A Úrnő első leckéje

19 óra. Ne késs, s ez az egyetlen lehetőséged. Valamint egy cím szerepelt az üzenetben.
Időben ott voltam a megadott címen. Egy sövénykerítéssel takart háznál találtam magam. Volt még pár percem, így azt a közelben töltöttem. Megfelelő, elegáns öltözet, kezemben virágcsokor. Szívem a torkomban dobogott, mikor a vaskapu elé álltam. Félve nyúltam a csengő gombjához, ahol csak ennyi állt MC. Még egy utolsó pillantást vetettem órámra, s pontban 7-kor megnyomtam a csengő gombját. Nemsokára halk berregést hallottam, s kattant az kapu zárja. Kinyitottam, beléptem, s magam mögött betettem azt. Fél pillantással körbe néztem: rendezett füves terület, egy-két virágsziget, s már mentem is tovább a ház ajtaja felé. A csengő gombját kerestem közeledve, de mire oda léptem, s emeltem kezemet, hogy kopogjak, az ajtó kinyílt. Tekintetem a padlóra szegeződött: egy fekete lakkcsizma hegyét láttam, majd a lábakat egy fekete lakk miniszoknyát, kesztyűs kezeket, s végül egy arcot. Első pillanatban furcsa volt, de megfejtettem: egy lakkba öltözött travi volt. Jó estét! Már vártuk! – mondta. Furán éreztem magam, így csak habogva üdvözöltem én is. A tekintete a kezemben szorongatott virágcsokorra szegődött. Az Úrnőnek hoztam – mondtam, mire enyhe szomorúság ült arcára. Az ajtót betettem magam mögött. Mire visszafordultam, a kezében egy fekete szövetzacskó, csuklya volt. Ezt fel kell venned – kaptam az utasítást, majd nyújtotta. Ügyetlenkedve raktam fel a fejemre, s így elvesztettem kapcsolatomat a külvilággal. Az előtérből három ajtó nyílt, de mindegyik zárva volt. Két fotel, állóváza, kisasztal, közepes fények – ezekre emlékszem. Forogjál! – kaptam az utasítást. csak rajta! Néhányszor megfordultam, de elvesztettem az irányt, merre is indultunk el, miután szorosan belém karolt fogadóm. Lépcsőn le, pár lépés előre, befordulás, megint pár lépés, csak a kopogó csizma hangját hallottam. Megálltunk, majd kaptam az utasítást: vedd le a csuklyát! Így tettem. Egy tágas, kivilágított fürdőszobában találtam magam. Készülj fel, s jelezd három kopogással az ajtón! Egy pillanatnyi leírhatatlan grimasz rajzolódott ki az arcán, melyben benne volt a gúny, a sajnálat, a félelemkeltés, a vágy, az öröm, a sejtelmesség… Siess! Nem várakoztathatjuk meg az Úrnőt! – hangzott még, s kiment mögöttem az ajtón, melyet finoman tett be maga után. Görcsösen fellélegeztem, kezemben a virágcsokorral. A parancs az parancs, így civilből mielőtt igyekeztem átváltozni. De nem tudtam, mi vár rám, mire kell ezek után készülnöm, ki és mi vár még rám, s egyáltalán kivé, s mivé akarok válni. Alighanem itt elvesztem emberi énemet, s innentől már csak egy élő használati és élvezeti tárgy, eszköz leszek... Szolga? Alattvaló? Gumibaba? Játékszer? Próbababa? Nem tudom. Előkészületem véget ért, immáron tetőtől talpig fekete latexben vagyok. Kicsit mozgok, igazgatom magamon a ruhát, a tükörben nézem, hogy jól áll-e a maszk a fejemen. Mélyeket lélegzek, s közben nagyokat dobog a szívem. Lesz ami lesz, innen már nincsen visszaút. Odalépek az ajtóhoz, s kívánt három, jól hangzó kopogással jelzem, hogy kész vagyok. Erősödő, de még mindig halk kopogást hallottam, a lépéseket, ahogy a csizma kopog. Kezemben a virággal álltam az ajtó előtt. Térdelsz? Hangzott a zárt ajtó mögül. Gyorsan