Nevelés

– Hát jól van. Figyelj. Ha most eljössz velem, és mindent megteszel, amit mondok neked, bármi is legyen az, nem pár forintot kapsz, hanem háromezret. De mindent meg kell tenned, és mindent hagynod kell, amit teszek.
A lány csak egy másodpercig habozott, aztán rábólintott.
– Igen, mindent meg fogok csinálni, és mindent fogok hagyni.
A férfi kiitta maradék üdítőjét, és felállt.
– Indulj. Az ajtóban fordulj balra, és a következő kapunál várj meg.
– Gyere!
Nem ment túl gyorsan, hogy a jóval kisebbeket lépő leánynak ne kelljen futnia. Az első sarkon befordult. Pár lépés után ismét megszólalt.
– Magad elé nézz a földre, ne bámészkodj!
A lány engedelmeskedett, lehajtotta a fejét. Nem is látott mást, csak ami közvetlen előtte volt, meg oldalt a férfi lábát. Sokáig mentek, legalább negyedórát. Közben többször fordultak, hol jobbra, hol balra. A lányka már nem tudta, merre is járnak. Nem is ismerte a környéket, a mellékutcák labirintusát. És nem is nagyon figyelt. Esze állandóan két dolgon járt. – Miket kell majd csinálnia, és miket csinál vele a férfi? – ez volt az egyik. A másik meg a hatalmas pénz. Háromezer forint! Egész vagyon. Az elsőről azért volt halvány sejtése. Már az asztalnál észrevette, mennyire megnézte a férfi a cicijét. A bátyja barátai is mindig megnézték, sokszor meg is fogdosták. Volt, hogy a pólóját felhúzva, vagy a blúzát kigombolva pőrén is meg kellett mutassa nekik, olyankor is mindig alaposan megtapizták. Ha vonakodott, lefogták, még pofonokat is kapott. És megfogdosták a punciját is párszor, sőt, azt is meg kellett már mutassa, azt is fogdosták csupaszon. Biztos a férfi is ilyesmit akar: megnézni, megfogdosni. Ruhán át, pucéran. Végül is nem baj, ennyi pénzért miért ne? Most jó néhány napig nem lesz baja otthon. – Jobbra – mondta a férfi. Hirtelen sötétebb és hűvösebb lett: egy kapualjba értek. Pár lépcső felfelé, majd megálltak. Kulcscsörgést hallott, ajtónyikorgást.
– Befelé.
Belépett az ajtón. Továbbra sem mert feltekinteni, körülnézni. Csak a szőnyeget látta. Szép szőnyeg volt, puha, süppedős. Aztán előre kellett menjen, majd be egy ajtón. Itt nem szőnyeg volt, hanem linóleum.
– Ott a zuhany, mosakodj meg alaposan. A hajad is mossad meg. Van szappan, sampon; mindjárt hozok egy törülközőt is. A fülke ajtaját húzd be, nem akarom, hogy minden ússzon.
Magára maradt. Villámgyorsan ledobta ruháit, és belépett a zuhanyfülkébe. Behúzta az ajtót, ahogy a férfi mondta. Hosszan, élvezettel mosakodott, háromszor is lesikálta magát a finom illatú szappannal. Hosszú, hollófekete haját is kétszer átsamponozta. Ilyenben még nem is volt része. Otthon csak lavórban mosakodott, hideg vízben. Hetente egyszer volt meleg víz, akkor is csak a lavórban. Zuhanyozni akkor tudott, ha elmentek a keresztapjáékhoz. Két–három havonta. De ott is sietni kellett, hiszen a többiek is le akartak zuhanyozni. Na meg nem is lett volna illő túl sok vizet elhasználni. És nem volt ilyen finom szappan sem, sampon sem.
A víz csobogásától nem hallotta, hogy közben a férfi bejött. Csak mikor kilépett a fülkéből, látta meg a vastag, bolyhos fürdőlepedőt. Alaposan megtörülközött, majd fel akart öltözni, de a ruhái eltűntek.
– Ha száraz vagy, gyere be! – hallatszott a félig nyitott ajtó mögül. Nem amögül, amelyiken beléptek, hanem egy kisebb, alacsonyabb mögül.
Most már biztos volt benne, hogy a férfi nézegetni, fogdosni akarja. Méghozzá pucéran. De nem baj, csinálja, ha neki megér ennyi pénzt. Bement az ajtón. Egyik kezével punciját takargatta, a másikat a cicije előtt tartotta. Azért kicsit szégyellte a csupaszságát.
