Átverési kényszer a Pattogató-Házban IV/1

Átverési kényszer a Pattogató-Házban

Színjátékberkek, közéjük rejtve a próza nehézkes vadászfegyverével, melyből a kirepülő sörét elsősorban a női olvasókat veszi célba, bár többnyire nem fogja eltalálni őket

Színhely: a sok csúnyaságot, neveletlenséget látott Pattogató-Ház, mely szeretne egyszer szívet derítő emberi interakcióknak is otthont nyújtani. A Pattogató-Házat szellősen elhelyezkedő facsoportok veszik körül ,ezeket a ritkás ligeteket azonban egyre tágabb körökben egyre tömöttebb facsoportok ölelik körbe, ameddig a reszkető pillantás ellát. Néhol a fák gyűrűjében mintha épületek oromzatai emelkednének ki. A Ház főbejáratához egy ripityára tört objektívokkal, összekarcolódott merevlemezekkel, galacsinná gyúrt mikrochipekkel és groteszk papírmasé-figurák formájára hajtogatott DVD-lemezekkel sűrűn teleszórt ösvény vezet; ezen kívül van egy oldalbejárat is, amelyhez a fák között bujkálva lehet eljutni.

A cselekmény kezdete: egy éjszaka parányi töredéke (az évszámot és a pontos dátumot nem közlik velünk; a Pattogató-Házban pedig egyetlen használható naptár sem található).
A cselekmény vége: erről jelenleg nincsenek megbízható információink. Mielőtt belekezdhetnénk az olvasásba, kimérten tájékoztatnak, hogy a jelenetet nem addig követhetjük, ameddig szeretnénk.

Szereplők:
Semlyékffy Vákrák, középmagas, busa fejű férfi, a Semmi Kínzói dinasztiájának leszármazottja, a Pattogató-Ház örököse és egyetlen állandó lakója. Bizonyos pillanatokban, ha a Háza beengedi magába a leírások és jellemzések profilalkotó eszközeit, beleláthatunk a gondolataiba, álmaiba és érzelmeibe, de legtöbbször csak találgathatunk felőlük és kívülről szemlélhetjük őt.

Nihililiom, egy roppant vonzó nő
Holli Bébi, egy másik bomba nő
Három gonosz és bumfordi bestia
Domcsika, egy jól fejlett, bozontos spániel
Néhány pofa a technikusoktól
Még néhány csodás küllemű nő




