Csak egy könnyed délután- II

Csend. A várakozás csendje. A türelmetlen várakozásé. Nem tudom, mire számítsak, féljek, vagy vágyjak...
Kifejezett megkönnyebbülés, mikor farkamról lekerül a kötél. Ez már nem az izgató kategória volt számomra, le is lankadt volna, ha nincs a kötél. Ezek után igen jól esett, mikor megéreztem puncid illatát a fejem felett. Szeretem a felizgult nő illatát, szeretem nyelvvel, szájjal kényeztetni a csiklót. Mikor ráereszkedtél arcomra, szinte rutinosan kezdtem nyalni kisajkaidat, csiklódat. Sajnos a karika miatt a kedvenc szívogatós játékomat nem tudtam bevetni, de így is gyorsan feljutottál a csúcsra. Ennek hatására farkam újfent ágaskodni kezdett.
Ráadásul, mikor elélveztél, összezártad a lábad, így levegőt se nagyon kaptam. Ez külön izgatott.
De utána miért nem nyitottad ki a bilincset? Azt hittem, én következem egy kicsit. Zavarodottságom rémületbe csapott, mikor megfordítottál a hasamra.
Fenekem az égnek, kitárva, védtelenül. Zacskóm lóg. Mozdulni nem nagyon tudok.
A gyertyát bedugod a fenekembe - nagyon genya módon. Szidnálak, de nem tudlak, nem merlek.
És most, ha nagyon mocorgok a saját zacsimra fogom csöpögtetni.
A szemkendő lekerül és elém teszed Márai: A gyertyák csonkig égnek c. könyvét.
És kimész a szobából, egy szó nélkül.
Teljesen kétségbe esek. Fájok, el vagyok zsibbadva, nagyon vágyom az orgazmusra.
Már nagyon elegem van.
De koncentrálok.
Ismerős a gyertya, nem szabad megmozdulni, mert kiloccsan.
Márait sose szerettem, tudod jól. De nem is ez volt a lényeg, hanem az utalás, hogy mi lesz a gyertya sorsa, nem menekülhetek, soká jössz vissza és rám fog csöppenni…
Koncentrálok, ne mozduljak.
Nyálam folyik, két sor ugrál szemem előtt.
Nem mozdulok, nem mozdulok.
Óráknak tűnő idő telik el, mire visszajössz. De talán nem is volt olyan sok, csak elvesztettem az időérzékem.
Kiveszed a gyertyát, nem öntöd le a viasszal a fenekem.
Hálás vagyok érte.
Megsimogatod a hátam, fenekem, jó érzés.
Lenyúlsz, megfogod golyóimat, morzsolgatod. Farkam újfent éledni kezd.
Ezek után megint elkezdi feszíteni a madzag. De most csak a golyókat, szorosan, egyre szorosabban.
Feszül, fáj, nyom.
Majd éles, csípős érzés csap fel agyamba. De mivel vágtál végig a fenekemen.
Rándulnék, de a zacskóm figyelmeztet, ne tegyem.
Újabb és újabb csapások.
Majd vége.
Kioldod lábaimat.
- Állj fel!
Nem egyszerű, de sikerül.
Te pedig a golyóimon levő kötélnél fogva elindulsz velem kifelé a szobából...
Nem sok lehetőségem volt a szabadulásra, a golyóimon érzett húzás elég határozottan irányított.
De amikor megláttam, hogy a fürdőszoba felé tartunk, mégis megpróbáltam ellenállni.
Vigyorogva fordultál meg, kezdted el simogatni farkam.
- Nocsak, nocsak, miket meg nem próbálsz... Farkam kezed hatására mereven állt, amikor megrántottad a kötelet.
Meghúztad felfelé, úgyhogy lábujjhegyre kellett állnom. Így vezettél tovább.