letérdeltem, s egy határozott igennel válaszoltam. Az ajtó nyílt, egy újabb csizma hegyét láttam csak, de a hang ismerős volt. A virágot rakd le! – hangzott az utasítás, miközben testközelbe lépett a „hölgy” A fejemet testétől talán csak a szoknyája választott el. Én hetero vagyok, s ez talán az az egy, amiből nem engedek. A gondolataim közben egy vastag nyakörvet kaptam, melynek gyeplője a „partner” kezében volt. Hátrafordult, lekapcsolta a világítást, majd ennyit mondott: állj fel és kövess! Balra fordultunk ki az ajtón, a sötét folyosón csak a két, a földön elhelyezett teamécses lángja pislákolt. Néhány lépés után megálltunk, s egy a falban lévő, vasrácsos ketrecbe kellett belépnem. A lánc lekapcsolásra került, az ajtó zárult, a lakat kattant, a fények kimúltak, midőn a kísérőm szó nélkül elment. Sötét volt. A ketrec nem volt nagyobb, mint egyszer-egy méter, s egy lehajtható, a falra szerelt ülőkét találtam benne a gyakorlatilag teljes sötétségben. Várakozás…. Várakozás… Várakozás… És csak várakozás… Csak a belső órám másodperc mutatója csoszogott, elvesztettem időérzékemet, hogy mióta vagyok odabent. A latex immáron tényleg második bőrömmé vált. Nem vagyok türelmetlen, s bírom az álldogálást, s különben is a szolgának tűrnie kell! Lelassult bennem a szívdobogás, a légzés, közel meditációs állapotba kerültem még így állva is. Észre sem vettem, mikor kezdett el nagyon-nagyon halkan valami gótikus zene szólni a falon túl. Egyből éber lettem. Tényleg nem tudom, mióta várakozom már itt. De én akartam ezt az egészet. Hirtelen valami fémez zörgést hallottam magam mögül, s gyenge kékes-lilás fényben rajzolódott ki az árnyékom a szembe falon. Megfordultam: a padló felett egy kis nyílást pillantottam meg, ahonnan a fény is jött. Négykézlábra ereszkedtem, s mint egy érdeklődő kismalac átnéztem a nyíláson. A lélegzetem egy pillanatra elállt: a „játszószobát” pillantottam meg, melynek közepén a már ismert komorna állt. Gyere be, szólt – átkúszva kaptam a felállás parancsot, s a gyere ide hozzámot. Mozdulat nélkül motorberregést hallottam, a fejem fölött engedett le egy fém rudat. Rögzítette a karbilincseket, majd megindult a fém rúd a magasba, kezem követte. csendes gúnyos mosolyt hallottam, midőn már lábujjhegyeimen állva illegtem-billegtem, s gyakorlatilag lógtam az égből. Kellemetlen volt az érzés, észre sem vettem, hogy egyedül maradtam a helységben. Három egyforma fehér keretes ajtót láttam, s a felszerelést, amiről egy szolga csak álmodhat. Fekete lakk András-kereszt a falon, nyers fém szekrények, fémvázas ágy kerekekkel… ebben a nagyon buta nyújtózkodó állapotban végig sem néztem pontosan hol is vagyok. Csak csendben lógtam és lógtam, közben akarva-akaratlanul mozogtam, lassan forogtam. Ez egy újabb „bevezető” kínzás – mondogattam magamban. Nem csak kellemetlen érzés volt már az egész, hanem gyakorlatilag enyhe fájdalom… Kínzás. De ez a szolga leckéje, sorsa, ismételtem csak magamban. Egy közel görcsös forduló mozdulat után megdermedtem, s elállt a lélegzetem is. Nem tudom, mikor és hol jött be, de ott állt előttem az Úrnő. Agyam a látványtól teljesen leblokkolt. Gyorsan levettem az Úrnőre ragasztott tekintetemet, s a földre néztem. Ott állt egy gyönyörű Nő, fekete, lófarokba fogott hajjal, világosabb arcbőre glóriaként ragyogott, s fekete