A szoba

Nem ismerem ezt a szobát,ezt a helyet. De hálás vagyok azért, hogy minden ismeretlen, minden új és idegen, így semmi nem zavar abban, hogy a gondolataimat, az érzéseimet megnyissam annak az egy embernek aki mindjárt belép, és megváltoztatja az életem. Vibrálok, érzem magamban a feszültséget, a gyomromat összeszorító csöpp félelmet. Egyszer láttam őt csupán, de nem tudok azóta elszakadni attól az emléktől, minden órában és percben eszembe jut az a negyedóra a presszóban.
A szoba közepén állok, nem merek, nem akarok leülni, hiszen innentől kezdve a Mester az, aki eldönti, hogyan alakuljanak a döntéseim, melyek immár az ő döntései egyben. Ajtónyitódást hallok, az érzékeim kiélesednek, a testem megmerevedik. Halkan nyikorog a faparketta ahogy közeledik felém,és én önkéntelenül lehajtom a fejem. Előttem áll, érzem ahogy megszemlél, szemügyre vesz, beszívja az illatom.
-Nézz rám, gyermekem.-a hangja kedves, határozott, mégsem tudok engedelmeskedni, annyira hirtelen ért el hozzám a hangja.
-Nézz rám!-a hangja már csattan egy picit, és, hogy nyomatékot adjon a szavainak mutatóujjával megemeli az állam. Érintése nyomán felszikráznak az érzékeim.
Egymásba kapcsolódik a szemünk, a bizonyosság érzését kapom meg ezzel. A szeme elgyengít és megnyugtat egyszerre, az arcom lassan lángba borul.
-Örömet szereztél nekem, ugye tudod? Eddig minden feladatodat pontosan és jól végezted el. A Mestered vagyok, mondd el nekem, hogy mit jelent ez.-várakozón néz rám,én bólintok és nyelek egyet,mielőtt belekezdenék.
-Az öné vagyok Mester, az öné a testem és a lelkem, a gondolataim és a vágyaim, egészen addig, amíg ön el nem bocsát.-érzem, hogy remeg a hangom, de a mondanivalóm tiszta és világos.
-Jól van gyermekem, jól feleltél. Most látni akarlak, látni akarom ami az enyém. Vesd le a ruháid,hadd szemléljelek meg. -bátorításképp megsimogatja az arcom, majd hátrább lép és leül egy fotelba.
Végigömlik rajtam a szégyen,a kétségbeesés, mégis az ujjaim döntenek helyettem, és egymás után hullnak le rólam a ruhadarabok,a szoknya,a felső, a harisnya, végül már csak melltartóban és bugyiban remegek ott előtte. Becsukom a szemem,nem tudom látni amit éppen teszek, a meztelenségem és a pillantása túl sok számomra. Leveszem a melltartóm, végigsodrom a combjaimon a bugyit,majd kilépek belőle. Meztelen vagyok. Kezemmel önkéntelenül, mintegy régi beidézésképp, takarom el a szemérmem, és hajtom le a fejem ismét.
Hallom ahogy feláll, és mellém lép, csak az épphogy gyorsuló légzéséből tudom, hogy a testem látványa nem volt hatástalan. Elvonja a kezem az ágyékomról, pillantásával végigsimítja a testem minden kis pontját. A kezét érzem magamon, az ujjaiból forróság árad felém, ahogy lassan, nem sietve halad végig a karjaimon,a vállamon, az arcélemen, egy pillanatra átfogva a nyakam, majd lejjebb haladva a melleimen érzem már.
Itt megáll, figyel, a reakcióm lesi, hogy vajon hat e rám, ahogy 2 ujja közé csippenti a bimbóim,előbb a jobbat,majd a sokkal érzékenyebb balt. Ez utóbbinál nem bírom tovább,és kiszakad belőlem egy sóhaj, de még mielőtt ízelítőt kapnék a gyönyörből, máris magára hagyja őket, és továbbhalad a testemen. A hasamon érzem,a combjaimon, és érintése nem marad következmények nélkül, mert egyre biztosabban érzem, hogy izgatottságomnak immár kézzel fogható jele van az ágyékomban.
Ekkor megfordít, és tudom, hogy a fenekem szemléli,majd a kezével is érinti őket és hirtelen beléjük is markol egy kicsit. Kis terpeszbe húzza szét a lábaim,és előredönt, így kétségem sem marad afelől, hogy immáron a nőiességem az, amit kutat a tekintetével. Egy másodperc az egész,és ott vannak az ujjai, ott ahol a legérzékenyebb a testem, ahol minden idegszál ezernyi feszültséggel telve vibrál. Simít és masszíroz, és én nem bírom megállni, hogy fel ne nyögjek, ki ne adjam magamból, hogy mennyire jó is ez az egész.
-Helyes.-mormolja csak úgy maga elé, és én pontosan tudom, hogy miért és mivel elégedett ennyire. Az arcomon pír, a légzésem zihál, a szívem vadul ver, az érzékeim pedig csak őt kívánják most már, a Mesterem.
Hallom ahogy bőröndjéhez lép, kinyitja,majd elővesz belőle valamit, ám én nem merek odanézni, egyenesen állok, karjaim a testem mellett, a teljes megadás állapotában lebegek.
-Ez most új lesz,de tudom, hogy tetszeni fog.-és én odapillantok, 2 összetekert kötelet látok a kezében, egy villanásra összeszorítja a szívem a rémület, de leintem a félelemem, hiszen a Mesterrel vagyok,aki vigyáz rám, nem eshet semmi bajom.
Hátrahúzza a kezeim, szorosan tart, nem enged, érzem, ahogy a kötél mintája lassan belekap a bőrömbe, a két csuklóm most már egymáson fekszik, az ujjaim összekapaszkodnak, rab vagyok. Ezután elém térdel és a lábaim kerülnek sorra, azokra is kötél kerül, húzást és szorítást érzek, a testem ívben megfeszül, az izmaim tartanak meg,nehogy elessek.
Láncszemek pendülését, egymásba csendülését hallom, de mire végigggondolnám mi is lehet az, már látom is. Vékony, szinte zsinórszerű lánc ez,a két végén kis csipeszekkel.Mire átfutna az agyamon a gondolat, hogy mibe is fognak ezek az apró fogak beleharapni, már ott a felelet.A kezét látom,felém közelít, és már ott is van mindkét mellbimbómon.Egy kiáltás szakad ki belőlem, a fájdalom érzését kapom tőle, mely keveredve a vággyal egy különös, magával ragadó elegyet képez a testemben.
-Innentől kezdve nem kell, hogy láss, elég ha az érzékeid vezetnek és én.- egy kendő villanását látom, de már el is takarja a szemem, sötétség borul rám, és én beleveszek, elveszek vele, általa ebben az új,ismeretlen világban.