Egy,két, há 2.

Még egy röpke pillanatig kapaszkodom beléd, a te óvó és rám vigyázó kezedbe, majd megint elhelyezkedem a szőnyegen. Ami most közelít felém az még csak az álmodozásaim, a fantáziám része volt eddig csupán, és ebben a percben valóra válik. Nincs visszaút. Remeg a szívem is, miközben egy ismeretlen, idegen férfi lép oda hozzám. A kezedet érzem az arcomon, mintha egy selyemsálat lebbentene felém a szél, annyira visszafogott, annyira gyengéd, annyira álomszerűnek érzékelek mindent, ami körülöttem van.

Hangok. A te hangod és az idegené. Rólam beszéltek, ott vagytok mellettem, lenézve rám, a meztelen, térdelő, bekötött szemű testemre.
-Ugye milyen szép? Ugye milyen engedelmes? Nézd meg a haját, milyen szép hosszú! Nézd a fenekét! Ha belemarkolok, mindig olyan kemény az ujjaim alatt! Nézd a melleit, nagyok és annyira szereti, ha kínozzák, markolják őket!-a gazda szavai ezek, az úré, az én Uramé, az egyetlené, akié vagyok. Dicsér, elhalmoz, mégis másként hat rám, mint szokott. Nem nekem szólnak a szavai. Nem a szemembe nézve mondja ki, hogy milyennek lát, figyelve közben, hogy pirulok el újra és újra az örömtől. Ezek a bókok, most csak neki szólnak, ennek az idegen férfinak, a vendégnek, aki még csak nem is érti, hogy ezek egy büszke dom szeretetteljes mondatai az ő alázatos szubjáról.

- Igen, tényleg szép.- most először hallom meg a hangját. Tömör, szinte színtelen mondat ez, nincs benne semmi az emberből. Mégis a vakságom megajándékoz a figyelem erejével, a finomságok, kis sóhajok mély felismerésével. Elfulladó hang ez. Nem közönyös, inkább meglepett. A meglepetés ereje az, ami némaságra kényszeríti ezekben az első, kezdeti percekben.

Nem tudom, hogy néz, nem tudom, hogy mire gondol, olyan, mintha egy végtelen fekete űr lenne előttem, amely még kivár, mielőtt magába szippantana. Bizonytalan leszek, hiába állsz mellettem. Gondolat nélkülivé, merev és mozdulatlan testté válok. Majd megtörténik. Ott a másik kéz. Talán a hajamhoz ér sután, majd a vállamhoz, majd egy újabb tétova érintés a melleimnél. Az ő keze az mindig? Vagy a tiéd? Semmit sem tudok, hiszen vak vagyok, egy sötétbe zuhanó szempár, mely hiába néz bárhogyan, sem te, sem ő nem láthatja.

Valami megváltozik. Az egyik kéz utánam nyúl, és megfogja a mellem. Ennyi elég és tudom: nem te vagy. A te érintésed számomra muzsika, mély tónusú és messzire hangzó, perzselő és vágykeltő. Ez azonban csak ez kéz, csak egy érintés, mely rajtam van, de nem hat rám úgy, mint gazdám keze. De a fülem már tudja: megkívánt és akar engem.
-Tudod, hogy már ennyitől nedves szokott lenni? –én tudom, hogy uram igazat mond, hiszen annyiszor tapasztalhatta már, hogy már a puszta közelsége elég ahhoz, hogy elborítson a szenvedély folyama, de most!
-Nem tudom, de mindjárt megnézzük.-ez már határozott és nyers volt. Olyan ember hangja, aki pontosan tudja, hogy mire készül.
-Tedd szét a térdeid, mutasd meg neki. Jobban, szeretnénk látni.- szinte hipnotizálnak ezek a szavak, olyan, mintha félálomban lennék, alig érintve lelkemmel a valóságot.

Az a kéz. Az a másik kéz, amely nem a tiéd, olyanná vált, mint a hangja. Egyetlen mozdulattal tört magának utat a puncim felé, és már ott is van, ujjaival a csiklómat fogva, majd, mint egy hivatalos pinaellenőr egy villanásnyi váltással, már a hüvelyemben is van az egyik ujjával.
-Nem, még nem elég nedves,- a szégyen és megalázottság pírja önti el az arcomat, de ebből csak annyit érzékelhet egy kívülálló, hogy jobban lehajtom a fejem,- de mindjárt gondoskodok róla, hogy az legyen.
Ezek a vágytól telített, nyers szavak nem maradnak tett nélkül. Az az egy ujj társakat kap, és ezzel elragadnak abba a sötét, mély örvény felé, mely a hüvelyem masszírozásával és csiklóm izgatásával ránt magába. Érzem önnön nedvességem, ahogy elönti ezeket az ujjakat, ahogy sikamlóssá és forróvá válok odalent. De egy jó ellenőr nem éri be csupán azzal, hogy megtapintja ez elkészült darabot.
-Na, most már elég nedves. És most lássuk, milyen az íze. – az ujjak eltűnnek belőlem, majd ezután egy hosszú és mély belégzést hallok, majd egy élesen csattanó, cuppanó hangot. Engem szippant be az orrával, engem nyal le ujjairól a nyelvével! Szinte megsemmisülten hallgatom, azt, ami történik. Egészen kicsi leszek.