ruháján meg-megcsillant a helység kékes fénye. Gyönyörködtem volna e látványban, ha nézhettem volna Őt, de így én csak a fekete padlózatot bámultam. A lélegzetemet is visszafojtottam, s vártam mi lesz az első szava, mondata, cselekedete. Immáron kopogást hallva közeledett felém lépésről-lépésre az Úrnő, majd megállt ott, ahol csizmája hegye és a leszegett tekintetem keresztezték egymást. Csókold meg üdvözlésként! – hangzott a parancs keményen! Megremegtem. Mit tegyek? Ez teljesíthetetlen, hiszen én itt állok lábujjhegyen kikötve, Mit tegyek, s szóljak most? Nem jelenthetek rögtön az elején csődöt, de mi a megoldás, ami e helyzetben alkalmazandó és alkalmazható? Nem tudom Úrnő – csúszott ki véletlenül halkan a számon. Hmmm… – hangzott egy halk, pillanatnyi gúnyos mosoly, majd az Úrnő kezét emelve végigsimította azt a hasamon, s a szám elé emelte. Akkor csókolj kezet! – hangzott az utasítás. Úrnőnek kijáró kézcsókban részesítettem. Keze végigsimította a bal majd a jobb arcomat, majd lefelé engedve azt a mellkasomat. Teljesen váratlanul két enyhe pofont kaptam, s egy gúnyos reakciót: rossz válasz! Az Úrnő szava szent, így gyakorlatilag azonnal reagáltam: az Igenis Úrnő, bocsánatát kérem mondattal. Nem kaptam választ. Lassú léptekkel megkerült, s a hátam mögé állt. Kezeit a vállaimra rakta, majd végigsimította a gátamat, s így szólt: lássuk, mire jó ez a gumibaba. A hang mellé a latex és az Úrnő parfümének illata kábított tovább. Már majdnem elérte célját, hogy feladva önmagamat legyek a mindenre használható gumibabája. Finoman megpaskolta a fenekemet – remélem, ez nem fáj – szólt ismét gúnyosan. Beindult a motor, lassan leengedte a vasrudat, végre nem kell lábujjhegyen táncolnom. Hátra a kezekkel – hangzott az utasítás, így a fejem mögé hajtottam azt. A karabinereket kioldotta, így végre megmozdíthattam kezeimet is, melyet azonnal a törzsem mellé zártam. A motor felhúzta a vasrudat. Távozó lépéseket hallottam, a szekrényajtó kinyílását, majd bezáródását, s végül az Úrnő előttem termett. Tekintetünk engedély nélkül találkozott. Gyönyörűbb volt maga is és az összkép, mint amire emlékeztem. Kezében egy kis műanyag flakon volt. Félig nyújtotta felém, s feltette a kérdést: bekensz? Igen Úrnő! - rebegtem a választ, s közben már nyúltam volna az olajért, mire másik kezével ismét megjutalmazott egy figyelmeztető ütéssel. Rossz válasz – hangzott szava -, szolga nem érhet az Úrnőhöz – hangoztatta. Bocsánat Úrnő – rebegtem… Közben nyújtotta felém a flakont, önts a kezembe – parancsolta, melyet teljesítettem. Elkezdte bekenni nagy élvezettel magát, miközben mozgott teste, néha-néha rám pillantott – nagy felcsigázó volt a látvány. Önts még – nyújtotta tenyerét, majd a kapott olajat közelebb lépve hozzám rajtam kezdte el szétkenni. Mellkas, kar, fej, combok.. lábával kisterpeszbe söpörte lábamat, s fel, s alá simította a ruhámat a hímvesszőmnél, majd váratlanul belemarkolt a golyóimba. Élvezed? – kérdezte. Nagyon izgató volt mind az előző látvány, mind az érintése, nem akartam hazudni, de igent mégsem mondhattam, mert nem Ő kell hogy kielégítsen engem, hanem nekem kötelességem az Ő vágyait , parancsait teljesítenem. Salamoni döntést hoztam: ha az Úrnő örömét leli cselekedetében, nekem kötelező élveznem az – mondtam. Enyhe mosoly rajzolódott ki