Kellemes időtöltés a Dunakanyarban régen (3)

A városba érve nagy kerülőt tettem, mert Gergelyt hazavittem. Én már egyedül értem haza a lakásomba, ami úgy is üres volt. Igen, üres volt, mert rajtam kívül senki sem volt benne élő személy, de azért mégis „várt” valami, mert az ajtó alatt be volt csúsztatva egy boríték. Rögtön nem is találtam meg, csak később, mikor újra átvágtam az előszobán. Izgatottan kaptam fel a borítékot és bontottam is azonnal fel. Olvasva jöttem rá, hogy újabb, izgalmas napok elé nézek/nézünk Gergellyel. (Már elmeséltem itt a történetekben korábban „Bécsben történt anno” 1-5 részében az előzményeket, de még arról nem tettem akkor említést, hogy Gergellyel is kilátogattam Bécsbe és megismerkedett Ő is az ottaniakkal, a mongol Csojszival és kertészével, mesterével Hanzival, s a külföldi diplomata srácokkal: Harolddal, Gustavval, An Livel és Pálffyval. A helyszínt és a srácokat látva Gergely több mindent megértett és elfogadott cselekedeteimből, viselkedésemből. An Li és Pálffy már jó ideje Budapesten szolgált az itteni követségükön és velük gyakran találkoztunk is. Már többször célozgattak arra, hogy az itteni egyik meleg bárt szívesen meglátogatnák velünk, de erről mindig lebeszéltem őket. A diplomáciai kar tagjaiként sohasem tették tiszteletüket ott s ugyan hallottak arról, furdalta is őket a kíváncsiság, de azokat szóban mindig kielégítettem és óvtam őket azon könnyelműségtől, hogy akár álruhában is, odamerészkedjenek egyedül-kettesben.)
A borítékban lévő levélben arról tájékoztatott Harold és Gustav, hogy megérkezett új állomáshelyükre, ide Budapestre. Eljöttek a megadott címemre, de sajna nem találtak itthon. Kérték, hogy hívjam fel valamelyiküket, amint megkaptam ezt.
Így hát elkezdődhetett a vidéki kirándulás megszervezése egy hosszú húsvéti hétvégét követő hétvégére, hogy újra találkozzanak egymással és megtörténhessen, amire oly kíváncsiak. Erre igen jó szolgálatot tett a Pilisben …. közeli helyiségben, működő olyan szálloda, melynek egy kies helyen is volt részlege, pár szobával az erdő szélén. Ezen a hétvégén nem az eredeti személyzet volt szolgálatban. A vendégek tízen voltunk: Félix és Gábor, házigazdaként én (Ákos) és Gergely, valamint Csojszi és Hanzi Bécsből érkezett, Li, Pálffy, Harold és Gustav már itt volt Pesten. Már csak két fő (Marcell és Bálint) hiányzott a társaságból, hogy kilegyen a tucat. Még másokról is gondoskodtam, de ne szaladjunk előre! (Szervezésemre Bécsből érkezett a személyzet. A már megismert, a bécsi mongol követségen tartott, akkori garden partyn közreműködő 3 pincérfiú, akik hoztak magukkal még egy séfet és konyha”fiú”-t is.)
Leérkezve mindenki elhelyezkedett a kapott szobájában és az asztalán talált – bekészített - napirend megismerése után maradt szobájában, várakozott. A séf és a beosztott konyha-fiú végezte a dolgát a konyhán, mert löncs-öt készített, de svédasztalra tervezve. A bekopogtató pincérfiúk a szobákban addig is felszolgálták a wellcome-drink-et, amit üdvözlésül és hangulat megalapozásul szántam. Ez nem volt más, mint a pincérek által, saját mellükön/hasukon felszolgált erősebb barackpálinka, s ha a vendég kedvet kapott, akkor „kis-kolbászkák” szopogatása is színesíthette. Mire minden vendég megkapta az adagját, megszólalt az ebédre szólító harang-ütés és öltönyben a vendégek besorjáztak az étterem előterébe, ahol egyéb italok közül is választhattak kedvük szerint, majd pont délben – harangszó felcsendülésekor – kitárultak az ebédlő ajtószárnyai és meglátták a kellően feldíszített asztalokat, az azokon elhelyezett étkekkel és „étkekkel”.
Két asztalon hideg és meleg étel kínálta magát, gyümölcsökkel és desszertekkel vegyítve, de a többi öt asztalon egy-egy mezítelen, de mégis feldíszített fiatal srác feküdt, nyújtózott el, magát kínálva és természetesen elmaradhatatlan volt mellettük az „étek” leírását tartalmazó menü-lap. Volt közöttük, aki erdei-csalétek nevet viselte és a leírása szerint előszeretettel erdőben, tisztáson, de mindenképpen a szabadban érzi jól magát és szereti kapni/megkapni az „adag”-ját; másik mellett szadi-mazi név szerepelt és a leírása szerint jól tűr és vár, minden e téren megszerezhető módszert. A harmadik mellett „András” név állt és a leírás helyén csak egy András-kereszt képe, amin a delikvens látszott kikötve, érzékeltetve vágyait. A negyedik mellett név nem, de annál több éles szúró, bökő szerszám volt elszórva, s körül volt rakta különféle gyertyatartókkal is. Ő volt a „csöpögtetős”. Az ötödik volt a csúcs, mert a srác bőrén szinte nem is volt olyan felület, ami ne lett volna „kidekorálva” művészi rajzokkal, valamint a leírása szerint mindent elvisel és be”nyel”. Neve: „dekor” volt.
