Ki-elégül

Halk suttogás a szomszéd szobából…
- De jó volna hallani! Mi?! Mintha rólam beszélnének.
- Holnap beszélünk igen, … (itt elmosódnak picit a hangok) megígértem, meg is teszem. Igen. Holnap reggel …! Azért nekem is hagyjál majd belőle valamit jó?! De kérlek, kedvesem most már aludj jól, ne izgasd magad ezeken a dolgokon. Tessék? Nem, nem tud rólad és nem is mondom neki, meg fogja tudni időben. Azt fogom mondani, hogy… … …Majd te elintézed kedvesem. … Jó éjt neked is.
- Mi volt ez? Mindegy. Aludnom kell! Holnap utazok, ki kell pihennem magam.
Esős, hűvös reggelre ébredtünk, de az a fajta, amiben az ember legszívesebben bőrig ázna és dúdolna, vagy fennhangon énekelne. Mindez annak ellenére, hogy ma még csak kedd van, keményen a hét eleje. De legalább frissek vagyunk.
Ráadásul mennyei illat jön a konyhából, szinte csorog az ember nyála, ahogy beleszippant a levegőbe. Sonkás tojás ropogós zsömlével és friss kávéval.
Hozzá egy kedvesen mosolygó feleség, aki – mintha nem is ő lenne az -, mindent megtesz, hogy jól érezzem magam ma reggel. Már éppen kérdezni akartam tőle, hogy mit szeretne, amikor megelőzött.
De mennyire tudtam, hogy ez nem véletlen!
- Jól tudom, hogy ma vidékre utazol?
- Ühüm. – válaszoltam, félig tele szájjal.
- Meg szeretnélek kérni valamire.
- Mondd csak!
- Lakik arra, nem messze egy kedves barátnőm, akit megkértem, hogy segítsen nekem valamiben. Beleegyezett. Összekészített nekem ezzel kapcsolatban egy kis csomagot és azt mondta, hogy ha érte tudsz menni ma, akkor elküldi veled. Elhozod?
- Mondd a címet!
- Felírom a erre a kis cédulára, nézd! És… meg szeretnélek kérni arra, hogy légy szíves legyél vele figyelmes, na meg készséges, mert egy kicsit határozott jellem, viszont nagyon nagy szükségem van arra, amit adni fog. Mindenképpen szeretném, ha sikerrel járnál. Ugye megígéred, hogy nem okozol csalódást?!
- Megígérem, Drágám! Miért ne tenném?
Kabát, esernyő, rohanás, mint mindig, be az autóba. Valahogy amikor már az autóban ülök és indulok, akkor mindig amolyan jól eső érzés vesz rajtam erőt. Vajon mit hoz a mai nap? Nem is tudom, hogy miért, de olyan kellemes, olyan bizsergető érzés… olyan titokzatos.
Miért? Nem tudom. Talán megéreztem már akkor, hogy különös nap lesz a mai…
- Gyorsan elintéztem a megbeszélést – már csak azért is -, mert ahogy megérkeztem a címre, jött a telefon, és egy kedves női hang lemondta.
Már írtam is a GPS-be a címet, amit a feleségem a kis cédulára írt ma reggel, hogy legalább ezt elintézzem, ha már itt vagyok.
„Haladjon előre 200 métert, majd forduljon jobbra. Menjen 300 métert előre, és megérkezett a célhoz. A keresett címet a baloldalon találja.”
- Mi?! Ez gyorsan ment. A közepes méretű, csinos kis téglaház előtt éppen volt egy szabad parkoló, ami a hosszú utcában zsúfolásig telt parkolókat figyelembe véve, igazi csoda volt. Mintha csak engem várt volna. Sorsszerűnek tűnt az egész. Visszatért az a reggeli bizsergető érzés, amit az induláskor éreztem, csak ez most telítve volt, valami megmagyarázhatatlan feszélyezettséggel és izgalommal.
- Nem értettem a dolgot, de nem is tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget.
