lábacskával ismét az arcába léptem. Talpam legszélesebb, az újak alatti izgatóan húsos részét ajkán támasztottam meg, így orra alázatosan bekérezkedhetett az újak közti rejtett, pikáns résekbe. Ha akarta, ha nem.
Hosszú percek teltek el így, módom nyílt a divatlapok kitanulmányozására is.
De ezt is meguntam, a szertartás első része a végéhez közeledett. Kegyet gyakoroltam, és megparancsoltam, hogy még fürdés előtt nyalja-szopja le lábujjaimról a sósan is édes verítéket. Arcának odaadó kifejezése, nagy, barna, pitiző szemeinek könyörgése, na meg meleg szájának és nyelvének simogatása hatására majdnem elszántam magam az első orgazmusra. Ekkor azonban váratlanul megcsókolta a talpam. Engedély nélkül pedig egy rabszolga még levegőt sem vehet! A délután történései új irányba kellett, hogy terelődjenek!
A ceremónia első felvonásának eseményei csak halvány előképei lettek a későbbieknek. Szinte öröm volt minden dresszúra egy vérbeli rabszolgának: hódolat, odaadás, a nő imádása. Tűrnie, sőt kérnie kell alázatosan mindezeket, ha azt akarja, hogy pillantásomra méltassam. Ha azonban hibázik...
Leereszkedett a fájdalom és megaláztatások bugyraiba.
Azonnal felkerült szemére a kilátást teljesen lehetetlenné tevő rugalmas kötés. Vakon csókolgatta, nyalta a padlót a színem előtt, úgy kellett bocsánatért esedeznie. Persze tudta, hiába. De kell, makogva, remegve! Ez az alapszabály.
A megbocsájtás majd csak a könnyek után jöhet!
Már a fürdés sem volt a hétköznapi. Nem egyszerűen szőnyegem volt, lábam zsámolya míg körmeimet festem, testemet kényeztetve törlő szolgáló!
A kád hideg ölébe fektetve alaposan megvárakoztattam, aztán egyszerűen ráálltam, míg folyt rám a zuhany. Mennyivel más, ha az úrnő nem figyel alattvalójára, míg testén tapos..Főképp, ha a szerencsétlen rab a hátán fekszik.
A láb nem nézi, hova lép. Keményen gyötrődik az arc, a mellkas. A talp nem kíméli a férfiasságot, lecsúszva a fizimiskáról égő pirosra dörzsöli-gyötri a füleket, a körmök a nyakba vájnak, a sarok az állba rúg. Az elejtett szappan a fejnek koppan, a levegőért kapkodó száj mohón nyeli a belécsorgó samponos vizet.. Szóval gyönyörű, méltó nyitánya a bűnhődésnek.
Aztán átvezetésként jöhet a toalett-szex! Ezt a legelszántabbak is inkább csak nézni szeretik! Én a zuhany alatt nem kímélem a hibázó szolgát. Figyelj csak meg egy pornófilmet! Okoz-e lelkiismeret furdalást a teremtés koronáinak, hogy férfimagjukat kérdezés nélkül az őket kényeztetők szájába csorgassák?
A női lényeg szebb is, tisztább is, elfogadtatása ugyanakkor a teljes porba alázás aktusa, s így is az igazi.
- Nyisd a szád, hitvány! Jó!! És most idd!
Nem lát, érez semmit, megadóan várja, mikor préselem ajkai közé édeskés, arany sugaramat. És hogy milyen jó közvetlen utána szájára ülve élvezni..
Ha kegyes hangulatban vagyok, nem itatom meg natúrpezsgőmet, csak az arcán és testén folyatom végig. Azt is szeretem, ha a WC-ből kijövet nem törölközöm meg, s csak egy-két -szeméremajkaimon bizsergetően lefutó- cseppel harmatozom alattvalóm ajkát, vagy épp a nyirkos papírt csókoltatom vele. Ha mindezt szó nélkül megteszi, egy életre a rabszolgád!
