Páratlan játék 2.

- Erre parancsolj – hallottam az Úrnőm hangját, de látni nem láttam, mert háttal voltam az ajtónak, az arcom egy fotellal nézett szembe. – Éppen jókor jöttél, most lett kész a kávé. Foglalj helyet odabent az asztal mellett, máris viszem.
Súlyos léptek alatt nyikordult meg a parketta. Megpróbáltam hátralesni a saját hónom alatt, de csak annyit láttam, hogy a belépő férfi magas és kisportolt testalkatú. Megállt, és éreztem, hogy tétovázik: nyilván nem készült fel arra, hogy az asztal én leszek. Végül leereszkedett az egyik oldalamon álló kanapéra, és éreztem, hogy érdeklődve méreget. Szólni azonban nem szólt: nyilvánvalóan pontosan tisztában volt vele, hogy én ott nem személy vagyok, akinek köszönni illik, hanem afféle használati tárgy vagy élvezeti cikk.
Úrnőm lépteit hallottam, és éreztem, hogy a hátamra két csészealjat illeszt. Hallottam a két csésze koppanását rajta, és igyekeztem teljesen mozdulatlan maradni. A következő pillanatban hallatszott is a csorgó kávé csobogása. A csészealjon keresztül is forrón sütötte a hátamat.
- Mennyit tölthetek? Tejet, cukrot kérsz bele?
Miután elkészült a kívánság szerinti kávé, az Úrnőm is helyet foglalt, a velem szemben álló fotelben. Egy pillantást sem vetett rám, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne egy emberi asztal.
- Megisszuk, aztán kezdhetjük. Addig mesélj! – szólt mosolygós hangon a vendéghez, aki megköszönte a kávét, és beszélgetésbe elegyedett Vele. Időnként felemelték az asztalról a csészéiket, majd visszatették, én pedig minden idegszálammal próbáltam arra összpontosítani, hogy ne boruljanak fel. Közben éreztem, hogy az arcom vörös a gondolattól, hogy a Kedvesem egy másik férfival folytat meghitt csevegést a leláncolt, meztelen testem fölött. Pár perccel később Úrnőm keresztbe tette a lábait, így a felülre került lába éppen az orrom előtt lebegett. Nem feledkezve meg a kötelességemről, megpróbáltam megnyalni a lábujja hegyét, de ahhoz azért túl távol volt: hajszál híja volt csak, de nem értem el.
- Na, mi lesz a lábcsókommal? – szólt rám sürgetve az Úrnőm. – Mondtam, hogy nem akarok szégyenkezni miattad! Mit szól a vendégem, ha azt látja, hogy a szolgám a lábamat sem csókolja meg?
- Bocsáss meg, Úrnőm – hebegtem, de Ő felcsattant.
- Nincs bocsánat lábcsók nélkül! Érezni akarom a nyelvedet a lábujjaimon!
Kétségbeesett igyekezettel próbáltam előrébb hajolni, úgy, hogy a gerincem vízszintes maradjon. A hátamon csilingelve táncoltak a csészék, és arról reszkettem, mindjárt felborul, sőt, esetleg le is esik valamelyik. Közben a humbler is fájdalmasan megfeszült a herezacskómon, ahogy a testem néhány centivel előrébb helyeződött. A nyelvem hevesen verdesve próbálta elérni az Úrnőm lábujjait, Ő pedig felkacagott.
- Emlékezz, mit mondtam: ha felborul valami, húsz pálca! De nem tőlem: udvariasságból átengedem a vendégünknek, ő is jól tudja használni.
Újabb forróság öntötte el az erőlködéstől amúgy is kivörösödött fejemet a gondolattól, hogy az Úrnőm egy másik férfival hajtatja végig rajtam a kiszabott büntetést. Hogy ennek hatására-e, azt nem tudom, de még inkább összeszedtem az erőmet, s miközben úgy éreztem, a herezacskómat majd leszakítja a kikötött humbler, sikerült megérintenem a nyelvemmel Úrnőmnek a cipő hasítékából kilátszó harisnyás lábujjait.
