Niki és Encsi újabb megpróbáltatásai a Sasfészekben (1)

Egy hét múlva, csütörtökön este, a mobilcsörgésnél még nem fejeződött be a nap, inkább elindította a pénteki napot is! A titkárnőm telefonált, nagyon szabadkozott, hogy zavar, de muszáj, mert jöttek olyan levelek, e-mailok, amire sürgősen válaszolnom kellene. Kérdezte, hogy fel tudok-e menni valamikor, mert akkor előkészíti, és az asztalon hagyja aláírásra. No meg egy átutalás aláírása is sürgős, mert jön az ünnep, május elseje s még előtte el kellene indítani s bank már csak holnap, azaz ma van, délig. Első dühömben letorkoltam s ezért letette, de még előtte halkan megjegyezte, hogy a mobilja be lesz kapcsolva, ha mégis keresni akarom még az este folyamán. Mire én is letettem s körbenéztem, látom, hogy egyedül vagyok a teraszon, mert Gábor bement a házba és még az ajtót is betette maga után tapintatosan. Beindultam s a nappali legtávolabbi sarkában nézegette a könyvespolcon lévő könyveket. Odaléptem mellé és megköszöntem a tapintatát, hogy magamra hagyott.
- A titkárnőm volt – kezdtem – holnap fel kell mennem, aláírni több mindent, mert nem tudja elküldeni ide. Fontos, meg sürgős is.
- Értem – kezdte Gábor – mivel megyünk a fiúkhoz holnap, legfeljebb korábban indulunk, teszünk egy kis kitérőt. Te elintézed a dolgaidat a cégnél, én meg, megvárlak addig a kocsiban.
- Hát, ezt is lehetne, de én másképp gondolnám, ezt szeretném Veled is megbeszélni! – szóltam Gáborhoz. – Mit szólnál ahhoz, ha most összepakolnánk és bepakolnánk mindent a kocsiba is, hogy reggel azzal se teljék az idő. Így picit később, de mégis igen korán kellene kelnünk. Innen elmennénk előbb abba a városba, ahol a múltkor felvettük a kulcsot s ott kiraknálak Téged. Te megvárnád, míg kinyitnak, elkéred a kulcsot a gondnoktól, hiszen már ismer és onnan már csak egy kis táv gyalog a parkoló, ahonnan úgyis gyalog kell már menni. A kulccsal felmész a házhoz, és ott megvársz engem is, meg a fiúkat is! Én, pedig megyek a céghez, elintézem az aláírásokat és sietek vissza. A parkolóból felhívlak, hogy megérkeztem s egyedül, vagy a fiúkkal lejössz és segítesz felvinni a cuccokat. Jó lesz így Gábor?
- Igen jó, de azért felhívhatnád még most – hiszen nincs olyan késő – a gondnokot, hogy én megyek a kulcsért, valamint megkérdezhetnéd, reggel mikor kezdenek!
- Ebben igazad van, máris felhívom! – mondtam s kézbe vettem a mobilomat. Tárcsáztam a gondnok számát. Felvette azonnal. Gyorsan meg tudtuk beszélni, amit akartam s azt is, hogy reggel már 6 órakor ott lesz az irodában, mert később megy fel a közeli városba, ahova én is tartok. Így megegyeztünk, hogy én elviszem őt magammal a kocsival fel a városba, hiszen oda megyek én is. Még a titkárnőmmel is beszéltem újra, megnyugtattam, hogy reggel ott leszek, egyben elnézést kértem az előbbi emeltebb hangért.– Egy gonddal kevesebb! Ez gyorsan ment. – mondtam.
- Ühüm – kezdte a választ Gábor, majd folytatta – legalább reggel hamarabb beér oda, ahova menni akar. De – nem akarok akadékoskodni – azért még egy kis gond maradt! Honnan fogom tudni, hogy megjöttél a parkolóba holnap? Nálam nincs mobil, így nem tudsz felhívni, a fiúk számát, pedig nem tudod, mert nem kérdezted meg. – hadarta el s zavartan nézett rám. Nem értette, hogy én vidám képpel nézek vissza, mikor ő komolyan beszél. Egy idő múlva, elnevettem magamat, s megmagyaráztam a mosolyt a képemen:
- Igazad van, de nem teljesen! Egy dologban tévedsz! Nálad lesz mobil holnap s így azt fogom felhívni, mikor megérkezem. A háznál fent, pedig van térerő! Ez sem lehet probléma s akadály. – cukkoltam Gábort.
Nem értette, hiszen ő nem hozott mobilt, honnan lenne nála, holnap? Hagytam tépelődni, én elkezdtem pakolni a dolgokat. Jött, segített, de közben láttam még mindig nem világos a kép. Rákérdeztem: - Ugye, még mindig nem tiszta a dolog nálad? Hány mobilról tudsz itt? – mutattam körbe.
