Hosszú haj, rövid, de nem ész, hanem gyakorlat…(1)

Ismert a szólásmondás, mely szerint:” Hosszú haj, rövid ész.” Ez jutott eszembe a napokban, mikor egyik Subom kérésére megismerkedtem az egyik csevegő portálon egy fiatal sráccal, aki még harmincas évein innen járt, de már gyakorlott mesterként, pontosabban domként hirdette magát és keresett vágyai kielégítésére szolgákat. A Subom ismerte meg, rövid csevegés után találkoztak, de szerinte igen nagy önbizalomra vallott hirdetése, mert a valóság nem igazolta az előzetes elvárásait. Bár nem volt hajlandó részletesen elmondani, hogy mi történt és mi volt a fő gond, de arra kért, hogy keressem én is meg s szolgaként, szolgálatra jelentkezzem a fiatal Domnál és meglátom majd, pontosabban megtapasztalom magam is a valóságot.
Egy ideig húzódoztam ettől, de mikor egy másik Subom is erre kért és ugyanazt a fiatal Domot jelölte meg, akkor már kíváncsiságom erősebb lett és mégis csak bejelentkeztem, majd csevegésre hívtam a megjelöltet. Legnagyobb csodálkozásomra elutasította privi kérésemet, majd szinte azonnal levelet írt, hogy ha akarok valamit tőle, akkor levélben jelezzem, de már akkor, abban is megfelelő formában.
Így hát összeszedtem tudásomat és igen alázatos hangnemben írtam a levelet, melyben előadtam, hogy bár biszex vagyok, de régi vágyam a szolgálat, különösen egy nálamnál fiatalabb Dom kezei között s ezért merészkedtem alázatosan jelentkezni és kérek lehetőséget a szolgálatra nála stb.
Hamarosan meg is érkezett a válasza, melyben nyugtázta jelentkezésemet s rögtön elsorolta feltételeit, kívánságait, melyek főleg arról szóltak, hogy mindenben azt kell tennem és úgy, ahogyan kezdetektől fogva parancsolja, amilyen utasításokat ad, azt azonnal, késedelem nélkül kell végrehajtanom és legfőbb vágyam csak az lehet, hogy Őt kielégítsem. Egy szó sem volt arról, hogy esetleg vannak-e és mit a tabuim, vagy esetleg mit nem szeretnék tenni, átélni. Azt is rögzítette, hogy nem biztosan leszek egyedül, mert bármikor lehet a szolgálatban társam is, azaz többen is rendelkezésére kell állnunk kedve szerint.
Ennek ellenére alázatosan, de rátartian elsoroltam tabuimat, és pár dolgot, amit semmiképpen sem szeretnék átélni Nála. Kérdeztem a szabaduló szóról is. A többest bár nem utasítottam el, de nem is ujjongtam érte. Ezen levelemre is azonnal jött a válasz: „A szolgának csak egy vágya lehet, azt tenni, amire utasítom! Akkor, ott, úgy, ahogy akarom! Szabadulhatsz a végén, de ehhez nem kell szabaduló-szó!”
Ekkor meg merészeltem kérdezni szolgai alázattal, hogy hány szolgát idomított már s csak fiúkat, vagy nálánál idősebbeket is? Erre a válasz: „no comment” volt.
Ekkor már nagyon izgatott a dolog és végül is az első Subomat felhívva megbeszéltük telefonon, hogy együtt jelentkezünk be szolgálatra hozzá, de külön-külön. Így is lett.
A megadott időpontban először érkeztem a megadott házhoz, majd felcsöngetve felmentem. A jelzett ajtó nyitva volt, így kopogás után beléptem, majd becsuktam magam után. Ekkor hallottam a szobából a hangos utasítást: - Vetkőzz és úgy gyere be! Megtettem, de nem csupaszon, hanem egy szál gatyóban léptem a félig lesötétített szobába, ahol a szekrénysoron pár gyertya égett s adott fényt. Körbenézve fedeztem fel az ablak előtt, a sorokban álló fotelben ülőalakot, aki rám dörrent:
- Neked nem tanítottál, hogy szolga az Ura előtt nem lehet ruhában? Mit parancsoltam neked? – kérdezte meg.
- Vetkőzz, és úgy gyere be! Szólt az utasítása, Uram. – válaszoltam.
- S ezt tetted? Levetkőztél? Teljesen? – jött a sürgető újabb kérdése.
- Nem Uram, mert nem tudtam, hogy teljesen mezítelenül kell bejönnöm. – feleltem, majd kimentem, levettem a gatyómat is és úgy léptem vissza a szobába.
- Ez már kicsit jobban tetszik. – hallottam, de rögtön le is lombozott. – Nem a löttyedt farkad, hanem a mezítelenséged, de még nem tökéletes. Ne állj, térdre, négykézlábra!