- Szerencséd! – mondta, egy kicsit előrébb tolva a lábát, és én megkönnyebbülten fúrtam a nyelvemet a cipő bőre alá. – És még a csészék is a helyükön maradtak, így ezt a pálcát most megúszod – majd a másik férfihoz fordulva folytatta: – Ha jól látom, a kávé is elfogyott, így rátérhetünk a következő programunkra. Levetkőzhetsz. De hogy azért az asztal se maradjon kihasználatlanul, találunk neki más funkciót…
Levette a hátamról a csészéket, kivitte a konyhába, és egy pokróccal tért vissza. Miközben a vendég vetkőzött, a takarót a hátamra terítette, és kioldotta a nyakamat lehúzó láncot.
- Így. Most nem szempont a vízszintesség, annál inkább a stabilitás, mert ezúttal nem két csésze súlyát kell majd tartanod. Szóval nyújtsd ki két a karodat egyenesen, és támaszkodj meg rajta jól. Te leszel a deres.
Borzongás futott végig a gerincem mentén: micsoda merész gondolat! Kínpadként szolgálni egy másik ember pálcázásához, és a testének rezdülésein keresztül érezni a fájdalmát… Miközben a vendég vetkőzött, így eloldozott nyakkal már hátra tudtam lesni, hogy én is szemügyre vegyem. Cseppet magasabb lehetett nálam, és irigylésre méltó izmai láttán némi kisebbségi érzés fogott el. Úrnőm játékos udvariaskodással fordult hozzá.
- Akkor hát foglalja el a helyét uraságod, de először a kezeit kérném – és a társam csuklóira csatolta a fekete bőrszíjakat, majd egy karabinerrel egymáshoz erősítette a kettőt, és tegezésbe váltott. – Támaszkodj ide, keresztben a „deresre”, a két alkarodra. Lábakat terpeszbe.
Éreztem, ahogy a férfi izmos alkarja a hátamra fekszik, és rám nehezedik a testsúlya. Mellbimbóimon fájdalmasan rezegni kezdtek a súlyok. Úrnőm láncot kapcsolt leendő áldozatának csuklópántjaira, a lánc másik végét pedig az alattam lévő deszka egyik fémgyűrűjéhez csatlakoztatta. Aztán átsétált a másik oldalra, és bokapántokkal, karabinerekkel rögzítette a férfi szétterpesztett lábait is. Elégedetten nézett végig rajtunk.
- Így két csupasz segget kaptam, amelyekkel szabadon rendelkezhetek, ez igazán remek. A játékszereim vagytok. Most csókoljátok meg a kezemet, jeléül annak, hogy előre elfogadjátok, bármit is kaptok.
Először hozzám lépett, és finom, fehér kezét a szám elé tartotta. Minden alkalommal élvezem ezt a szertartást: áhítatosan csókolgattam végig az előkelőséget sugárzó, tökéletesen manikűrözött ujjakat, és megérintettem nyelvemmel a számra tapasztott, sima tenyeret.
- Jól van, Mackó – mondta szeretettel, és hozzátette: - Meglátod, jó lesz. Szenvedni fogsz, de én jól fogok szórakozni, és ettől te is élvezni fogod. Igaz?
- Igen, Úrnőm – válaszoltam őszintén és boldogan. Úrnőm pedig a társam elé lépett, és vele is megismételte a kézcsókszertartást. Aztán kihúzta magát, és frissebb hangnemre váltott, immár hozzá intézve szavait:
- Helyes, a homlokodat tedd le a deresre, nem leselkedünk. Háromszáz csapást fog kapni, ötvenes részletekben. Két részlet között pihenhetsz, azalatt majd játszom veled. Minden ötvenedik után kapsz valahova egy tűt is. Nem kell csöndben maradnod, de hogy izgalmasabb legyen a játék, ha úgy találom, hogy nagyon fickándozol vagy túl hangosan kiabálsz, a Mackó is kap két tűt. De ha csak olyan kedvem van, akkor is, úgyhogy emiatt felesleges visszafognod magad. Felkészültél?
- Igen, Úrnőm – hangzott a válasz, és magamban én is felkészültem arra, ami következni fog.

(Folytatása következik)