– Ide gyere.
Egy pillanatra felnézett, hol is ül a férfi, aztán megint lehajtott fejjel odament eléje. A fotel mellett a földön meglátta a ruháit. És azt is észrevette, hogy a férfin már nem cipő van, hanem papucs. Az előbb azt is megfigyelte, hogy inge félig ki van gombolva, és nincs alatta trikó.
– Tedd hátra a kezed!
Habozás nélkül kulcsolta össze hátul. A megnézés már biztos, és ugyan minek bosszantsa fel a férfit? Hisz beleegyezett mindenbe.
– Terpeszállás! Amilyen szélesen csak tudsz.
Szétcsúsztatta a lábait, egész addig, amíg úgy nem érezte, hogy elesik. Most már biztos volt a tapizásban is. Hisz mi másért kellene így állnia, ha nem azért, hogy a férfi kényelmesen fogdoshassa a punciját?
És valóban, a férfi keze kinyúlt, és megfogdosta a cicijét. Egyáltalán nem úgy, mint ahogy a bátyja haverjai szokták: nem markolászta, csak ujjheggyel finoman körbesimogatta a dombocskákat, egyre szűkülő körökben, végül a bimbókat cirógatta meg. Aztán ugyanígy a selymes, még nem igazán szőrös, de már nem is pihés puncit. A dombot, aztán a nagyajkakat, majd a kisajkakat, végül megállapodott a csiklón. A várttal ellentétben nem volt kellemetlen, sőt, határozottan finom volt. A kislány ugyan még sosem csinált magával ilyet, vágyai még nem hívták elő a maszturbálás ösztönét, de mosakodáskor már észrevette, hogy bizonyos helyeken jól esik megérintenie, megsimogatnia magát.
– Térdelj le!
A férfi már nem ért hozzá a testéhez. A lány letérdelt, de még kapott pár utasítást, mire úgy térdepelt, ahogy a férfi gondolta. A sarkait zárnia kellett, miközben a térdeit szétrakni. Ráadásul rá is kellett ülnie a sarkára, miközben a kezét változatlanul össze kellett kulcsolnia a hátán. Érezte, hogy puncija széthúzódik, kinyílik, és sejtette, hogy most még jobban látni, mint az előbb. De ezt sem bánta. Már nem szégyellte a meztelenséget.
Amikor elhelyezkedett, a férfi beszélni kezdett.
– Már nem vagy gyerek, bár még nő sem vagy. Viszont mivel beleegyeztél, hogy bármit megtehetek veled, úgy fogok bánni veled, mint nővel. Pontosabban: úgy, ahogy én szoktam bánni a nőkkel. Azaz majdnem úgy. Ha szűz vagy, szűz is maradsz. De az biztos, hogy ami történni fog, az nagyon rossz lesz, nagyon fájdalmas. De végig kell csinálnod, beleegyeztél. Most pedig állj fel, és feküdj rá hanyatt az asztalra.
A lány igazából csak most kezdett el félni. A fájdalomtól is, de főleg attól, hogy a férfi úgy fog vele bánni, ahogy a nőkkel szokott. A fájdalmat jól ismerte, de fogalma sem volt arról, mit is csinálhat egy férfi egy nővel. Igazából azt sem tudta, mit jelent, hogy valaki szűz, úgyhogy arról sem volt fogalma, ő vajon szűz-e. Csak sejtései voltak, hogy valami összefüggés van a punci meg a fütykös közt ebben a kérdésben. Miközben felfeküdt az asztalra, és elhelyezkedett a férfi kívánságainak megfelelően (felhúzott és szétterpesztett lábak, oldalt kinyújtott karok), elhatározta, megpróbál nem jajgatni, nem sírni, bármennyire fog fájni.
Egy ideig sikerült is. Amikor elhelyezkedett, a férfi villámgyors mozdulatokkal lekötözte az asztalhoz, mozdulni sem tudott. Aztán megint megfogdosta, de most már nem finoman. Keményen markolta meg a ciciket is, a puncit is. Sokkal erősebb volt, mint a fiúk, tényleg fájdalmas volt. És nem csak egyszerűen belemarkolt. Megfogta a bimbókat, húzta, ráncigálta, csavarta. A punciját is szétfeszítette, pedig azt hitte, teljesen kinyílt, ahogy feküdt. Ez is fájt. És valamit a punciján is húzott, csavart, amiről eddig szinte azt sem tudta, hogy létezik: a csiklóját. Fájdalmasan, bár óvatosan megcibálta a szőrszálakat is a dombján. Nehezen, de megállta jajgatás nélkül, és csak a végén kezdett el sírni (igaz, csak pár csepp könny volt).