Kapucsengő volt. Határozott, de kellemes női hang a telefonban. Bemutatkoztam és elmondtam, hogy miért jöttem. Kis türelmet kért, és jön rögtön, ahogy mondta. Ilyenkor az ember úgy gondolja, hogy egy, másfél perc lehet az a rögtön jövök és nem több. Mikor azonban már négy perce áll ott az ember a kapu előtt, mint valami partra vetett halacska, és kezdi elveszíteni a türelmét meg az önbizalmát, komolyan elkezd gondolkozni azon, hogy mit nem csinált jól. A hatodik perc után pedig, hogy becsöngessen-e újra, vagy egyszerűen elmenjen. Elmenni nem lehet, megígértem. Mit is ígértem? Ja! Hogy semmiképpen nem megyek haza dolgom végezetlenül. Jó, akkor várok. Amint ezt végig gondoltam, nyílt az ajtó.
- Gyere be! - hangzott a kiáltás, de csak a hangot hallottam, a gazdáját nem láttam. Bementem hát, és óvatosan, bizonytalan léptekkel átléptem a küszöböt.
- Vedd le a kabátot és a cipőt, aztán gyere be. Ülj le! Várnod kell néhány percet, mert van még egy kis dolgom. Addig tölts magadnak vizet, vagy narancs levet és igyál!
Töltöttem és ittam.
Tágas, szép szoba volt. Gyönyörű festmény a falon, antik, vagy antikolt bútorok nem tudom, de a bőr ülőgarnitúrával együtt olyan érzésem volt, mintha néhány évtizeddel visszautaztam volna az időben.
- A Hölgy – nekem háttal – egy íróasztal mellett ült. Egyenes, előkelő tartása volt és amint kísérte a tekintetével az előtte lévő szöveget a monitoron, a gyönyörű vállig érő, égő vörös haja hol az egyik, hol a másik vállát súrolta. Egy kicsit szélesebbek voltak a mozdulatai, mint ami indokolt lett volna. Úgy éreztem, mintha pontosan tudja, hogy bámulom és direkt csinálja.
- Újabb önbizalom romboló percek teltek el, amíg felállt a helyéről és felém fordult.
- Rendkívül vonzó nő volt. Körülbelül olyan magas mint én, mert a szemünk egy vonalba esett. Így viszont elég nehéz volt lepleznem, hogy nem tudok parancsolni magamnak és bizony alaposan megnéztem őt tetőtől talpig. Helyesebben inkább fordítva, mert először a valamivel térd fölött érő szoknya alatti gyönyörű lábakról nem tudtam levenni a szemem, amik két észbontóan formás cipővel borított gyönyörű lábfejben végződtek.
Világ életemben nagy hódolója voltam a gyönyörű női lábaknak és nagyon szerettem, ha egy pompás harisnya fedte. Amikor pedig a cipő is éppen ráillett, mint Hamupipőkére az üvegtopánka, akkor valami csodás kéj érzésével sikerült eltelnem. Most pedig ilyen lábak voltak előttem, fekete bőrcipőben, oldalt és elől nyitott. Félmagas sarok, ami éppen annyira emelte meg a gyönyörű lábfejét, mintha csak azt nem mondta volna, gyere és hódolj!
- Tetszik? – kérdezte, mire magamhoz tértem az ábrándjaimból és fülig pirultam a leleplezés miatt.
- Azt hiszem, nem tagadhatom.
És ezt nem csak azért mondtam, mert nyilvánvaló volt a lebukásom, hanem azért is, mert a Hölgy tekintete nem engedte. Igen, a tekintete. Erre szoktuk azt mondani, hogy megigézett.
Hogy mennyire igaz ez, teljesen világossá vált abból, ami ez után következett.
Furcsa szédülést éreztem. Le kellett ülnöm.
- Segíthetek talán? – kérdezte sejtelmesen mosolyogva a Hölgy.
Illetve lehet, hogy nem is mosolygott, csak az arc formája volt olyan, mintha mosolyogna. Ez a mosoly azonban nem vidámságot sugárzott, sokkal inkább önbizalmat, határozottságot és talán egy csipetnyi kéjt.
- Nem köszönöm.
De már el is dőltem a hosszú bőrkanapén. Éreztem, amint fölém hajol, aztán egyszer csak rátérdel a combomra, ami nem volt ugyan elviselhetetlenül fájdalmas, de ahhoz túl kellemetlen, hogy védekezően felszisszenjek és próbáljak ellenállni. A kezemből és a lábaimból azonban elszállt minden erő. Csak az elmémmel fogtam fel, mi történik velem.
