Carpe diem!

A függöny mögül néztem. Ilyenkor nem volt szabad kimennem, részt vennem az életében. A barátnőivel tölti minden második hétvégét. Kártyáznak. Elnézem, ahogyan felhőtlenül, szenvedélyesen egy történetet mesél. A szavait nem értem, de azt látom, hogy ebben a pillanatban gondtalan és jól érzi magát. Arca piros a tavaszi szellőtől és naptól, a pillanatnak él most. A barátnői is jól érzik magukat. Mindenki kényelmesen ül, lábaik a szomszéd szék karfáján, vagy hanyagul keresztben. Most épp befejeztek egy kört, egyikük rágyújtott. Figyelem a jelet, a szememet nem veszem le a kezeiről. Ez az, egy diszkrét, néma csettintés az ujjaival, kimegyek.
- Igenis - meghajolok kissé oldalt a háta mögött.
- Szedjél össze és hozz egy kávét. Kérdezd meg a többieket is.
- Értettem.
Tettem a dolgom, szerencsére már kezdem megismerni a vendégeket is. Figyeltem a reakcióikat. Volt, akinek ez eleinte kényelmetlen volt, állandóan zavarban volt. Folyton lesett, kíváncsi volt, hogy mit csinálok, illetve Ő mit csinál velem. Biztosan arra is kíváncsi volt, hogy mi történhet az ágyban. Mostanra megszokták, lassan egy éve vendégeink. Egy nagy tálcán vittem két kávét, egy zöld teát és egy limonádét. Diszkréten szolgáltam fel, elvittem a hamutartót, Úrnőmnek pedig vittem egy vékony plédet a vállára, láttam, hogy hamarosan fázni fog, ismertem minden rezdülését.
Illetve csak szerettem volna, ha ismertem volna. Ez a nő mindig tartogat meglepetéseket. Talán úgy 75%-ban ismerhettem meg, ennél jobban nem tudtam kiigazodni rajta. Egy ideig azt hittem, hogy ha jól végzem a dolgomat és nem hibázok, akkor kényelmesebb lehet az életem mellette, aztán idővel rájöttem, hogy ez így nem igaz. Volt benne egy alap keménység irányomban, ami sosem enyhült bizonyos szint alá.
- Ne menj el - mutatott ujjával maga elé. Ilyenkor tudtam, hogy fél térdre kell ereszkednem mellé lehajtott fejjel. Tovább beszélgetett a barátnőivel, de hallottam, hogy rólam is szó van.
- Tudod Réka, ez elvi kérdés. Te azt hiszed, hogy gonosz és szívtelen vagyok vele szemben, pedig nem így van - most a fejemet simogatta kezével, ami jól esett - látod, szeretem őt.
- De akkor miért szívatod, miért pofozod fel, miért nem ülhet le velünk az asztalhoz?
- Én másképp szeretem, de az nem azt jelenti, hogy nem szeretem.
- Igen, mondtad már, ahogy az ember egy kutyát, vagy egy lovat szeret. De ő egy ember.
- És mi a különbség? Négylábú emlős állat nem? - a többiek nevettek; Réka volt az egyetlen, aki még nem fogadta el teljesen a helyzetet. Ő amolyan pacifista, humanista lelkületű hölgy. Sosem ment férjhez és rossz nyelvek szerint frigid volt, még rosszabb nyelvek szerint sosem volt egy jó orgazmusa, nem engedett senkit sem annyira közel magához. Pedig csinos volt: vörös hajú, szeplős, szemüveges, filigrán, mindig szoknyában, vagy ruhában, csinosan öltözött. De arca mindig szigorú, merev, szinte sosem nevet.
- De ő nem egy állat.
- Dehogy nem, férfiállat.
A többiek nevettek, csak Réka nem. Kezdett elvörösödni, szemem sarkából láttam.
- Mindig úgy érzem magam, mintha itt nálatok még nem számolták volna fel a rabszolgatartást.