A vendégek csodálkozva és meglepetten álltak az ajtóban, majd azért lassan beljebb merészkedtek, közelebbről is megcsodálták először az öt „szobrot” s mivel hamarosan a szobrok meg is elevenedtek és a hozzájuk intézett kérdésekre válaszoltak is, több nyelven, így élénk diskurzus alakult ki az asztaloknál, bár a vendégek azért sorra cserélődtek. A három pincér előírásos öltözetben feszített, elvette a kiürült poharakat, majd azért lassan terelték a vendégeket a két ételes asztal felé is, de onnan választva már akár egy-egy szobor asztalánál is történhetett az étkek elfogyasztása és egyéb lehetőségek kipróbálása. Ekkor tűnt fel többeknek is, hogy a sarokban feszesen áll még valaki, aki eddig nem került reflektorfénybe, pedig Ő is érdekes figura volt. Távol-keleti származását szeme vágása, bőre, haja színe és formája mutatta. Ahogyan egyre többek érdeklődését felkeltette, lassan megmozdult, előre lépett, meghajolva bemutatkozott: Ancsien mester – hangzott. Röviden vázolta mesterségbeli tudását és mindenkit meghívott a délutáni - alvás utánra időzített - bemutatójára, majd meghajolva eltávozott.
Az ebéd hamarosan lezajlott, a kávét és egyéb italokat a teraszon szolgálták fel, ahol a vendégek elhelyezkedtek a kényelmes fotelokban s a „szobrok” pedig különféle párnákra heveredtek a lábaikhoz. A beszélgetés hamarosan arról folyt, hogy mi várható a mester bemutatóján, valamint egyezkedtek a vendégek addig is a „szobrok”-hoz jutás sorrendjén. Mi, magyarok, mint házigazdák, tartózkodóbbak voltunk, de így is 6 külföldire jutott az 5 szobor. Gustav és Harold között feküdt az ötödik.
Már-már éppen szóba is került a diplomaták között halkan mondva, hogy mindent csodálatosan megszerveztem, s erre ne gondoltam volna, mikor zaj hallatszott a park felöl. Egy teljesen mezítelenül futó alakot láttunk, aki először a fák takarásában szaladt cikk-cakkban, majd a nyílt pázsitra ért, mikor meglátott és talán meg is hallott minket a teraszon. Ekkor már egyenesen felénk vette az irányt s odaérve a teraszra szaladt fel. Bár erősen lihegett, elém vetette magát, átkulcsolta a lábaimat s esdekelt németül, hogy védjem meg, bármit megtesz a védelemért. Kicsit hezitáltam, magyarul morogtam valamit, majd ráálltam, nem sokat kérdezve tőle. A kapott válaszokból így is kiderült, hogy a szomszédban tartották fogva, mint rabszolgát és dolgoztatták eddig a földeken anyaszült mezítelenül, ezért is tudott megfutamodni, átugrani a park kerítését és szaladt a hangokat hallva, annak irányába. Megnyugtattam s beküldtem enni a maradékból a házba, miközben a németül nem tudóknak röviden elmondtam, amit mások már tudtak. Majd mikor a srác már kijött belakmározva és így megnyugodva elmondtam, hogy mi mit tervezünk tenni itt a kis-kastélyban, s hogy hiányzik egy alany ehhez. (Ezt már Gábor fordította a többi magyarnak németről.) A srác azonnal, gondolkozás nélkül ajánlkozott a szerepre. Körülnézett és mindenki megdöbbenésére Harold elé térdelt és mutatta, fogadja el. Harold ódzkodott eleinte, emlegette a nyelvi nehézségeket angolul, de erre megszólalt a srác, s pergett az angolja is. Így belopta magát Harold szívébe. Így már ez sem volt probléma, csak a többieknek kellett választaniuk. Kis tanakodás után Csojszi a”kidekorált” szinglit választotta, Hanzi az erdei csalétek nevűt, Li a „csöpögtetőst”, Pálffy a szado-mazót, és Gustav „András”-t. Maradt Ancsien mester egyedül, de Ő készült a délutáni bemutatójára, amihez a konyha-fiút igényelte ki.
Mi négyen – a magyarok - nem is akartunk „szobrot” választani, de azért a gesztenye szőke hajú pincérsrác Félix-Zsomborhoz, míg az egyik feketehajú hozzám és Gergelyhez csapódott délutánra. A harmadik pincérfiú, a másik fekete hajú, a séffel vigasztalódott szintén délután a csendes pihenő alatt.
(folyt. köv.)