-Szopásban milyen?- a kiszolgáltatott vadra éhes ember még többet akar belőlem, és most már tudja is, hogy megkapja, bármit megkap, amit csak kíván belőlem.
-Nagyon ügyes, lelkes, talán ez az eddigi legjobb egész életemben. Szereti csinálni, ha egészen mélyen a torkát dugom, még el is élvez tőle. Még akkor sem hagyja abba, akkor sem hibázik, ha közben szíjjal verem a fenekét. Gyere, mutasd meg!- ez az utolsó mondat már nekem szól, engem utasít egy újabb feladatra. Hallom, hallgatom közben, hogy megcsendül egy fémcsat, zizzen egy cipzár, lábak bújnak ki egy, majd még egy nadrágból. Két férfi áll mellettem, a térdelő testem nézve. Egy előttem, egy pedig mellettem, de hogy melyik kicsoda, nem tudom még.
Belemerevedek ebbe a hosszú pillanatba. Hallottam a parancsot, mégis a fejem lehajtva marad, nem tudok mozdulni. Tudom, hogy fel kéne néznem, és tennem, amit az egyetlen kért tőlem, mégsem megy. Ám ekkor a kezed az arcomhoz ér, és felemeled az állam. Tudom, hogy te vagy, az illatodról, az érintésedtől tudom. Nincs visszaút, hallottam, amit kértél, és nem mondhatok nemet. Felemelt fejjel, öntudatlanul veszem a számba félig merev, idegen faszt, és teszem, amit tennem kell, nem gondolkozva, nem érezve semmit sem. Érzem, hogy minden mozdulatom az évek alatt megszerzett rutinból dolgozik, nincs benne semmi odaadás, semmi sem abból a vágyból, amit ilyenkor szoktam érezni.

Ebbe a révült, robotszerű ritmusba hatol be a kezed, és fogja meg az enyémet. A valóságba húz vissza ez a kéz, rájövök, hogy nem vagyok egyedül, hogy teljesen mindegy, hogy mit kérsz tőlem, mire utasítasz, csak az a fontos, hogy veled vagyok, hogy a tiéd lehetek. Szorítom, tartom a kezed, mint egy elveszett lélek, aki hazatalált a sötétben. A másik kezed azonban szabad, és nem látom, mi van benne, egészen addig, míg a szíj nem csattan a fenekemen. Egy különös ritmus veszi ezzel kezdetét. Pontosan tudod, hogy nem hagyom abba a szopást, hiába a fájdalom, hiába az ütés okozta meglepetés, én pedig tudom, hogy nem állhatok le, mert azért büntetés jár. Így tehát miközben nincs egy pillanatnyi szünet sem, tudom, hogy ösztönösen jó, amit csinálok, érzem és hallom is, hogy ez a férfi, akit nem látok, nem érintek, csak a számmal, élvezi, amit vele teszek, amit neki adok. Ahogy a fejem mozdul, ahogy a torkomból, a szám legmélyéről induló hullám a teljes hosszában végighalad a farkán, abban a pillanatban csattan rajtam az ütés újra és újra. Szopás, csattanás, szopás és csattanás, egymást követő, végtelen sorban, ebben az oda és visszaható rendszerben csak egy állandó van csupán, a kezed a kezemben, egymást fogva, engem erősítve.

Valami megváltozik bennem. Talán az ütések miatt, talán mert a kezedből annyi mindent vettem el, szívtam fel belőled, de érzem, hogy az eddig kettévált testem és tudatom újból egy lesz, és ismét a pillanat részesévé válok egészen és igazán. Szabaddá váló kezem nem marad tétlen, és belemarkolok az előttem álló ismeretlen combjába és ezzel a mozdulattal teljesen a torkomra húzom őt. Hallom, szinte azonnal a reakcióját, azt a semmivel sem összetéveszthető nyögést, amely mélyről szakad fel, s amely egyértelműen jelzi, hogy itt bizony útban van egy orgazmus.
Szinte ördögi lesz bennem a gondolat. Tudom, hogy a torkom pár percen belül a veszte lehet, ezért megadom neki, amit csak tudok. A kezemmel immár a golyóit kapom el, morzsolom és gyúrom, miközben tövig kapom és szívom, esélyt sem adok neki arra, hogy visszafogja magát, igazi dupla támadást indítva ezzel az érzékei ellen.
A csattanások sora ekkor abbamarad, de nem veszek róla tudomást, teljesen eltűnik belőlem az alázat, csak a nő marad, aki kézben és szájban tartja a férfit, ezzel irányítva annak világának sorsát. Gonosz vagyok, aljas és démonian csábító, olyan, aki ad, de közben mindent elvesz. A hangod riaszt fel, a kezed rajtam ránt vissza. Csak a mondat végét kapom el a puncimról, amely mint lehetőség bukkan fel.