arcán. Megfordult, majd lassú léptekkel eltávolodott tőlem a látóteremen kívülre. Meddig várjak a lábcsókra? – hangzott a háttérből a kérdés. Megfordultam, az Úrnő a trónján ült, keresztbe tett lábakkal, kezét a karfáról felemelve intett. Na-na-na-na!!! – kiáltott. Térden, szolga! – parancsolta. Biccentettem egyet a fejemmel, s letérdelve lépegettem irányába. odaérve letettem a kezemben szorongatott flakont, majd megcsókoltam a levegőben lévő csizmáját, majd az alatta, a földön lévőt. Ennyi? nem Úrnő - s kezdtem el csókolni a fekete lakkcsizmákat. Hmmm… nyald is őket tisztára! – parancsolta, s a csókokból kinyújtott nyelvvel immáron „tisztítószer” lettem. Percekig nyaltam elől, hátul, a hegyet, megemelve az Úrnő lábát tövig bekaptam a sarkakat is, s szopogattam őket. Elég! – kiáltott, s felállva egy picit hátrébb lökött.,Nézz fel – mondta, s nem lettem másra figyelmes, minthogy felém hajol, s szájából a nyála csöpög arcomra. Kinyújtottam nyelvemet is, hogy egy csepp se vesszen – Ő szétkente az arcomon a nyálát, majd egyesével lenyalt ujjait. Valamire talán jó leszel – mondta, s kikerülve engem ismét elvesztettem a látóteremből. Feláll! Megfordul, s idejön – utasított, s az ágy elé parancsolt. Hajolj rá – utasított, s lábaival ismét terpeszbe nyitotta lábaimat. A falat nézve csak hallottam, hogy a szekrényből kivesz valamit, visszatérve mellém helyezi, de nem látom, mi az. Végigsimítja a hátamat, a lábaim közé nyúl, s a cipzárt kinyitja hátra felé a derekam magasságáig. Érzem, hogy a farkam is kiszabadul, s egy csepp nedv észrevétlenül elhagyja. Gumikesztyűt húz, valamit magához vesz, szorosan mögém áll, s elkezdi simogatni hideg kezével a csupasz fenekemet. Keze megáll, s az ujja, finoman belém hatol. Mély levegőt veszek, másik kezét a vállamra teszi, úgymond rögzíteni testemet. Keze ütemesen mozog a hátsóm felett, s ujja, majd ujjai bennem. Élvezed? – kérdezi. Igen Úrnő – válaszolom…. Ujjai elhagyják fenekemet. Ismét valami halk zajt hallok, finom csattogást, valamire talán óvszert húz. Nem tévedtem, hamarosan valami keményet érzek a fenekembe hatolni. Ez még hidegebb és vastagabb, mint ujjai voltak, s belém helyez egy dildót. Élvezd! – parancsolja. Próbálom elfogadni, hogy fenekemben van valami idegen, de mire észbe kapok, halk sziszegést hallok, s növekedni kezdett a fenekemben lévő dildó. Lassan pumpált, s tágított. Feláll, s megfordul – utasított. Érdekes mozdulat volt az „hurkával” magamban. Kéjes, de jó érzés, melyet megtört, hogy kezébe vette a farkamat. Görcsösen rándultam meg. Finoman fel-le húzogatta két-háromszor. Ez így nem maradhat – tette hozzá gúnyosan. Ismét az ágyra nyúlt, s egy fém farokzárat mutatott fel. Kinyitotta, megmarkolta a golyóimat, beleerőszakolta a merevedő farkamat, s pár mozdulattal a lakatot bezárva tudta biztos helyen az. A hely szűkös volt. Nagyon… A cipzárt visszahúzta, s így a ruhám alatt tudtam már minden új kellékemet. Összeszedve az ágyon maradt holmikat távozott valamelyik szekrényhez, majd tért vissza nemsokára újabb dolgokkal. Megfordul – parancsolta, s kezeket hátra! Kaptam kezeimre bilincset, így újabb lépést tett, hogy korlátozzon. Visszafordul – hangzott az újabb utasítás, melyet teljesítettem. Nem bírom a képedet – mondta szemembe nézve – látni sem akarlak – s kacagott fel. Az ágyról egy