A sorsom volt...

"A vér, vörös tengerében úsztunk, elferdült vágyaink tutaján,
Hogy lelkünkkel érintsük meg, elátkozott szigetünk talaját.
Felesleges minden szó, a kettőnk harca teljesen néma,
Sorsunk az égben köttetett, ott minden meg lett írva.

Sodródom az árral, a valóság csak egy gyűlölt álom,
Megvadult ösztönökkel, csak a halál szigetét látom.
Ördögi tekinteted, már hív a sötét pokolba,
Ott ér a hajnal, ölelő gyilkos karodban.

Őrült ösztöneik, a gyengéd érzelmek felett állnak,
Melletted régóta érzem, a halál angyalai várnak.
Elfogy az éltető levegő, kezeid a pokol kapuit nyitják,
Hazug, érzelmes szavaink, a sötét harcukat vívják.

Közömbös a tekintet, a test csak a vágy nyelvén beszél,
Egy elfojtott sóhaj, még fájdalmas kínokat remél.
Vérünkben a halál, utunk a mámor és a gyilkos kéj,
A szívnek itt nincs szava, már hiába is beszél.

Menekülnék, de a csalás mocsara már teljesen elnyelt,
Sírva kérlek, engedj el! A testem már a porba ernyedt.
A bűnök már égetnek, nem bírom így tovább a szenvedést,
Vállalom a könnyeket, búcsút, és a végső, kínzó felejtést!"

-by Véda