Hosszú haj, rövid, de nem ész, hanem gyakorlat…(2)

Helyettem a társamat hívva megszopatta magát, de nem engedte, hogy elküldje őt, hanem a merev farkával, a fotel karfáján átdöntve – gumi nélkül – megkúrta. Úgy ment el benne.
- Vele megteheti, ha hagyja, de ezt velem nem! Még gumival sem! – kiáltottam fel ezt látva, felháborodva, s dühösen.
- Kuss, nem kérdeztelek! – üvöltött rám
s már söpörte is le társamat a fotelról és a karomnál fogva rántott maga elé a karfára, és mivel érzékelte, hogy farka már lekonyult, így megkúrni nem tudna, ezért keményen lábai közé fogta a nyakamat, s így lefogva elfenekelt kezeivel dühében. Vonaglottam, sziszegtem alatta, a végén már jajgattam is.
Társam ezt látva és hallva már mozdult segítségemre, de szememmel leintettem, amit Uram nem láthatott, így még kaptam párat s engedély nélküli megmozdulásáért helyemre társam került és – büntetésül – ő is kapott jó párat – kézzel – a fenekére. Urunk kicsit kifulladt a veréstől, no meg el is szégyellhette magát, a farka jól látható, gyors lekonyulásáért s pattogott, üvöltött egy sort velünk, míg gondolkozhatott.
Arra jutott magában, hogy mégis csak meg kell mutatnia, hogy Ő az Úr, ezért azt parancsolta, hogy feküdjünk le oldalt, egymással szemben, de fejtől-lábtól a szőnyegre, elé és alaposan, ütemesen szopjuk le egymást, de nem jelezhetjük a társunknak hogy közel a végünk, de el sem mehetünk engedélye nélkül.
Sejtettük, hogy ha valamelyikünk, vagy mindketten eldurrannánk, akkor további, kemény büntetést kapnánk ezért úgy tettünk, ahogyan utasított, de figyeltünk a másikra is s hol gyorsítottunk, hol lassítottunk s így elkerültük a végjátékot, az eldurranást.
Egy ideig nem vette észre ezt, s mikor végre rájött, akkor felkapta a lovaglópálcát és alaposan eltángált mindkettőnket, ahol csak ért. Mi persze védekeztünk, védtük a testünket, sőt később már úgy helyezkedtünk, hogy közénk kerüljön s mindig csak egyikünket lásson, s így „helyzetbe kerülve” egyszerre ugrottunk fel, kaptuk ki a lovaglópálcát a kezéből és fogtuk le, majd szorítottuk le most már őt - hasra fektetve - a szőnyegre.
Nagyon meglepődött, bár erősen küzdött, de sikertelenül ellenünk.
Jó időbe telt, mire felfogta, hogy fordult a kocka és az Úrból szolgává lett s a szolgákból pedig mi Urak.
De sokáig ennek a felfedezésének sem örülhetett, mert lelepleztük magunkat, mivel Subom ráült a derekára és úgy, rajta lovagolva, érdeklődte meg tőlem, hogy mi legyen vele, mi a tervem, mit fogunk tenni, hogy tanítjuk meg a továbbiakban a jó modorra és a Dom jogaira.
Mivel azt akartam, hogy tényleg tanuljon a dologból, ezért előre azt is megszerveztük a Subommal, hogy 3-4 Subját odahívattuk még, rajtunk kívül a lakása elé s most leszóltam értük s ők is fel- és bejöttek, de nem csak a lakásba, hanem a szobába is s látták „Urukat” eléggé félreérthetetlen szolgai pózban.
Ekkor Subom utasítására Vele elmondattuk az eddig történteket, az előzményekkel együtt, amikor kellett kiegészítettük s magyarázatot is fűztünk az addig elhangzottakhoz.
Mikor már mindenki tisztában volt a helyzettel, jöhetett a „tanulás” ideje:
A Suboktól megkérdeztem, hogy mit kellett volna másképpen tennie „Uruknak”. A Subok kezdetben nehezen, majd egyre bátrabban mondtál el véleményüket, amit Ő nem hallott, mert Subom befogta a fülét.