valami nagy gumidarabot vett fel. Lehúzta a cipzárt, s a fejemre húzta, igazgatta, majd rögzítette a cipzárral. Nem láttam többé semmit, nem tudtam, hogy ez most így jó, vagy sem. A számba tolt egy vastag csövet, éreztem, hogy még simít a maszkon, majd halk sziszegést hallottam, s megmozdul a maszk. A kézi pumpával felfújta azt, az egész fejem szorításban volt. Éreztem, hogy kézmozdulatokkal simítgatja a gömbbé felpumpált gumifejemet, majd megragadva a nyakörvemnél 3-4 lépésnyit előrébb húzott. Feküdj le! – hallottam immár csak nagyon tompán. de igyekeztem látás nélkül teljesíteni a parancsot. Valamit a csőbe rakott, éreztem, hogy beledugja., majd felém állt, csizmáit a hónom alatt éreztem. Egészségedre! – hangzott el, s azonnal kapcsoltam, hogy most aranyzuhatagot , pezsgőt kapok, melynek minden cseppje maradéktalanul a számba érkezik, s nekem meg kell innom azt. Nem kellett sokáig várnom, s éreztem a csövön a számba csorgó friss, meleg pisit. Egy lyuk, melyen keresztül lélegezzek és igyak….s e meleg lé szörnyen keserű, nem tudom, mennyit kapok. Csak folyt és folyt és folyt én pedig igyekezem nyelni és nyelni és közben lélegezni, de ez utóbbit inkább hanyagoltam, mielőtt a légcsövembe jutna a nedű. Nehezen fogyott el, szomj helyett légszomjam volt már. Az utolsó cseppek után kapkodtam a levegőért, de éreztem, hogy közben még felettem guggol az Úrnő. Légzésem csak lassan állt helyre, de ezt megvárta felettem pózolva az Úrnő. Meg sem köszönöd? – s csapott rá lufi fejemre. Bólogatással próbáltam megvalósítani a kommunikációt. Az Úrnő felállt, kivette a tölcsért, s a földön feküdve magamra maradtam. Percek telhettek el így, mire kaptam az utasítást, hogy fel kell állnom. Összebilincselt kézzel fejemen a lufival nehezen tápászkodtam fel, de sikerült. Lábakat összezár – hangzott a parancs. Valami tépésszerű hangot hallottam, s éreztem, hogy a hasamat végigsimítja. Egy mozdulattal kibillentett egyensúlyomból, ismét valami tépő hang kíséretében, aztán éreztem, hogy a hátul összebilincselt kezemre simul a fólia. Lassan forogj! – mondta, s magamra csavartam így több méternyi fóliát, mely a felkaromtól a lábszáramig mozdulatlanná varázsolt. A nyakörvnél megfogva kicsi totyogó lépésekkel lettem elvezetve az ágyhoz, amire háttal kellett feküdnöm. Az Úrnő ismét felém térdelt. Vajon mi jön most? Mit tesz velem? A számban lévő csövön nyomást éreztem, majd azt, hogy nem kapok rajta levegőt. Váratlanul ért. Számolni kezdtem magamban 1..2… …15..16… és végre! megint szabad. Lassan igyekeztem mély lélegzetet venni és raktározni, de ismét befogta a cső végét. Félig üres a tüdőm, miközben feszít a fólia. ..34…35…36… és végre megint levegő, ami után vágytam. Próbálom légszomjamat csillapítani, s helyre állítani a kapkodó lélegzetvételemet. Egy kilégzés után ismét hiába szívom a levegőt, nem jön semmi, megint befogta a csövem végét. Mindent kilélegeztem, üres vagyok, már most hiányolja a testem az oxigént, kapálóznék, ha mozdulni tudnék, fel-felvillannak bennem gondolatok, kibírom-e, miért akartam…szenvedek, nem tudom mióta nem vehettem levegőt, az Úrnő teljes testsúlyával rám nehezedik, hogy mozogni is alig tudjak. Már-már görcsöl a hasam, ökölbe szorítom a magam alatt összebilincselt kézfejem ujjait és tényleg szenvedek. hangosan nyögök, hogy elég, mert