Niki és Encsi újabb megpróbáltatásai a Sasfészekben (2)

- Folytasd csak, majd a végén válaszolok erre is! – szóltam közbe. S Gábor folytatta:
- Arra számítottam, mint már mondottam, hogy párszol megbaszol, elversz kézzel, pálcával, bottal, korlátozod a szabadságomat egy ideig, mint Dom. De arra nem gondoltam, el sem tudtam képzeltem eddig, hogy sok mindent - mást is – tudsz. Ezeket eddig biztosan elutasítással fogadtam volna, mint ahogyan néha most is, mikor elsőre teszed velem, de azért már sok mindent másképpen látok! Jót tett a személyes megtapasztalás és a példáid is a szem, száj, fül stb. szerepéről és téves hatásairól. Az uszodában soha sem voltam szemérmes, ezt tapasztalhattad is, mert végignézhetted, ahogyan zuhanyozom s nem fordultam el tüntetőleg! Igaz, nem is mutogattam magam feleslegesen, pedig a testem nem rossz! Ezt azért elismerheted!
- Igen, ez így van! Ha nem ilyen lettél volna, ma nem lennél itt! – erősítettem és nyugtattam is meg Gábort.
- Szóval, még annyit mondanék, inkább kérnék Tőled, hogy ha tanítasz, még légy türelmes! Hagyj időd nekem és nézd el, ha néha-néha visszaesem, valamit nem teszek még, vagy nem úgy, ahogyan szeretnéd! – fejezte be Gábor.
- Jó van! Ezt megígérhetem Neked! Amit elmondtál, azt vártam kábé válaszul - incselkedtem – bár nehezen lehetett kiszedni Belőled! Tanuld meg, hogy mindenről kell, szabad beszélni, mert a nyílt beszéd jobb, mint a mis-más, az elhallgatás, a lenyelés, mert az rongálja a kapcsolatot, a tüske elgennyed a testben, de a lélekben is!
- Akkor veszekedhetek is Veled? – kérdezte vidáman Gábor. – Mert én azt nem tudok! Én hallgatni szoktam s legfeljebb odébb menni, ha már nagyon kínos a dolog. – jelentette ki kajánkodva.
- No, nézd csak, a kisujjamat nyújtottam s már az egész kezem kell? Csak a kezem, más még nem? Vagy csak itt nem? – incselkedtem én is. – Visszatérve a bőrcuccokra. Még múlt vasárnap vettem azokat, mikor utánatok mentem fel a városba, azért ne láttad! Jól el volt csomagolva is! Miért vettem? Őszintén, úgy gondolom, továbbra sem fogok sokszor azokban flangálni, nem az én stílusom, de oktatásra, bemutatásra és alkalmas időben meglepetést szerezni, nagyon is alkalmas! Mennyire meglepődtél Te is! Még valamit el szeretnék mondani én is Neked! Kezdetben azt gondoltam, hogy keményen fogok Veled bánni, szabadságodban erősen korlátozlak, egész nap és éjjel mezítelen leszel. Mindenben találok majd okot, a büntetések kiszabására, amit élvezettel el is végeztem volna. Ja, és meg akartalak erőszakolni!
- DE! Mikor megismertelek, már tudtam, hogy nem Te vagy az én emberem, ebből a szempontból! Elviselnéd, mert izmos a tested, rám vagy éppen szorulva, de nagyon megviselne lelkiekben. S ez már nem volt célom!
Egy ideig hallgattunk, mindketten a saját gondolatainkkal voltunk elfoglalva. Még akartam valamit megbeszélni Vele, de sietnem kellett, mert lassan már közeledtünk az első állomásunkhoz:
- Gábor! Még egy picit figyelj rám, kérlek! – kezdtem mondandómat. – Még van pár módszer, amit nem alkalmaztam Rajtad, de lehet, hogy nem is fogok. Ezeket majd a fiúkon és Tiboron kezdjük alkalmazni, gyakorolni! Rajtuk is gyakorolhatunk, s ők nem is tudják, majd ezt, nem is kell tudniuk! De azért előfordulhat még olyan helyzet, mikor vissza kell állítanom a mester-szolga viszonyt, mert abban sok minden azonnal világos, nem kell előre, vagy ott magyarázni. Kérlek tehát, ha ilyent tapasztalsz, akkor tudd, vagy higgy, hogy tudom, mit teszek s nem pillanatnyi kedvem szerint, teszem! Célja, értelme van, amit alkalomadtán meg is világítok Neked! Zsombor más tészta, őt még nem tudom hova tenni. Talán lesz hármas, de az is lehet, hogy nem. Majd meglátjuk. De én már látom a gondnokot, így megérkeztünk! Itt a mobil, tedd el, nem kell látnia! Ja és az utolsó hívás a hivatalos mobilom, hogy tudd a számát.