Mire magamhoz tértem a szokatlan és ismeretlen kábulatból, legalább félóra-óra eltelt. Szomjas voltam és mozdulni szerettem volna. Felültem és kábultan néztem körbe. Ahogy szép lassan visszatért belém az élet, meglepődve vettem tudomásul, hogy ruha nélkül vagyok, a lábamon, és csuklóimon kissé kopott, de jó erős bőrbilincs feszül. Volt némi mozgásszabadságom, de arról szó sem lehetett, hogy felálljak és kisétáljak. Kiabálni kezdtem. Nagyon megijedtem. Olyan szorongás jött rám, hogy azt hittem, rögtön elveszítem az eszméletem. Szerencsére nyílt az ajtó és belépett a Hölgy, kezében egy pohár itallal. Kicsit megnyugodtam, és remény ébredt bennem, hogy megszabadít a szorongatott helyzetemből. Korai volt az öröm.
- Igyál! – mondta.
- Mi ez? – kérdeztem, mert gyanakodtam, hogy a korábbi rosszullétem sem volt véletlen, és volt valami köze hozzá annak, amit megittam korábban, amíg vártam rá.
Nem tévedtem, mert meg is erősítette mindezt azzal, amit mondott.
- Ne aggódj! Az, amitől így kibuktál, abban volt, amit a jöveteledkor ittál. Ebben nincs semmi ilyesmi, de mivel tudom, hogy ilyenkor mennyire szomjas az, aki benyalta, ezért hoztam neked egy kis friss vizet. Megihatod nyugodtan.
Olyan mohón ittam, hogy majdnem megfulladtam. Nagyon jólesett. Érdekes, hogy amit éreztem ebben a szorongatott helyzetben, az a hála volt. Pedig mozdulni sem bírtam. Helyesebben mozogni nem bírtam.
- Gondolom, kíváncsi vagy rá, hogy mi történik veled. Így van?
- Igen.
- Igen, Úrnőm! Ha jót akarsz magadnak, akkor mostantól kezdve így kell szólítanod. Megértetted?
- Igen!
- Igen?! Ki?!!!
- Igen Úrnőm!
- Nos! Akkor eddig rendben is vagyunk.
- Erre alapozhatunk. Most pedig eldöntheted, hogyan folytassuk a játékot. Önszántadból leszel engedelmes, vagy kényszerítelek rá. Mondanom sem kell, hogy ha önszántadból vállalod, akkor kevesebbet fogsz szenvedni a végéig?
- Mikor lesz ennek vége?! – kérdeztem szinte kétségbeesetten.
- Nem beszélsz, csak ha kérdezlek! Megértetted?! És a megszólításom Úrnő!- mondta csendben, de vészjóslóan.
Amint beszélni kezdett, már lendült is a karja és hatalmas pofont mért a csodálkozó arcomra.
Igen meglepődtem, nem számítottam rá, de a célját elérte, mert azt sem tudtam, milyen gyorsan egyezzek bele mindenbe, amit megparancsolt.
Miután tisztáztuk az erőviszonyokat, térdre parancsolt maga előtt. A tenyerét a hüvelykujjával felfelé az állam alá tolta, és megemelte a fejem addig, amíg a tekintetünk összeért.
- Most néztél a szemembe utoljára szolga! Mostantól fogva szemlesütve azt fogod csinálni, amire utasítalak.
… és semmiképpen nem nézhetsz a szemembe! Megértetted?!
- Igen, Úrnőm!
- Na, látod! Tudod te, hogyan kell viselkedni! Szolga! Emlékszem még, amikor először megláttál, le sem vetted a szemed a lábaimról. Most lehetőséged lesz közelebbről csodálni. Lehajolsz és csókot lehelsz a lábamra. Egyelőre csak ott, ahol cipő borítja. Ha ügyes vagy és engedelmes, akkor talán megengedem, hogy máshol is hozzám érj szolga! Csináld!
Amennyire izgató volt első látásra, most annyira ijesztő… de egyben vonzó is.
Közelebb hajoltam, a sarkát a földön tartva kissé megemelte a lábát, mintegy felajánlva arra, hogy a kedvére tegyek. Ebben a pillanatban – amikor egyre közelebb hajoltam a formás és gyönyörű lábaihoz -, minden aggodalom elszállt és csak arra tudtam figyelni, hogy mennyire szép, milyen izgató és illatos. Igen, illatos! Az igazán hozzá illő formás valódi bőr cipő pompás illata keveredett a használt harisnyájának az izzadtságával átitatott izgató illatával.
Addig ismeretlen érzés, vágy kerített a hatalmába. Nagyon jó volt!
