Különleges hosszú hétvége egy várban (4)

A kis mókázás után visszatértünk a középkorba. Újabb eszközt vettem használatba. Ez is rakett volt, amit lefektettem a földre, majd hanyatt fektetve rá a fiatalabb szolgámat alaposan, több helyen is odakötöztem, különösen a derekánál, bokáinál, csuklóinál, de még a hónaljainál is. Mikor ez megvolt, akkor a rakettet felcsörlőztem és megfordítottam. Így a fiatalabb szolgám úgy lógott arról, hogy csak a kötelek tartották, nem túl stabilan. Hogy ne legyen a lógás számára egyhangú és unalmas, az úgy is égő gyertyákat alá állítottam, alulról melengették a hasát, mellét, még a farkát is, hogy meg ne fázzon már itt a pincében . Én közben próbáltam kicsit megostorozni alulról.
A sofőr jót szórakozott ezt látva, ezért alá állítottam, majd ráeresztettem a rakettet és hagytam parancsra egy kicsit szopogatni a farkát a fiatalnak. Majdnem kitört a nyaka, de iparkodott. Igaz nem volt sikeres, de erre nem is számítottam. Még a lógó fiatalt egy kicsit megcsipkedtem a harapófogókkal is. Ezután, már csak kis tüzet kellett gyújtani és a rakettet lassan fölé engedni, hogy a rabom még jobban fickándozzon kínjában. Nem ért bele a tűzbe, de annak melege, hője is megtette a hatását.
A sofőr is kapott a harapófogókkal való játékból, de azok a harapófogók már kicsit melegek voltak, igaz nem égették a bőrét. Nyom nem maradt, csak a lelkében, de ott igen. 
Végezetül a sarokban találtam egy középkori András keresztet, amit már abban az időben is használtak. Elcsodálkoztam, mert a két gerenda találkozásánál egy lyuk is volt benne, pont megfelelő helyen. Így hát a sofőr került először kikötésre a kereszthez, de beigazítva a farkát is a lyukba. Azt is észrevettem, hogy oldalról még egy fából készült orsó is tartozott a felszereléshez, amivel vagy a farkat lehetett megszorítani, vagy a golyókat „törni” . Én ez utóbbit találtuk élvezetesebbnek, így ezt próbáltam ki. Nehezen, de betuszkoltam a sofőrünk golyóit a lyukba, majd jöhetett a korabeli heresatuzás. Közben a szolgám élvezettel, felváltva korbáccsal, bottal, szúrós ágakkal „kenegette” a szabadon lévő testét, bosszúból. Végezetül lemosás és fertőtlenítést is végeztem a sofőr testén, majd visszacsavartam a gatyóját és ráhúztam a darócot is, de a kapucnit is rátettem végül a fejére.
A fiatalabb szolgámhoz kegyesebb voltam, mert az András-keresztet a sofőr-srác segítségével letettük a földre, úgy kötöztem hozzá kifeszítve. Most is mindketten, megint végigjártuk a Canossa-utat rajta. Őt ott ostoroztam meg utoljára, majd ő is átesett a fertőtlenítésen.
Mikor végeztem, mindent összeszedtünk, ellenőriztünk, semmit se hagyjunk el, minden a helyére kerüljön vissza, még kicsit a porral meg is szórtuk az eszközöket, visszaállítva „patinájukat”. Ez történt a pincébe-padláson.
Ez alatt a vár udvarán és a tornácon is folyt az élet. A subok vonyítottak, vagy csak halkan sziszegtek ki, hogy s mitől.
Mivel leszállt már az este s bizony kezdett hűvösebbre is fordulni a szabadban a hőmérséklet, így rendet tettünk a vár udvarán, hogy reggel alhassunk tovább. Felköltöztünk a szobákba, de voltak, akik a fedélszéket „nézték” még meg. Szigorúan megtiltottam, hogy ott gyertyázzanak, tűzzel játszanak, ezért a „tűz” a csalán volt és mivel eléggé meleg volt még a levegő ott, ezért minden lekerült szinte mindenkiről, még a mesterekről is, s kezdetét vette a szex-rabszolgaság intézményének megélése.
Voltak, akik aktívként élték át a passzív meggyötrésüket, megdugásukat, betörésüket, amit ujjazással kezdtek a mesterek, egy, majd több ujjal folytattak, de a végén a tágítók, plugok is előkerültek s végül „természetes” eszközök is bevethetőek lettek.
A többség uni, vagy passzív volt eleve, így jobban is élvezték a gyötrésüket, hosszan, kéjesen, csöpögősen tették velük és mentek el maguk is, mikor már mehettek.
