Színházi est – 1. rész Az előkészületek
2010. 02. 05. 21:20 | Megjelent: 691x
Színházi est – 1. rész Az előkészületek
A vezérigazgató asszony délben üzenetet kapott a párjától:
„Ma este vacsorázni megyünk és utána színházba. Siess haza!”
Mikor elolvasta az üzenetet, nagyot dobbant a szíve, és izgalom járta át. Párja határozott, nem kedveskedő, tárgyilagos, parancsoló szavai, egyértelművé tették a számára, hogy mi lesz a szereposztás. A fejében gondolatok cikáztak, már kezdte sejteni, hogy mi vár rá.
Úgy akarta sürgetni az időt, de csiga tempóban vánszorogtak a percek. Míg végre eljött a pillanat az aznapra betervezett feladatokat elvégezte és elindulhatott haza.
A sofőr kinyitotta az ajtót és ő izgatottan szinte beröpült a kocsiba. A villa előtt megállva kiszállt, és megpróbált nyugalmat erőltetni magára.
Óh, úgy remélte, hogy ez nem egy szokványos vacsora és színház lesz, hanem a párja kieszelt valami különlegeset.
Rohant volna befelé kíváncsian, de magára parancsolt, nem akarta, hogy a férfi lássa rajta, milyen izgatott, így szépen lépkedett a hálószoba ajtaja felé.
Belépett a szobába. Kellemes meleg volt. A férfi ott állt háttal, teljesen felöltözve az esti programhoz.
Megfordult és ő akkor észrevette, hogy a kezében a bőr nyakörvet himbálja. A nőre villantotta a szemét, és megszólalt.
–Tudod a dolgod szuka!
És ő ezerre felpattant vérnyomással tudta a dolgát. A férfi lábához kucorodott, várva, hogy rátegye a nyakörvet.
--Mivel mostanában nagyon jó kis szukám voltál, úgy döntöttem, hogy ma este jutalmat érdemelsz. Ma elviszlek vacsorázni, és utána színházba megyünk. De végig nagyon jól kell viselkedned, végig engedelmeskedned kell minden parancsomnak. És mivel más emberek is lesznek körülöttünk illemtudónak kell mutatkoznod. Megértetted?
–Igen, megértettem Uram! És köszönöm, Uram!
–Mit köszönsz?
–Köszönöm a lehetőséget, hogy Önnel tarthatok.
–Jól van, akkor most felkészítelek a ma esti programra. Először is menj a fürdőszobába, vetkőzz le és tisztálkodj meg! A nyakörvedet nem veheted le.
–Igenis Uram!
Mikor visszaért teljesen meztelenül, lesütött szemmel állt meg a férfi előtt. A férfi az ágyhoz vitte lefektette a hátára és kézzel a mellbimbóit pödörgette erősen, és magasra felhúzta majd elengedte jó párszor. Ezt hihetetlenül élvezte. És nyögdécselt közben.
Amikor a szobába lépett, akkor még észre sem vette, hogy az ágyon kikészített eszközök vannak. Így meglepődött mikor a férfi a játékot a bimbóival abbahagyta, és vákuumos bimbószívót tett rá. Hmm, ez is jó érzés.
Utána a kezével paskolni kezdte a punciját, finoman, majd erősebben. Azután ezt is abbahagyva egy vákuumos pontszívót illesztett a csiklójára. Ő most már nagyon izgatott lett.
Miért fokozza így fel vákuummal az érzékenységét, ha úgy is elmennek itthonról???
A férfi behajlította a lábait terpeszbe és a popsiját kezdte tágítani az ujjaival. Kis idő múlva egy kisebb análplugot dugott bele.
Már teljesen felizgult, de akkor a férfi otthagyta, hogy a vákuum kifejthesse a hatását, addig kikészítette a ruháit.
Egyszer csak érezte, hogy az análplug a popsijában rezegni kezd, pedig a párja nem volt a közelében. Hmm, egy új játékszer, egy távirányítós análpug. Hát ezt az új eszközt akarja a párja kipróbálni ma a gyakorlatban. Majd a rezgés megszűnt, kikapcsolta. Biztos csak letesztelte, gondolta magában.
A kellő idő letelte után leszedte a vákuum eszközöket. A bimbói nagyon megduzzadtak, a csiklója hatalmasra dagadt a vákuum hengerében, és mind nagyon érzékeny lett. Az análplugot nem vette ki.
Oda adta a ruhát és rá parancsolt, hogy: –Öltözz!
Hozzászólások (0)