Egy házas ember bűnei – II. rész: Függönyök

Amint az első részben is írtam, házas vagyok. Szub énemet titokban, a feleségem tudta nélkül élem meg. Ezért többektől komoly kritikát, szidást kaptam. Mások arra biztattak, hogy folytassam… azért, mert ők is hasonló cipőben járnak, titokban, de itt sem bevallva bűneiket. Volt, aki elvált asszonyként kérte a folytatást, hogy megértsen valamit abból, miért leszünk mi, elismert férfiak más nők szolgái.

Egy házas ember bűnei – II. rész: Függönyök

Vikinek hívták a hölgyet, aki számos oldalon, így egy erotikus társkeresőn is hirdette magát. Kínált masszázst, szexet, dominás játékokat, bármit. Jó pénzért szinte bármit. Az oldal nyilvános csevegőjén írt rám, amikor egy unalmas és forró nyári munkanapon ütöttem el az időt:
- Gyere el hozzám és nem bánod meg!
- Köszönöm a nagyvonalú ajánlatot! Távol álljon tőlem, hogy megbántsam, de nem szoktam pénzt áldozni ígéretekre – vetettem be a szokásos és elveimhez hű választ.
- Fizetős vagyok, de most nem erről van szó – írt vissza kis hatásszünet után.
- Hanem miről?
- Elmaradt a tavaszi nagytakarítás. Ha tényleg 195 centi vagy, akkor te fogod nálam leszedni a függönyöket – közölte tárgyilagosan egy szmájli kíséretében.
Egy rövid ideig még csevegtünk, bekapcsoltuk a kamerát is, hogy megbizonyosodhasson: testmagasságomról nem kamuztam. Viszonzásul én is megnézhettem őt. A kamera képe alapján inkább erős negyvenesnek tűnt, bár az oldalon harmincötnek hazudta magát. Szerintem semmi szüksége nem lett volna az ilyen hazugságra, hiszen így is vonzó, vékony, napbarnított nő volt, dús vörösesbarna hajjal, igéző szemekkel.
- Na, nekem elég a mustrából - kapcsolta ki a képküldés opciót. - Mikor jössz?
- Ha most megyek, megfelel?
- Áll a farkad? Ennyire nem bírsz magaddal? – kérdezte.
- Áll, de ennek talán nincs jelentősége, ha csak a függönyt kell leszednem – feleltem alázatosan.
- Fel is kell raknod, miután kimostad – jelezte, hogy nem pár perces látogatásra gondolt. -Addig meglátjuk, mit tudsz még elvégezni.
Otthagytam a légkondis, hűtött irodát és fél óra múlva egy újlipótvárosi ház bejárata előtt izzadtam a harmincöt fokban. Felhívtam a megadott számot.
- Viki vagyok. Hamar ideértél.
- Siettem, ahogy tudtam, Úrnőm – próbáltam játszani az alázatos szolgát.
- Menj át a túloldalra, hogy jobban lássalak! – szólt bele ellentmondást nem tűrő hangon.
Mikor átértem, úgy meglepett, mint még senki:
- Most bámuld egy kicsit a kirakatot és közben a szabad kezeddel vedd elő a faszod. Ha kész vagy, fordulj meg, hogy lássam, elég bátor fiú vagy!
Remegett mindenem. Váltakozva futott rajtam végig hideg és meleg. Kiszáradt a torkom, mikor a nyílt utcán lehúztam a sliccem és kibújtattam a farkam. Mikor nem jött senki, megfordultam.
- Ilyen kicsi? Vagy csak összementél amíg ideértél?
- Sajnálom, hogy csalódást okoztam Úrnőmnek – próbáltam enyhíteni a helyzetet.
- Szerencséd van. Olyan kicsi, hogy talán észre se veszik – kacagott a telefonban. – Menj el a sarokig. Megvárod, amíg zöldre vált a lámpa és szépen szabályosan átsétálsz vissza a zebrán. Közben nem rakhatod el és nem takarhatod a kezeddel. Figyellek.