Nos ez a délután is ilyetén zajlott. Dühöm tombolásának ez azonban csak a kezdete volt!
Téved az az olvasó, aki úgy gondolja, a zuhanytálcában taposás után e műfajban már nem érdemes, és nem is lehet semmi újat felmutatni.
Ázott rabomat a padlóra fektettem, kezében - amit háta mögött tartott, így teljes súlyával rajta feküdt- két végénél fogva egy esernyőt markolt. Minek a bilincs? Merje csak elengedni, s még súlyosabb lesz bűnhődése! Így egyszerre küzd a fájdalmával és saját szabadulásra irányuló törekvéseivel. Szóval ott fekszik ázottan és remegve, míg én cipőim közt válogatva a legtökéletesebb trample videokazettánál is rafináltabb módszerek megvalósítására készülök.
Mezítláb teljes nyugalommal sétálok rajta bárhol. Ujjaim bilincsbe foghatják orrát, fülét, talpammal mozdulatlanná merevíthetem ágaskodni kívánó férfiasságát ( ez elég szenvedés ), sőt, falnak támaszkodva rá is állhatok arcára vagy érzékeny pontjára. Lábfejem a szájába nyomulhat, sarkammal mellbimbóit taposhatnám. Én azonban ma mást gondolok..Nem állok rá, csak fenyegető fenségességgel fölé. Aztán a tűsarkú munkába kezd. Barázdát húz a mellkasra, fojtogatóan a nyakra lép, a pénisz fájdalmas masszírozásába kezd, csikként tapos a mell gombjaira, táncol az arcon, recés nyomot hagy a homlokon, behatol a fül, az orr és a száj réseibe…Majd a homlokára térdelek. A levett cipellővel most még kényelmesebben kínozhatom az egyre piruló bőrt, s a pofozást is megismételhetem. Cipővel! Ekkor már irgalomért rimánkodik. Adok erre is méltó módot.
Háton az ágyra fektetem úgy, hogy a feje meredeken lelóg annak széléről. Aztán egy lapos sarkút húzok, és könnyedén az arcába rúgok..
-Tudod, hogy vétkeztél ellenem?
Plaff. -újabb rúgás, mos oldalról..
-Máskor nem szeretném, ha gondom lenne veled!
Plafff!
-Nem hallom!
Plafff.
-Alázatosabban
Plafff
-Könyörögj!
Plafff
-Tovább, hallani akarom a rimánkodásodat!
Plafff.
-Vagy talán valami gondod van?
Plafff.
-Sőt örülsz, hogy vezekelhetsz.. Igaz?
Plafff.
-És most bocsánatot kérsz, és alázatosan megígéred, hogy nem vétkezel többé szabályaim ellen!
Plafff.
-Jó! A megvesszőzést nem úszod meg, de aztán kegyesen megbocsájtok! Minden ütést megköszönsz, és közben folyamatosan nyalod a cipőtalpam!
Az arcába lépek, lelógó,lebicsakló fejét az ágynak préselem, s míg kínlódva dédelgeti a kegyetlen cipőtalpat, pálcámmal módszeresen végigkorbácsolom a testét. Lassan-lassan csorogni kezdenek a könnyei… Megenyhülök.
Visszaülök a székbe, engedélyt adok a helyváltoztatásra. Most ismét hibázhatna, de mint a rongy leborul elém, és megtört alázattal és mély imádattal engedélyt kér a lábcsókra. Irgalmas vagyok.. Még mindig könnyezve, mohón de finoman ezer csókkal borítja el a cipőm.. A harisnyát nem érinti, de lábam úgy tartja kezében, mint valami kegytárgyat. Egyiket a fejére teszem. Szinte megsemmisül az önátadásban.
- Vallj szerelmet! Hosszan, őszinte alázattal!