Az irányítás illúziója egy pillanat alatt tűnt el a kezemből, és én csak a tested érzem magam előtt, a farkad keménységét a számon, és egy másodperce átfogom a lábaid, hogy megnyugodjak, és úgy érezzem, hogy csak ketten vagyunk. Téged szeretnélek, téged akarlak magamban érezni, szinte el is felejtkezem a másikról, aki ott van valahol mögöttem. Nem figyelek rá, nem érdekel, az sem zavar, hogy ezzel megsérthetem őt. Nekem csak te számítasz, a te vágyad, hiszen a tiéd vagyok, akkor miért nem lenne fontos számomra az, hogy mit érez, vagy mit élvez, hiszen én sem számítok neki, csak elveszi a lehetőséget, amit kapott. Nem tudatosuló, rejtett sértettség ez bennem, amit azonban felülír az irántad érzett odaadásom.

A számba veszlek, de mennyivel másabb érzés ez! Mindent akarok neked adni egyszerre, a torkom, az ajkaim, a nyelvem, hogy érezd, mennyire a te boldogságot a legfontosabb a szívemnek. Te már pontosan tudod, hogy mire vagyok képes, és már húzod is magadba a fejem, és szinte azonnal fullasztóvá válik körülöttem a világ, ahogy egészen mélyen és hosszan magamba fogadlak, de nem adom fel, nem húzom el magam, nem is engednél, olyan szorosan tartasz. Minden megszűnik ekkor, csak ez az egy érzés van, ez a lüktető, forró fasz a számban, amelynek ritmikus mozgása nem áll le egy pillanatra sem, minden lökésben ott van a kettőnk között fennálló és kimondatott törvény: a tiéd vagyok.
Küzdök veled, küzdök egy korty levegőért, és már nyögök is, hogy halld: már a legvégső határon vagyok. A kezemmel öntudatlanul is a combodba marok, mert ez már kezdődő kétségbeesés fázisa, ameddig mindig elviszel, és egy kicsit tovább, hogy amikor elengeded a fejem és én levegőhöz jutok, az első korty még szinte kábultan érjen.

Ebben a bódulatban hallom a hangod, mely arra utasít, hogy ereszkedjem négykézláb. Hallom, hogy egy széket húzol magadhoz és leülsz. Ezt már ismerem és tudom, hogy mit jelent, hiszen sok közös játékot vezettünk már be így, és én nagyon szeretek ily módon felnézni rád. Most azonban nem látok, csak a sötétség és az érzékek okozta érzés az enyém. Magadhoz vonsz, az öledhez vezetsz, vissza a farkadhoz, a kedvencemhez, aminek minden centijét imádom, és most sem tudom megállni, hogy mielőtt újra a számba veszem, előtte ne érinteném gyengéden hozzá az arcomhoz, legmélyebb szeretetem és odaadásom jeleként. Majd a gyöngédséget felváltja a szenvedélyem, az adni akarásom, a vágyam, hogy minél jobban érezzelek és, hogy halljam, hogy neked mennyire jó az, amit csinálok. A kezed a fejemen, az alig hallható torokhangok, amelyeket kiadsz magadból, a hangosan kimondott, biztató, dicsérő szavaid, mind arra ösztönöznek, hogy ne fogjam vissza magam, mutassam meg igazán, hogy mennyire szeretem ezt csinálni. Szinte bele is feledkezem kettőnkbe, de ekkor egy kezet érzek meg a fenekemnél, egy férfi testet, mely nekem feszül, s amely egyértelművé teszi újból számomra, hogy használnak, hogy bárki van is mögöttem, használni fog, és én semmit sem tehetek ez ellen.

Egy eddig ismeretlen érzést kapok. Két ellentétes erő dolgozik bennem, mely lassan egy ritmusra kezd mozogni. Minden egyes lökés a puncimnál egy plusz lendületet ad, minden egyes lökésnél még mélyebbre csúsztatom a farkad a torkomban. Belefeledkezem ezekbe a percekbe, annyira leírhatatlan élményt kapok. Életemben először kapok és adok is egyszerre, ugyanakkor élhetem meg azt, hogy basznak, és azt, hogy én elégítek ki valakit.

Ettől az élménytől megmámorosodva lassan elkezdek úszni az első orgazmusom felé, próbálok csak magammal foglalkozni, csak azzal, hogy élvezzem, amit kapok, félretéve annak hogyan és miként kérdését. A majdnem csendben majdnem sikerül is, azonban mielőtt kaphatnék a gyönyörből már véget is ér az utazás, hiszen a puncimban dolgozó farok tulajdonosa gyorsabban élvezett el, minthogy kinyöghettem volna két lökés között azt, hogy fapapucs.