És tényleg figyelt közben. Utasított, hogy ne forduljak annyira a fal felé, hanem rendesen járjak, ahogy egy igazi férfi. Mikor a zebránál meglátta, hogy két kismama babakocsit tolva vár a másik oldalon, figyelmeztetett, hogy amíg várok a zöldre, nem bújhatok az oszlop takarásába. Égett a pofám, mikor megláttam a szembe jövők tekintetét. Egyértelmű volt, hogy látták a farkam és megvan rólam a véleményük. Mikor odaértem ismét a kapuhoz, már berregett az ajtó. Hihetetlen hálás voltam, hogy nem kell még itt is újra várakoznom. Persze megkönnyebbülésem hamar újra ijedtségbe csapott át, amikor bentről nyitották az ajtót és egy huszonéves pár lépett ki rajta. Ők is hamar felmérték a helyzetet. A lány elfordult, a srác is továbblépett, majd visszaszólt:
- Tedd el a kurva farkad, baszdmeg!
Beértem a lépcsőházba, Viki pedig tovább utasított telefonon:
- Harmadik emelet, de gyalog gyere fel. A lépcsővel szemben lakom.
Résnyire nyitott ajtó várt. Kopogtam, majd óvatosan benyitottam.
- Csukd be magad mögött és vetkőzz le! – szóltak ki a nappaliból
Engedelmeskedtem az utasításnak. Már nem okozott gondot anyaszült meztelenre vetkőzni egy idegen lakás előszobájában. Ami azt illeti, az utcai megszégyenítés után és a múltkori lépcsőházi vetkőzés után elég egyszerűen ment. Épp csak ledobtam a ruháimat a földre, amikor kilépett a nappaliból Viki. Egyszerű otthoni sportos ruha volt rajta, semmi dominás jelmez vagy eszköz.
- Tényleg jó magas vagy! – mért végig. – Nem is értem, hogy lehet ilyen kicsi a farkad.
- Ha húzkodom, megnő… – próbáltam jópofáskodni és növelni érdemeim.
- Még szerencse, hogy nincs rá szükség a függöny leszedéséhez.
- Karnisnak valóban rövid – folytattam, de ebben a pillanatban Viki tökön rúgott én meg összegörnyedve kapkodtam levegőért.
- Mostantól befogod a szád és csak akkor szólalsz meg, ha kérdezlek! – rivallt rám.
- Értettem Úrnőm! – nyöszörögtem.
Viki ezután megmutatta, hol találom a létrát. Kis háromfokú alumínium fellépő volt, a belmagasság meg kb. három méter. Mikor odaállítottam az ablakhoz, egyértelmű volt, hogy én is csak lábujjhegyre állva érem el a plafon alá szerelt karnist. Elkezdtem kioldani a csipeszeket, és amint hullt lefelé a függöny, egyre szabadabbá vált az ablak… Én meg konstatáltam, hogy az utca túloldalán ugyanaz a két kismama tologatja a babakocsikat, akik a zebrán lecsekkoltak pár perccel korábban. És nem csak én látom őket, hanem ők is engem.
Leszálltam a létráról és hátrébb léptem, de nem mertem szólni. Viki észrevette, hogy nem véletlenül tartok szünetet. Odalépett az ablakhoz és így szólt:
- Csak nem vagy szégyellős?
- Nem, Úrnőm – mondtam egészen halkan.
- Akkor igyekezz! – rúgott tökön ismét, én meg görnyedve kapaszkodtam a létrába. – Nem érek rá sokáig. Na, nyomás vissza a létrára!
Olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, mindhárom utcai ablakról leszedtem a csipkéket és a sötétítőket is. Próbáltam a fal takarásában maradni és ha nem sikerült, igyekezni nem törődni azzal, hogy megláthatnak… és már meg is láttak.
Mikor kész voltam, szépen beraktam mindent a mosógépbe. A sötétítők miatt két adagot kellett mosni, azaz még volt legalább két órám, míg visszarakhatom őket.
- Ha már itt vagy, gyere és húzd ki a helyéről a konyhapultot – hangzott a következő utasítás.
