Kellemes időtöltés a Dunakanyarban régen (1)

Régen történt ez az eset. Vidéki házamból jöttünk fel a fővárosba, ahol először kitettem a srácokat, majd tőlük elválva siettünk az irodámba. Már ott találtam Gergelyt, aki írt valamit a laptopomon, így nem zavartam. Én is elintéztem a titkárnőm által odakészített iratokat, amit kellett aláírtam, másokra cédulát tettem az utasításaimmal. Közben hoztam Gergelynek is tonikot, mert Ő azt szereti (titkárnőm még most is tudja), míg magamnak buboréktalan vizet. A forralóban a kávét is megmelegítettem, bevittem. Gergely hálásan rám nézett, de dolgozott tovább. Én is. Végre készen lettem, még a diktafonba mondtam pár utasítást a titkárnőmnek. Láttam Gergely is valamit, éppen elküld, az interneten. Felállt, kinyújtózkodott és megszólalt.
- Szívesen úsznék egyet most, de nem itt a városban! – szólt és bánatosan nézett rám.
- Van kis türelmed? – kérdeztem. – Mert ha igen, akkor kérek pár puszit itt és most, majd mehetünk és két óra múlva, már úszhatsz is!
- Hova akarsz vinni? – kérdezte meg.
- Titok! – kezdtem. – Úgy gondoltam, hogy megérdemelnénk egy kis kikapcsolódást. Nincs messze innen, reggel gyönyörű kilátás lesz a szobánkból, no meg éjjel is nyitva az uszoda. És más is van! – sejtettem.
- Hol van ez? – kérdezte Gergely kíváncsian rám nézve.
- Előbb a puszi, majd a pacsi és csak utána a kielégítés  - replikáztam.
Gyorsan bepakoltam az elkészített szendvicseket, tettem pár üveg tonikot, vizet oda. Már kértem, követeltem Gergelytől a puszimat, miközben vezettem ki, és be a liftbe, kézen fogva. Ott folytattuk, majd még a kocsim motorháztetőjére is rádöntöttem. Mikor beültünk, megszólalt Gergely:
- Jól bírod, hallod! Ennyien használnak, és mégis! Csodállak. Én már ennyit nem tudok, birok. – vallotta meg.
- Nem vagy gyakorlatban! – feleltem s indítottam. – Húzódj le! – figyelmeztettem Őt.
Hamar kiértem a városból és irány a Duna-kanyar legszebb szállodája. Útközben szobát foglaltam mobilon és odaérve felcuccoltattunk a londinerrel, míg mi sétáltunk egyet a közeli erdőben, az alkonyi derengésben. Visszatérve adtam borravalót a londinernek és elküldtem, hogy foglaljon két lávaköves masszás időpontot nekünk. Közben bekaptuk a szendvicsek maradékát, megittuk a kis pálinkákat a bárszekrényből, majd egy sört is utána engedtünk.
Éppen végeztünk, mikor jött a londiner és mondta az időpontokat. Volt még időnk, mentünk úszni a nyitott medencéhez, a kertbe. Szépen ki volt világítva, bár már látszódtak a csillagok is, ha a szállodaépületnek háttal voltunk.
Jól kifáradtunk, s elsőnek Gergelyt küldtem masszíroztatni, de én is beültem, nézni. A masszőrfiú intett, hogy megismert és rám nézett kérdőn. Visszaintettem, hogy mindenhol! Gergely ott tétlábolt még a fürdőgatyájában, nem tudta mit tegyen. A masszőrsrác megérdeklődte, milyen zenét szeret, majd feltett egyet, amely halkan szólt. Megérintette a vizes fürdőnadrágját, hogy húzza le és a fogasra mutatott. Gergely odalépett, lehúzta, felakasztotta és már gátlás nélkül, szinte peckesen jött vissza s feküdt az asztalra.
Élvezet volt látni, ahogy a srác elhelyezi a testén a lávakőről felvett meleg, de nem forró kavicsdarabokat, majd körülötte meg is masszírozza. Gergely akkor kapta fel a fejét, mikor a srác kezét érezte a popóján, amit érzékien megmarkolászott. Majd két oldalról megfogta a csípőjét, felemelte és a lába között benyúlva hátraigazította a kissé merev farkát. Gergely vörösödött, de nem szólt, kéjesen sóhajtott. A srác haladt tovább, a végén a talpak is sorra kerültek, de ekkor Gergely már aprókat sikkantott és vonaglott, mert a talpai kényesek. A srác is élvezte, hát még én, nézni és hallgatni is.
Mikor a srác végzett már mindenhol, megérintette, s mutatta, forduljon hátára. Gergely megfordult, a farka már egészen meredten állt. A srác végigmérte, majd rámosolygott. Pár kavicsot tett a farka köré és az, lassú lankadásnak indult ettől. Gergely odanézve elcsodálkozott ezen. A srác masszírozta tovább, végig a testét. Majd végül már olyan helyeken, hogy újra felállt Gergelynek. Ekkor odahajolt, érzékien megcsókolgatta, majd mivel az nem tiltakozott, leszopta. Gergely boldog és elégedett volt, ahogy láttam.
