Niki és Encsi újabb megpróbáltatásai a Sasfészekben (4)

(Gábor ekkor Keli a haját két oldalt előre húzta a hátáról, s azok eltakarták a mellbimbóit.) Végre Gábor leért Keli hasáig s lehajolva a köldökét is megpuszilta. Keli még mindig dermedten állt. Mire én megfogtam a két kezét és lassan oldaltartáson át a feje fölé emeltem, ott összefogtam az egyik markomba. A másik kezemmel a hónalját simítottam végig. Ott már éreztem a szőrszálait. Elengedtem a csuklóit, de Keli már össze is kulcsolta a kezeit a feje felett s nem engedte le. Én hátulról a szőrszálait csikiztem a hónaljaiban, míg Gábor folytatta a gatyagumi mellett a simogatást. Én közben hátulról a farmerje övcsatját kicsatoltam és lehúztam a farmerjét a bokájáig. Ott állt egy boxerban előttünk, de az is látszott, hogy a boxerje elől jól elállt, a merev farkától már. Ekkor mintha magához tért volna a kábulatból. Visszaengedte a kezeit s a farka elé tette. Majd megigazította a boxerjában a farkát, hogy ne dudorodjon előre, felfelé álljon és visszacsókolta Gábort, majd hozzám is hátrahajolt, ugyanezért. Felsóhajtott, nem engedte a boxerét lehúzni s megérinteni sem a farkát azon át. Elhúzódott s mi elengedtük.
Gábor gyorsan kilépett, megtörülközött s felöltözött. Én is követtem példáját. Keli is lehajolt, felhúzta a farmerét, becsatolta az övét és kereste a pólóját. Kifelé menet még annyit mondott, hogy aranyosak vagyunk, hogy elengedtük most. Ígéri, hogy este már tehetjük vele, amit ő is akar, de előtte még valamit meg szeretne velünk hármasba beszélni! Csak velünk! Kilépett az ajtón. Összenéztünk és elnevettük magunkat. Nem rossz kezdet!
Nem sokára mi is kimentünk a házból, s láttuk, hogy Keli ott fekszik, mintha el sem jött volna a fiúk mellől. Becsaptam az ajtót, ami nagyot szólt. Felriadtak. Körül néztek, majd feltápászkodtak. Odajöttek hozzánk, a lépcső aljába. Megkérdeztem, hogy kipihenték-e magukat, mert ha igen, akkor talán mehetünk is.
- Hova? – kérdezték.
- Szedni kell rőzsét, s kisebb ágakat, mert a vacsorát lassan el kell kezdeni főzni s kell a tüzelő ahhoz, hiszen ma ünnepnap van! – tettem hozzá nyomatékkal.
- Vasárnap lesz ünnep! Akkor van május elseje! – mondta Niki.
- Az lehet, de Encsi születésnapja ma van! Ha a múltkor jól emlékezett a napra! – szólaltam meg újra. – Meg szeretnénk ünnepelni! A barátunk nagy napja, nekünk is az! – erősítettem meg nyomatékkal. – Meglepetés is lesz, érdemes sietni!
- Nekem hoztatok meglepetést? – kérdezte Encsi elcsodálkozva. – Már régóta nem ünnepelte meg senki a szülinapomat. – jelentette ki. – Mit hoztatok? Jaj, de izgulok! – kérdezte zavarában.
- Az titok addig! De mit szeretnél? Mire vágysz? – kérdeztük egyszerre mindketten.
- Amire én vágyom, azt nem kell hozni! Az, pontosabban azok, itt vannak! Itt vagytok, Ti, a barátaim! – mutatott körbe. - Tudjátok a múlt hét óta, arra vágyom, hogy a kezetekbe kerülhessek, és mindent kipróbáljatok rajtam, amit csak tudtok! Bármit! - sóhajtott Encsi. – Ti, pedig nézzétek, s élvezzétek Niki és Keli! S ha van még szuflájuk, akkor Ti is sorra kerülhettek! – engedte meg nekik és nekünk.
- Akkor előbb a munka, utána a szórakozás! – jelentette ki Gábor s intett Kelinek. – Mi megyünk gyújtósért, s vastagabb ágakat is hozunk. Ti feladatotok a rőzseszedés! – mutatott a fiúkra.
- Én pedig, a hozottakból elkészítem és meggyújtom a tüzet, addig pedig előkészítem a főznivalót. Bográcsgulyás lesz, egytálétel ugyan, de laktató! Hoztam utána desszertnek réteseket is, azokba szúrjuk a gyertyákat! No meg a meglepetés is ehhez lesz körítésnek! – fejeztem be a mondatot.