- Kedvesem. A rabszolgákat láncon tartották és bezárva. Nézd meg ezt a férfit. Szabad ember, önszántából van itt. Ugye Pé?
- Igen Dalma.
- Tudod mit Pé? Ha akarod, most elmehetsz. Szabad vagy. Most rögtön felállhatsz és elmehetsz. Akarod?
Tudtam, hogy játék, hogy csak Réka kedvéért mondja, ezért icipicit rájátszottam. Hiszen költői kérdés, a válasz nyilvánvaló, nem hagynám el.
- De akkor láthatlak még drágám?
- Soha többé, hiszen tudod, ezt megbeszéltük.
- Akkor maradok.
- Tudod, ha maradsz, az az én szabályaim szerint történik.
- Tudom és elfogadom.
- Látod Réka? Az egész önkéntes alapon történik. Elfogadja a szabályokat. Mert vannak szabályok. Ezen múlik Réka. Miért nem hozol te is szabályokat? Az élet úgyis tele van szabályokkal, miért ne lehetne még néhány? Ha valaki elfogadja azokat, akkor az nem rabszolgaság többé. A hűséges kutya nem szökik meg csak azért, mert nyitva az ajtó. Tudod, én eléggé öntörvényű vagyok ő pedig elfogadja ezt.
Most először láttam Réka szemében megcsillanni egy fényt. Tudni kell beszélni a nyelvén, hatni a lelkére. Ehhez Dalma jól értett.
- Kezdem érteni. De megszomjaztam.
- Készíthetek még egy limonádét hölgyem?
- Igen. De mondd Pé, engem miért szolgálsz ki?
- Mert boldoggá tesz, ha örömet okozhatok.
- De hol marad a te örömöd?
- Ugyanez okoz nekem is örömet. Ha látom, érzem, hogy örömet okoz, ez visszahat rám.
- Nem értelek te Pé. De hozd csak a limonádét.
- Örömmel Réka.
A vacsoránál láttam, hogy folyton engem figyel a szemem sarkából. Azt is láttam, hogy Dalma is azonos hullámhosszon van, ezért csak tettem a dolgomat. Vacsora után azonban előkerült a bor és egy kubai rum, amit Anette hozott kubai útjáról. A rum mindenkinek a fejébe szállt, csalóka lehetett. Csak én maradtam józan, csap vízen kívül nem ihattam mást. Ezt valahogy Réka észre is vette.
- Dalma barátném. Mondd, mióta ismerjük egymást?
- Még az egyetem óta, elég rég.
- Emlékszel, hogy mennyi mindent megosztottunk egymással? Mondd. Te megosztanád Pét? - Réka szeme rendesen csillogott.
- Hohó, várjál csak. Ez személyes dolog.
- Hiszen ő senkid, nem férjed, nem rokonod.
- De a rabszolgám tudod.
- Ó igen, persze, tehát olyan, mintha a kutyádat adnád oda, vagy az autódat kölcsön.
- Igen, de az autóm nem akarna esetleg veled maradni.
- De hiszen a rabszolgád nem? Nem lehet saját akarata. - Réka logikája kikezdhetetlen, de érzem Dalmán a rosszallást. Ekkor Anette a fülébe súgott valamit, amitől felcsillant a szeme.
- Természetesen. Tudod mit? Ami az enyém az a tied is. Vidd csak, használd kedved szerint.
- Tényleg? Mikor vihetem?
- Itt alusztok nem? Miután elmosogatott a tied lehet reggelig.
- Elfogadom. Tudtam, hogy bízhatok benned. Ne félj, sértetlenül visszakapod.
- Használd csak ahogy akarod.
- Ezzel beismerted, hogy rabszolgatartó vagy.
- Igen, de csak szűk baráti körben. És látod, megosztom veletek. Valljátok be, hogy kényelmes így nálunk kártyázni.
- Na persze, legszívesebben nem is mennénk haza.
Így mulattak és szórakoztak rajtam. Réka egyszer elkapta a kezemet és egy poharat nyomott a kezembe.
