Szolgálat folytatása
2010. 04. 03. 09:19 | Megjelent: 832x
A lakás a találkozási helytől egy utcányira volt, így sok idő nem telt el sétálással.
Közben mint három ismerős,általános témákról beszélgettünk.
A lakás egy új építésű társasházban volt, nyugodt szép környezetben.
Miután megérkeztünk, a házigazdák hellyel, majd itallal kínáltak, az biztos volt számomra hogy készültek a találkozásra, mert egy behűtött pezsgőt hoztak.
Jelképes koccintás után „tértünk a lényegre”.
Az Úr köszöntsd az Úrnődet parancsára a hölgy lábai elé rogytam, és csókolgatni kezdtem lábfejét.
Szerencsére nem volt már rajta cipő, így teljesen körbe tudtam az csókolgatni, és ebben az is segített, hogy miközben kényelembe helyezte magát, egy kicsit fel is emelte a lábfejét.
Titkon boldog voltam, hogy újra szolgálhatok, és az hogy ismét egy párt, arra már rég vágytam újra.
Jó ötpercnyi lábimádat után, szó nélkül fordultam az Uramhoz, és ő lábfejét is köszöntő csókban részesítettem.
Ekkor jött az Úrnői parancs:
- Vetkőzz, itt előttem. Látni akarom a szolgai tested!
Gyorsan dobtam le magamról a ruháimat, szó nélkül hajtogattam össze, majd tettem le a földre az ölőgarnitúra mellé.
- Gyors voltál! Kaptam a dicsérő választ.
Közben az Uram hátulról egy nyakörvet csatolt rám, és tudatta velem, hogy a mai napon az Ő szolgájuk vagyok.
Azt tehetnek velem amit csak akarnak, persze a megbeszélt határokat betartva,nekem a feladatom az Ő teljes ki, és felszolgálásuk, takarítás,rendrakás,és ha épp úgy van kedvük akkor szexuális szolgálatban is részesítenem kell mindkettejüket.
Miután ez elhangzott,az Úrnő meg kérdezte, hogy: elfogadod azt amit hallottál, vagy nem fogadom el, és azonnal távozom.
Én boldogan igen elfogadom azt Úrnőm, és Uramot mondtam, és először az Úrnői lábfejre, majd az Úr lábfejére is ismét egy-egy csókot adtam.
Ekkor tudtam, hogy ismét egy felejthetetlen éjszaka vár rám…
- Jó akkor a mai első feladatot, hogy italt töltesz nekünk, majd megmutatom neked, hogy hol van a fürdő, ott rendbe teszed magad, és 10 perc múlva újra itt jelentkezel! Megértetted? Mondta az Úrnő.
- Igen Úrnőm! Válaszoltam, és vártam arra, hogy elinduljunk.
Úrnőm fölkelt, és a nyakörv karikájánál fogva négykézláb a fürdő felé kezdett vezetni.
- takarodj készülődni, 10 perced van, az ajtót nem csukhatod be. Hangzott az erélyes parancs!
Én azonnal cselekedve, szó nélkül tettem a dolgomat.
Próbáltam igyekezni, szerencsémre nagyon nem kellett keresnem semmit, mert tusfürdő, törölköző is ki volt már készítve.
Miután elkészültem, négykézláb mentem vissza, a nappaliba.
Egy kicsit meglepett amit ott láttam.
Bár valahol sejtettem, hogy ez a fürdés dolog arra kell, hogy elő tudjanak készülni, de az amit láttam egy kicsit meglepett. Pozitív értelemben ;)
A nappali határos volt egy másik szobával, amit egy tolóajtón keresztül lehetett megközelíteni, beszélgetésünk alatt, nem is nagyon figyeltem arra, hogy mit is rejthet az a szoba…hálószobára gondoltam…..hát nagyot tévedtem.
Egy teljesen berendezett, s/m szoba volt, andráskereszttel, és egy Úrnői trónnal.
így már érethető volt az első beszélgetésünk alatti eszközarzenál felsorolása, bár akkor azt hittem, hogy a többi kamus,vagy áll domináns nagyotmondásai közé tartozik az is.
De tévedtem! És ennek ott nagyon örültem.
Annyira el voltam foglalva a lopott nézelődéssel, hogy az Úrnőt és az Uramat észre sem vettem a szoba sarkában.
Mindketten teljesen „máshogy” néztek ki mit előtte..de ez várható volt
Az Úr: bőrnadrágot, és egy mellényt viselt, az Úrnőm egy tűsarkú comb csizmát, bőrszoknyát, és egy bőr fűzőt. Hosszú haja hátul lófarokban volt összekötve, és egy kicsit vadabb smink volt rajta, mint a találkozásunkkor, viszont most is a szép cicás szeme volt előtérbe helyezve.
- Na mire vársz szolga!Tapsra! mondat rántott vissza a valóságba…
És ekkor kezdődött el az igazi szolgálatom…..
Folytatás..
Hozzászólások (1)