Természetesen megteszi, hisz imádnia kell…
- Megbocsájtok! Megengedem, hogy szolgáld az élvezetemet.
- Köszönöm fenséges parancsolóm, köszönöm!
Egyelőre azonban mintha éhes lennék. Pár banán és narancs most elég lesz egy könnyű uzsonnára. Szolgám nyakán újra csattan a szíj, most ismét a kutyám lett. Négykézláb, hűségesen várja parancsaimat. Lábaim a hátára teszem, s nagy élvezettel kezdem a gyümölcsöket fogyasztani. Néha a földre vetek egy-egy falatot.
Majd mást gondolok. A hátára parancsolom alattvalóm, s azzal szórakoztatom magam, hogy arcát banánkarikákkal és narancsgerezdekkel dekorálom. Most megint megszáll a gonosz kisördög. A darabkákat aztán taposni kezdem. Élvezem a gyümölcsök selymes simogatását, cukortapadású csókjait. Egyre hevesebben tiporom rabom fizimiskáját, lassan felismerhetetlenek vonásai. Meglehetősen komikus látvány, bár szinte fuldoklik.
- Fald!..nyald a talpamról is!
Mindkét lábam egyszerre dolgozik, ujjaim között izgatón csorognak végig a nyál és a gyümölcsök meleg nedvei. Kutyám nyelve és ajkai szorgalmasan kényeztetnek, fölizgulok. Még maradt egy méretes banán.. Hogy is csinálják ezt az extrémebb szexfilmekben? Szolgámat gyorsan elküldöm fürödni, aztán a combjaim közé parancsolom, és megparancsolom, hogy nyalja a fenekem. Egy idő után megfordulunk, és a szájára ülök úgy folytatja. Majd a kis kemény részétől megszabadított banánt becsúsztatom szeméremajkaim közé… Gyorsan elélvezek.
Soká pihegek, szolgámnak viszont nem adok parancsot a pihenésre. Jó levezetés.
Milyen odaadó. Ez izgalmas. De meg még jobban meg akarom alázni, hogy nekem másodszorra is sikerüljön. Felállok, őt feltérdeltetem. A banánt lágyékomhoz szorítom.
- Olyan, mintha igazi lenne! Nem, fiú? Szopjad!
A banán-phalloszt perverzül a szájába nyomom, lényegében orálisan megerőszakolom. Hű micsoda szakkifejezés! Látszik, hogy nem tetszik neki. Ismét szinte fulladozik, de rendkívül érzékien tisztítja meg a banánt verítékemtől és selymes, fémes ízű gyönyörnedveimtől. Ajka síkos már bensőmtől. Igen ezt akartam. Vagy még vadabbat! Megparancsolom, hogy élvezzen a banánra, aztán kis pihenőt engedélyezek neki. A bő negyed óra ugyan nem elég hogy újra felfeszüljön, én türelmetlenül mégis újra kezdem a játékot. Megint az ölemhez fogom a gyümölcsöt. Könyörgően néz rám, de én nem kegyelmezek.
- Most tényleg olyan, mint az igazi! Nyisd a szád!
Durván a szájába nyomom játszószerem.
-Tisztítsd meg! Szopj, rabszolga!
Élvezem, ahogy szerencsétlenül teljesíti a parancsaimat, felpörgök.
Megfordulunk, addigra újra megkeményedett férfiasságába ülök, kezét hátra feszítem, tövig nyomom szájába a banánt és a második orgazmusig hajtom magam. Ő mukkanni sem tud, nyöszörög csak, de érzem, velem együtt élvez.
Gyorsan a szájára ülök, hogy ellazuljak. Nedveink egy koktélt alkotva csorognak a rabszolga arcára., lassan megszokhatja!
- Csókolgass, és nyalj is tisztára, de csak finoman! -nyögök elhalón, és elalszom az érintésektől.. Szép délután volt…
Hozzászólások (0)