- Igyál velem Pé.
- Szívesen, de még el kell mosogatnom.
- Kifogás Pé, már elkértelek. De olyan merev vagy.
- Dalma tekintetét kerestem. Ő csak mosolygott és iszogatott.
- Reggel is elmosogathat. Ha nem, akkor kikap úgyis.
- Az már nem az én bajom ugye Pé? Ezt idd csak meg. - A rum melegen terült szét bennem, a fejembe is szállt egy kicsit.
- Így van hölgyem.
- Ne hölgyezz, inkább kísérj be, mutasd meg a szobámat. Elálmosodtam.
Így kezdődött a kalandom Rékával. Hamarosan kiderült, hogy a pletykák csak félig voltak igazak.
- Pé. Mondd, mit hallottál rólam?
- Semmit hölgyem.
- Ne hazudj Pé. Most az én rabszolgám vagy és parancsolom, hogy igazat mondj. Térdelj le elém. Így, most mondd.
- Hát azt, hogy igazából nem is volt férfival, meg ilyenek. De engem nem érdekelnek a pletykák.
Ekkor kaptam egy pofont.
- Szóval nem érdekelnek mi? De azért meghallgatod?
Még egy pofon.
- Tudod mit? Most itt vagy nekem. Tudod mi a baj a férfiakkal? Hogy nincs türelmük hozzám. De neked lesz, mert megparancsolom. Most vetkőztess le.
- Igenis.
- Ne beszélj. Ha mégis, akkor csak annyit mondhatsz, hogy szeretem és értettem.
- Értettem. Szeretem.
- Így. Ácsi, kezedet nem használhatod. A fogaiddal. Meg ne karcold a cipőmet!
Szerencsére a kis lapos sarkú kényelmes cipője könnyen lejött, ajkaimmal finoman lefejtettem a sarkánál. Közben hátradőlt az ágyon, én pedig elkezdtem babrálni a szoknyájával. De sehogy sem sikerült, rajta feküdt. Tudtam, hogy ez nem fog így menni, ezért inkább csókolgatni kezdtem harisnyás lábait. Hagyta magát, már-már azt hittem, elaludt. De lassan helyezkedni kezdett és egyik lábával finoman irányított felfele. A combjai között hosszasan elidőztem és éreztem, hallottam lélegzete gyorsulását. Nem siettem. Egy idő után azt hittem, hogy nem lesz ebből semmi. Ekkor a kezével irányított a lábai közé. A harisnyán keresztül csókolgattam, majd a tangájához értem. Ekkor ő maga kezdte levetni ruháit, nemsokára semmi sem állt utamban.
- Csináld rabszolgám. Az enyém vagy. Már régóta kinéztelek magamnak. Ki foglak használni, majd eldoblak. Csináld. Jó vagy, finomabban. Lassabban.. kicsit gyorsabban.. kicsit feljebb. Jó.
Sok idő telt el és éreztem, hogy élvezi. Frenetikusan élvezett el, hosszasan elnyújtva, mélyen, mint egy kitörő vulkán. Utána sem engedett el, ez legalább fél órán át folyamatosan történt. A végén elalélt, de magához húzott.
- Ölelj át Pé. Így akarok aludni. Tudod, most életemben először boldog vagyok.
- Szeretem.
- Szeretném elhinni. Szeress csak, de úgysem kaphatsz meg. Én viszont bármikor ezután. Tudod mit? Arra akarok ébredni, hogy nyalsz. Ügyes legyél.
- Értettem.
Életem egyik legboldogabb éjszakája volt ez. Átöleltem és éreztem testének melegét. Szinte azonnal elaludt, de én még legalább fél órán át szenvedtem magammal, míg rá tudtam venni agyamat, hogy adja fel és engedjen aludni. Beprogramoztam magam arra, hogy előbb felébredjek, hogy betarthassam a kérését. Vagy inkább parancsát. Szívesen lennék ennek a nőnek a rabszolgája.