Pár végtelennek tűnő, fájdalmas perc után fel kellett emelnie kicsit a fejét. A férfi ráhúzott valamit a könnyes szemére, attól a perctől kezdve nem látott. Érezte, ahogy a kötelékek még jobban megfeszítik és rögzítik a testét. Aztán valami suhogás, és éles, csípős fájdalom a hasán. Olyan, mint mikor szíjjal kapott ki, mégis más. Egyszerre volt puhább és fájdalmasabb, és mintha nem egy, de tucatnyi szíj csapott volna le. Pedig "csak" öt volt: egy puha ötágú korbács. Az ötödik vagy hatodik után nem bírta, feljajdult. Igaz, az már nem a hasát érte, hanem a cickóit. Bár nem az első ilyen volt, de ez egyszerre mindkét bimbóját érte. Aztán megint lejjebb kerültek az ütések, egészen a dombjáig, a combjáig. És már többször is jajgatott. Nem túl hangosan ugyan, de jajgatott.
Aztán másfajta eszköz következett. Talán fakanál volt, legalábbis kicsi, kemény, kerek. (Tényleg az volt.) Ezzel először a dombjára kapott ütéseket, majd a lába közé, a puncijára. Ezeket már ritkán viselte el jajgatás, egyre erősebb jajgatás nélkül.
Aztán abbamaradtak az ütések, meglazultak a kötelékek. Hasra kellett fordulnia (nagyon rossz volt a megvert hason feküdni), és lecsúsznia, hogy csak a törzse legyen az asztalon, a lába lógjon le. Megint megfeszültek a kötelek, rászorították az asztallapra. A lábát is szétfeszítve tartotta valami, amit a bokájához kötözött a férfi, és mivel előre is húzta, azt sem tudta mozgatni.
Ismét jött a suhogás, a korbács most a hátára csapott le. Aztán végigvándorolt rajta, egész a fenekéig. Majd megint jött a fakanál. Most már szinte folyamatosan jajgatott. És folytak a könnyei, szerencsére a szemén levő kötés felszívta. Nem akart sírni, de mégis sírt. Igaz, jajgatni sem akart, mégis jajgatott. A fájdalom erősebb volt, mint amit kibírt volna jajgatás, sírás nélkül. Amikor otthon kapott ki, akkor kibírta. Pedig ezek az ütések sem voltak erősebbek, csak éppen sokkal több volt. És nem csak ott érték, ahol már megszokta.
Aztán véget ért a verés. Érezte, amint egy kéz széthúzza sajgó popóját, és valami nedveset, hideget próbál benyomni a fenekébe. Nem fájt, bár nem volt kellemes. Próbálta kicsit zárni, megfeszíteni a fenekét, de a sajgó izmok nem engedelmeskedtek.
Aztán valami nekifeszült a fenekének, próbált benyomulni oda, ahonnan kijönni szokott csak valami. Addigra már kicsit összeszedte magát, jobban ment az ellenkezés. Ám ekkor megszólalt a férfi.
– Lazíts, engedd el magad, akkor nem fog úgy fájni.
Picit lazított, akkor beljebb csúszott az a valami. De nagyon fájt, úgyhogy ismét (igaz, önkéntelenül) megfeszítette magát. Ekkor egy ütés csattant a fenekén, amitől megint ellazult, és a valami megint beljebb csúszott. Újabb feszítés, újabb ütés, lazulás, beljebb. Ez még vagy öt-hatszor megtörtént, mire teljesen ellazult a lányka feneke. Igaz, addigra már az a valami teljesen benne volt. Aztán lassan megmozdult. Kicsit kihúzódott, megint beljebb nyomult. Ki és be. Vagy két tucatszor. Aztán lassan teljesen kihúzódott. Ideje volt, a kislány egyre jobban, hangosabban jajgatott, ahogy a férfi szerszáma (hiszen az volt az a valami) feszítette a fenekét, egyre hevesebben mozgott benne.
Ismét meglazultak a kötelek, sőt, le is kerültek róla. Lemászhatott az asztalról, igaz, ismét térdelnie kellett. Szerencsére, hisz talán nem is tudott volna állni. Kicsit odébb kellett csússzon, aztán újabb utasítást kapott.
– Csücsörítsd a szád! Picire, kerekre, mintha fütyülni akarnál.
