Airbus - a kezdetek 6.
2010. 04. 09. 07:39 | Megjelent: 762x
Szép sorban végig mentünk az eszközökön. A saját gyártású, kézmíves korbács-műremek után a kicsit nehezebb bolti széria-termék következett, aztán egy könnyebb példány – legyünk őszinték, azt nem is erre a testrészre szántam, de úgy éreztem, mindkettőnkre ráfér egy kis pihenő.
A kedvenceimet a végére hagytam. Két lovagló pálca, az egyik vékonyabb, kifejezetten precíziós szerszám, a másik kicsit testesebb és bőr-leffentyű helyett egy kis gömb van a végén, nyilvánvalóan nyomatékosítás céljából. A „nagy” ütés mindkét szerszám esetében a határeset környékén mozgott, Kedvesem erőteljesen ingadozott, mint a középparaszt a téeszesítéskor – de volt annyi önfegyelme, hogy nem provokált ki belőlem további fegyelmezést. A keze – a kis fegyelmezetlen – persze többször megindult a meggyötört hátsó felé, hogy ha másról nem is, de legalább mélységes szolidaritásáról biztosítsa és némi simogatással enyhítse szenvedését – de az agya, amely még élénken emlékezett a következményekre, mindannyiszor visszaparancsolta az engedetlen végtagot a kiinduló állásba.
Elégedett is voltam az eredménnyel – meg nem is. Bevallom, nagyon tetszett – jó, rendben, kifejezetten hízelgett a hiúságomnak – a fegyelmezés terén ilyen gyorsan elért, szép eredmény, ugyanakkor a vadista szandál sokkal, de sokkal több szenvedésre, a hímgorilla pedig kéjre vágyott – de nagyra és azonnal!
Úgy határoztam, rövidebbre fogom a bemutatót – és aljas kis trükkhöz folyamodtam. Ugyan még nem következett volna soron, de a nádpálcát vettem kézbe. Ez a látszólagos könnyűsége ellenére olyan merev, mint egy betongerenda, alig hajlik valamit és a „becsapódás” teljes hosszában szinte azonos intenzitású nyomot hagy maga után.
- Most a nádpálca következik. Kihagyjuk a kicsit, nincs értelme, mert úgyis csak közepeset vagy nagyot kap vele, és rögtön a közepessel kezdünk.
Aljasul, kéjes arccal vigyorogva vártam, hogy Vanda tévesszen – de nem tette.
- I..igen Uram! – hangzott a válasz … nagyjából az utolsó pillanatban.
Az „aljas kis trükk” most következett. Eddig ügyeltem arra, hogy érintetlen felületeken demonstráljam az eszközök hatását, most egy már elszíneződött területet vettem célba – és eleve egy „nagy” csapással kezdtem.
Az eredmény nem is maradt el. Vanda keservesen felsikoltott, a térdére rogyott és könyörögni kezdett, miközben hüppögve dörzsölgette a csapás helyét.
- Kérem, Uram! Ez nem közepes volt, hanem nagy – és nagyon fájt!
Legszívesebben magamhoz öleltem volna és össze-vissza csókolgatom, olyan édes volt és olyan őszinte – de az élvezkedés eme formájának még nem jött el az ideje.
Ismét felhördültem a dögre lőtt víziló hangján. Vanda, aki – mint láttuk - perfekt beszélt „vízilóul”, azonnal tökéletesen vette a mondanivalót és hüppögve bár, de visszaállt az eredeti állásba.
A szemérem ajkai között a cseppecske időközben valóságos tóvá terebélyesedett, így világosan látszott, mi is fog történni a bemutató után.
- Most megkapod ismét az előbbit emlékeztetőnek, aztán a „nagy” következik – feltéve, hogy nem fegyelmezetlenkedsz megint és nem kényszerítesz arra, hogy megbüntesselek! – hangzott zordan
A drága visszaállt az előbbi helyzetébe és látszott rajta, hogy akaratereje végső megfeszítésével tartja oda popsiját az újabb megpróbáltatásnak.
Ez volt az a pillanat, amikor már senki és semmi nem volt képes visszatartani a felgerjedt hímgorillát, eldobta a pálcát, mindkét mancsával megragadta Vanda csípőjét és mélyen belé hatolt.
Hozzászólások (0)