Piros és a Farkas VI.

Piros már elfeledte a reggelt,a nagymamát,a kalácsot a kosárban, csak egy dologgal volt tele a feje: Farkas farkával,mely kitöltötte a száját, egészen, mélyen és hosszan, sikamlósan és forrón. Hallotta annak elfulladó hörgését, és érezte, hogy valami változni fog hamarosan, de nem tudta mi lehet az. Felnézett Farkasra, fasszal a szájában. Ó, ez már nem a kis piros szoknyás kislány volt. Ez már egy csábító, elsötétülő tekintetű nő volt, akinek a vonásai is mások lettek az élvezet hatására, ragyogóvá és élettel telivé vált. Átfogta kezével a farok tövét, kissé megszorítva azt, hogy egy csepp vér se távozzon belőle, megmaradjon ilyen keménynek és lüktetőnek, hátradobta hosszú haját majd így szólt:

-Mi fog most történni Uram?

Farkast elöntötte a gyengédség, az öröm, hogy ilyen kincset talált. Sosem találkozott még olyan asszonnyal, aki nem azért játszik a férfival annak kedvére, mert adni akar a másiknak. Mind várt tőle valamit viszonzásul, mindegyikben felszínre bukott a céltudatosság és gondos tervezés, és egy sem volt, aki azért adott volna így, ilyen felszabadultan, mert örömet és élvezetet talál benne.

Ez a meglepett ellágyulás vezette Farkas kezét, mikor gyengéden Piros hajába túrt és megsimogatta a fejét.

-Az előbb elélveztél a kezemtől. Emlékszel még mit éreztél akkor?

Piros arcát a pír öntötte el, és kissé lehajtotta a fejét, ahogy végigsuhant rajta saját hangjainak és élvezetének emléke. Eszébe jutottak öntudatlan, ösztönös szavai, a türelmetlensége, az odaadása és végül az a semmihez sem hasonlítható robbanás, amely átjárta a testét.

-Tehát emlékszel. - Farkas az álla alá nyúlva emelte fel a fejét.- Ne próbáld meg elrejteni előlem a vágyadat. Elég ha csak hallom ahogy levegőt veszel. Már abból tudom, hogy noha még nem tudod, hogy mi vár rád, de mégis mindennél jobban akarod és kívánod. Így van? Felelj!

- Így van, Uram. Nagyon szeretném…- a végét szinte már csak suttogta a lány, mégis ott volt kimondva.

Farkas ekkor két karját a lány vállaihoz tette és felhúzta magához. Piros lábaiban alig volt erő, testével nekidőlt és várt.

-Még mindig túl sok rajtad a ruha Piroska.- dörmögte ragadozó hangon Farkasunk, és ezzel egyszerre elkezdte lehúzni áldozatáról annak blúzát. Piros ösztönösen maga elé kapta a kezét, takarva megduzzadt mellbimbóit, melyek rózsaszínűen és peckesen meredtek előre.

Farkas azonban résen volt, és mire a lány karjai összezárultak volna a teste előtt, már utánuk is kapott, és egyetlen gyors mozdulattal hátrafogta őket.

-Ejnye. Szabad ilyet? Átadtad magad nekem. Az enyém vagy. Enyém a tested, minden egyes kis porcikád és így a melleid is. Azt teszek veled amit csak akarok, mert ezt akarom és mert ezt akarod, és mert tudod, hogy mindkettőnk örömére teszek ezzel. Tehát meg ne próbáld még egyszer takargatni magad előttem, mert akkor újra el kell majd fenekeljelek, és utána még a kezed is összekötöm te kis rossz kislány.

-Nem teszem többet, Uram. –nyelt aprót a lány.

-Helyes, akkor lássuk a szoknyádat is. Az is csak útban van. - vigyorgott szélesen Farkas.

Földre hullott az is, a blúz mellé. Meztelen volt már a lány. Ott állt a maga bimbózó, asszonyi szépségében, a nőiesség kiteljesedésének küszöbén és pár percnyire a beteljesülés gyönyörétől. Megismételhetetlen pillanat volt ez mindkettőjük életében. Körbejárta Farkas a lányt, végigtapogatta szemével a hátrakulcsolt kezeket, a megfeszülő vállat, az előremeredő, gömbölyű melleket, a hosszan elnyúló combokat és ingerlő feneket. Csupa kerek forma, semmi szögletesség, semmi olyan, ami ne illene egy férfi tenyerébe.

Már csak egy perc volt hátra az egyesülésig.