Csücsörített, bár nem tudta, miért kell. Nem látott semmit, még mindig rajta volt a szemén a kötés. Érezte, hogy a férfi belemarkol a hajába, és előrehúzza a fejét. Hirtelen valami furcsa nyomult be a szájába a kerekített ajkak közt. Egyszerre volt kemény és puha, ráadásul meleg volt, és még lüktetett is. Vastag is volt, szétnyomta az ajkait, melyeket igyekezett azért továbbra is csücsörítve, kerekítve tartani, hiszen ez volt az utasítás. A valami egyre beljebb ment a szájába, míg bele nem ütközött hátul a szájpadlásába. Még egy picit hátrébb nyomakodott, egész a torkáig. Aztán megismétlődött, ami a fenekében történt: a ki-be játék. De most sokkal tovább tartott. És rosszabb is volt, hiszen a száját végig csücsörítenie kellett. Amikor egyszer próbált lazítani, a férfi azonnal rászólt. És azért is rosszabb volt, mert most ő mozgott: a férfi a hajába markolva irányította előre-hátra a fejét. Néha kicsit lazított a markoláson, de ha ilyenkor megpróbálta abbahagyni a mozgást, újból jött a markolás, a mozgatás. Úgyhogy hamarosan már magától is csinálta, a férfi csak olykor a sebességet változtatta újabb mozdulattal hol lassabbra, hol gyorsabbra véve. Aztán, végtelennek tűnő idő után hirtelen megint belemarkolt a hajába, egészen ráhúzta a fejét a valamire, megint a torkáig, és a lányka száját elöntötte valami sűrű, ragadós, fura ízű folyadék. Próbálta kicsit kitolni nyelvével a valamit, nyitni a száját, hogy kiengedje, ami belekerült, amikor megint megszólalt a férfi.
– Lenyeled. Az utolsó cseppig.
Úgyhogy lenyelte. Rossz érzés volt, szívesebben köpte volna ki, de ha le kell nyelni, akkor le kell nyelni. És nem csak lenyelni kellett: a nyelvével körbenyalni, tisztogatni a szájában levő valamit. Kicsit még szívnia is, amitől még pár csepp került a szájába. És persze azt is lenyelte.
A férfi hátratolta a lány fejét, farka (természetesen ez a valami is az volt) kicsúszott a szájából. A lány csak azt érezte, hogy most sokkal kevésbé kemény, mint mikor benyomakodott az ajkai közé.
Egy-két perc szünet következett. A lány nem hallott semmit, igaz, összevert teste annyira sajgott, hogy nem is figyelt. A férfi egyszercsak levette szeméről a kötést. A váratlan fénytől a lányka elvakultan pislogott, alig látta a fotelben ülő férfit.
– Eredj, mosd meg az arcod!
Feltápászkodott, kivánszorgott a fürdőbe. Úgy érezte, minden porcikája összetört. Viszont a fürdőszobai tükörben meglepve látta, hogy a nagy verésnek szinte alig van nyoma a testén. Néhány picit pirosabb folt, semmi egyéb. A szeme viszont vörös és duzzadt volt a könnyektől. Hideg vízzel, sokáig mosta. A fenekét is megtisztította a síkosítótól, amit a férfi nyomott bele. Aztán visszament. Nem tudta, csak remélte, hogy vége. Nem volt benne biztos, hogy kibírna még egy verést.
Amikor a fotel elé ért, minden utasítás nélkül, magától letérdelt. Igyekezett úgy helyezkedni, ahogy a férfi részletesen elmagyarázta nemrég – vagy egy örökkévalósággal ezelőtt?
Amikor már nem mocorgott, a férfi ismét megfogta, megmarkolászta a melleit, a punciját. Keményen, fájdalmasan; mégis jól esett, hisz ez a fájdalom semmiség volt az előzőekhez képest. Aztán arca elé tartotta a kezét.
– Csókolj kezet!
Ezt nem kellett magyarázni. A kislány kicsit előrehajtotta a fejét, megcsókolta a férfi kezét. Aztán, mivel a kéz nem mozdult, még egyszer megcsókolta. És megcsókolta harmadszor, negyedszer... sokadszor is. Vagy egy tucatszor is, mielőtt a férfi elvette volna a kezét.
– Öltözz fel!
Nem mert felállni, csak odacsúszott a fotel mellé. Belebújt a pólóba, aztán lassan, ügyetlenül (hisz térdelve még nem csinált ilyet) a bugyiba, majd a szoknyába. A szandál már könnyebben ment. Amikor kész volt, a férfi felállt.
– Végeztünk. Állj fel, gyere