Egyetlenedik felvonás



Semlyékffy Vákrák a jelenet kezdetén a Ház emeletén berendezett, ütött-kopott felszerelésű, ajtó nélküli tervezőszobájában tartózkodik, ahol jobbára szundikálni szokott. Most is éppen ruhástul a heverőn fekve egy hatalmas, falakat megremegtető horkolással járó, elmezuttyintó alvás mélyén tart.
Meglehetősen sötét van, a szoba ablakán gyér holdfény szivárog be, amely nem nagyon teszi lehetővé, hogy alaposabban is körülnézhessünk. Azt viszont a Ház szívességéből jól látjuk és érezzük, hogy álmának érzelmi minőségjelzője periodikusan ingadozik az édes és a borongós között.
Minden behortyogás ragyogó szépségű, hátrafeszített karú, inspirálóan esdeklő meztelen nőket szállít elméjébe süppedt szemei elé, de minden kihortyogás rendszerint rögtön el is távolítja őket onnan, vagy ha balszerencséje van, sötét, rosszul kivehető , de valahogy fenyegető testformájú, meghatározhatatlan nemű és szexuális beállítottságú alakokká, esetleg switch nőkké változnak át, akikkel még álmában sem nagyon szeret találkozni. Egyszerre azonban kellemes bizsergést kezd érezni az ágyékában, aminek elevenségéből és dinamikájából rögtön tudja, hogy nem az álmaiban bekövetkezett kedvező fordulatnak köszönhető, hanem valami sokkal ígéretesebb fejleménynek, ami az ébrenlétben várja őt.
Felpattannak a szemei, megszemléli magát, és szemernyi kétsége sem marad afelől, hogy ezt a felszökő altesti prosperitást csak egyvalami idézhette elő: a Pattogató-Ház oldalbejárata üzen neki arról, hogy egy vélhetően nagyon is a kedvére való külsejű ügyfél szeretne bejutni rajta keresztül.
Kirázza a bódultságot a fejéből, felkel, felkapcsol egy falilámpát és veszélyes tempóban lecsörtet a nem mostanában felújított lépcsőn a földszintre. A lámpás fényénél most lenne rá lehetőségünk, hogy szétnézzünk, mi minden található a Pattogató-Házban, milyen bútorok, tárgyak vannak elhelyezve a belsejében, de a Ház egyelőre nem veszi jó néven a kíváncsiskodást, úgyhogy inkább Vákrák alakjára fókuszálunk. Ő egy futó kabalapillantást vet a lépcső melletti falon függő portréra, amely egy igen ármánykodó arckifejezésű, idős ember fekete-fehér fényképét ábrázolja, a pökhendi vigyorra húzódott ajkai szinte csöpögnek a viszolyogtató elégedettségtől valami miatt. A Pattogató-Ház nagylelkű gesztusaként annyit mi is látunk, hogy a fej mögött a világosszürke égbolt alkotja a hátteret; a felvételen egyetlen felhő sem látszik,ami befolyásolhatta volna a fényviszonyokat, az égbolt mégsem üres, ugyanis az idős alak körül elszórtan legalább tucatnyi füstcsomó vehető ki, a centrumukban apró, cakkos szélű fényfoltokkal.
A portré alatt ezt a feliratot olvashatjuk: Semlyékffy Világrák, a Semlyékffy család utolsó tagja, aki a Valóságban élt.
Mi, akik nem ismertük az öregurat, arra gondolhatnánk, hogy a képet egy csata kellős közepén készítették róla, vagy talán arra, hogy a kivégzése pillanatában szerették volna lekapni, amikor is azonban ártó tekintetétől megrettenve a kivezényelt lövészek egyike sem merte eltalálni őt, hanem inkább mindannyian fölé vagy mellé céloztak. Vákrák persze tudja, hogy a fénykép egészen más körülmények között készült, de a Háza most nem járul hozzá, hogy mi is betekinthessünk az emlékeibe. Ráhunyorít a portréra, ezzel azt a benyomást keltve bennünk, hogy arra gondol, rá sokkal édesebb élmények várnak a Házában, mint amilyeneket az idős rokon kívánhatott volna magának.
Vákrák lent is felkapcsol egy lámpást, majd odarohan az oldalbejárathoz, amelyen valaki vagy valami halkan kaparászik; egyszer-egyszer egy gyenge koppintás is hallatszik, mintha az illetőnek sérülése vagy súlyos elgyengülése miatt nem lenne ereje hangosan bezörögni. Mintha halk szipogás is átszűrődne az ajtón keresztül. Vákrák kihúzza magát, kidülleszti a mellkasát, és megfogja a kilincset. Azonban mielőtt kinyitná, az óvatosság kedvéért (ebben biztosak lehetünk) kiszól a bejutni igyekvőnek:

Vákrák: - Ki vagy, picinyem? Bármiért jöttél, jó helyen jársz!( a beszéd közti légvételek miatt persze odalesz a szépen felfújt mellkas)
Kívülről egy lágy, sírdogáló hang:- Kérem szépen, engedjen be! Semlyékffy Vákrák urat keresem, de ha ő nincs otthon, bárki jó lesz nekem, aki azt tudja,amit ő. Ha van tanítványa,ő is megfelel majd…Kérem!
Vákrák (magában dünnyögve): - Még hogy másra hagyjam a Házat! (hangosan): - Nyitom, de most már el ne szaladj!

