Visszapillantás... (emlék képek)

Emlékezel…?

Este volt már mikor találkoztunk. Bár korábban nem láttalak még élőben, de az ablakon ki-kipillantva az emberek közt kiszúrtalak: minden porcikáddal rezegtetted a teret miközben suhantál, hullámokat indítva felém…ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Belibbentél a helyre, s míg az asztalközönség pillantásaitól kísérve hátravonultál az asztalom felé, én komótosan helyeztem az asztalra a könyvet, amit Rád várva olvasgattam: tekinteted mosolyodat háttérbe szorítva ragyogta be az arcod.
Felemelkedve fogadtalak, te kezedet nyújtottad: ajkaid érzékien résre nyíltak, mikor hozzá értem, s csókot leheltem felé.

A pincértől te is bort rendeltél: mintegy finomítva az én mohó vörösömet - de ellentétbe nem átcsapva - rosét választottál. Éteknek könnyű csipegetni valót kértünk, szinte csak jelképeset, hisz a lényeg rajtunk volt nem a vacsorán. Hosszan beszélgettünk…

Lábamat mozdítva a tiédbe ütköztem az asztal alatt: a tiédbe, ami alattam, kinyújtva pihent. Te nem húzódtál el, nem, sőt: éreztem, hogy másik is hozzám simul, s mintegy átölelve tartottál így.
Rendeztem a számlát, s indultunk: hisz a vacsora utánra más programot is szerveztünk.

A lakásba érve körbe csodálkoztál. Tekinteteddel gyengéden simítottad végig a megannyi könyv gerincét, s pár pillanatig elidőztél az állványon lévő kardnál. Mosolyod szélesedett, láttam.
Az asztalon kikészítve várt minket pár jó barát: pálcám, kedvenc korbácsom s paskolóm, pár vessző és egy méretesebb ládika.
Nem mozdultál, csupán nézted őket, de láttam rajtad: lélekben kinyújtóztál feléjük, cirógattad, simogattad, becézgetted őket.

Gyertyák gyújtása közben megfordult a fejemben, hogy itallal kínállak, de gyorsabb voltál. Hallottam, a bárpultnál csörög a pohár, ahogy kezed táncra bírja benne a jégkockákat. Összenéztünk, te elmosolyodva pilláid mögé rejtetted szemeid…én elfújtam a gyufát, s helyet foglaltam az asztal melletti egyetlen fotelben.

Kényelmesen, hátradőlve simítottam végig bőrödön tekintettemmel: gyorsan fehérneműig könnyítetted ruházatodat. Kezedben a pohárral lassan, minden porcikáddal kecsesen mozogva lépdeltél felém. Előttem letérdelve nyújtottad át kedvenc italom. Mosollyal ajkaimon vettem át tőled, s belekortyolva apró biccentéssel adtam tudtodra: pompás lett.

Hosszan néztelek, míg vártad mi lesz. Sokáig nem mozdultál, s én ráérősen kortyolgattam, mígnem mocorgásod magadra terelte figyelmemet. Csendült a jég, ahogy az asztal lapja találkozott a pohárral. Hirtelen egyenesedtem fel, kezemben nyakörveddel, amit vágyakozva illettél csókoddal, mielőtt az a helyére került volna.

Arcod a földön, feneked az égnek meredt. Halk nyögésekkel, szisszenésekkel kommentáltad előbb kezem, majd a pálcám munkásságát. A piros felületet játékosan csíkozta be ezek után a vessző. Hogy élvezted nem volt kétséges: árulkodtak az apró patakok, melyek öledből kiindulva a combodon kalandoztak.

Hátadon feküdtél, lábaid majdnem spárgába kényszerítve, oldalra húzta őket a lánc. Meg megrándultál hol a beléd simító „macskától”, hol az érzetek ígérte kéjtől, újra és újra. Hangod nem egyszer kieresztetted, mikor kelyhed szirmain csattantak a pörgő szálak. S kieresztetted újra, mikor megindult két combodon a viasznak folyama, mely később átvándorolt öledre, hasadra, kebleidre.

Mohón nyeltél magadba, mikor eleget tettem kérlelésednek. Miközben benned voltam kezeim nem álltak meg: hol körmeimmel, hol a pálcát vagy a macskát forgatva tisztították tested pontjairól a viasz nyomait, teret adva a szépen vöröslő bőrödnek. Láttam rajtad, végig a csillagok közt szárnyaltál eközben, újra és újra átadva tested mámorodnak. Bírtam ameddig bírtam, majd ajkaid közt én is elértem egyik célomat…

Fotelemben ülve gyönyörködtem benned, tudván eljött a pillanat, mikor elválunk…talán csak egy időre. Elém térdelve telepedtél sarkaidra. Én felemelkedtem, hogy felsegítselek, jelezvén: a játék véget ért. Mikor kezedért nyúltam te megragadtad azt, s a hála csókjával illetted: nem szóltál, csupán így fejezted ki köszönetedet a pillanatokért…