Most én következtem. Mikor végeztünk mi is, a srác nagyon udvariasan megkérdezte, hogy Gergely elégedett-e? Az igenlő választ adott, de nézte a srácot kérlelőn. Akkor vettem csak észre, hogy a srácon olyan érdekes tunika van, amit két oldalán csat fog össze. Inkább ápolt, de nem sokat takart . Így látszott, hogy Neki is áll, mereven már a szerszámja, alatta. Álltak egymással szemben, de egyik sem mozdult. Végre a masszőrsrác „kapcsolt”, mert kikapcsolta a tunikáját és az leesett a földre. Odakínálta már a magáét. Gergely leborult elé és leszopta élvezettel. Én, a végét már nem láttam, mert kijöttem. Lassan indultam felfelé, de már a lépcső tetejénél utolért Gergely. Megkérdezte:
- Ugye nem haragszol? Olyan kívánnivaló volt!
- Miért haragudjak? Tedd, ami jól esik, mindig! – bíztattam most én.
A szobánkba érve Gergely kiállt az erkélyre és gyönyörködött a sötét tájban, a távolban feltűnő Duna szalagjában, a túloldali falvak, városok fényében, s alattunk a kivilágított terasz és a kert szépségeiben.
- Milyen szép itt! – sóhajtott fel. – Bár lenne majd tehetségem máskor is eljönni!
- Tegyél Róla és lesz! – jelentettem ki.
- De a masszőrsrác közelébe se engedném az asszonyt! Tiszta tűz a gyerek és a keze is lángra gyújt! – mondta felhevülten.
- Rá se ránts, Ő nem szereti a hölgyeket, csak az urakat kívánja! – nyugtattam meg.
- S ezt tudják Róla itt, s nem bánják? – értetlenkedett.
- Miért bánnák? Jól teszi, amit tesz, van bevétele a szállónak is, meg borravalója Neki is. A többi nem a többiekre tartozik! Igaz, csak kettesben van a kuncsaftokkal általában! Én kivétel voltam, meg Te is, hogy hármasban voltunk! Ismert már!
- Jó borravalót adhattál, korábban is! Ismerlek! Jóért, sokat! – szólt és nevetett Gergely.
- Az életet élni kell! Tudod, ez a mondásom! - tettem hozzá. – Megéheztem, egy könnyű vacsora a nehéz feladatok előtt? – kérdeztem incselkedve tőle.
- Mit tartogatsz még, pláne nehezet? – incselkedett Ő is viszont.
- Én már nem is számítok? – kaptam fel a vizet – Meg sem érzel már? – ugrattam.
- Éreznélek, de sajna, nem érezlek! – jelentette ki flegmán. Ráugrottam, az ágyra döntöttem és már a mellén is ültem.
- Most sem érzel? – kérdeztem meg, majd érzéssel csavargattam a mellbimbóit, csókolgattam a fülét és leheltem a füle mögé, mielőtt megszopogattam azt.
- Jaj, jaj, itt egy fenevad! – kiáltott fel. - Micsoda dolog ez, még a szobában sem lehet biztonságban az ember Tőlük! – lódította nevetve. – Jaj, a fülem, még azt is megeszi, mikor lent láttam medvetalp kocsonyát is az étlapon! – ugratott.
- No, jó, akkor legyen! Ha nincs medve-, jó lesz Gergely-talp is! – jelentettem ki és megfordítva már a popóján ültem, felhúztam térdből a lábait és összeszorítva a bokáinál azokat, a talpait cirógattam. Gergely fetrengett, majd kérlelt, könyörgött:
- Hagyd abba, kérlek! – nevetett már érzékien. – Maradjon későbbre is belőlem, Neked! – sóhajtott fel hátranézve. Láttam, elkomorult az arca. Abbahagytam a cirógatását a talpainak, megsimogattam az arcát, mellé hajolva és megkérdeztem halkan: - Mi jutott eszedbe, ily hirtelen?
- Sajnos az, hogy meddig lehetek még itt, vagy másutt Veled, melletted s utána milyen rossz lesz! – komorult el újra.
- Még ne gondolj erre, korai! Élj a mának és a holnapnak! Addig örülj nekem és örüljünk egymásnak! A jövőn még ráérsz borongani, de nem is biztos, hogy kell! – vigasztaltam Gergelyt. Kicsit megnyugodott, felállt és felöltözött.
- Menjünk! – kért meg.
Lementünk. Gergely kívánságára nem a svédasztalos étterembe mentünk, hanem kiültünk a terasz aljába, a kertbe egy asztalhoz, ahol gyertyafény volt, egy karos gyertyatartó szolgáltatta. Jött a pincérfiú, előbb az italos, majd az ételes is. Kértünk Henessyt egy pohárkával, amihez hoztak tonikot, citrommal s nekem buboréktalan vizet. Majd megrendeltük a vacsorát is parféval és kávét. Mikor a parfét hozták, akkor odatettek egy díszdobozt is az asztal melletti kis tálalóasztalkára. Aki elvitte a parfés kelyheket, odanyújtotta elénk a díszdobozt kinyitva.
Felsóhajtottam, mert a kedvenc havannai szivaromat is megpillantottam közötte. Nem tudtam ellenállni, kivettem egyet. Lecsíptem a végét a szivarollóval, majd megsodorgattam és úgy tartottam a pincérfiú által addig már meggyújtott, hosszabb szárú gyufa lángjába. Gergely áhítattal nézte, és láttam, érzi a finom illatot. Bíztattam, hogy válasszon egyet! Végiggusztálta a készletet, majd egy vékonyabb, de hosszabbat kivett, levágta Ő is a végét és rágyújtott. Láttam, köhögne, de nem tette. A pincérfiú ügyesen odébb lépett, visszatette a becsukott dobozt a helyére és elment. Mi meg fújtuk áhítattal a fürtöt, miközben élveztük az illatát, kellemes bodor felhőt, amit eregettünk. Már hozták a kávét is, hozzá, mellé.
(folyt. köv.)