Kinyitja az ajtót; szemlátomást elfelejtette újra impozánsan beszívni mellkasába a levegőt. Az oldalbejáraton betámolyog egy szipogó, fiatal nő.
Vákrákkal együtt szemügyre vesszük: csinos arcának lágyságát a tavaszi hajnalok csak az időjósok szerint adhatják vissza, finoman fésült szőkésbarna hajfürtök omlanak a nyakszirtjére; nehéz, elől nyitott szőrmekabát van rajta, amely alatt a kabátszárnyak lengéséből adódóan egy-egy szívrepesztő pillanatra felsejlik a kétrészes, vékony, selyem fehérnemű, és ami ennél is fontosabb: a nő testének puha kontúrjai. Mellette-bizonytalanul helyezgetve a mancsait, mintha ittas lenne- beoldalog egy nagydarab, bozontos spániel; kimeresztve a szemünket észrevesszük, hogy a bundája valósággal csillog a beletapadt lencsetöredékektől és egyéb használhatatlannak tűnő műszaki alkatrészektől.

Vákrák (szigorúan és határozottan): -Gyere be! Ne ácsorogj itt az ajtóban!
A nő a kabátban:- Köszönöm, Uram! (a kutyának): Gyere, Domcsika!
Vákrák szeretné alaposan végigmérni a nőt, de a spániel elvonja a figyelmét. A nőt bal karjával mintegy beljebb hessegeti, közben odaáll a kutya elé. Az ajtót még nem csukta be.
Vákrák:- Ezt a koszos jószágot kitessékelhetjük? Vagy veled van? Nem szeretem sokáig nyitva hagyni ezt a bejáratot.
A nő a kabátban (kétségbeesett hangon): - Kérem, Uram, ne dobja ki! Ő az enyém! Engedje, hogy bejöjjön! A kérésem,amiért jöttem, őt is érinti!
Vákrák megfogja az ajtószárnyat, de úgy tűnik, még nem határozott, hogy mit tegyen. Biccent egyet a nő felé, hogy folytassa.
A nő a kabátban: - Ha őt kiteszi, én sem maradok. Átmegyek arra a másik helyre!
Vákrák (kis szünet után):- Jól van, bejöhet ez is! De ha valami rendetlenséget csinál vagy összepiszkítja a Házat, addig nem mehetsz el, amíg fel nem takarítod! (közben -miután megvárta, hogy a kutya betipegjen- lassan behajtja az ajtószárnyat).
A nő a kabátban:- Hálásan köszönöm, Uram! Nem szokott ő gondot okozni. De ha mégis, inkább engem büntessen,mint őt!
Vákrák:- Jól van! Gyere be!
A nő a kabátban:- Ön személyesen Semlyékffy Vákrák Úr, a híres Mester, a mazochista nők rebegéseinek meghallgatója, kéréseinek teljesítője, jajgatásainak felhangosítója? Bocsásson meg, ha nem pontosan idézem, de így említették önt!
Vákrák (zord arccal, mosolytalanul):- Én volnék az! Az elődeim valaha nagyobb tétekben űzték a játékot, de valamire azért én is képes vagyok. Tőlem mindent megkaphatsz, remélem ez is eljutott hozzád!
A nő a kabátban:- Nagyon köszönöm, hogy beengedett! Azt hiszem, ön Uram, az egyetlen ember, aki segíthet rajtam!
Vákrák: -Ülj le szépen! (rámutat az egyik megereszkedett szövetű fotelre a Ház nappalijának közepén).- A kutyád pedig ne nagyon csámborogjon körbe! Az lesz a legjobb, ha melletted marad!

A nő-mintha szédülne- lassan odaevickél a felkínált fotelhez, majd előbb belekapaszkodik a recsegő karfájába, és úgy huppan bele. A spániel odacsoszog gazdájához, befészkeli magát a fotel alja és a nő lába közti zugba, majd a mancsaira hajtja a fejét.