Végül, természetesen magától is vártam ilyen választ, nyilatkozatot. Nehezen, törve, de végül is megtette. Legnehezebben azt akarta elfogadni, kinyilatkoztatni hibájának, hogy csak azzal törődött, hogy neki mi a jó, kellemes, kívánatos, míg a Subjait nem hogy embernek, de egyenesen szexuális tárgyaknak nézte, tekintette játék közben.
Mikor idáig eljutottunk, akkor megkérdeztem a Subjait, hogy most ők mit tennének, legyen-e büntetése, s ha igen, akkor mi?
A Subok kisebbik része nem kívánt büntetést, hárman, beleértve az én Subomat is igen s eléggé széles, változatos volt a palettája a javasolt büntetéseknek, de mindegyik tartalmazta azt, hogy ott, előttük, s sorban egymás után, gumi nélkül kerüljön sor a „fegyelmező” meg kúrására.
Ezt halva tiltakozott, dobálta a testét és ordított, hogy ezt nem tehetjük meg vele, azaz Vele, s nem csak mi, de más sem, mert Ő még hátul szűz.
Nagy nevetés lett erre a Subok között, mikor leesett a tantusz nekik is, mit is hallottak s még inkább, most már csak azért is érveltek az addigiak, még az addig nem nyilatkozó kettő is csatlakozva, követelte „Uruk” a nyilvános meg kúrását.
Annyira biztosnak vették, hogy megtörténik ez, itt és most, hogy a Subomat lerángattál Róla, felrántották a szőnyegről, rádobták az ágyra. Egyik volt Subja a fejére ült, kettő lefogta a széttárt kezeit, s egy pedig már ügyesen felcsatolta a legnagyobb távtartót a közben – általa feltett - bokabilincseire is. Ott feküdt „előkészítve” ezen művelethez.
Az én Subom volt az egyetlen, aki tétován, mondhatnám tétlenül nézte a többieket, mire az egyik rászólt, hogy mivel őt is durván, gumi nélkül megkúrta, így tegye most meg, adja vissza, amit kapott. Subom azonban nem mozdult, hanem rám nézett.
Így lassan a többiek is.
Ekkor szólaltam meg:
- Tényleg úgy gondoljátok, hogy fogat fogért, azaz kúrásért kúrást érdemel?
- Igen, természetesen. – jött többektől a válasz, szinte gondolkozás nélkül. Csak az én Subom mondott mást:
- Én nem tenném ezt Vele. Nem, mintha nem érdemelné meg, de nem! Abból tanul leginkább, ha nem ezt tesszük. – jelentette ki és megint rám nézett. Én bólintottam helyeselve és ennyit mondtam még:
- Én sem tenném meg, de nem is engedem, hogy Ti megtegyétek. Engedjétek el! – utasítottam őket határozottan.
Nehezen, eléggé akadékoskodva, de végül is megtették, végrehajtották a parancsomat.
A fiatal Dom lassan feltápászkodott, felállt és végül már ki is húzva magát állt előttünk. Hosszú idő eltelt, mire vontatottan megszólalt:
- Igen, megértettem a leckét. Köszönöm. Bocsássatok meg nekem, most már tudom, hogy vétkeztem ellenetek! Megígérem, nem teszek többet ilyent.
- Örülök, hogy magadtól is rájöttél erre. – fordultam hozzá. – Öltözz fel! – szóltam hozzá, de ő nem mozdult, hanem merőn a szemembe nézett és majd lesütve a szemét ezt mondta lassan:
- Igen, szűz vagyok még, de már nem szeretnék az maradni. El szeretném veszíteni, itt és most azt!
- Megteheted, rajtad áll. Kiválasztod kivel, vagy kikkel akarod, s ha azok is akarják, tegyétek, de mi már ehhez nem kellünk. – mondtam s a Subommal eltávoztunk a szobából és a lakásból is.
Az utcán még a Subom megkérdezte tőlem, hogy biztos vagyok abban, hogy megértette a leckét, amit kapott és én igennel feleltem.
Kedves Olvasók! Ti is így gondoljátok?
(vége)