Tengerparti szolgálat

Tűző nap, kék ég, homokos tengerpart. Most itt vagyunk: az Uram és én. Csak egy hétvégére utaztunk le, mert az Uram pozíciójából eredően igen elfoglalt, fontos ember; engem pedig hétfő reggel már vár az iskolapad.
A környék legfelkapottabb, legzsúfoltabb strandjára megyünk. Uram utasít, hogy vetkőzzek. Leveszem a toppomat és a forrónacimat. Az Uramtól kapott tangás mikrobikini marad csak rajtam. A körülöttünk napozó férfiak tekintete szinte egyből rám tapad. Szinte az egész fenekemet láthatják, de nem zavar; távol vagyunk Pesttől, az országtól; semmi esélye sincs, hogy bárki is felismerhetne.
Urammal bemegyünk a sós tengervízbe, néhány percre megszűnik köztünk az alá-fölérendeltségi viszony, önfeledten csapkodjuk egymást a vízzel, és nevetünk. Kifelé jövet viszont már kapom az utasítást, hogy feküdjek bele a homokba. Én kelletlenül hason fekszem vigyázva, hogy a hajam ne nagyon érjen a földre. Uram azonban megfordít és meghemperget a nedves homokban. Először nem tetszik, rátapad a homok az egész testemre, de olyan lesz az arcom és a hajam is. Szeretnék visszamenni a vízbe lemosakodni, de Uram int, hogy ezt most felejtsem el.
Uram utasít, hogy kövessem; én szó nélkül megyek utána. Végigmegyünk a napozóernyős sor előtt, engem kb. mindenki hülye gyereknek néz. Lassan elérünk a strand legkülső részére, itt már messziről sem látnak minket, csak a fürdőzők halk moraja hallatszik. Uram a homokos parton ásni kezd, én lesütött fejjel némán nézem, nem tudván, hogy milyen szándékból teszi ezt. Utasít, hogy ereszkedjek négykézlábra, végtagjaimat belehelyezi a kiásott gödrökbe, és betemeti. Én valóságos kutyapózba kerülök, lábaim-kezeim teljesen megbéklyózva, azokat nem tudom kiemelni, de nem is akarom. Percek telnek el, a homok egyre inkább rám szárad, én pedig kezdem úgy érezni magamat, mint egy félig betonba ágyazott szobor.
Uram elém térdel, shortját letolja, és egy mozdulattal számba nyomja dagadó farkát. Csak szopat és szopat, míg én egye inkább elfelejtkezem arról, hol vagyok és milyen helyzetben. Egyedül Uram faszára koncentrálok, és közben eszembe jut, hogy mi következhet ezután. „Még Uram, még…”
Ő mögém jön, félrehúzza a tangámat, és hátulról keményen baszni kezd. Most már az sem zavar, ha valaki mégis erre jár, és meghall/meglát bennünket. Félre sem nézek, csak az érdekel, hogy a legteljesebben átéljem az alávetettségből fakadó kéjt. Közben gondolataim össze-vissza kavarognak: „Milyen szerencsés vagyok, hogy szolgaként ilyen gyönyörű helyen Uram fasza ki-be táncolhat bennem…”
Már kezd magával ragadni az orgazmus, mikor Uram hirtelen kihúzza a farkát, felpattan, és elindul. „Uram… hová megy? Ne hagyjon itt… kérem! Basszon tovább…” – de talán már meg sem hallja. Én ott maradok egyedül, mozdulatlanul, kitárulkozva, és felajzva. Sokáig csak szenvedek és könyörögök magamban: „Ó Istenem, mit nem adnék most egy faszért…”
Nem tudom, mennyi idő telik el így, talán csak néhány perc, de nekem óráknak tűnik. Már a szám is ki van száradva teljesen. Egyszer csak azt hallom, hogy Uram közeledik. Szó nélkül letérdel, és ott folytatja, ahol valamikor abbahagyta. Én önkéntelenül is felkiáltok: „Köszönöm, Uram!”. Most már minden lökésnél hálámat fejezem ki: „Köszönöm-köszönöm-köszönöm…” De Uram gyorsít a tempón, és a végén már képtelen vagyok normális szót kiejteni, csak nyögök és sikongatok: „Kö-szö-nö-ö-öm...”
Szomjúságomat végül Uram gecije enyhíti. Ekkor úgy érzem, mindenem megvan. Boldog vagyok.