Valószínűleg megbizonyosodott a Hölgy arról, hogy nem kell attól tartania szabadulástól, mert igen jól érzem magam ebben a helyzetben…. Igaza lehetett, mert ebben a pillanatban kenyérre kenhetett volna. Teljesen beleéltem magam, hogy minél jobban és érzékibben átadjam magam a gyönyörű lábak által gerjesztett vágyaim kielégítésének. Valószínűleg ő is érezhette ezt – mármint a vágyat és a mohóságot, a nem lankadó lelkesedést -, amikor álljt parancsolt.
- Állj! Emeld a fejed szolga, de ne nézz rám!
Egy bőr nyakörvet vett elő és a nyakamba tette. Láncot csatolt rá , erősen megrántotta és maga után vont. Négykézláb ereszkedve követtem. Alig bírtam vele lépést tartani.
Egy hálószobának tűnő helyiségbe vezetett, ami igazából egy igen speciális hálószoba volt, amikor jobban körülnéztem. Az ágy mérete is szokatlan volt. Francia ágynak túl kicsi, egy személyes heverőnek túl nagy. Az ágykeret erősített tömör fából készült és a széléhez karabinerek voltak erősítve. Az ágy mellett éjjeli szekrénynek látszó kis asztalka volt, a tetején mindenféle eszközzel, amiket nem láthattam jól, mert továbbra is négykézlábra ereszkedve vártam a dolgok alakulását.
Miután, számomra ismeretlen eszközöket helyezett a keze ügyébe a Hölgy, kezébe vette a vezető láncot, amit rám csatolt és miután az ágy szélére ült, maga elé vont, majd az ismerős mozdulattal, a kezét az állam alá helyezve kissé megemelte a fejem, a másik kezével pedig pofozni kezdett. Majd átvette a láncot a másik kezébe és váltott kézzel folytatta. Már-már csorogni kezdett a könnyem, amikor abbahagyta és az ágyra parancsolt hanyatt fekve úgy, hogy a lábaim a fal felé néztek. Erőteljes mozdulattal rátérdelt a combjaimra, amíg a lábaimat kis terpeszbe feszítette, egy jó fél méter hosszú kalodába zárta a bokáimat és az ágy végéhez erősítette. Majd ugyanezt tette a karommal és a csuklóimmal. Teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültem. Ijesztő és egyben izgató is volt a szituáció. Arra gondoltam, hogy igyekszem ellazulni és inkább élvezni, mint a félni. Persze amíg lehet. Na meg ebben a kiszolgáltatott helyzetben nem is tehettem volna mást azt hiszem. Legalább érezzem jól magam, ha már benne vagyok. Persze tudtam, nagyon alázatosnak és engedelmesnek kell lennem ahhoz, hogy én is jól érezzem magam közben. Elhatároztam hát, hogy odafigyelek a Hölgyre és kiszolgálom őt, amennyire tőlem telik. Amint végiggondoltam mindezt éreztem, hogy a férfiasságom azonnal reagál és szemérmetlenül merevedni kezd.
A Hölgy is észrevette, és hol az ágaskodó falloszt figyelte, hol a szégyenérzettől vörösödő arcomat. Az arcán az állandónak tűnő kéjes mosoly most még szélesebbé vált és így szólt:
- Nocsak! Úgy látom, tetszik a mi kis játékunk szolgafiú. Helyes! Nagyon helyes! Már csak azért is, mert a java még ezután következik.
Leült a derekam mellé, és miközben továbbra is nézett, gyakorlott mozdulattal a combjaimra és a herezacskóimra helyezett valamit. Valamilyen módon oda is erősített úgy, hogy a heréimet összepréselte és szorosan tartotta a combjaimhoz erősítve. Így persze a péniszem is olyan helyzetbe került, hogy – ha eddig még nem is - teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam. És akkor a Hölgy a háta mögött lévő kis asztalkáról vékony gumikesztyűt vett elő, az arcán a véget nem érő mosollyal - ami most egyenesen valami földöntúli örömet sugárzott baljós előjelekkel -, felhúzta úgy, hogy amikor elengedte, hatalmas csattanással került a helyére. Megrezzentem. Most vajon mi következik?
