Second Life 3.

A srác azzal töltötte az államvizsga utáni nyarat, hogy kissé átalakította a regénye után járó jogdíjakból vásárolt budapesti panellakást, amelyben lakott, ezáltal kevésbé lengte be előző barátnője emléke, amely kapcsolatból szintén sokat tanult, csupán az volt a gond, hogy hiányzott belőle a szado-mazó jellegű játszadozás... Továbbá igyekezet állást találni magának, ami nem is bizonyult túl bonyolultnak, kiváló tanulmányi eredményeinek hála. Végül, de nem utolsósorban vásárolt magának egy bizonyos héten 5 bizonyos számmal kitöltött lottószelvényt. Úgy emlékezett, be fognak jönni azok a számok...

Jócskán benne járt már a télben, amikor rádöbbent valami fontosra. Elérkezett az idő, amikor korábbi életében megismerkedett harmadik nagy szerelmével, akit Csillának hívtak. Az a kapcsolat akkoriban szintén plátói-baráti maradt, szintén a srác túlzott óvatoskodása és félénksége miatt. Felbuzdulva előző két párkapcsolata viszonylagos sikerén, most eme harmadikon is változtatni akart. A kiszemelt lányt annak idején elég jól megismerte, hiszen nagyon sokszor találkoztak, szerveztek közös programokat, kirándulásokat, jól megértették egymást, de valahogy nem akaródzott barátságnál több kialakulni, nyilván azért, mert a srác nem tette meg a megfelelő lépéseket, gesztusokat.

"Most másként lesz!" - határozta el magát szilárdan.

Regisztrálta magát a Randivonal nevezetű online társkereső portálra, és átböngészett több ezer adatlapot, egyelőre eredmény nélkül. Viszont utána már kijelezte a rendszer, hogy mely regisztrációkat tekintette már meg korábban, így az elkövetkező napokban-hetekben csupán az új belépőket kellett rendszeresen "lecsekkolnia". 2003. január végén végre rátalált arra, akit keresett. Igyekezett emlékezetébe idézni, hogy annak idején milyen szerény bemutatkozással sikerült jó benyomást tennie, mit írhatott az első ismerkedős levélben. Haladéktalanul el is küldte jelenlegi változatát.

Vélhetően nem romlott sokat írásbeli kifejezőkészsége, hiszen a lány hamarosan válaszolt. Sűrű, napi szintű levélváltás bontakozott ki közöttük, kérdések, válaszok, új témák bedobása, megvitatása... A srác nagyra becsült minden információmorzsát, hiszen kb. 25 év távlatából nem emlékezhetett már minden részletre tisztán, fel kellett frissítenie tudását a lánnyal kapcsolatban. De túl sokáig sem akarta húzni az élő találkozást, nehogy titkos szerelme valaki mást válasszon, aki rámenősebb. Nyilván több százan írtak neki, amikor regisztrálta magát. Úgyhogy néhány hét múlva randit kért.

...

Meglehetősen hideg téli nap volt, hó borította a város utcáit, háztetőit, az ég is felhős volt. Nem éppen tökéletes nap egy romantikus randevú számára, de ha ketten jól megértik egymást, nem is az időjáráson fog múlni. A Déli Pályaudvar árkádja alatti területet beszélték meg találkozási pontként. Azért azt, mert a lány lakóhelyéhez az volt közel. (És mert előzőleg is így történt.) A srác izgatottan várakozott, kezében egy szál rózsával. Végre megjelent a lány, akit nem volt nehéz felismernie, hiszen egyrészt kapott tőle fényképeket e-mailben, másrészt nem felejtette el korábbi életéből sem.

- Szia Csilla! Nagyon boldog vagyok, hogy végre élőben is láthatlak! - üdvözölte a lányt, miközben átadta a virágot.
- Szia! Én is örülök, és köszi szépen! - viszonozta a lány.

Elhatározták, hogy a télies időjárás ellenére is sétálnak kicsit, így kedélyesen beszélgetve útnak is indultak. A srác emlékezetébe idézte, hogy amikor először történt meg ugyanez, annyira belefeledkezett a társalgásba, annyira magával ragadta Csilla varázsa, hogy hosszú órák után sem jutott eszébe megkérdezni a lányt, lenne-e kedve beülni valahova pihenni, melegedni kicsit. Utána még évekig hallgathatta a lány félig komoly félig tréfás szemrehányásait, hogy "Hat órát sétáltattál egyfolytában, már majdnem leszakadt a lábam. Ha nem adod kölcsön azt a könyvet, amit vissza kellett adnom, akkor lehet, hogy többet nem is találkoztam volna veled." De vajon miért nem szólt ott helyben? Félénkségből? Vagy mert úgy gondolta, hogy a fiú dolga a figyelmesség? Ha ez utóbbi, abban tökéletesen igaza volt.

A srác elmosolyodott hajdanvolt ügyefogyottságán, és elővette ugyanazt a könyvet, amit akkor is, és most is sokat emlegettek levelezésükben, ő pedig megígérte, hogy kölcsön adja.
"Pusztán a biztonság kedvéért, hogy mindenképp legyen második randi... " - fűzte hozzá gondolatban.

Most is jól elbeszélgettek, nem voltak kínos szünetek, sok mindent megtudtak egymásról, sokat nevettek egymás vicces történetein, poénjain, a fiú számára repült az idő. Ugyan nem érezte csupán néhány percnek, de órája tanúsága szerint eltelt két óra is, mire gyalog átértek a pesti oldalra, és valahol a Deák tér környékén bóklásztak már, határozott cél nélkül.

- Volna kedved beülni egy Mekibe, cukrászdába, kávézóba? - kérdezte meg a srác. - Melegedhetnénk egy kicsit, közben pedig meghívlak bármire, amit kérsz - ajánlotta fel.

- Ez nagyon jó ötlet, köszönöm! Már épp szólni szerettem volna, hogy nem lenne rossz pihenni kicsit - mosolyodott el Csilla.

A fiú is mosolygott, és egyúttal örült is, hogy most nem mulasztott el jó benyomást tenni.

Végül a Mekit választották, elfogyasztottak egy-egy menüt, némi desszertet hozzá, és ott maradtak üres tálcáik fölött beszélgetve további két órát. Mivel kellően feltöltődtek meleggel és kalóriával is, úgy határoztak, hogy visszafele is gyalog mennek, így a fiú egészen a Délitől valóban nem messze lévő háztömb megfelelő lépcsőházáig kísérte Csillát.

- Csodálatos volt Veled lenni! - áradozott a srác immár búcsúzás közben. - Köszönöm ezt a szép napot! És... találkozhatunk még máskor is? - kérdezte némi félelemmel hangjában.
- Én is nagyon jól éreztem magam. És igen, talizhatunk még. Megbeszéljük majd mélben. De most már tényleg mennem kell, nagyon késő lett... - mentegetőzött a lány, miközben puszit adott a fiúnak.
- Rendben, szia! - búcsúzott a srác is.

Vidáman ment haza, úgy érezte, eddig minden jól alakult, talán nem rontott el semmit.