Niki és Encsi újabb megpróbáltatásai a Sasfészekben (5)

- Nekem is felkínálod? – kérdezte tőlem incselkedve. Keli megmerevedett, Gábor intett a szemével s döntöttem. Kikapcsoltam a karabinert Niki kezén és már tettem is át Gábor csuklóira, aki odalépett a fához és átölelte, mire én a karabinert rácsatoltam. Kioldoztam a kötényét s felhajtottam a fejére direkt, hogy látszódjon jól az izmos teste végig, no meg a farka is! Keli csak bámult megint, de én lendítettem Niki derékszíját, hogy lecsapjak Gáborra.
Keli azonban odaugrott, elkapta a kezemet, megfogta, mielőtt a szíj Gábort érte volna.
- Miért bántod? Nem tett semmi rosszat! – kiáltotta. – Nem engedem! – s harciasan nézett rám s még fogta a kezemet. (No, csak, miből lesz a cserebogár! Sóhajtottam fel, de szigorú képet vágtam.)
- Azonnal engedd el a kezét! – szólalt meg Gábor halkan Kelihez fordulva. – Óriási hibát vétettél, s örülhetsz, ha kis büntetéssel megúszod! Sohasem foghatod meg, akadályozhatod meg Őt, a Domot abban, amit tesz, vagy készül megtenni! Nem is nyúlhatsz hozzá! Ő érinthetetlen közöttünk! Jegyezd meg! Mi pedig mindig készen állunk a büntetés elviselésére, mert vagy voltunk, vagy vagyunk, vagy leszünk bűnösök, vétünk hibát, amiért kijár nekünk az! – beszélt végig oktatón Kelihez, majd hozzám fordult: - Légy szíves büntess meg, Uram! Helyette is nekem, rajtam töltsd ki bosszúdat, mert Ő még nem tudhatta, mit tesz!
- Megkapod Te is, ami Neked jár! De Ő sem lesz kivétel, Vele is majd számolok, később! Számold! – szóltam s már ütöttem is. Húszig számolt Gábor, mikor megálltam. Odaléptem mögé és végigsimítottam a popóját, de közben bele is markoltam. Felszisszent s megértette, miért tettem. Intettem Nikinek, aki a karabinert kikapcsolta s Gábor már állt is a lábán, mikor Keli előre lépett s szólt hozzá:
- Vedd le, s add ide azokat a csuklódról! – mutatta – légyszi, segíts feltenni! Majd mikor már a csuklóin voltak, akkor nekitámaszkodott a fának, átölelte és hetykén hátraszólt nekem: - Nem kell várakoznod. Én is vagyok olyan legény, mint Ezek!
- Majd meglátjuk. – jelentettem ki kísérteties hangon, amitől Gábor és Niki is megrettent, de Keli nem vette a hang súlyát észre. Oldalra léptem s ütöttem. Kicsit, gyengéden, de nagyot szólt a farmeren. Keli felkapta a fejét s felnyögött. S jöttek a többiek is, no meg a parancsom: - Számolj, hangosan! Keli gyorsan számolni kezdett, de eltévesztette, mert közben nagyokat nyögött is. – Elölről! Kezdem újra! – mondtam, s már csaptam is, még kisebbet. Keli rám, pontosabban a kezemre nézett s így hamarabb nyögött, mint az ütés érte. Gábor felnevetett, s megszólalt:
- Jaj, ne nézd, mert akkor többnek érzed, mintha nem látod! Fordítsd el a fejedet a másik irányba! - nyomatékosította.
- Ki parancsol itt? – kérdeztem vészjóslóan. Gábor elhallgatott, Niki megborzongott. Keli meg elfordította a fejét, de nem szólt. – Azért! – tettem utána s ütöttem. Már nem nyögött Keli, mert nem érezte erősnek az ütést, hogy nem látta, mikor csap le. Ő is húszat kapott, de farmeren át!
