félálomban

Hajnal van mikor megriadok. Mély álomból ver fel valami. Első pillanatra tudom hol vagyok. Mindig tudom. Ha a látszat csal is, mindig tudom hol ébredek, merre van a legközelebbi késem, és hogyan jutok ki az épületből ha kell. De ritka, hogy azonnal tudom ki alszik mellettem.

A jobb karom mellett átbújva alszol a mellkasomon. Tán emiatt ébredtem, ritkán alszom jól háton fekve. Eszembe jut te mily vadul forgolódtál eleinte. Hol hozzám bújtál, hol elmenekültél az ágy másik végére. De sok minden megtörtént azóta köztünk. Tudod, hogy megvédelek, azóta aluszunk így olykor. Másnap persze nevetve dorgálsz meg, hogy széles a mellkasom, nem jó rajta aludni, s már megint rád másztam. Meg egyébként is, ugye nem gondolom hogy azért fekszel így, mert védelemre vágysz. Tudom tudom, sokat tudsz az ember belsőéről, és Freud tévedett, nem védelemre vágysz, csak szeretsz így aludni és pont. Élvezem ahogyan félálomban végigfut bennem az ébredés. Érzem minden egyes tincsed szétterülni a testemen, s érzem bal melled a jobb kezem alatt. Persze azonnal megindul bennem a vér az alvó tagjaim felé is, s lévén hogy holnap szombat, hát játszom kicsit. Vak sötét van, mégis kisimítom az arcodból a hajad hogy lássalak. Elég ideje vagyunk együtt ahhoz hogy anélkül is tudjam hogy nézel ki. Épp orron át lassan lélegezve álmodsz valamit, amiről holnap nem beszélsz. Csak ülsz majd az asztalnál, s egy szót sem szólsz még reggelit nem teszek eléd. Ezt nem akarom… egész másra vágyom. Finom, atyai puszit kapsz a homlokodra, s te elhiszed egy percre hogy ez semmi más, csak a gondoskodás jele. Felfordítod az arcod – meglehet alszol még – s azonnal csókot kapsz a szádra. Lágyat, nyelv nélkülit. Mint mondottam alszol még, de tudod jól mi következik. Viszont aludni van kedved, hát oldalvást fordulsz. Tetteted hogy alszol, és igazán nem is vagy ébren. Akkor sem változik ez mikor finoman végignyalom a nyakad, majd felérve gyengéden ajkaim közé szorítom a füled. Ha magadnál lennél épp szidnál valami istenséget, hogy miért vetted ki a fülbevalókat elalvás előtt. De mint mondottam félig alszol, és egészen játszod. Hagyjalak, villan át éles , most mégis oly lomha elméden. S mintha a hajadat húznám a kezemmel amin te fekszel, felemeled kicsit és odacsapod. Jobban mint kellene. Tudom hogy színjáték, mint ahogy tudom azt is hogy dühös vagy, mert felkeltettelek. Megpróbálsz eltolni, de sajnos a kezed rossz helyre téved, és olyan területemre nyúlsz, ahol a sűrűtől is sűrűbb az éjszaka. Gyorsan kapod el a kezed, nem pironkodva, csak jelezve hogy neked ez nem kell. Tüntetőleg hasra is fordulsz, kezeid a mellkasod alá húzva persze, összezárt lábakkal. Még a melled sem tudom megérinteni a tested alatt… de ismerlek. S nekem már késő hogy megálljak. Megszámolom az összes csigolyádat, nyelvvel. Persze a boxer, amit tőlem kaptál hogy kényelmesen aludj kicsit megzavar az utolsóknál. Te pedig hümmögve – no meg a csípődet finoman megemelve – hozod tudomásomra hogy levehetem. S hogy bár nem akarod, de kegyes vagy hozzám s benne vagy a játékban. Persze már rég akarod, de inkább harapnád véresre a szád mint hogy ezt kimond. Emiatt kicsit meg kell hogy harapjalak, hogy legyen nyoma. Hogy holnap, mikor felkelünk tudd, hogy igaz volt. Mert tudnod kell hogy megtörtént, de beszélnünk nem kell róla. Azonnal hátra fekszel. Egyrészt mert így nem tudok a farodba harapni, másrészt mert így az orrom alá dörgölheted amid van. Szereted ha a kedvedre teszek, de ma nem kapkodom el. Körbecsókolgatom a combodat míg a bal kezem a melleden matat, s jobbommal a feneked markolom. Olykor simítom végig csak az arcodat, mert ilyenkor mindig megharapsz. Azt gondolod, ettől majd tudom hol a helyem. Vagy csak sima ösztön, hisz félig alszol még mindig. Én viszont ébren vagyok, és az istennek sem csókolok vagy nyalok oda amit az arcom alá tolsz teljesen. Ez persze megőrjít téged. Sokkal jobban felizgat mintha simán csak nyalnálak. Mikor az első csókot kapod rá már nedvesebb