Mindenki elment, szétszéledt s lassan kezdett gyűlni a tűzrevaló. Gábor és Keli több fordulóval hozott ágakat is, amit a fejszével széthasogattam, megraktam a tüzet, feltettem a bográcsot, abba olajat öntöttem, és kezdtem a hagymát pirítani. Egy ideje nem láttam Kelit és Gábort sem. Mikor Encsi és Niki jött egy halom rőzsével, meg is tudakoltam Tőlük, de ők sem látták őket. (Akkor Gábor már talán halad gondoltam, s elmosolyodtam magamban.) Egy idő múlva előkerültek, de nem látszott rajtuk semmi nyom. Mondtam, ennyi egyelőre elég lesz a tüzelőből, most nem kell több.
A fiúk leültek, Gábor lehozott egy üveg vizet, ami körbejárt. Mindenki ivott, én is. Majd Niki kapta meg, de rosszul tette le maga mellé, mert felborult, pont Gábor ölébe. Csurom víz lett a gatyája. Gábor csak nevetett, míg Niki szabadkozott s elnézést kért. Mondtam Gábornak, hogy ne engedje, hogy a fiatalabbak szórakozzanak Vele, mert a fejére nőnek, hanem fegyelmezze csak meg Nikit alaposan. Encsi kuncogott, Niki mocorgott, Keli csodálkozva nézett, s várt, mi fog következni, míg Gábor kényelmetlenül feszengett. Látszott nincs kedve hozzá.
- Rendben, akkor helyetted, majd én teszem meg! – jelentettem ki. – Te veszed át a főzést, s mivel a tűz mellett leszel, gatya le, terítsd ki, hogy megszáradjon, de vegyél fel kötényt magadra! S ha már felmész a kötényért, nekem hozzál légyszi a fegyelmezéshez eszközöket!
- Igenis, Uram! – szólt tréfáson összeütve sarkait. – Gatya le, kiterítve – az, nem én! – s irány a kötényért és egyebekért! – s eltrappolt a házba. Keli csak nézett és bámult.
- Önkiszolgálod magadat, vagy …? Itt, vagy ott a fáknál? – kérdezte Niki és felállt.
- Ott! - intettem a fák felé. – Nézőközönség előre, hogy jól lásson! – szólítottam fel Encsit és Kelit a távozásra.
Mentek is, de közben már Gábor is jött a kötényében, benne hozva az eszközöket. Odaadta. Én felcsatoltam Nikinek a bőr karpereceket a csuklójára s a többit a hónom alá vettem s mi is elindultunk. Az egyik fánál megálltam, Niki átölelte s én a karabinerrel összekapcsoltam a csuklóinál, így „fogta” a fát. Mellé léptem s felhúztam a pólóját a fejére. Niki helyezkedett, kis terpeszbe állt és várta az ütéseket, amik meg is érkeztek. – Számolj, s ne tévessz! – adtam ki a parancsot.
Komótosan kimértem húszat a popójára nadrágon át. Mögé lépve megsimogattam ott, ahol kapta az ütéseket, de nem húzódott el, így tehát még csak bevezetés volt – állapítottam meg. Kioldottam a szíját s lendülettel kihúztam, így a nadrágja is leesett a bokájáig, mert már nem tartotta a derekánál semmi. Ott állt vászon boxerban, ami csíkos mintájú volt, függőlegesen. (Gondoltam, mindjárt lesz keresztben is minta rajta s ütöttem.) Újabb húszig számolt Niki, de a végén már kezdett elhúzódni és sziszegni is.
Encsi egykedvűen nézte, de Keli arca színesedett, illetve fehéredett s együtt sziszegett minden ütésnél Nikivel. Újra odaléptem, megsimogattam Nikit, de most már elhúzódott. Aha, kezd fájni – állapítottam meg. Akkor még utolsó húsz jöhet s most a boxerját is a bokájáig lehúztam, s ütöttem. Az utolsókat oldalra is meghúztam, így jobban csípett. Niki már a végén fel is kiáltott. Keli pedig olyan sápadt volt, mint a frissen meszelt fal s meg is kellett támaszkodnia egy másik fa törzsében, hogy el ne essen. Odapislantottam, Encsi még mindig egykedvű volt, Gábor pedig érdeklődve oda-oda nézett hozzánk, miközben a bográccsal foglalatoskodott.
- Majd megtanulod, hogy máskor ügyes légy! – intettem Nikit. Az meg kis gondolkodás után megköszönte a leckét, amit megérdemelt.
- Nem hittem el a fiúknak, amit meséltek! De most már látom, nem túloztak a mesékben. Tényleg gyakorlott lehetsz, mert alig van nyoma, nincs seb, vérzés, de Nikire nézve az is látszik, hogy neki fájt, azért. - szólalt meg Keli.
- Kipróbálod? – kérdeztem meg Kelit.
- Talán most nem. – tiltakozott hevesen s egyre hátrált tőlem.
- Felváltanál Encsi! – jött a felszólítás Gábortól. Encsi bólintott s odamenve átvette a fakanalat, s meghallgatta, amire Gábor instruálta. Gábor pedig, odajött közénk.
(folyt. köv.)