- Nézd meg a gulyást, mi addig megmosdunk! – jelentettem ki s Kelit is kiengedtem a karabinerből. Mikor felállt, még visszakézből jó erőset ütöttem - teli tenyérrel – a popójára, hogy megérezze, az eddigiek gyengék voltak. Fojtottan nyögött csak fel s rám rebbent a szempillantása, jelezte, hogy megértette ezt az utolsót.
Felmentünk, megmosdottunk s kezdtük kihordani az ebéd kellékeit, megterítettünk. Asztalhoz ülve tereferéltünk, míg Gábor oda nem szólt, hogy mindenki mehet a tányérjával hozzá, mert kész az ebéd.
Vidáman ettünk, közben Encsi is, meg Keli is vicceket mesélt, no meg falusi történeteket. Ebéd után Gáborral felmentünk a házba s egy nagy papírtálcára tettük és a gyertyákkal feldíszítve, lehoztuk a réteseket a szabadban lévő asztalra. Letettük középre és elénekeltük a Happy Birth Day dalt, mert csak mi tudtuk. A végén felszólítottuk Encsit, hogy magában kívánjon valamit és fújja el a gyertyákat. Elsőre nem, de másodikra sikerült neki. Meggratuláltuk, meghúzkodtuk a füleit, puszit is kapott mindenkitől. A poharakba pezsgő került, mert azt is hoztam s bontottam közben. Encsi nagyon el volt érzékenyülve, majdnem sírva köszönte meg a gratulációt és körülményeit.
Ekkor a homlokomra csaptam s felszaladva a házba, lehoztam a becsomagolt ajándékot. Odaadtam Encsinek. Átvette, tétován forgatta, mire Gábor súgott, hogy bontsa ki. Úgy is lett. Lett nagy álmélkodás, mikor meglátta, mi van a csomagban. Abban wolkmann volt. Nem tudott hova lenni örömében. Mindenkinek mutogatta, mint egy kisgyerek. Végre helyet foglaltunk, Gábor is felköszöntötte Encsit, s kiittuk a pezsgőt, majd megettük a réteseket.
- A mosogatás marad alvás utánra, vagy ha valaki hamarabb ébred, akkor neki kezdhet! – szólította fel Gábor a népet s indult fel a házba, mi pedig utána.
Mikor beértünk s betettük az ajtót, én elindultam az ablaknál lévő – megszokott – ágyamhoz. Niki - kis tanakodás után - jött utánam s nemsokára Encsi is követte. Gábor pedig kézen fogta Kelit, odavezette a maga ágyához és lefeküdtek. Még volt kis zümmögés, majd mindenki elaludt.
Jó két órát alhattunk, mikor Gábor ébredt arra, hogy a keze zsibbad, mert Keli feje volt rajta. Lassan kihúzta alóla a kezét, megpuszilta s elindult ki az ajtón. Akkor látta - még mindig csak - a kötény van rajta. Legyintett s ment mosogatni. Nem sokára nyílt újra az ajtó s most Keli jött ki, le. Elment pisilni, majd kezet mosott és - kérés nélkül - segített Gábornak. Nemsokára én is felébredtem s lementem. Javában járt a kezünk, mikor Keli körbenézett, főleg azt, hogy az ajtó be van csukva és megkérdezte tőlem: Alszanak még?
- Igen, még egy ideig biztosan – válaszoltam – fiatalok, jó alvók! – tettem hozzá. Majd ránézve megszólaltam: - Most hárman vagyunk, ha alkalmasnak gondolod, megbeszélhetjük, amit szeretnél!
- Igen, jó lenne, de kérlek, maradjon közöttünk! – kezdte Keli, mire mi bólintottunk. Ezért folytatta: - Ők nem tudják rólam, csak azt érzékelik, hogy más vagyok, mint ők. Vékonyabb, soványabb és igen hosszú a hajam. Igen, mert én nő vagyok! Itt belül. – mutatott magára és komolyan nézett ránk. Hallgattunk és vártuk a folytatást:
- Mindig arról ábrándozok, hogy lesz valaki, aki így is elfogad. Rólatok tudom, hogy kemények vagytok, csávók is, tökösök – ezt láttam magam szemével –nem akarnátok engem, nem fogadnátok el/be közétek? – nyögte ki nehezen formálva a szavakat, miközben vágyakozva, kérőn nézett ránk. Összenéztünk, de felelni már nem tudtunk.
