Különleges hosszú hétvége egy várban (2)

Alig érkeztünk haza a várba, mikor azzal fogadtak ott, hogy hamarosan zárnak, így itt a vár kulcsa és utánuk a vízözön reggelig. Még annyit azért mondtak, hogy a vár udvarán természetesen használhatunk mindent, s ha kedvünk van, akkor ott is vacsorázhatunk az asztaloknál, de az ételeket vagy meg kell rendelnünk a lenti kiskocsmából, vagy magunk készítjük el az emeleti konyhában. Mi ez utóbbit választottuk.
Mikor mindenki távozott, integettünk a távozóknak, mi is lemenve a kiskocsmáig, de nem ételért, hanem csak italokért, majd visszaérve bezárkóztunk és gondosan egy paravánt a kulcslyuk elé helyeztünk, így biztosan nem láthattak be, ha akartak sem.
Mikor már csak magunkban voltunk, akkor munkára fogtuk a subokat: kettő fent készítette a konyhában az esti vacsorát, sütötték a húsokat, mellé készítették a salátát, savanyút és felszeletelték a kis városban vásárolt friss kenyeret. Ketten lent a vár udvarán terítettek, egybetolva az asztalokat s korhűen fatányérokkal, de már vasvillák és kések nélkül, viszont cserép poharakkal. Oda készítették a nagy kézmosó tálakban az illatosított vizeket is, amivel az asztalnál ülők majd kezet mosnak étkezés előtt és közben, no meg a végén. Viszont, törülközőt szintén nem készítettek ki! (Ugyan is arra a szolgák boglyas haja, és ha volt nekik, akkor „haja” szolgált. :-)
A maradék két sub, a mazok közül, már a pincében sínylődött a szadista mester keze alatt. Tanulásul melléjük lettek rendelve a switchek is a személyes szolgámmal együtt, aki ezért igencsak dühös volt. (Meg is kapta a magáét később.)
A Shubari mester pedig éppen egy oszlopon „gyakorolt” egy újfajta kötözési módot.
Először a két subról minden lekerült, csak egy szál, erre a célra varrt darócba lettek átöltöztetve, alatta sem a mai kor alsóneműje, hanem egy vászoncsíkból készített, font, csavart alsóruhát viseltek. Lábukon falábbeli, zokni s minden nélkül. Nyakukban vasból készült szorítót csatolt, majd egymáshoz láncolta őket és úgy kellett lebotorkálniuk az ajtótól a rossz állapotú lépcsőkön a pincébe, bíráik elébe. A börtönőr, aki nem csak vezette, de rángatta is őket, közben nagyokat rúgott beléjük a kor szokásainak megfelelően, nem finomkodott. Az utolsó lépcsőfoknál akkorát rántott a vezető láncon, hogy megbotlottak s szinte beestek a pincébe. Fel is jajdultak pechükre, mert már kapták is az ütlegeket ezért. A bevezető ütlegelés után végre bíráik elé álltak és meghallgathatták az ítéletet, mely három órás tortúráról szólt.
Ennek első részében az egyiket a nyakánál fogva kiláncolta az ottani cölöphöz, hogy nézzen, lásson és okuljon, míg a másik kezelésbe lett véve. Ő mokányabb, izmosabb volt, de azért a félelem látszott a szemében már. Kezdetben a derest hozták előre a pince végéből. Mielőtt arra lett rádöntve – a kor szokásainak megfelelően – a többi, e pincerészben látható eszköz elé is elvezette, elmesélve, mi, mire szolgál és hogyan roppantja össze a csontot, marja fel a bőrt stb. A leírás és ismertetés kellően élményszerű és valósághű szöveggel történt.
Majd, mikor már kellően megrémült, vacogott, nem csak a lent lévő hidegtől, de a reá váróktól is, visszavezette a dereshez és lerántotta a fején át a darócot róla és eléggé durván a deresre fektette. Mivel próbált helyezkedni, testhelyzetét kedvezőbbé tenni, ezért tarkón vágta, így elernyedt. Most csatolta rá a deréknál a vasat és a lábait is lebéklyózta. Majd a beáztatott nádpálcát suhogtatta, s akkurátusan kiszámolta a huszonötöt a fenekére. Hogy a delikvens ne tudjon ordítani, a lábáról levett kapcáját a szájába tömte. A verés után végig öntötte egy vödör vízzel, majd felrángatta a deresről és a másik helyére akasztotta s az került lekötözésre és kapta meg a maga huszonötét.