itt maradok, de nem hatódik meg az Úrnő. Már ájulás közeli állapotba kerültem, midőn éreztem, hogy ismét szabad a légcső vége, s nagyon gyorsan kezdtem el apró ki és belégzéssel pótolni az elmaradt levegőt. Észre sem vettem, hogy az Úrnő valamikor leszállt rólam. Csak nagyon lassan tudom normalizálni a légzésemet. Percek telnek el – talán nevezhetném relaxálásnak is. Hallom csizmája közeledő kopogását, majd parancsát: feláll! Egybe fóliázott testemmel nehézkesen mozdulok, s kis segítséggel sikerül csak ismét talpra állnom. Egy mozdulattal kinyitja az Úrnő a maszk szelepét, kihúzza számból a csövet, s leveszi a maszkot. Térdelj le elém! – parancsolja. Próbálkozom, de hamar belátom, hogy így „egyben” nem fog menni. Egy rossz kísérletnek, megmozdulásnak az eredménye, hogy elvesztem egyensúlyomat és oldalamra esek, a talajba becsapódok. hangos kacagás kíséri a belém nyilaló fájdalmat. Összeszedve magamat nagy nehezen megtöröm a testemet körbe vevő fóliát, s megtörve azt térdelő pozícióba helyezkedem. Forog velem a világ, fogy az erőm, mozdulni sem tudok, az aranyzuhatag íze még a számban, de szomjas vagyok és tudom, hogy még nincs vége a kiképzésnek. Halk csörgés-zörgést hallok, majd lépések, s érzem, hogy a fejemet hátulról valami megböki. Megböki egyszer-kétszer-háromszor… Elém állva látom, hogy az Úrnő egy felcsatolhatós, hosszú, bordázott dildóval lett gazdagabb, melyre óvszert húzott. Szép? – kérdezi, miközben ujjával többször megpöcköli a végét. Elég nagy hozzá a pofád? – hangzik következő kérdés… Elutasítom a homoszexualitást, de ha egy Úrnő parancsolja, akkor leszopok egy gumifarkat. Még a gondolat végére sem értem, a fejemen éreztem két kezét, közelebb lépett hozzám, s a dildójára húzott. Nyelvem mellett alig fér el a pofámban. Lassan kezdi el tolni-húzni a fejemet, s mozgatni előre-hátra a csípőjét. Ki-be.. ki-be... ki-be… - már nem számolom, hányszor, de egyre gyorsabban. A fogsoromat nem tudom összezárni, mert a bordázat miatt letörnének az első fogaim. Megint egyre nehezebben kapok levegőt, nem tudok nyelni, illegek-billegek, de a csinálnom és élveznem kell, mert ez a feladat. Egyszer csak váratlanul egy erős mozdulattal eltolja fejemet az Úrnő. A nyálad farkat többször hozzáveri az arcomhoz, szemembe csap egy-egy nyálcsepp, melyet megtold egy újabb nagy adag köpettel és hangos nevetéssel. Ismét magamra hagy, nem látom, mit csinál a hátam mögött. Csak a feláll, s az „ide jön” parancs jut el csökevényes agyamig, amit amúgy is megsemmisítésre ítélt. Az ágy elé kellett állnom. Egyik kezével tapogatja, hol ér össze a két lábam, majd a másikban lévő valamilyen kis eszközzel felhasítja a testemet borító fóliát. Ugyanígy tesz a fenekemnél is. Feltépi mindkét helyen, hogy hozzáférjen, azaz hozzám férjen. A cipzárakat elhúzza, előkerül a fémbe zárt farkam és a fenekemben elhelyezett dildó pumpája. Arccal előre rádönt az ágyra, a fenekemet mutatom neki. Szisszenést hallva érzem, hogy a dildó összemegy, s már nem feszíti a fenekem. Kihúzza belőlem, s hallom, ahogy a földre ejti. Felkészültél? – hangzik a kérdés. Válaszolni sincs időm, egyik kezével megragadta a nyakörvemben lévő fém karikát, s mögém állva kímélet nélkül fenekembe dugja tövig a nemrég még a számban lévő farkát. Hangos nyögések között élem meg, ahogy „magáévá