Enyém

Látom, ahogyan előttem állsz. Levetkőztél, meztelenül. Nem takarhatsz magadból semmit. S tudod, hogy nem csak tested meztelensége pironkodik előttem, sokkal jobban a lelkedé. Hiába sütöd le a tekinteted, látom benne a szégyent. Mert rettenetesen vágyod, hogy így állhass előttem. Vágyod a szavakat, vágyod, hogy legyőzhesd magad a kedvemért. Nekem. Mert tudod, hogy örömöt szerzel vele. s ez az, ami megbizseregteti az én ágyékomat is.
- Fordulj körbe!- hallod felcsattanni a hangomat. mint a vásárban.
Lassan mozdulsz, tétován. szégyened csak fokozódik, hiszen érzelemnek nyomát sem vélted a felfedezni. Kutató tekintetem szinte égeti a bőröd. S rezzensz, mikor a tárgyilagosan matató tenyeremet érzed. Melleden. Combodon. Fenekeden. Nyakadon. ... Megvizsgálja, lenyomatolja a látványt.
- Állj! Lábakat terpeszbe!- csattanok újra, mikor a hátad fordítod felém.
Még bizonytalanabb vagy, hiszen arcod sem érezheti a testemből áradó jeleket. Nagyon kiszolgáltattottnak érzed magad.
- Hajolj le! Húzd szét a seggedet!- nem mersz ellenkezni, s magad lepődsz meg a legjobban, mikor érzed a lábad közét mocorogni.
Hiszen szégyelled magad! Hiszen ez nem lehet izgató!
- Nagyobb terpeszt! – s érzed, hogy feneked árnyékában nyílik teljesen a pinád is.
Lehet ennél jobban kitárulkozni? Lehet ennél szemérmetlenebbül kitárulkozni? S ennek ellenére érzed a csillogást, mert finom csepp indul meg combodon, s jelzi áruló módon izgalmadat.
- Szuka vagy kedvesem! – gondolom magamban, de nem ajándékozlak meg a szóval. Tudom, mennyire szereted.
Kedvenc fotelembe ülök, előttem hívogató rejteked. Csend van. Elmerülök a látványban, nem is érzem a percek pergését. Biztos vagyok benne, hogy te annál jobban. Nem szólsz, annál jobban meg vagy szeppenve. Erősebb a megalázottság zárja. Viszont farodat széthúzó tenyered elárul. Kényelmetlen, már szenvedsz. Élvezkedek még. Lógó melleid incselkedése a fűszer.
Élesen hasít a csendbe csattanó tenyerem hangja a tomporodon. Nem nagy, de váratlan. Megriadsz, s a mozdulat örvényt kelt. Újra széthúzod és láthatóvá teszed a nyílásod, bár tereli róla a figyelmem himbálózó tőgyeid képe. Minden porcikád a vágyadról kiabál.
Felállok. Elfogadom pinád csillogó meghívóját. Ujjamat húzom végig a résen, fel, egészen fel, gerinceden, nyakadon… S miközben hajadba markolok, hozzád szorítom az ölem. Hátrahúzom a fejed, rád simulok. A csókod akarom. Engedelmesen nyílik az ajkad, s szívja forróságom. Vendégül látom sóvárságod, behívod izgatottságom. Fogak, nyelvek ütköznek. Mohó odaadásod adja a ritmust melleid táncának is. Felegyenesedve, hajadat még mindig markolva teszem magamévá a képet. Testedből árad a bujaság, melyet kényemre birtokolhatok.
Ujjaimat megmártom a pinádban. Könnyen csúsznak befelé, s finoman toporogva cuppogják nedvedet. Úsznak síkosságodban akkor is, mikor kihúzom őket, s a szádhoz teszem. Engedelmesen nyílik újra, s kéjesen kóstolgatja saját ízedet.
- Csak finoman! Mutasd meg, hogyan bánnál a farkammal!- suttogom neked, s ujjaim veszik birtokba torkodat.
Játszol. Élvezed. Látom rajtad, hogy minden sejted erre figyel. Az ujjakkal játszol, de öled felel. Pattanásig feszült, csak érintésre vár. Bujaság, érzékiség, nemiség tölti be a szobát.
- Szuka vagy. Az én szukám! – hasítanak a szavak a levegőbe, s megmarkolom a pinád.
Nyüszítésbe burkolt a válasz. Nem értem, csak tudom a jelentést. Hiszen azt kaptam, … olyant, amit más nem adhat. Szuka vagy most, az én szukám…