"Nem tisztellek eléggé"

- Bírom a kecód - ezt mondta, ez szinte egészen biztos, habár a rágógumitól, amit festett és tetovált ajkai közt megállás nélkül forgatott, egy szavát sem lehetett tisztán érteni. A férfi morgott valamit válaszul, s miközben lábával berúgta maga mögött a bérlakás ajtaját, kibújt a dzsekijéből.
- Kérsz valamit? - kérdezte, feldobva a ruhadarabot az ablakpárkányra. Fogas nem volt. A kishölgy még ott toporgott saját kabátjában, nejlonsálát babrálva és egy üres akváriumot bámult.
- Mi? - kapta fel a fejét és bocsánatkérően mosolygott, fogai közt kitolva egy rózsaszín buborékot. A férfi szája émelyegve megrándult.
- Azt kérdem, iszol-e valamit? - a férfi átvágott a szobán, a kanapé mögé rugdosott néhány nadrágot és egy vaskos könyvet, majd lesöpört egy adag magazint a hűtőről. A legfelsőn egy tizenéves lány pózolt könyékig érő bársonykesztyűben. Igen, csak abban - Bocs a kupiér'.
- Á, nem baj - mondta a lány. Köhintett, igazgatta a kabátját, végül kibújt belőle és a bejáratott ablakpárkányra pakolta - van söröd? Valami gyenge... könnyen a fejembe száll - és nevetett hozzá. A férfi szó nélkül kiemelt egy üveget és egy kristályosan hideg fémdobozt. Ezt a szőkeség felé nyújtotta, az üvegnek lepöccintette a tetejét piszkos és töredezett körmével.
- Abban mi van? - kérdezte a lány, de a férfi már nagy, hangos kortyokkal ivott a nyitott hűtőnél. Kampószerű, forradásos ádámcsutkája fel-le járt, s ahogy elvette az üveg száját, fogai közül egy korty lefolyt fekete pólójára.
- Pia.
- És jó?
- Az - böffentett.
- Kaphatok?
- Nem. Tedd le magad. Nézheted a tévét. Van egy hifim is valahol. De lehet, hogy az nem működik.
Ki tudja, miért, talán a televíziókészülékkel kapcsolatos nagyvonalúság, vagy épp a bizonytalan üzemű hangberendezés, de a feszült, ifjú hölgy doromboló macskává kezdett lényegülni. A bontatlan sörös dobozt félretolva a férfi mellkasához bújt, gyűrűktől csillogó ujjával a szeszfoltot cirógatva a pólón.
- Lenn' még nem voltál ilyen mooorci - néha elnyújtott egy-egy szót, ehhez a művelethez mindig nagy, fehér fogai közé csípte a rágót - Leülhetek oda? - mutatott a közeli kanapéra, de szemei a férfi borostás arcát, sebhelyes állát falták, különösen rajongó pillantással jutalmazta azt a foltot a halántékon, ahol egy lilás horpadás körül nem nőtt többé haj.
- Mon'tam, szívecske, hogy tedd le magad - mondta a férfi, aztán, hogy a hangjából szóródó szegeket tompítsa, megsimogatta a fruska arcát. Az átviháncolt a kanapéig, melyen alighanem díszítő elemnek számítottak a macska karmolások és harapások, annyi borította belőlük.
- Nincs is tévéd - vonta le a lány a következtetést tettetett csalódottsággal, amikor a pasas lehuppant mellé, még mindig az üveggel a kezében. Úgy meredt maga elé teljes unottsággal, mintha ő azért látna egy képzeletbeli vetítést. A szöszke felhúzta a térdét és megtalálta a bújásnak azon módját, ahol a legtöbb testrésze érintkezhet a férfi oldalával. Nem mentegetőzött, nem hivatkozott arra, hogy becsípett a bontatlan sörtől, vagy a teli üveg látványától, vagy a lent megivott kólák számától, csak áthúzta a fekete pólót a másik kinyújtott karjain. A férfi csak a szeme sarkából figyelte, álla és szája vonala közé egy vonalzót tehettek volna, s három párhuzamos sáv lett volna az eredmény.