- Igenis, Uram! – válaszoltam s tettem már is. Felnézve láttam, hogy hívogatóan int felém, így felé mentem négykézlábon s mikor közelebb értem, akkor felállt és a jobb kezében lévő lovaglópálcával végigvágott a kép popómon. Felszisszentem, de nem történhetett más, mert csengetést hallottunk.
- Csak becsuktad, vagy be is zártad az ajtót? – kérdezte meg Uram tőlem.
- Csak becsuktam magam mögött. – válaszoltam, így az Úr kiment, majd hamarosan bejött, leült újra a fotelbe és várt.
Hamarosan nyílt az ajtó és a Subom jött be azon, de már mezítelenül, négykézláb s ment oda a Gazdánkhoz és kézcsókkal köszöntötte Őt.
- Na, látod, így kell megérkezni és köszönteni engem! – szólt hozzám Urunk, majd nyújtotta a kezét felém is, így odakúsztam és alázatosan megcsókoltam a kezét.
- Tanulékony vagy. –nyugtázta, majd hozzátette: - Társad már volt nálam, tudja az elvárásaimat, így figyeld, kövesd őt! – figyelmeztetett még. Ekkor újra rá néztem s tudtam kicsit is megfigyelni Urunkat. Fiatal, magas srác volt, fekete szövetnadrágban és fekete pulóverben, cipőben s ekkor tűnt fel hosszú haja is, ami válla közepéig ért.
- Ma együtt fogtok szolgálni engem. – jelentette ki. – Kezdhetjük is a szolgálatot! Ott a sarokban vannak eszközök, tegyétek fel egymásnak a nyakörveket, pórázzal, csukló és bokabilincseket, majd ide elém! Iparkodjatok! – adta ki utasítását, mi meg tettük.
Mikor elé értünk és előre nyújtottuk a pórázaink végét, akkor elvette, de mindketten kaptunk a popónkra párat a kezében maradt lovaglópálcával, majd szisszenéseinkkel mit sem törődve, már vonszolt is maga után körbe a szobában. A kör után engem a fotel előtt állított meg, míg társamat a sarokba küldte. Ő újra beült a fotelbe, majd mutatta, hogy a térdére feküdjek s már jöttek is az ütlegek a kezével. Nem kicsik, de nagyok és szaporán. Egy darabig bírtam, szorítottam a számat, de végül már sziszegtem s egy-egy jajszó is elhagyta a számat.
- Kuss, nem adtam engedélyt beszélni! – kedélyeskedett. – Tűrj, azért jöttél és szenvedj!
- Igenis, Uram. – nyögtem ki és felsóhajtottam, hogy abbamaradtak az ütlegek.
Most helyet cseréltünk és társam kapott, de láthatóan kisebbeket, ritkábban, így nem is volt egy szava sem, de rám nézve láttam, szenved ő is. S mivel bár ültem a sarokban, de odanéztem, amit Urunk észrevett és rám szólt:
- Ne nézelődj, inkább cselekedj! Készülj! – tette még hozzá. Nem értettem a parancsát, így nem tettem semmit, bár már nem néztem rájuk. Ekkor rám dörrent:
- Azt mondtam, készülj! Állítsd fel a lógó farkadat! Szeretném látni, mennyire sikerül neked. – fejezte be.
Megtettem, bár kicsit nehezen ment, de sikerült megkeményíteni, felállítani a farkamat, ami már végül mereven állt, meredt előre. Ekkor oda sem nézve újra rám dörrent:
- Ne ülj, hanem térdelj, hogy jobban lássam!
- Igenis, Uram. – válaszoltam és feltérdeltem, kihúztam magamat. Így már jól látta az eredményt.
- Kövesd a példáját!- utasította a másik srácot is s közben magukhoz intett s mutatta vegyem elő a farkát a nadrágból és állítsam azt is fel. Ez már kicsit nehezebben ment, mert ő ült, de azért nehezen hozzáfértem, lehúztam a sliccét, elővettem és morzsolni, húzkodni kezdtem.
- Ne a kezeddel, a száddal! – utasított és úgy helyezkedett, hogy jobban hozzáférjek. Ha nehezen is, de már majd nem sikerült, mikor megpofozott, ellökött és társamat intette oda és vele szopatta meg magát. Most már kéjeseket nyögött is közben.
- Így kell ezt tenned, látod? Majd megtanulod még, lesz rá időd! – fenyegetett meg, de társamnak sem engedte meg, hogy elküldje, hanem már álló, merev farokkal felállt, és társamat a fotel karfájára rántva – gumi nélkül – megkúrta.
- Vele megteheti, ha hagyja, de ezt velem nem! Még gumival sem! – kiáltottam fel felháborodva.
(folyt. köv.)