Lejöttek a többiek is, már mindenki ott szorgoskodott, így hamar végeztünk. Az asztalon száradtak a konyharuhán az edények.
- Eddig meg volnánk. – jelentette ki Gábor. – És most? – nézett rám.
- Volna ötletem, de ehhez mindenkit látnom kellene, pucéran is! – tettem hozzá.
- Kit nem láttál még? – kérdezte Gábor, majd a homlokára ütött. – Ja, persze, őt még nem! – mutatott Kelire. – Meg kellene mutatnod, hogy képes vagy megmutatnod magadat! – szólt szójátékkal Kelihez. Az megrezzent, körbenézett. Erre Gábor levette a kötényét, így ott állt anyaszült mezítelenül. Niki és Encsi is követte példáját, erre Keli is megszabadult mindenétől. Végignéztem Őket.
- Rendben, akkor megtehető. – konstatáltam s elindultam a házba, majd kis vártatva kezemben egy sörösüveggel és egy habspay-vel tértem vissza.
- Menjünk át ahhoz az asztalhoz! – mutattam egy üres asztalra, amire már nem sütött a nap. - Ez jó lesz! – jelentettem ki odaérve és felbontottam a sörösüveget. – Ki anti? – néztem végig a fiúkon.
- Én nem! – szólalt meg Gábor. - Gábor vagyok, hiszen tudod! – incselkedett a válaszával.
- Én sem, én sem! – jöttek sorba a válaszok.
- Akkor jó – állapítottam meg. – Encsi kezdi, mert Ő az ünnepelt. Válassz Magadnak valakit, fektesd az asztalra és választhatsz, hogy a sörből öntesz-e rá kicsit, vagy a habot nyomod rá, de utána le kell nyalnod, azonnal, lefolyásmentesen! Ha sikerült, másikunkat választasz, ha nem, akkor te kerülsz az asztalra! – figyelmeztettem és magyaráztam meg a játék lényegét. – Még fontos, bármerre is folyik, nyalni kell!
Encsi ügyes volt, mert Gáboron kezdte s sörrel. Elsőre keveset öntve, le is tudta nyalni, még Gábor köldökét sem érte el a sör. Neki bátorodott s most többet öntött, de azt is még éppen lenyalta a szeméremdombja elején. A harmadik már sok volt, mert az, befolyt az ágyékába s ott nem tudta nyalni. Pech!
- Akkor most ki következik? – kérdezte Encsi odafeküdve az asztalra. – Ki vállalja? – nézett szét.
- Én! – jelentkezett Niki és ő is a sört választotta. De már másodikra sokat öntött, így ő került az asztalra, Encsi helyére.
Jó ideig eljátszottunk ezzel, csak a sör fogyott el hamar, így áttértünk a tejszínhabra. Az legalább nem volt olyan viszkózus! Mikor meguntuk, még elmentünk sétálni a patakhoz, ahol meg is tudtunk fürödni, no meg a fröcskölés sem maradhatott ki ott - a mai napra - a játékok közül!
Visszafelé már - mi hárman - előre jöttünk s hagytuk az „ifjú párt” andalogni, beszélgetni. Ki is használhatták, mert megérkezve a házhoz kissé pirosak lettek, mikor rájuk néztünk. Behordtuk a dolgokat és mentünk aludni, vagy volt, akik még nem bírtak magukkal, pontosabban az energiáikkal! Sokáig hallatszott a rugók zenéje, a halk sóhajtások, cuppanó puszik hangja, de más is, szépen sorban mindenkitől! Sikerekben, tapasztalatokban, örömökben és „eredményekben” gazdag volt ez az este mindenkinek!
(folyt. köv.)