Az éjszakáról nincs mit mesélnem, mert csak mi voltunk hármasban, a többiek szigorúan egyénenként alhattak, külön szobában, amit hajnalban ellenőriztem is személyesen.
Reggel arra ébredtem, hogy szól a mobilom, mert azon hívtak fel. Nem tudtak bejönni, mert a kulcsot benne hagytuk a zárban. Gyorsan lementünk, elraktuk a paravánt és kinyitottuk a kaput, majd mi mentünk vissza aludni.
Már jócskán benne jártunk a délelőttbe, mikor mindenki felébredt és elfogyasztottuk a közös reggelit s mentünk sétálni a városba, megnéztük a piacot. Volt is mit nézelődnünk ott a pesti srácoknak a kirakodó vásárban, de állatvásár is volt, így kis borjút, csődör-csikót, sok kis malacot és még kecskegidát is láttunk és simogathattunk meg. Majdnem minket is „megsimogattak”, mert találkoztunk a rend őreivel is, akik kedélyesen ránk köszöntek, majd somolyogva megkérdezték, hogy jól aludtunk-e a várban éjjel? Tamáskodásunkra és igenkő válaszunkra közölték, hogy rendben van, mert ma este nem fogunk. Nem nagyon értettük, de ők elköszöntek s nem magyarázták meg szavaikat.
Visszaérve a várba kérdezősködtünk, hogy mi várható éjszakára, talán tűzijáték, vagy más esemény, de nem tudtak felvilágosítással szolgálni.
A nap további részét újra a közeli tavak partján töltöttük és csak négy óra után tértünk haza, mert megéheztünk. A lenti kis kocsmából rendeltünk vacsorát magunknak 19 órára. Megígérték, hogy pontosan hozzák s forró lesz, így nem kell majd melegíteni.
Alig vártuk, hogy eltávozzanak a várban dolgozók és készültünk a vacsorához, mikor csengettek is, pedig még nem is volt hét óra. Az egyik sub szaladt kaput nyitni, de megdöbbenve látta, hogy nem a kis kocsmából érkeztek a vacsoránkkal, hanem a rend őrei nyomultak a nyitott kapun befelé.
Próbáltam elállni az útjukat, de mondták reklamálásomra, hogy subunk nyitotta ki önként a kaput előttük és invitálta be őket, így joguk van belépni. - S ha már itt vannak, akkor itt is maradnak egy ideig. – mondtál és tették magukat kényelembe a vár udvarán az egyik asztalnál. Sört és kávét rendeltek, tőlünk, hangosan.
Mindenki rám nézett, de én vállat vontam s így az a sub, aki beengedte őket, futott fel, főzni és hozni a rendelésüket. Ők addig is kedélyesen csevegtek erről-arról, a másnapi programokról és kérdezősködtek a tegnap esténkről, éjszakánkról.
Jól voltak tájékozódva, mert mikor mi nem nagyon nyilatkoztunk, akkor elmondtál, hogy vígan telt az élet itt bent a várudvaron, ez a zajokból is hallható. És tényleg hallani lehetett egy magnóról (talán?) a tegnap esti sikongatásokat, csapásokat, sziszegéseket, zajos hangokat.
Döbbenten néztünk rájuk, de nem zavartatták magukat. Én még megreszkíroztam, hogy megkérdezzem tőlük, hogy beazonosítottál-e a zajok forrását, eredetét és okát? Jót nevettek, térdüket csapkodva ezt hallva, majd annyit feleltek csak, hogy pontosan tudnak mindent.
Ekkor újra megzörgették a kaput, de most tényleg a megrendelt vacsoránk érkezett meg. A két pincér, akik hozták, gyorsan megterítették a tölgyfa asztalt és az is látszott, tudták már előre, hogy többen vagyunk, mert 15 főre terítettek meg. Kirakták az ételeket, kenyeres kosarakat, mellé tették a pálinkás poharakat és töltöttek mindenkinek a kért üvegből, majd a söröket és borokat is kitéve távoztak.
Mivel a rend őrei is elhelyezkedtek az asztalnál, nem mutattál, hogy távoznának, így - Jó étvágyat! – kívántam s enni kezdtünk volna, de az egyik felállt és megálljt kiáltott.
Mindenki rá nézett, ő meg ránk.
Mivel semmi sem történt, csak a csend lett már zavaró, így megszólalt:
- Tegnap sem kellett kezet mosni az étkezés előtt? – kérdezte meg.
- De, igen. – válaszoltuk s vártunk. Ő mondta tovább:
- Akkor most is úgy tegyük, mindent, mint tegnap! – szólított fel minket a cselekvésre.
(folyt. köv.)