- Egyről, amit most tettél le az asztalra. – válaszolta s nézett rám várva a magyarázatot.
- S az a mobil, miért nem lehet majd holnap, Nálad már, mikor mi elmegyünk a kocsival? Valami tiltja ezt? – incselkedtem tovább Gáborral. Bambán nézett, majd hirtelen kezdett értelmesebbre váltani a képe. Leesett neki is!
- Ott hagyod nálam? S Neked mi lesz? Nem kell Neked mobil? – firtatta a dolgokat.
- A gondnoknál lesz mobil, míg felérünk a városba. Ott pedig - az irodában - már van másik, a hivatali! – adtam meg a választ Gábornak s hozzátettem: - Mivel Nálad lesz, így kérlek, használd is! Hívd majd fel a nejedet, beszélj vele s a gyerekekkel is! Csak arra kérlek okosan! Nem kérdezted, de azért nem szeretnélek magammal vinni a városba, mert igaz, hogy korán reggel lesz, mikor megyek és jövök a városból, de azért bárki megláthat(na) Téged, s lehet, hogy Te nem is vennéd észre! S akkor felcsörgeti az asszonyt, s kitörne a botrány, amiért nem voltál otthon is, mikor otthon voltál! Ezt szeretném elkerülni! Igen óvatosan, körültekintően kell mindenkor eljárnunk az alibid érdekében!
- Most már értem! – jelentette ki Gábor, és mintha egy nagy kő is leesett volna a szívéről. Gyorsan becsomagoltunk mindent, kivittük a kocsiba és mentünk aludni.
Ma reggel korán csörgött a vekker, még aludtunk volna, de nem lehetett. Gábor gyorsan bekapcsolta a főzőket, én pedig addig a fürdőszobában pancsoltam. Gyors váltás után felkaptuk a ruháinkat, megnéztük, minden ablak be van-e téve, zárva, majd kiléptünk az udvarra. Gáborral kihozattam a kocsit a kapu elé, én pedig azt is bezártam s bekapcsoltam a riasztást. Intettem Gábornak, hogy vezessen, s mellé ültem. Mikor már a sorompón is túl voltunk, akkor kezdtem a beszélgetést:
- Tegnap nem volt idő este ezt megbeszélni, de most van időnk a városig. – kezdtem.
- Miről szeretnél beszélni velem? – kérdezte kíváncsian.
- Arról, hogy két hete vagy itt lassan, s mik a benyomásaid, a tapasztalataid eddig? Mi lepett meg a legjobban, mi volt az, amire így nem számítottál? s így tovább! De csak őszintén, ha kérhetlek! – tettem még hozzá.
- Igen, megpróbálom, bár mondhattad volna előre is, mert akkor átgondolom. – kezdte az időt húzva Gábor, hogy legyen ideje meggondolnia mondandóját közben.
- Mi lepett meg a legjobban? Erre könnyű válaszolni: a sokkoló, az első esti kemény fellépésed velem szemben. Bár ma már másképpen látom, s talán már azt is belátom, hogy ezt kellett tenned, de mégis sokkolt! Szó szerint! Nem csak a sokkoló! Azt sejtettem, hogy megbaszol párszol, ez benne volt a pakliban, de arra nem számítottam, hogy ilyen kemény, erélyes leszel, és tudatosan fájdalmat okozol. – jelentette ki s intett: – Hallgass végig, kérlek! – állította le a közbeszólásomat. - A másik meglepetés az volt, hogy arra számítottam, fájdalmas és igen kényelmetlen lesz az első ööööööö behatolás, de ez viszont szinte gyengéd volt. Mindenre figyeltél, előre felkészítettél, átsegítettél. Volt pár dolog, amit tettél velem az elmúlt napokban, amik megleptek, néha meg is aláztak, bár megaláztatást inkább pár napja Tibortól a présházban és tegnap itt; ja és a fiúktól kaptam - ott fent - a kunyhóban a tisztás mellett, a múlt héten. Azok sokkal megalázóbbak voltak, de Te mindig siettél s időben, kiszabadítottál a kezeik közül. Hálás vagyok ezért Neked! – kis hallgatás után folytatta:
- Meglepetés volt az is tegnapelőtt, mikor megjöttem, a bőrruhád, csizma, sapka s lovaglóostor együttesed is, no meg az is, amit rám adtál, főleg az után, hogy kijelentetted, hogy ilyent nem hordtál eddig. Megkérdezhetem, hogy most vetted? Mikor? És ha igen, miért?
- Folytasd csak, majd a végén válaszolok erre is! – szóltam közbe. S Gábor folytatta:
(folyt. köv.)