tesz”… Alighanem hasizmát kívánja erősíteni, számolhatatlanul sok már a ki-be mozdulat a fenekemben… De mi történik, alig eszem észre, hogy az utolsó 3-4 mozdulat egyre lassabb. Tövig bennem van, majd elégedett sóhajtás mellett kihúzza belőlem, majd kaján mosoly kíséretében nekem szögezi a kérdést, hogy „akarsz egy igazit is”? Elő vagy készítve rá! Neeeeeem – száguld át a válasz bennem, de csak egy alig hallható ne hagyja el számat. Majdnem teljesen megsemmisítve fekszem ráborulva felesben az égyon. Alig tartanak meg a lábaim, csak azért nem csúsznak szét, mert a fólia összetartja. Ismét „pihenő”, de nemsokára ismét a nyakörvömnél fogva át kell tipegnem a nőgyógyászati székhez. Háttal állva neki széttépi a lábaimat összezáró fóliát az Úrnő, majd felültet továbbra is mozdulatlan felsőtesttel a székbe. Lábaimat széttárva, azokat rögzítve találom magam „pihenő pozícióban”. El is felejtettem, hogy a farkamon a fém az úr. Megpöckölte kezével azt egyszer, kétszer. Megfogta golyóimat, egy könnyed kézmozdulattal csavart rajta egyet, amely mozdulattal járó fájdalom azonnal felébresztett egy felnyögés kíséretében. Előkerül a lakat kulcsocskája, s hamarosan ismét szabadon tudhatom „férfiasságomat”. Gyengéd, lassú fel-le kézmozdulatokkal kapom a kellemes kényeztetést, ami váratlanul abba marad. Előbújik a makk, s mely kellően nedves. Ennek ellenére egy fecskendőt helyez oda, s hirtelen furcsa érzés jelentkezik. Előkészítve – mosolyog az Úrnő, majd a semmiből felkap és mosolyogva felmutat nekem egy hosszú csillogó, vékony fém rudat, pálcát. Megragadja a farkamat, s kis keresgélés után lassan beledugja a pálcát. Áááááááá – nagyon kellemetlen, sőt rossz!!! De egyre csak mélyebbre és mélyebbre hatol a hideg fémrúd. Kapkodok a levegőért, hogy elfojtsam hangos érzéseimet. Ismét fel-le mozdulatokkal izgatja a farkamat. Szokatlan, mondhatnám szörnyű érzés... Nem élvezed?- kérdezi az Úrnő. Akkor fokozzuk még a dolgot! Elmegy, s egy kis kocsit görgetve jön vissza. Már oda sem merek nézni. csak érzem, hogy a farkam fáj, idegen test van benne mélyen, mi marad még belőlem ezek után? Valamit rátapaszt, s egy kattintással hatalmas ütés és megrázkódtatás éri. Upsz, ez lehet, hogy elsőre kicsit sok volt. Vagy sokk? – teszi fel nevetve a költői kérdést. A hirtelen áramütés már csak a hab volt a fájdalmaim tortáján. Már felhagytam teljesen az érzések értelmezésével, csak nyöszörgök, s a teljes megsemmisülés állapotában leledzem. Észre sem veszem, mikor felhagy az Úrnő a farkam kínzásával, kihúzza a fém rudat, eloldja a kötözéseket, s elvágja a fóliát. Elvesztem…
Már világosodott, mikor magamhoz tértem. A latex még rajtam,s én a székben. De a környezet más. Hol vagyok? Megemelem fejemet, körül nézek, s konstatálom, hogy egy üres garázsban vagyok. A szék, benne én s mellettem egy vörös koporsó. Kívülről madárcsicsergést hallok. Nehezen tápászkodok csak fel a székből. Vajon mit rejt a koporsó? Érdeklődve felnyitom, s a ruháimat találom benne. Átöltözöm, sajgó testemmel ismét civillé kívánok válni. Gondolati káosz van bennem, csak homályosan emlékszem az este történtekre. Elnyűve lépek a garázskapu melletti kis ajtóhoz, kinyitom azt, s a földre pillantva egy kis borítékra leszek figyelmes. Felveszem, s kinyitom. Csak ennyi volt olvasható a kis papíron: Jöhet a második lecke?