Az első találkozás
2010. 02. 19. 23:33 | Megjelent: 882x
Még sosem találkoztunk. Most lesz az első alkalom, és mindjárt több napra jössz hozzám. Ausztriából érkezel, ezért már este van, mire megérkezel. Megérkezel a ház elé, leparkolsz, felcsengetsz, beengedlek, feljösz és én a résnyire nyitott ajtó mögött várlak. A lámpa le van kapcsolva sötét van az előszobában. Bejösz, nem fordulsz meg, hanem engedelmesen vársz, miközben én mögötted vagyok. Azonnal rákerül egy börkámzsa a fejedre, ami semmi látást nem biztosít. Azonnal bekerül egy gumigolyó a szádba, hogy ne beszélhess. Nem érdekel a mondanivalód, tudod miért jöttél, tudom miért jöttél. Elveszem könnyű táskádat (hisz semmit sem kellett hoznod), és ezután úgy is csak azt csinálsz amit megengedek. Érkezésed pillanától már nincs szabad akaratod, gondolatod. A szolgám vagy, amig vissza nem mégy. Ez idő alatt nem láthatsz, nem beszélhetsz, nem szólhatsz hozzám. Gondosan leveszem ruháid, és elteszem, mig vissza nem térsz. Rögtön kapsz egy fémből készült kéz és lábbilincset is, hogy tudjad, már nincs menekvés. Ezután kiengedlek a fürdőbe, hiszen hosszú éjszaka következik. Elvégezheted dolgodat. Utána megtőrlöm gondosan feneked, puncidat, és beállhatsz a zuhany alá. Gondosan lezuhanyozlak, miközben finomam maszirozom a tested, hogy végig izgalomban légy, de vigyázom, hogy sosem elégülhetsz ki. Lekapcsolom a villanyt, csak kivülről szórodik be fény. Ezután én veszek fel egy arcmaszkot, hogy ne láthass. Megmosom hajad is, és gondosan megfésülöm, megszárítom, hogy szép tiszta legyen. Ezután bevezetlek a szobádba, és tested előtt összekötöm a csuklóid, úgy, hogy csak kezfejed és ujjaid csak annyra mozoghatnak, hogy a farkamat majd alkalomadtán belé tudjam helyezni. Teljesen meztelen vagy, a szemeden ezúttal maszk van, nem a teljes kámzsa. A szádban a bugyid, és szalaggal leragasztom. Ez a legtökéletesebb szájpecek. Beteszlek az ágyba, leveszem a bilincseket és ezután fóliával mumifikállak. Lábtól kezdve felfele. A puncidnál szabad marad, és a combjaid között beteszek valamit amitől a két combja szétáll, hogy a puncijhoz később hozzáférhessek. Megy feljebb a folia, úgy, hogy az összekötözött kezed kivül maradjon. Arra szükséged van, hogy ha odatartom a farkam simogathasd, játszadozhass vele. Megy a folia egyre feljebb, természetesen a melleid is szabadon maradnak. Hisz azokkal meg én fogok játszani, én fogom gyötörni. Körbekötm nem túl szorosan kötellel, a mellbimbóra pedig csipeszt kapsz. Ezután jön a fejfoliázása, csak a száj és orr marad szabadon. Első éjszaka így telik. A puncira rácsatolok egy forgó vibrátort, ami egész éjszaka változó sebeséggel dolgozik. A fejedre teszek egy füllhallgatót, és hangos zenét inditok, így még hallani sem hallasz semmit, hogy tökéletes legyen a dezorientációd. Idönként hozzád jövök, a kezeid közé teszem a farkamat, miután nedves, a szádba kerül. Ha nem indul azonnal a nyelved, meghúzom a csipeszeket a melleden. Utána visszakerül a tapasztott bugyi a szádba. De nem láthatsz, fogalmad sincs mikor mi történik, fogalmad sincs hány óra van.
Reggel kicsomagollak, kiengedlek a vécére. Jól ki kell pisilned magad, mert estig nincs vécé. Kapsz egy kevés ennivalot, innivalot, majd utáne bekerülsz az új helyedre. Most egy oszlophoz foglak odafoliázni. Ugyanúgy, ugyanazokkal a szabad pontokkal: punci, mell, száj, orr. Szádban egy péniszpecek, füleden fejhallgató, amit egy nyolcórás mp3 lemezre kapcsolok, igy estig működik. Puncidban vibrátor, melleden csipeszek, és ott állsz odakötve az oszlophoz. Én elmegyek dolgozni. Délután négykor jövök csak haza, de te nem hallod, amikor belépek a lakásba. Egyenesen hozzád megyek és a farkam a kezedbe helyezem, amit azonnal maszirozni kezdesz. Majd székre állok, kiveszem a pecket és a farkam a szádba teszem, Te azonnal szopni kezded. Utána kapsz egy kis vizet, de továbbra is az oszlophoz kötözve maradsz. A vibrit erősebbre állítom, hogy legyen pár orgazmusod. Este eloldozlak, karjaimba zuhansz. Egy kicsit simogatlak, majd zuhanyzás, vécé, egy kevés étel, ital, és előkészités éjszakára. Ezúttal erős, szoros , melleinél kivágott füzőt kapsz. Kikötözlek az ágy négy lábához, puncid szeméremajkain és melleiden csipeszek. Puncidban keskeny vibrátor. Így alszol, ha tudsz, mert füleden most is ott a fejhallgató, de kedves vagyok hozzád, ézért most csendes zenét hallgatsz. Idönként megjelenik megint a szádban egy farok, amit le kell szopni. Reggel zuhany, vécé, egy kevés étel, felöltöztetlek a hozott ruháiddal, kikisérlek az ajtóig, megcsókollak, leveszem a szemmaszkot, miközben mögötted állok, kezedbe adom a táskát, kiengedlek és becsukom az ajtót. Szabad vagy mehetsz haza ...de fél év múlva egy hétre jössz.
Hozzászólások (1)