Second Life 2.

A srác arra eszmélt, hogy egy nagy helyiségben van, maga körül emberek elmosódott kontúrjait fedezte fel. A távolból női hang hullámzott felé, de a szavak értelmét nem tudta kisilabizálni. Szédült, igyekezett erősen megkapaszkodni bármiben, amit talál, egy asztallapot tapogatott ki, ezt markolta meg.

- Jól vagy, fiam? - lépett oda mellé a női hang forrása.

A srác felnézett, koncentrált, kicsit kitisztult a kép, felismerte tanárnőjét. Az volt csupán furcsa, hogy egyszerre érezte úgy, hogy tegnap látta utoljára és hogy 25 év távlatából sejlik fel tudatában a régről ismerős arc.

- Nem igazán... - nyögte a megszólított. - Szédülök és hányingerem van, kimehetek pár percre a mosdóba?
- Menj csak - bólintott a tanárnő. - Elkísérjen valaki?
- Nem köszönöm, boldogulok egyedül is.

A fiú feltápászkodott, elbotorkált az ajtóig, kilépett rajta, becsukta maga mögött. Egy folyosón találta magát, szembe vele korlát futott körbe egy jókora téglalap alakú mélyedés körül. Odalépett, lenézett. Az első emeleten volt, odalent pedig az általános iskola aulája, ahol az ünnepi műsorokat, netán farsangokat, iskolai bulikat szokták tartani. Lent szemben a tanári és igazgatói irodák látszottak, az első és második emeleten körbe pedig tantermek nyíltak a folyosókról. A srác a korlátot markolva elslattyogott a legközelebbi fiúmosdóig, ahol megnyitotta a hideg vizes csapot, és alaposan megmosta az arcát. Utána leült a padlóra és a falnak vetette hátát. Becsukta szemeit, mélyeket lélegzett. Hamarosan jobban érezte magát. Felállt kinézett az ablakon. Az iskola jókora udvara tárult szemei elé. Valamint az üvegben saját halovány tükörképe. Egyrészt teljesen ismerősnek tűnt, másrészt olyan fiatalnak, gyerekesnek, negyed évszázaddal azelőttinek...

Furcsa volt ez a kettősség, mintha egyszerre két elme, két tudat dolgozná fel ugyanazt az ingert. Nyilván azért, mert valóban így is történt.

- Ezek szerint sikerült! - mondta ki a srác hangosan. - Azért jöttem vissza közel 40 éves koromból a mostani, hány éves is...?
- Tizenkettő - válaszolt saját magának.
- A mostani tizenkét éves testembe, társulni tizenkét éves tudatommal, hogy elkerüljünk néhány óriási hibát, amitől félresiklott a későbbi életünk - igyekezett megmagyarázni fiatalabb önmagának a szitut.
- Igen, látom a rengeteg emléket, és csalódottság kapcsolódik hozzájuk. Tényleg ez fog történni velem?
- Azzal, hogy visszahoztam az emlékeket, és megmutattam neked, remélhetőleg már nem. Megpróbáljuk közösen jobban csinálni a dolgokat?
- Mindenképp!

A srác hangosan felnevetett, miközben ráeszmélt, hogy ha bárki végignézte volna, ahogy saját magával folytat párbeszédet, ráadásul egy meglehetősen hihetetlen témáról, akkor nyilvánvalóan kihívták volna a fehér köpenyes bácsikat a legközelebbi diliházból...

"Mostantól csendben beszélgessünk!" - javasolta saját magának gondolatban.
"Oké" - egyezett bele fiatalabb énje is.

Visszaindult(ak) a tanterembe. Az alkalmazkodás ehhez a meglehetősen hihetetlen, de mégis - a mindkét korból származó tudat számára - fantasztikus lehetőségeket rejtő lehetőséghez meglepően gyors volt. A gondolatok, emlékek egyre inkább egybecsúsztak, integrálódtak egy új tudatban, egy új én-ben.

A fiú benyitott, mosolyogva nézett végig az egyszerre jól ismert és nosztalgikus hangulatot árasztó tantermen, osztálytársain, akiket hirtelen sokkal jobban kedvelt, mint mielőtt kiment volna a mosdóba, még azokat is, akiket korábban inkább utált vagy megvetett. Jól tudta, a magasabb fokú tolerancia is a terv része.

Ugyanis rengeteg terve volt. Amint tanítás után hazaért, jóformán azonnal elővett egy üres füzetet, és nekiállt összeírni mindent, ami csak eszébe jutott abból a múltjából, ami itt még meg sem történt. Hogy mi az, amit semmiképp sem szabad újra megtenni, amit másként kell csinálni, amit ezelőtt elmulasztott, de most mindenképp véghez akar vinni. Korábbi jövőjének fordulópontjait, ötleteket, javaslatokat saját maga számára. Ezzel jó pár órát eltöltött. Kész azonban nem lett vele, tudta, ezzel valószínűleg még heteken-hónapokon át kell még foglalkoznia.

Nagy vonalakban egyrészt szeretett volna novellákat, regényeket írni a jövőről. Amelyekben benne lehetnek a valóban létrejövő technikai újdonságok és valós, valamint kitalált események is. Továbbá mesélne arról is, hogy a mindössze egyetlen éve Magyarországon is beköszöntött, üdvözítőnek hitt kapitalizmus egyáltalán nem fog annyira „beválni”, mint amennyire hinni szeretnék, a nagy többség életszínvonala inkább negatív irányba fog változni, míg egy szűk kisebbség hihetetlen vagyont harácsol össze. Hiába válik elérhetővé minden földi jó, minden nyugati árucikk, egyre kevesebben tudják majd megfizetni azokat. A történetek műfaja nyilván sci-fi vagy utópia lehetne. A rövidebbeket elküldené olyan folyóiratoknak, mint a Galaktika, hátha megjelentetnek néhányat, és így némiképp ismertté válhatna a neve ahhoz, hogy a komolyabb terjedelmű regények számára is találhasson majd kiadót, ha elkészül velük. Ez persze több évre való meló lenne, de úgy vélte, megérné újra megírni mindazt, amit korábbi életemben megtett, csak most még jobban...

Másrészt mindenképp jobb társas lénnyé akart válni, mint "első próbálkozásra", korábbi életében. Mélyebb, tartósabb barátságokat szeretett volna kialakítani, valamint immár kihasználni mindazokat a lehetőségeket, melyek a lányokkal kapcsolatosan egyszer megadattak neki, de akkor elmulasztott élni velük.

Harmadrészt fontosnak tartotta, hogy jobban odafigyeljen a tanulmányaira, így sikeresebb, elismertebb ember válhasson belőle, mint "legutóbb".

Mire húszas éveibe lépett, mindezeket a feladatokat sikeresen kipipálta, így immár megfelelő alapokkal rendelkezett utolsó hátralévő tervének megvalósításához: Megkísérelni összejönni élete legnagyobb titkos szerelmével, és ha ez megtörtént, kipuhatolni, vajon hogy viszonyul a lány a BDSM-hez...