A konyha kicsi volt, és amikor elkezdtem kihúzni a pultot, ami a mosogató és a tűzhely közé volt beékelve, még kisebb lett. A pult mögött meg olyan dzsuvás volt a fal, mintha még soha nem takarították volna le. Ugyanilyen volt a mosogató és a tűzhely oldala is. A pulton kellett átmásznom, hogy levakarhassam a rászáradt olajat, zsírt, ételmaradékot. Közben alig bírtam megmozdulni. A talpamra ráragadt s többével por és morzsa, ami a pult helyén gyűlt össze. Idővel rám is fröcskölődött a mosószeres léből, ami egyre szürkébb, majd feketébb lett.
Bármilyen durva is volt a helyzet, igyekeztem időben végezni és nem törődni a rám ragadó kosszal. Aztán el kellett húzni a hűtőt is. Alig fértem be mögé, szinte úgy préseltem át magam a résen, ami a konyhaszekrény és a hűtő között támadt.
- Még szerencse, hogy ilyen kicsi a farkad. Legalább nem akad el – nevetett Viki.
Némán tettem a dolgom és mire mindkét mosási program lejárt, ragyogott a konyha, a pult és a hűtő visszatolva a helyére.
- Mossál kezet és lábat, aztán visszateheted a függönyöket!
Aki már csinálta, tudja, hogy igazából nem a függönyök levétele a nagy meló, hanem a visszarakásuk. Lábujjhegyen, folyamatosan mindkét kézzel nyújtózva az ablak előtt, közben méricskélve a csipeszek távolságát… Siettem, ahogy tudtam, de azért eltartott vagy negyed óráig. Közben hallottam, hogy Viki elkezdett átöltözni a szomszéd szobában. Amikor végeztem, abban reménykedtem, hogy a jól végzett munka után részem lehet egy kis szeánszban, de mikor megjelent utcai elegáns viseletben, közölte:
- Időben végeztél. Épp indulnom kell egy barátnőmhöz.
- Lefürödhetek, Úrnőm? – tettem fel bátortalanul és kicsit csalódottan a kérdést.
- Miért? – értetlenkedett áttetszően, hiszen láthatta, hogy tiszta izzadtság és mocsok vagyok.
- Nagyon koszos lettem, nem mennék így ki szívesen az utcára.
Erre megint egy kemény tökönrúgás volt a válasz. Meztelenül és olyan koszosan, amilyen régen voltam, letérdeltem a padlóra. Esdeklőn néztem fel Vikire.
- A fürdőben még ott van a felmosó vödör és a rongy, amit az előbb a konyhában használtál – mondta lassan és tagoltan. – Választhatsz, hogy az egész tested átdörzsölöd vele, az arcod is, mielőtt felöltözöl, vagy csak betekered a szánalmasan kicsi faszod a rongyba és úgy kivered előttem.
- És aztán lefürödhetek? – kérdeztem reménykedve, bármennyire is taszított a gondolat, hogy egy felmosórongyba tekerve verjem ki a farkam, az meg még inkább, hogy az egész testem átdörzsöljem vele.
Újabb rúgás volt a válasz.
- Fürdésről szó sem lehet! – kiáltott rám mérgesen. – Egy mocskos disznó vagy, aki képes az utcán mutogatni a farkát és meztelenül takarítani egy idegen nőnél, miközben otthon fogadjunk, hogy azt sem tudod, hol van a mosogatószivacs! Ilyen mocskosan mész ki az utcára és nem érdekel, hol fürdesz, mielőtt hazaérsz! – majd újra tökön rúgott.
Igaza volt. Szánalmas voltam és megalázott. Pár órája még bent ültem egy szép nagy légkondicionált irodában, vasalt ingben, nyakkendőben és emberek sorsáról döntöttem. Most meg ott feküdtem egy idegen Nő lakásának padlóján, mocskosan, izzadtan, büdösen, és legbelül már csak arra vágytam, hogy mielőbb szabaduljak.
- Akkor, ha szabad választani, inkább kiverem a rongyba – mondtam ki szinte öntudatlanul, de tagoltan.
Magam is meglepődtem, mennyire érzelemmentesen hangzott. Mintha nem is én mondtam volna, mintha csak szemlélőként lettem volna jelen. Négykézláb bemásztam a fürdőbe, ahol a vödör szélére teregetve várt a rongy, amivel nemrég még évek mocskát törölgettem le a konyha faláról.
Némán beletekertem a rúgásoktól sajgó farkam és egyre gyorsuló mozdulatokkal kivertem…

folyt. köv.