Némi gondolkodás után karikára erősített különböző vastagságú, de azonos hosszúságú fém rudakat vett elő. Az egyik kezében az eszközt tartotta, miközben a másik kezével simogatni kezdte az addigra ernyedni készülő péniszemet. Nagyon tudta, hogyan tud eredményes lenni. Szinte azonnal újra merevedni kezdtem. Sajnos rájöttem, hogy nem az én élvezetemre tette mindezt, sokkal inkább azért, hogy a kezében lévő fém rudak egyikét – besíkosítva valami krémmel -, odavezesse a makkomhoz és behatoljon vele a húgycsövembe. Ezt persze nehéz lett volna ernyedten állapotban elvégezni, ezért merevedést idézett elő, ami természetesen megkönnyítette a behatolást.
- Ha nem akarsz balesetet szolga, akkor most ne mozogj! Hallod?! Maradj nyugton!
Kicsit kellemetlen, de nem elviselhetetlen érzés volt. Különösen akkor, amikor néha kézzel rásegített a merevedésemre és még inkább akkor, amikor láttam, hogy a sanyargatásom mekkora örömet okoz neki. Mennyire élvezi! Észrevettem, hogy lassan ez is önkéntelen merevedést okoz. Mármint a Hölgy öröme. Persze észrevette ő is. Ezen felbátorodva aztán következtek a többi, különböző vastagságú eszközök, amik ki bejártak az egyre táguló húgycsövemben. Már kezdtem lassan élvezni és elélvezni, amikor úgy döntött, hogy ebből a játékból elég. Elpakolta az eszközeit és így szólt, miközben az arca komollyá változott. Komollyá, de azt a különös mosolyt továbbra is megőrizve, ami igazán bizarrá elevenítette a helyzetet. A helyzetemet.
- Ami most következik, azt jobb, ha nem látod szolga!
Ezután háttal az arcomnak, átvetette rajtam a lábát és szorosra fonta a testem körül.
A már ismert és imádott lábai – amin még mindig rajta voltak a cipellők -, a fejemet tartotta szorosan satuba fogva, a testével pedig a mellkasomra ülve rögzítette a helyzetemet a mozdulatlanságba. Azután elővett valamit és azzal babrált egy picit. Egyszer csak erőteljes tiszta szesz illatot éreztem, miközben egy puha nedves, hűvös valamivel bedörzsölte a makkomat és a környékét.
- Mit csinál? Fertőtleníti? De miért?
Nem váratott sokáig a válaszra. Éreztem, amint kezébe veszi a farkamat és szokatlanul a bőrt nem fel, vagy fel-le húzva kezdett el foglalkozni velem, hanem lehúzta a makkomra, mintha csak be akarná csomagolni. Ekkor hirtelen éles tűszúráshoz hasonló fájdalom hasított belém.
- Ez mi? – kiáltottam fel.
- Maradj nyugton, mert beléd szúrom a tűt te hülye! Ne mozogj!
Remegni kezdtem az ijedtségtől és a félelemtől, de nem hagyta abba, varrt tovább, amíg teljesen végig nem varrta a bőrt rajtam. Minden egyes tűszúrást éreztem, de érdekes, hogy az utolsónál már kicsit megszokottá kezdett válni és nem is tűnt annyira elviselhetetlennek. Továbbra sem láttam ebből semmit, ő viszont hosszasan nézhette a művét, mert percekig nem történt semmi. Nem is bántam, mert az átélt élmény alatt elkezdtem hevesen zihálni és verejtékezni. Legalább sikerült kicsit lenyugodnom.
A várakozás perceit az Úrnő valamilyen számomra ismeretlen tevékenységgel folytatta. Azért ismeretlen, mert továbbra is a mellkasomon ülve csinálta, így persze takarta előlem a formás feneke és a háta a titkot, amit készített. Pedig az előzményeket figyelembe véve, azért most már szerettem volna tudni, hogy mi történik.
Talán, mintha … de nem voltam benne biztos… Mintha, aprócska tűz sercegését hallottam volna. Közben a jobb felső karjával olyan mozdulatokat tett, mintha szalonnát sütne.
- Mi ez most?! Mit akar? A félelemtől féli aléltan hevertem, teljesen kiszolgáltatottan alatta, úgy, hogy az ég világon semmit nem láttam, nem tudtam és az egyre szaporábban vett lélegzetvételem mellett nem is hallottam.
A testemet továbbra is szorosan tartották a felhelyezett eszközök, az Úrnő szorítása, ami nem hogy enyhült volna, hanem még szorosabbra húzta.