- Húúúú - mondta a lány, mintha legalábbis olyan bronzbarna, izmoktól feszülő testet tapintott volna mohó ujjai alatt, mint amilyet a férfi magabiztossága alapján elképzelt. Végigsimogatta a beesett hasat és az égési sérülések miatt szőrtelen mellkast. Egyesével futott végig minden forradáson a vézna könyéken, a köldöknél és a mellbimbók környékén - sokat bunyóztál?
- Ja - mondta a férfi és csibészesen elmosolyodott - néha muszáj - sekélyes bölcsesség volt, de a lány cinkosan viszonozta a mosolyt és már körmeivel szántott végig kiszemeltje felsőtestén. Felfedezte az első tetoválást.
- "Hazudok a nőknek" - olvasta fennhangon. Nem az a típus volt, aki tud nem fennhangon olvasni - ez olyan... - felkancsalított a törött orrú arcba - te komisz... mi van még? - a férfi válláról a bordáira lesett - "Erőszakos vagyok" - a mosolya szélesedett, olcsó blúza alatt apró mellei emelkedtek-süllyedtek, emelkedtek-süllyedtek.
- "Nem hajlok meg." - mondta a férfi maga elé révedve és a lapockájára bökött. Hiányzott egy ujjperce - "Nem adom oda magam" - lejjebb húzta a nadrágot és ezt a feliratot is megmutatta. Megragadta a lány csuklóját és megmutatta neki, hogy ez a tetoválás nem domborműves. A lány azért ellenőrizte még ezt párszor.
- "Mocskos a szám" - olvasta le a férfi nyakáról, már az ölében ülve, miközben két durva kéz rángatta le róla a blúzt.
- "Nem sírok" - idézte a férfi, a sovány kacsót a saját derekára húzva. Egy tapodtad sem mozdultak a hálószoba felé, ott döntötte le a kérges bőrre, csilingeltek a fülönfüggők, a rágógumi a porba hullott.
A csontos váll beborította a lány látóterét és minden további kerülgetés nélkül, lent kezdetét vette az ellenállhatatlan ostrom.
"Nem, nem, nem vagyok a tiéd" - olvasta le erről a vállról.

*****

A telefon hajnalban szólalt meg. Rezgett, táncikált az éjjeliszekrényen. A férfi kábán kinyúlt felé. Bódultsága és a szex utáni, zsibbadt fásultsága egy csapásra elmúlt, amikor meglátta a hívó számot. Üzenete érkezett. Ujjai versenyeztek egymással, melyik nyissa meg.
"Hozzám. Most. Hozz bizonyítékot!"
A férfi felszisszent. Erre gondolnia kellett volna. A kiscsajok fehérneműjét szokta zsebre vágni, mielőtt kitessékeli őket, de ez nem viselt se bugyit, se melltartót. Még harisnyája sem volt!

Feloltotta a villanyt és lázasan kotorászni kezdett a kanapén. Ha zsepivel felitatna némi rúzst... igen, a tündérke arca legalábbis hosszan időzött a kanapénak nyomva, és ha nem tusolt volna le, magán is találhatna itt-ott... Aztán meztelen talpa puhaságot érzett és csaknem hangos éljenzéssel csippentette fel a koszos kis rágót a szőnyegezetlen padlóról.
Letusolt, felöltözött és autóba pattant.

A belvárosi lakótömb ajtajában még megtorpant, megszemlélte magát a kilincsben. Hát, nem egy szépség, de Ő ilyennek szereti. Kopogni akart, de az ajtó kinyílt.

