Karcolat

Az augusztus eleji nap lassan eltűnni készült a látóhatár szélén a hegyek mögött. Lágy kora esti szellő fújdogált. A férfi, aki egy robosztus széken ült a teraszon az órájára nézett majd a lányra, aki a kerti diófafa alacsonyabb, vastagabb ágáról lefutó kötelek fogságában volt… mozdulatlanul és csendben. Szemében könnyek ragyogtak. A lemenő nap utolsó sugarai bíborba öltöztették törékeny, kifeszült ruhátlan testét. Kezein, lábain a szorosra húzott bőrszíjak csatjáról kísértetiesen verődött vissza. Bűnbánó pillantással vette tudomásul, hogy Ura ránézett.
Mindketten jól tudták, hogy a megérdemelt büntetés ideje lassan lejár… a lány szabad lesz, de egy életre szóló leckét kapott engedetlenségéért.

A férfi kisvártatva felállt és rezzenéstelen arccal, lassú léptekkel elindult a lány felé a lejtős úton. Tekintetét nem vette le a könnyes szempárról. Odaérve némán megállt a megtört lány előtt és közvetlen közelből még mélyen a szemébe nézve így szólt.

-Megtanultad a leckét… többé ilyen elő ne forduljon, mert a büntetésed sokkal rosszabb lesz.
Majd gyakorlott mozdulatokkal oldotta a csomókat kicsatolta a szíjakat és óvatosan levette a szájpecket a kiszáradt ajkakról. Átkarolta Subját és vigyázó mozdulatokkal a teraszon lévő faragott asztalhoz vezette.

-Leülhetsz…igyál egy kis limonádét rád fér…hosszú volt ez a 2 óra a napon.
-Igen Uram, köszönöm – mondta a lány és remegő kézzel szájához emelte a frissen készített italt miközben könnyei végigfolytak naptól barna, megviselt arcán. Jó párat kortyolt majd letette a poharat, de nem nézett Urára, nem volt szabad, még nem kapott rá engedélyt.

-Nem fázol? – kérdezte a férfi.

-Nem Uram még most is meleg van, jól érzem magam. – mondta halkan, sírását visszatartva a lány majd enyhe remegés futott át kifáradt testén. A férfi jól látta ezt és megbocsájtó hangon folytatta.

-Rám nézhetsz, gyere bemegyünk a házba, itt már sok a szúnyog. – és ezzel támogatóan felé nyúlt a lányt átölelte a derekánál majd elindultak befelé. Beérve a fürdőszobába vezette Subját, kinyitotta a zuhanynál lévő keverőcsapot és kellemes vízhőmérsékletet állított be majd így szólt.

-Lefürdetlek Kicsim… izzadt és fáradt vagy, utána eszünk és lefekszel pihenni.

-Igen is Uram – monda a lány kissé már feloldódva pici mosollyal szája sarkában, - olyan jó vagy hozzám – és beállt a zuhany alá.

Testét selymesen érintette a lágy vízsugár és hamarosan érezni kezdte Ura simogató tenyerét arcán, hátán, mellein, hajlataiban…. Ez már nem a büntető, erős kéz volt, ami csattogni szokott csupasz fenekén, amire másnap még ráülni is alig tud és nem is az, ami könyörtelenül leszíjazza, kiköti őt, ha megérdemli. Ez a kéz dédelgette őt, biztonságot nyújtott és oltalmat adott neki. Amikor reményvesztetten rohant az éjszakában és közben csak körben-körben járt nem gondolta, hogy létezik ilyen is. Jól emlékezett arra az életszakaszára….Most már van értelme mindennek, van aki vigyáz rá a nap is szebben süt és meghallja reggelenként a madarak dalát amire eddig nem sokat figyelt.
A férfi a Domja pontosan tudja, mi kell neki, még akkor is, ha olykor engedetlen. Ilyenkor a büntetés sosem marad el, de nem is akarja… szeretné, ha jobb emberré válna és hibáiból tanulna.
A férfi közben alaposan lefürdette a lányt, megsimogatta az arcát, magához húzta fenekénél fogva a vizes, illatos testet és lágy csókot nyomott félig nyitott szájra.
-Tessék, törölközz meg addig csinálok vacsorát – ezzel kiment a fürdőszobából.
A lány tudta jól, már semmi félnivalója sincs, sőt örömmel töltötte el a gondolat, mert tapasztalatból tudta mi jön ezután. Vágyott nagydarab Domjára teste és lelke is. Belehalna, ha egyszer csak vége szakadna ennek az életnek. Törölközőt csavart magára lekapcsolta a villanyt és sietett a konyhába ahonnan már illatos finomságok szaga érződött.

Kint már teljesen besötétedett, beindult a tücskök ciripelése, beindult az éjszakai rovarélet.

Az este ismét szép este volt…