vagy mint tavaszi hajnal, és forróbb mint a júliusi nap déli tüze. De nem, még nem hatolok be. Érezni akarom az ízed. A verejték cseppeket az ajkad felett, s a szád ahogyan mohó utánam mar. Feljebb is csúszom egy vad csókért, s közben finoman hozzád nyomakodom. Annyira vagyok csak kemény, amennyire te puha és forró. Nem jó ízű a szád, s az enyém sem az. De az ember ne várjon mentol illatod hajnal 3 tájban. Az igazság az hogy ettől még jobban kívánlak. Lassan nyílnak az ajkaid, mármint az arcodon lévők. Ragasztóként köt köztük még mindig az álom. Puha a nyelved, puha de követelőző. Ellentmondást nem tűrve fúrod ajkaim közé. Finoman jelezve hogy ideje lenne már nekem is furakodnom. De nem teszem. Élvezem ahogy alattam vonaglasz a kéjtől . Kicsit lejjebb csúszom, nem nehéz megtalálni a mellbimbódat. Bár kedvem lenne megharapni kicsit, nem teszem. Nem akarom hogy teljesen felébredj, jó most ebben a delíriumban. Persze te úgy érzed hogy itt az ideje hogy megkapd amire vágysz. Ha nem, hát elveszed. Durván dőtesz hátra. No nem mintha nem tudnék ellenállni ha akarnék. De ahogy a biblia is mondja, legyen meg a te akaratod. Ellentmondást nem tűrve ülsz rám. Lassan, de teljesen. Mindketten imádunk annyira közel lenni a másikhoz, hogy azt már visszafelé mérnénk ha kellene… de nem kell. Nem mozdulsz igazán, finoman körözöl előre hátra. Majd hirtelen lehajolsz, s te nem vagy rest megharapni a mellem. Persze tudod jól hogy engem ez nem izgat. De mg őrülök tőle ahogyan közben a hajad az arcomba hull, és olyan hévvel szívom be az illatát mint a csecsemő ki világra jön és először lélegzik. Nem tart soká hogy elmenj, s ahogy megérzem a finom remegést mi végig fut testeden én sem bírom tovább. Nem akarom hogy le kászálódj rólam. Szeretnék így maradni egy örökkévalóságra, s pár percig mindketten eljátszunk gondolattal. Én finoman simogatom az arcod, te pedig boldogan fúrod arcodat a tenyerembe, és lágy csókot lehelsz a közepébe szuszogva a kéjtől. Rám dőlsz, át nem ölelsz persze, csak rajtam nyugtatod mindkét kezedet. Jó érezni a tested súlyát. Megnyugtat hogy végre valami olyan nyom el amit élvezek. Elengedem magam, s ez azzal jár hogy nem csak a figyelmem lankad. Ideje a fürdőszoba felé indulnom, bár nincs kedvem lemosni téged magamról. De mindketten alszunk még, reggelig pedig muszáj tisztába tenni magam. Mire visszatérek bemosakodva már úgy teszel mintha aludnál. A légzésedből is tudom hogy hazudsz. A konyhába megyek, töltök egy nagy bögre teát, hisz mindkettőnk kiszáradt. Majd gyújtok egy cigit, aztán még egyet. Jól esik ahogy a konyha hideg padlója lehűti kicsit forró testemet. A vágy persze győzedelmeskedik benned. Tudod jól, hogy két cigit gyújtottam, s éget a vágy egy rohadt slukkér. Szó nélkül kászálódsz ki az ágyból. Mintha nem azt játszottad volna alig egy perce hogy édesdeden alszol. Kiveszed a kezemből a teát és nagyokat kortyolsz, majd a cigi következik. Én hátal a konyhapultnak támaszkodom, te pedig hirtelen ugyanígy nekem. Senki nem szól, igazából nincs is mit mondani. Finoman, három ujjal simogatom a medence csontod míg mezítelenül cigizgetünk a konyhában. De hajnal van, ideje aludni térni. Én most is előbb szívtam el a cigit mint te, bár lehet csak azért mert neked is az enyémből gyújtottam. Hosszú cigi, nem is igazán szereted, a felénél el is oltod. Visszafekszünk. Én a fal mellé mint mindig, te pedig - kínosan ügyelve rá hogy hozzám se érj - mellém. Betakargatlak, nem mintha hideg lenne, inkább csak azért mert ilyen vagyok. Te persze morgolódsz. Szavak nélkül is hallom a morgásból : Be tudom takarni magam okés? Persze hogy be, nem is azért tettem… aztán várok. S nem is kell soká, már hallom is a jól ismert szusszanást. Majd megmozdulsz. Finoman túrod a fejed a hónom alá, s karolod át jobboddal a felső testemet. Pillanatokon belül elalszol, mert érzed hogy jó helyen vagy. Tudod, hogy megvédelek. Nekem pedig csak az villan át az agyamon : Nem szeretek háton fekve aludni… mégsem mozdulok...