Mikor már mind a kettő kiakasztva lógott egy szál gatyájában, akkor a fogók kerültek elő és itt-ott megcsipkedte, csavargatta a bőreiket azokkal. (Igaz, csak hidegen.) Majd a kilencágú macska (korbács) került kézbe és a mellüket, hasukat, de a lábukat el- elverte alaposan. Az egyik kezével tartotta, a másikkal ütötte a talpukat.
Innen az oszlopról az ott lévő egyik kerékre lett leültetve a mokányabb és lábainál odakötözte, majd előre hajlította és a kezeit is rögzítette. Most a beáztatott kötél került elő és azzal dolgozta meg a hátát. A vizes kötél csattogott, s lenyúzta a bőrt is egy részen, de óvatos volt, mert a víz után fertőtlenítőt is öntött a lemart részre, ami még fájdalmasabb volt a delikvensnek. Addig a másikat felhúzta a magasba a kezeinél és lábainál fogva kötéllel, onnan nézhette társa kínzását. Azután vele is foglalkozott, mert rá aggatott mindenfélét, különösen olyan ágakat, melyek szúrtak.
Kis pihenő után következett a csigázás. Ezt két módon is eljátszotta. Az egyik csiga a pince födémjén volt rögzítve és a lelógó kötél végét a delikvens hátratett csuklóihoz kötözte, majd kezdte felhúzni, míg csak kellően előre nem hajolt, majd „pipiskedett” a lábain, de végül már lógott a kötélen. Ekkor már nagyon sziszegett is. Egy darabig így maradt függve.
A másik csigázása úgy történt, hogy a bakot a falhoz állította, majd ráfektetett egy falapot és arra háton a delikvenst. Lábait a falap aljához kötözte, kezeit a feje fölött össze, majd azt vezette a felső rúdhoz, amit kezdett forgatni. Itt lassabban lehetett csak nyújtani, de ez is izgalmas volt, mind a delikvensnek, mint a nézőnek. (Mivel a fáklyákkal nem lehetett csepegtetni, így a magával hozott nagy gyertya került bevetésre.) Lassan gyűltek a stearin cseppek is a testén, amiért vonaglott is tisztességesen. Ő volt a fiatalabb, de a szőrösebb is, ezért mikor a nyújtás végére ért, kicsit visszaengedte azt s a már megszáradt sztearin darabokat a szőréről a macskával (korbáccsal) verte le.
A mokányabb közben lekerült a függesztett helyzetéből és helyette egy megvasalt bakot „lovagolhatott” meg, de úgy, hogy a lábait bokájánál összebilincselte az ott található nehéz, fém bilincsekkel és még egy nagy kődarabhoz is kikötötte. Egy ideig az tűrte, de csak bevágott a vasalt rész az ágyékába, vágatába, így egy idő után már vonaglott erősen.
A fiatalabb pedig közben a „vasszűzet” próbálhatta ki. Oda, beleállította, majd az előlapját kezdte becsukni. Így a hátába is hatoltak az ottani szögek, de a mellkasába és hasába is az elülsők.
Hamarosan mindkettő szabadult kényes helyzetéből, kaptak alaposan a fertőtlenítőből, ami szintén nem ment sziszegés, vonaglás nélkül, majd visszakapták fel a facipőket a lábukra és irány a pince másik része. Ott az itatás, telítés volt műsoron, ehhez sok víz kellett volna, így csak imitálni tudta leginkább. Ennek végeztével visszakapták a testükre a darócot és abban mehettek fel az udvarra.
Mikor jelezték, hogy készen van a vacsora, akkorra az emeleti körterasz egyik sarkába bevilágított még a lenyugvó Nap sugara, de már meleget nem adott. A pincéből felhozta a szadista mester a két subját és felvíve a Shubari mester és a switchek segítségével kikötözték azokat úgy, hogy a hónaljuknál fogva lógtak le. (Nem lehetett nagyon kényelmes, de szerencséjükre nem is panaszkodtak.)
Mi öten ültük körbe lent a vár udvarán az asztalt (három mester és a két switsh) két sub felszolgált és négy sub őket, meg természetesen a személyes szolgám pedig engem szolgált ki. A sofőr segített lehordani az ételeket a második emeleti konyháról, ezért a végén megengedtem, hogy a lábaimhoz telepedve megehesse, amit lenyújtottam részére az asztalunkról. (Ezen is dühöngött a személyes szolgám, mert ez szerinte az ő kiváltsága volt eddig.)
Szépen komótosan fogyasztottuk el a feltálalt ételeket, hozzá a salátát és savanyúságokat. Nagyon ízletes és finom volt a házi kenyér is, amiben itt-ott valamilyen magvak is látszódtak.
(folyt. köv.)