Egyszer csak a bal lábam felső részét, amennyire lehetett, egy határozott mozdulattal félre húzta, hogy jobban hozzá férjen a combom belső oldalához, és odanyomott valamit. Óriási fájdalom, üvöltés és sercegő hang telítette be a szoba csendjét. A belém hasító fájdalom után a fogaimat összeszorítva, szűkölve vártam a folytatást… ami szerencsére elmaradt. Hátra fordult, és együtt érző hangon kérdezte.
- Nagyon fájt? … Ennyi volt. Nincs több fájdalom.
Óvatosan eltávolította a varratot, bekente valamivel, de ezt már meg sem éreztem.
Még mindig ugyanúgy rajtam ülve felém fordult, zsebkendőt vett elő és megtörölte az arcomat.
- Jól megizzadtál. – mondta. Szomjas vagy?
- Igen, Úrnőm! – válaszoltam.
- Rögtön megitatlak. Szusszanj egyet!
Két, három perc telhetett el, amikor megkérdezte, hogy jobb már picit?
- Igen. – válaszoltam.
- Jó! Akkor most kapsz egy kis jutalmat, amiért ilyen hősiesen viselkedtél.
Miután ezt mondta, lassan, óvatosan felemelkedett, és miközben simogatni kezdte az addigra teljesen ernyedtem lógó férfiasságomat, ráemelte a nedves punciját a számra. Nem is mondott semmit, nem parancsolt, csak kedvesen és szép lassan mozgatta a szemem előtt a gyönyörű hátsóját, miközben szép lassan erőre kapott a libidóm. Hálás voltam neki, azért ami most történik. Szerettem volna viszonozni, ezért igyekeztem az addig tanult összes tehetségemet latba vetve nyalni őt, hogy felejthetetlen maradjon neki. Azzal jutalmazta az erőfeszítésemet, hogy az egyre jobban követelőző és a kéjnedvétől csöpögő punciját egyre jobban és mohóbban nyalatta. Közben a mindinkább feszülő és az orgazmus határáig izgatott farkamat hol elengedte, hol folytatta. Szinte őrülten vágytam a kielégülésre.
Egyszerre élveztünk el, azt hiszem. Már amennyire az eszemet tudtam akkor. Lihegve élveztem a feneke alatt és érzékeltem, amint nagy levegőket vesz az Úrnőm is felettem.
Rövid szünet után kicsit megemelve a popsiját, hátrafordulva odaszólt nekem.
- Most megitatlak szolga! Nyisd nagyra a szádat, és azt ajánlom, hogy gyorsan nyelj, mert nagyon kell.
Gyorsan, meglepően gyakorlott mozdulattal odahelyezte a punciját a nyitott szám széléhez, majd miután a hüvelykujjával kissé lefeszítette az alsó állkapcsomat, heves sugárban pisilni kezdett. Alig bírtam nyelni.
Hihetetlen, de még ez is jól esett. Amikor felállt rólam, zavartan csak annyit mondtam:
- Köszönöm! … Még az Úrnőm is lemaradt. Ezért azonban már nem járt büntetés.

Megszabadultam a bilincseimtől, bementem a fürdőszobába. Alaposan lezuhanyoztam és közben azon gondolkoztam, hogy mit mondok otthon? Alaposan átnéztem magam, és úgy tűnt, hogy a belső combomon lévő seben kívül nincs semmi maradandó nyoma ennek a kis szeánsznak. De mi lehet ez, nem látom?!
A fürdőszobából kijövet, azonnal kérdőre vontam az „Úrnőmet”, hogy mi az a seb?
Mosoly - abból az igazi, örömtől átitatott, kéjes fajtából -, mielőtt hozott egy tükröt és odatartotta. A seb egy szabályos alakot formált … és mi?! Mi ez? GABI … Ez volt beleégetve.
- De hiszen így hívják a feleségemet!
- Igen, édesem! Ezt a kis billogot kell neki hazavinned tőlem. Ezért küldött.
Te most egy szolga kiképzésen vettél részt. A megrendelő a feleséged volt, és innentől kezdve az Ő tulajdona vagy! Mint ahogy itt olvashatod is a combodba égetve. Megértetted?!
Mától engedelmességgel tartozol neki és Úrnőm a megszólítása, az enyém pedig - már ha lesz még alkalmunk találkozni -, Asszonyom lesz.
- Hangosan felelj! Megértetted?
- Igen, Asszonyom!