- Köszönöm, és nagyon vigyázz Magadra oda és visszaúton is! Várlak! – hadarta el Gábor, míg a járda mellé állt.
- Jó reggelt! – köszöntünk egyszerre a gondnoknak. – Nem késtünk? Régóta vár minket?
- Nem, csak most jöttem, még nem is voltam bent. Kérnek kávét? Mert akkor felteszek, mindhármunknak. – így a gondnok.
Kiszálltunk és utána bementünk az irodába. Ott megkérdeztem, hogy a fiúk által mondott falu merre van, útba esik-e, ahogyan megyünk, de nemleges válasz jött. Megittuk a kávét, Gábor átvette a kulcsot és kiléptünk az irodából. A gondnok pedig, zárt mögöttünk. Én még odacsúsztattam Gábornak összehajtva papírpénzt, hogy legyen nála, majd elköszöntünk egymástól. Neki megmutattuk, merre menjen s milyen turistajelzésen a házig, majd kocsiba ültünk és mi a gondnokkal elhajtottunk.
Gábor mesél tovább:
Mikor elhajtottak, kicsit úgy éreztem magamat, mint aki egyedül van a széles világon, árva lett. Kicsit megszoktam már, hogy mindenben Ő dönt, helyettem is, nekem csak alkalmazkodnom kell. Részben könnyebb volt. Megráztam magamat s elindultam utamra. Vettem az első kisközértben magamnak egy üveg vizet, s pár szendvicset s neki az erdőnek.
Már majdnem felértem a házhoz, mikor eszembe jutott, hogy még nagyon korán van, így elkanyarodtam és a tisztás felé vettem az irányt. Gondoltam megnézem megkínzásom és megaláztatásom helyszínét. Nem jutottam azonban el odáig.
Még a fák között járva hallottam, hogy a tisztáson vannak. Kilestem s megdöbbenésemre három fiú kergette egymást, majd elgáncsolták a harmadikat és leteperték a fűre. Felismertem Encsit és Nikit, de harmadik ismeretlen volt.
Annyit azonban meg tudtam figyelni, hogy szép szál legény, jóval magasabb a fiúknál, de talán még nálam is. Igaz viszont, hogy sovány, kilátszottak a bordái is. Karja, lába is vékony volt még, igazi nagyra nőtt kisfiú! Még talán 18 éves sincs? Futott át rajtam a gondolat és barátom figyelmeztetése. - Óvatos leszek! - határoztam el, de akkor megláttam a haját, amit Encsi éppen a hátán térdepelve a kezére csavart és húzott hátra. Szép szőkés-barnás hosszú haja volt, talán a lapockája közepéig is elért. A gyengém! - dobbant meg a szívem. Ha ez a fiú, egyszer csak az én kezeim között lehetne! – sóhajtottam fel, de rögtön el is szégyellettem magamat erre gondolva: - Bántani akarok, egy védtelen gyereket, aki kisebb – ha nem is testméreteiben – s fejletlenebb, mint én! - Igen, bántani akarok, a saját kezemmel, most és rögtön! – határoztam el s kifutottam volna a fák közül, de szerencsémre lefékeztem, mert fordult a szerencse s fiú úgy söpörte le magáról a másik kettőt, mint a szalmaszálat. Ráugrott Encsire, azt leszorította és közben Niki lába után kapott, aki ezért elesett s beverte az oldalát. Ott óbégatott a füvön mellettük emiatt.
Most már kiugrottam, odaszaladtam s Encsiről ledöntve a fiút a fűre, én ugrottam a hátára, oldalára, miközben a kezeit hátra szorítottam. Feljajdult. Niki magával volt elfoglalva, de Encsi felugrott, hogy rám támadjon. Ekkor felismert. Megállt és hangos - Szia! – kiáltással üdvözölt. Hagyta már a fiút, nem segített neki, de nekem sem. Az meg dobálta magát alattam, szidta Encsit, hogy nem segít, mikor egy vadbarom mindjárt kifacsarja, eltöri a kezét. Ráültem, lefogtam és megkérdeztem:
- Én vagyok, az a vadbarom?
- Hát, ki a fene vagy, ha nem az! Se szó, se beszéd, iderohansz, s már csavarod is ki a karomat. Engedj el azonnal! – szólított fel onnan - alólam - a földről.
- Maradsz nyugodtam, mert még tényleg megteszem! Csak be akarok mutatkozni, hogy érezd is, ki vagyok! Gábor. –hajtottam meg a fejemet, de nem engedtem el a kezét.
- Te már elmúltál 18, mint ma Encsi, vagy? – kérdeztem tőle.
(folyt. köv.)