A nő a kabátban:- Valószínűleg nem ilyen állapotban szoktak önhöz érkezni, de mindjárt megpróbálom összeszedni magam.
Vákrák (szálfaegyenesen a nő elé állva): - Még nem mutatkoztál be,kicsikém! Szeretem az ügyfeleim nevét egy kicsit átalakítani és úgy becézgetni őket!
A nő a kabátban: -Ó, ne haragudjon Uram! De tudja, roppantul ki vagyok merülve és össze vagyok zavarodva. És eddig éppen az én nagy problémám miatt nem mondtam meg a nevemet, ugyanis nem vagyok biztos benne, hogy hívnak! De mégis: azt hiszem el kell fogadnom, hogy Nihililiomnak neveznek!
Vákrák: -Nihililiom! (lassan ismételgetve) Nihililiom, Nihililiom. Ismerősnek tűnik a név. Nem voltál még nálam soha?
Nihililiom:- Nem hiszem, Uram, de pont az a gondom, hogy ebben sem lehetek biztos!
Vákrák:- Aki egyszer járt nálam, az nem szokott egyhamar elfelejteni! Igaz (hosszan ránéz a nőre), gondolom én is emlékeznék rád, ha már találkoztunk volna.
Nihililiom:- Ohh, Uram!
Vákrák:- A neved nagyon tetszik nekem! Nem is értem, miért nem lehet valaki biztos benne, hogy ez a neve vagy sem. Más a helyedben azonnal megragadná az esélyt, hogy Nihililiomnak hívassa magát. És miért van az, hogy ilyen alapvető dolgokban sem vagy biztos? Honnan jöttél? Valaki hozzám küldött talán?
Nihililiom (hüppögve):- Ó, Uram, kint van egy nagyon gonosz ember! Ő tette ezt velem! Elkapott minket Domcsikával együtt, amikor kint voltunk az erdőben!
Vákrák:- Ki volt az? Hogy nézett ki?
Nihililiom:- Nem tudom. A sötétben alig láttam. Csak azt… hogy nagyon magas és erős volt… az arca szakállas…loboncos… csimbókos hajú… nagyon gonosz és kegyetlen volt…(sírva fakad)
Vákrák (odalép hozzá):- Nem mondta meg, hogy kicsoda?
Nihililiom:- (erőlködve) Azt hiszem, azt mondta, Esemson a neve.
Vákrák: (felkiált)- Esemson volt?
Nihililiom (abbahagyja a sírást és felnéz):- Ismeri őt, Uram?
Vákrák( hátralép a nőtől):- Nem… (ezúttal határozottabban) nem… csak hallottam már róla (a Ház most különösen ügyel rá, hogy Vákrák elméje el ne árulja nekünk, igazat mondott-e, amikor azt állította, hogy nem ismeri személyesen az illetőt, aki megtámadta Nihililiomot). Milyen messze voltál innen, amikor elkapott?
Nihililiom:- Talán 100 lépésnyire.
Vákrák.- Még most is itt van a közelben?
Nihililiom:- Nem tudom, de szerintem nem. Amikor megmutatta nekem az utat a házadhoz, otthagyott engem, és elindult a másik irányban.

Vákrák hátat fordít Nihililiomnak és odamegy az oldalbejárathoz. Kimért, egyenes léptekkel halad, nem olyan tempóban, mint aki egy égő épületből menekül, vagy rárontani készül egy régi,esküdt ellenségére. Kitárja az ajtót, rááll a küszöbre, és egy percig mereven bámul kifelé. A vállai fölött próbálunk mi is kilesni, hátha megpillantunk valami érdekeset, de alakja szinte teljesen befedi a bejárat négyszögét. A feje és az ajtókeret közötti résben mindössze az éjszaka gomolygó sötétsége látszódik, a Házban égő lámpások csupán a házigazda széles hátát világítják meg. A csöndet egyedül Nihililiom halk szipogása szakítja meg olykor, a spániel némán hever a lábánál.
Vákrák végül fogja magát,becsukja az ajtót és visszamegy Nihililiomhoz.

Vákrák:- Szóval mit is tett veled az a gonosz ember?

Folytatása következik