Első kalandjaim III. rész

Telt az idő, és a nyelvem már belezsibbadt a csoki felnyalásába. A testemet is nehéz volt vonszolni így becsomagolva. Egy idő után már ráuntam, a lábnyomok eltakarítására, és inkább csak feküdtem, és néztem felfelé a plafonra. Vártam az úrnőmet, hogy megjöjjön. Valószínűleg fülig ért a szám, annyira boldog voltam. Életemben először, találkoztam, egy olyan lánnyal, aki imádja ezt, ráadásul mesébe illő a szépsége. Fantáziám messze elkalandozott, hogy miket csinálhatnánk még együtt, de álmodozásomat megszakította az ajtó becsapódása.
Gazdám volt az. Kulcsra zárta maga mögött az ajtót, majd odalépett hozzám.
- Fordulj a lábaimhoz. – így tettem. – Húzd ki a fogaddal a fűzőimet. – megint csak így tettem. – hátadra! Szádat tátod. – és ismét csak megtettem a parancsot.
Ő a cipői sarkát a számba tette, és felső állkapcsomat kitámasztásra használva, lehúzta a két megviselt rózsaszín futócipőt. Megéreztem izzadt lábának mennyei illatát, s megpillanthattam, fehér narancssárga csíkos zoknijainak megszürkült talpait.
Nem szólt semmit, azért, hogy nem fejeztem be a takarítást. Elment a kameráért, és hozzá csatlakoztatta a tv-hez. Aztán odahúzott a kanapé elé. Lehuppant a kanapéra, és arcomra helyezte selymes zoknijában lévő megfáradt lábacskáit.
- Szimatold kedves! – nagyot szippantottam. Jó! Most pedig. – a számba dugta lábujjait. – Segíts lehúzni a zoknijaimat!
Ráharaptam a zoknik végére, és ahogy elhúzta a lábát, elővillant csodás talpa. Nem szólt semmit, de továbbra is a fejemen tartotta a lábait, miközben a két levetett zokni ott feküdt mellettem. A tv-n elkezdte a takarításomat nézni, és én addig csak tobzódtam talpai alatt. Milyen jó lenne hangyává válni, s életem végéig a cipőjében élni, csodás lábai mellett, vagy csak egy párnának, amire mindig csodás fenekével ül. De jó is volna, méláztam közben.
Ahogy a filmet nézte, néha nagyokat kuncogott, és egyszer még egy ilyen mondat is elhagyta a száját: „Ez nem hiszem el.” S nevetett tovább. Nem tudtam, hogy én voltam-e neki az első, de semmiképp nem akartam csalódást okozni.
- Nyalogasd a talpam. De csak a nyelved hegyével! Csiklandozz kicsit!
Tettem is a dolgom, és szép kis köröket rajzoltam nyelvemmel, a puha talpacskára, s ő ezt aranyként csilingelő nevetésével jutalmazta.
- Jó, jó, elég lesz. Most tisztíts! De mindenhol.
Nyelvemmel ezúttal szép nagy vonásokat húztam a talpán, majd a hegyével behatoltam a lábujjai közé, s ott is eleget tettem kötelességemnek.
- Jól van! Elég! – mondta.
Ekkor felállt, de csak azért hogy azonnal leüljön ezennel az arcomra.
- Hallasz? – nevetett. – Jelezz valahogy.
Erre agyonhasznál nyelvemet kinyújtottam amennyire csak tudtam.
- Na, na! - hahotázott - Jól van! Ismertetem a programot. Fáradt a talpam, és a hátam. Mindkettőt megmasszírozod rendben?
A nyelvemmel újra jeleztem.
- Ok! Utána pedig fürdés, de az majd később jön.
Elővett egy kést, és feloldotta köteleimet, majd talpait kezembe adta, én pedig ujjaimmal finom mozdulatokat végeztem, s néha egy-egy csókot ejtettem úrnőm lábán, akár csak hajnalban. Ő pedig csak nézett addig, s csodásan mosolygott. Igazi istennői látvány volt. Majd a hátához parancsolt. Ezt a része sem volt rossz, de annyira nem tudtam élvezni, mint a korábbi dolgokat. Pedig az igazi öröm, még messze nem jött el…