Egyetlen hétvége - I. rész

A lány nem tudta elfogadni a testét. Zavarban volt minden alkalommal, amikor férfiak megnézték, amikor szerepelnie kellett, amikor ruhát választott magának, vagy amikor egyszerűen a tükörbe nézett. Az arcát aránytalannak, a haját ritkának és rendezetlennek, a vállait és csípőjét keskenynek, a mellét kicsinek gondolta. Szeretett volna hosszabb lábakat, formásabb feneket. Utóbbiért próbált is tenni, de nem hitte, hogy a torna bármit használ.
Dávid volt az első férfi, akinek a zavarba ejtő pillantása ellenére elhitte, amit mondott:
- Olyan bájos kislány vagy, hogy szeretnélek azonnal a karomba venni és felvinni a toronyszobába...
Ezt első és egyetlen randijukon mondta, amit mindössze pár levélváltás előzött meg. A lány maga sem hitte, hogy ennyire izgató és mégis megnyugtató lesz a találkozó. Dávid végig figyelmes volt, segített rendelni, kezelte a pincér tolakodását, határozottan de udvariasan viselkedett még a bejáratnál rájuk akaszkodó koldussal is. A lány egész életében, beleértve az álmokkal teli kisgyermekkorát, a nagylányságát és legutóbbi, fiatla nőként élt éveit, mindig azt képzelte, hogy egy ilyen férfi fogja bevezetni vágyai titkos kertjébe.
...
És most ott ült Dávid mellett az autóban, amint egy számára ismeretlen hely felé haladtak. a lány izgult, mégis tökéletesen megbízott a férfiban. Megbízott a nyugodt, kimért szavaiban. Megbízott a majdnem két méteres magasságában és a sajátjánál majdnem kétszer több kilójában. Megbízott a negyven évében. Megbízott az őszinte szemeiben.
Pedig alig tudott róla valamit.
Dáviddal mindössze pár levelet váltottak egy társkeresőn, aztán egyszer randiztak egy étteremben. Azzal váltak el, hogy a hétvégét együtt töltik. Csak ezt az egy hétvégét. Nem többet. A helyet Dávid választja ki, és a programot is ő állítja össze.
A lánynak csak annyi dolga volt, hogy a megadott időpontban és helyen várja, hogy Dávid kinyitja előtte a kocsi ajtaját.
- Ne hozz magaddal semmit! Nem kell ruha, se fogkefe, ... még bugyi se a szoknyád alá - mondta Dávid a randi végén, amikor a lány eldöntötte, hogy vele akar menni és átadja magát neki.
A puncija nedvesedett, amikor Dávid finoman a combjára tette a jobb kezét és fél szemmel az utat figyelve lassan elkezdte felfelé húzni a szoknyáját.
- Nem vettem... - mondta kissé remegő hangon a férfi érintésétől.
- Nem fogom most addig felhúzni a szoknyád, hogy ellenőrizzem. Ráérünk.
Dávid keze megpihent bársonyos combján, ami egyszerre izgatta és nyugtatta. Szerette a férfi érintését, a meleg kéz biztonságát.
Lenézett, és a lány életében először büszke volt a lábaira. Hálás volt a férfinek ezért az érzésért, az érintésért.
Csak akkor jött zavarba, amikor a kocsi lassan begördült a szálloda elé és szeretett volna úgy kiszállni, hogy a puncija nem hagy nyomot a kocsi ülésén...

(folyt. köv.)