Alacsony, sovány és sápadt teremtés állt mögötte, 18, vagy talán 19 éves, ezt a férfi sem tudta pontosan. Rövidre nyírt haján látszott, hogy ő is most kelt ki az ágyból, erről árulkodott a gyűrött pólója is, azon kívül csak fekete alsóneműt viselt. Arcán még több volt a gyermeki bájból, mint a nő szépségéből, aki majd lesz, de hosszú, izmos combjai voltak, melyeket cirkadalmas tetoválások borítottak. Nem szöveg, csak rajz.
- Miért bámulsz? - kérdezte. Minden mássalhangzó penge volt és minden magánhangzó jégtömb. A férfi kihúzta magát és morgott valamit, átnyújtva egy zsebkendőbe csavart, pöttöm valamit.
A lány unottan kicsomagolta és megszaglászta. Félredöntötte fejét és úgy nézett fel a hórihorgas, csúf emberre.
- Finom csókja lehetett.
- Az volt, Kisasszony - bólintott a férfi. Nem nézett a szemébe.
- Szépen mondtad - a cérnavékony ujjak megsimították a bőrdzseki szegélyét és a csúf ember fülig pirult. A lány szavait most kellemesebb anyagból szőtték - Le is szopott?
- Igen, Kisasszony.
- És... milyen volt?
A férfi körülnézett az üres gangon. Az egyik ablakban mintha egy idős néni állt volna a közelben.
- Milyen volt? - a hang megint megkeményedett. Amitől a férfi is. Részben.
- Mint a méz... Kisasszony - látta, hogy ez nem lesz elég - mint a méz... de ügyetlen... mintha egy lágy szellő nem tudta volna eldönteni, merre cirógasson... hiába volt édes... ha nem tudta... hogy mit akar. Kisasszony. - most már a nyaka is vörös volt.
- Nagyon szépen mondtad... - lábujjhegyre piruettezett és lágyan megérintette a forradásos állat. Sokkal kedvesebben simogatta meg, mint amikor a forradást okozta - Gyere be, főztem neked teát.
- Nekem, Kisasszony?
- Persze, mamlaszom, gyere csak, vesd le ezt a kabátot, hányok tőle. Ne a festőállványra tedd! Jó, most a pólót. Na, gyere csak beljebb, gyere el a vászontól, dolgozom valamin, senki sem láthatja... olyan lassan lépkedsz, mint egy terhes csaj... na, ülj oda, mesélj a puncijáról!
- Hát... - a férfi habozott - ez most...
- Széééép szavakkal - figyelmeztette a lány egy kölykei fölé görnyedő vadmacska hangján.
- Kisasszony... ez most forró volt... és úgy szorított... úgy, mintha... az egész testem egy farok lenne...
- Ez így is van - kuncogott a kis művész.
- Úgy értem, na... hogy akart engem. Azt hiszem... belém szeretett... Kisasszony.
- Hm - a férfi ettől összerezzent - azt üzentem, keress és bassz megy egyet még éjfél előtt. De mit kértem? Hogy ne legyen jobb az ágyban, mint én, ugye?
- Hát... nem... nem volt jobb, Kisasszony, csak épp...
- Lelkesebb volt?
A férfi lesütötte a szemét. Csend következett. A konyhából tea fahéjas gőze áradt, de ez most csak csípte a férfi könnyes szemét. Megbántotta?
- Hát nem kellek? - kérdezte végül a lány. Nagy, fekete ékkő szemei nem dühösek voltak. Rosszabb. Szomorúak.
- Kisasszony, én... én csakis...
- Nem. Ne mondd. Érezzem. Lássam!
- Jelölj meg, kérlek, Kisasszonyom! - megint ő volt, megint ő kérte. A sebek mögött, ami dolgozott csöppet sem ostoba fejében, az arra vezette, hogy mindig neki kell kérnie. És mindig kéri is.
A lány már hozta a gépet és a fertőtlenítőt. Falfehér arcán nagy, lázas foltokat hagyott a ragyogó boldogság.
- Így, szépen, maradj veszteg! Itt épp elfér... sajnálom, fájni fog, de muszáj felírjuk a többi közé, hogy ne feledkezz meg róla. Úgy... nyugodtan...
Berregni kezdett a gép, mozogni a tű és dolgozni a tinta. A férfi nem mozdult. Amikor a pisztoly elengedte, oda sem kellett nézne, sejtette, mi állt ott. Hiszen tudta, érezte, mit követett el ma este.

"Nem tisztellek eléggé."